Megértettem
A weboldal "Cookie"-kat használ. Több információ

Kik vagyunk?

A demokratikus nyilvánosság, a független média, a helyi közösségépítés, a részvétel erősítése.

A 2019-es őszi helyhatósági választások eredményeiből fakadó lehetőségeket megragadva újfajta megoldásokat kell mutatni a demokratikus nyilvánosság, a független média és a helyi részvétel erősítésére. Nem szabad a kormányzati hatalmi logika újratermelésének hibájába esni. A helyi politika hitelét éppen a hatalmi logika megtörése és innovatív megoldások keresése adhatja meg.

A választások óta, különösen azokon a településeken, ahol az ellenzék került többségbe a helyi vezetésben, - felpezsdült a helyi média szervezése, törekvések jelentek meg a nyilvánosság biztosításának új módjaira, megfogalmazódott az igény a részvétel növelésére. E kezdeményezések vezetőinek többsége csekély erőforrásokkal saját hálózatépítésbe fogott. Bár tudnak, hallottak egymásról, nem jött létre összefogás közöttük, többnyire párhuzamosan folyik a gondolkodás, a cselekvés. Sokan az új települési vezetés támogatására számítanak, illetve a kormányzati oldallal szemben a hatalomra került helyi ellenzék számára kívánnak nagyobb nyilvánosságot teremteni.

E cselekvési potenciált, új megoldásokra törekvő keresést, a csekély erőforrásokra építő párhuzamos fejlesztéseket észlelve, egy részüket közelebbről is megismerve dolgoztunk ki több olyan programelemet, amelyek megtörhetik a pártpolitikai alapú gondolkodást, javíthatják a független működést és helyi innovációkhoz vezethet.

Különböző szakterületeken szerzett tapasztalatok integrációjával több, egymással összefüggő területen fejlesztünk innovatív megoldásokat a települési önkormányzatok vezetése és a helyi média tulajdonosai számára

  • a helyi közösségi, részvétel-alapú döntéshozatalra,
  • a helyi média függetlenségének újrateremtésére,
  • a közszolgálatiság rekonstrukciójára.

Helyi média függetlenné alakítása: Azoknak az önkormányzatoknak, települési vezetőknek az érdeklődésére tarthat számot e program, akik nem csak mondják, hogy fontos nekik a helyi média pártatlansága, de ki is akarják alakítani ennek fenntartható rendszerét. Bevált nemzetközi példák alapján adaptált megoldásunkat a helyi körülményekhez illesztjük és segítjük a bevezetés folyamatát. (Az egyik Budapest környéki agglomerációs városban már elindult egy kísérleti folyamat.).

A közszolgálatiság helyreállítása online médiafelület segítségével: a helyi és regionális média legjobbnak tekintett tartalmainak többrétegű értékelése révén építjük vissza a közszolgálati tudatosságot, amivel a helyi közösségeket jobb színvonalon kiszolgáló média létrehozását támogatjuk.

Edukáció: az oktatás számára médiatudatosságot javító szempontokat kínálunk. (Ennek a fejlesztő szolgáltatásnak helyet adó online felületet és mögöttes algoritmusokat most fejlesztjük.)

Közösségi részvételi programok megvalósításához szakmai támogatás: a közösségi részvételi folyamatok megszervezése, végigvitele és kiértékelése számos kockázatot hordoz a helyi politikusok, vezetők számára, ami miatt ezek a folyamatok gyakran kudarccal végződnek vagy csak csekély hatást fejtenek ki (a rájuk szánt jelentős erőforrások ellenére). Nemzetközi jó példákra és saját hazai tapasztalatainkra támaszkodva támogatjuk a részvételi folyamatokat a tervezéstől a facilitáláson, a mediáción át az eredmények kiértékeléséig, a hatások elemzéséig.

Szociológusként, kommunikációs szakemberekként, konfliktuskezelőként, oktatáskutatóként és –fejlesztőként szereztünk több évtizedes tapasztalatokat, amelyek integrálásával támogatjuk a demokratikus részvételi folyamatokat. Önkéntes munkát és piaci tevékenységeket is végzünk. Törekszünk a politikamentességre.

Derényi András oktatáskutató, -elemző, fejlesztő, több egyetem meghívott oktatója. Korábban a kommunikáció területén is dolgozott. Számos hazai és nemzetközi szakmai fejlesztési program vezetője, résztvevője, szakmai szervezetek aktív tagja, egyetemi vezetők fejlesztési tanácsadója. Az önkéntességben is aktív, több civil szervezet elnökségi tagja, kuratóriumi tagja. Az Eu-Synergon Kft alapítója és résztulajdonosaként számos társadalomtudományi, szervezetfejlesztési és oktatási kutatás, fejlesztés vezetője.

Zsolt Péter médiaszociológus, szociálpszichológus, médiakutató, vezető tréner. Részt vett az integritás-fejlesztés a közigazgatásban projektben. Elnöke volt az azóta megszűnt Magyar Médiafogyasztók Egyesületének, elnöke az Élni Veresegyházon Egyesületnek. A Civil Rádió kuratóriumának tagja, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója. Az Eu-Synergon Kft alapítója.

Feladat


Szerkesztő bizottság

Sajtótanács

Képviselő testület

Cél

kontroll

hallgatói, nézői, olvasói minőségi vélemények begyűjtése

finanszírozás elosztása

Módszertan

Önálló működés

Fókuszcsoport, kell hozzá facilitátor


Tagokkal szembeni elvárás

A település(rész)en lakó, sajtóhoz értő emberek (bölcsészek, társ.tudósok, profi volt újságírók)

elismert vagy elismerésre méltó közéleti emberek, notabilitások, helyi véleményvezérek


Kiválasztás

sorsolás

sorsolás

testület által jóváhagyott listából

Politikai elvárás

érdemes arra  törekedni, hogy a listában kiegyensúlyozottság legyen

nincs


Kiválasztás finom szempontja

ne legyen függő viszonyban a település(rész)en

nem releváns, hiszen csak fejlesztési, korrekciós javaslatok jönnek innen, amit a szerkesztőség, ha akar, megfogad

 

Fizetés

Javadalmazott

Civil önkéntes


Hatalom

Önkormányzat folyamatosan növelheti a hatalmát. Pl. ha elégedett, a szerk.biz.-gal, rábízhatja az új médiapályázatok elbírálását

nincs hatalma

Főszerkesztőre ajánlás

Funkció

puffer szerep önkormányzat és a szerkesztőség közt

színvonal javítása, befogadói demokratikus kontroll

Működés biztosítása, nyilvánossági kötelezettségek teljesítése

Kiépítés sorrendje

Ez az elsődleges, ez garantálja a függetlenséget

Ez a másodlagos, ez garantálja a minőségi javulást


A szervezet első feladata

 Etikai kódex kialakítása és elfogadtatása a testülettel és a helyi önkormányzat által támogatott médiummal

 nincs, bármelyik médiumot, annak bármelyik rovatát górcső alá veheti, és azzal kapcsolatban fejlesztő ajánlásaitmegfogalmazhatja

 jogi feltételek megteremtése pl. rendeletalkotás a szerk.bizottság működéséről és a hozzá rendelt anyagi és eszköz támogatásokról.