A Nyugat két jellemzője

A Nyugat két jellemzője, hogy az emberek értékrendjükben elfogadják a meritokratikus és az utilitarista gondolkodásmódot. Nem valósítják meg, és nem is volna jó, ha megtudnák, nincs is rá esélyük, de hogy nem vonják kétségbe, hogy e felé kell törekedni, az egy nagyon erős alapot biztosít. Vannak más alapozású civilizációk is, melyet az értékszociológusok leginkább a vallások különbségével igyekeznek meghatározni, úgy mint a kínai konfucianizmus, vagy az ortodoxia, az indiaiak vagy az arabok világvallásai, és persze a kereszténység variációi. A protestáns keresztény vallások azok, amelyek a leginkább nyugatiak. Ezek jellemzője az utilitarizmus és a meritokratikus értékvilág.

A meritokrácia mint vágyott társadalmi berendezkedés első megfogalmazója a szociológia kifejezés kitalálója is, August Comte, a XIX. században. A meritokrácia egy olyan világot képzel el, ahol mindenki teljesítőképessége és tudása alapján jut pozícióhoz. Kevésbé méltányos elgondolás ez mondjuk azzal szemben, aki idővel veszít a képességeiből, mert mondjuk öregszik. Kevésbé méltányos a társadalmi szegénységgel, a kisebbségi létből fakadó hátrányokkal, és ahogy korábbi cikkünkben kiemeltük, az érzelmi intelligenciánál jóval többre értékeli a szaktudást.

A meritokratikus értéket valló ember abban hisz, hogy vezetőnek a legokosabbnak kell lennie, így joggal mondhatnánk, hogy Trump megválasztása során nem a legokosabb, hanem a leghangosabb került hatalomra, miközben az amerikai társadalomnál meritokratikusabbat nem találunk. Ám ez nem az amerikaiakról szól, hanem az emberiség történetéről, amiben a posztmodernnel szembeni ellenhatás nagyobb hullámokat vet. Ebből az is prognosztizálható-valószínűsíthető, hogy a populizmusból Nyugaton leghamarabb az amerikaiak fognak továbblépni, noha ennek időpontja nem megjósolható.

A Nyugat másik jellemzője az utilitarizmus, itt ezzel szeretnénk többet foglalkozni. Ezt is főként az Egyesült Államokban találjuk meg. Angliában Bentham és Mill vázolja fel azt az elképzelést, hogy meg lehet valósítani „a legtöbb ember számára legtöbb jót” elvet, és minden, ami más felé visz el, az hiba vagy bűn. Csakhogy ezt sem lehet megvalósítani, és egyáltalán nem is baj, hogy vannak helyzetek, amikor az utilitarista okoskodás helyett az érzelmeinkre hallgatunk. Jobb döntést hozunk akkor, ha nem mindig a többség pillanatnyi igénye lebeg a szemünk előtt, hanem mondjuk valamilyen kiválóság vagy érzékenység.

Az utilitarista életérzés legkiválóbb megtestesítője az amerikai függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója Benjamin Farnklin. Már kiskorában is azt javasolta a szüleinek, hogy a disznót a levágásakor áldják meg, így aztán megspórolhatnák, hogy minden evés előtt imádkozni kelljen. Nem tudom így volt-e, de nem lepődnék meg azon, ha egy jókora pofonnal honorálták volna a javaslatait. Ez is mutatná, hogy az utilitarista gondolkodásmódban semmiféle tisztelet nincs, hagyományok iránti végképp, s ezért nem könnyű bevezetni a nem-nyugatos területeken.

Ahogy a „ki az okos?” rendkívül bonyolult kérdés tud lenni, úgy a „mi a hasznos” is. De aki értékeli a teljesítményt és haszonelvű, az egész biztos igazságtalannak fogja tartani a nepotizmust, a mutyizást, elviselhetetlennek a hosszú szónoklatokat és mindent, ami igazságtalan előnyökhöz juttat valakiket, mert az csak neki jó, és nem a legtöbbnek.

Az utilitarista keresi a jótékony önzés és az elismerés közötti kapcsolatokat is. Az utilitarista értékrendű emberek nem szenvedő, hanem cselekvő társadalmat hoznak létre. Az utilitarista szorgalmas, de nem azért, mert cserébe az Istentől vár érte jutalmat – mint a protestáns elődje -, hanem a másik embertől. Benjamin Franklin például észrevette, hogy sok vele egyivású embernek vannak odahaza könyvei. Megkérte őket, hogy hozzák el neki, és kis díj ellenében ők is, mások is, kölcsönözhettek. A könyvtár megalapítását nem az államtól várta, hanem a barátaitól. Mára a világ legnagyobb modern művészeti múzeuma hasonló ajándékozós, kölcsönösségi, azaz nem állami alapon működik. A világ legjobb egyetemei szintén. S nem lehetetlen, hogy az ázsiai modellek beérik, vagy akár le is hagyják ezeket a rendszereket, mert a tőkekoncentrációk más modelleket is helyzetbe hozhatnak, de akkor is az utilitarizmus, mint gondolkodási mód egész fantasztikus civilizációs eredményeket mondhat magáénak.

Az igazi ereje aztán nem is az egyénekben van, hanem a felépített intézményrendszerében, vagy ahogy egyes mai szociológusok megfogalmazták, a társadalmi alrendszerekben. Ezeknek az alrendszereknek van küldetése, van morálja, s valóban önmaguk kiteljesedésére törekednek, nem pedig a benne dolgozó emberek közül néhány anyagi jólétére. A társadalmi alrendszerek már társadalmi - nem egyéni - küldetéssel bírnak, egész más logikára épülnek, mint a hierarchiák. S noha a hierarchiák is tudnak közösségi értékeket szolgálni, érdekes módon az alrendszerek tovább is tudnak lépni a hierarchikus struktúrákon, nota bene ehhez olyan emberekre van szükségük, akik szintén képesek az önállóságra és etikus elköteleződésre.  

Ez a cikk az NKE integritás blogcsatornájának rövidített változata.

#utilitarizmus

---

---