A fatikus funkció

Rosenberg egy helyütt elmesél egy vidámabb történetet, melyben a férficsaládtagok kérnek tanácsot, mit kezdjenek a kötelességtudattal példát mutató és őket számonkérő anyával, aki rosszul is főz, meg nem is szeret főzni. „Hát mondják meg neki, hogy hagyja abba” – így Rosenberg, és kiderült, hogy a tanácsa mindenkinek megváltás lett.

Nem így Eric Berne, aki hasonló példáiban a játszmák természetét bontja ki. Az áldozatjátszmában a háziasszony sokkal nehezebben beszélhető le a szenvedésről, mert van egy horog, ami miatt az egész működik, és ez az, hogy hibáztathassa a többieket. Külső kényszerek, rossz minták azok, amik ilyen játszmákba sodorhatnak bármelyikünket és komoly önvizsgálatra van szükség a leállításához. De nem gondolnám, hogy mindenki gonosz, aki játszmázik, bár kétségkívül van itt már valami sötét fonal.

A nárcisztikusok például előszeretettel játszmáznak, és többnyire elég magas szinten is csinálják, oly mértékben szükségük van arra, hogy mások fölött érezhessék magukat. A szorongás hajtja őket. De sose felejtsük el, hogy vannak nem patológiás szorongásból cselekvő emberek is, akik egyszerűen csak erkölcstelenek, rosszindulatúak, játszmáznak mert élvezik. Nagy manipulátorok, mert átélik így a hatalmat.

Vegyünk most példaként egy nem rosszindulatú borderline-t. A borderline-ok ugyanis nem játszmáznak, a játszma mindig egy stratégiai tevékenység, a borderline-ok viszont a pillanatnak élnek, az is szerethető bennük, hogy őszinték, egyenesek, játszmamentesek. Az érzelmeik hatása alatt persze vannak, és hasítanak, és ebből aztán lesznek bajok. De felismerik mások játszmázását, felismerik mások félrecsúszását. Legjellemzőbb vonásuk a szorongás az elhagyatottság miatt, és kapcsolattartási problémáik is azért vannak, mert hol kapaszkodnak, hol hidegek – hiszen úgy is el fognak engem hagyni -, és ezt a hullámvasútat a partnerek általában nem értik, aztán meg belefáradnak.

Van egy kommunikációelméletekben használt fogalom, a kommunikációnak egy fontos funkciója, az úgynevezett fatikus funkció (Roman Jakobson). Ez azt jelenti, hogy amikor két ember beszélget mondjuk az időjárásról, vagy pletykákat cserél ki, vagy csak hosszan ragozzák a semmit, akkor nem mindig információkat cserélnek, sokszor csak arra kíváncsiak, a másik hogy van és hogy viszonyul hozzájuk. Az érzelmi (affiliációs) kapcsolódás beállításáról van szó.

Férfiak és nők közt jellegzetes különbség, hogy a férfiak beszélgetése sokszor információcsere, a nőké pedig sokszor fatikus. Amikor az anya felhívja a lányát és a férj is hallja a beszélgetésüket, a férfi lehet nem érti miért tartott ez olyan soká, hiszen az égvilágon nem hangzott el semmi. Nem beszéltek a következő találkozóról, nem egyeztettek programot stb. Valójában érzelmi letapogatás történt, úgy hogy nagyon is volt a kommunikációnak jelentősége, csak nem olyan, amit a férfi dekódolna.

Amikor a romantikus kapcsolatban a nő rendszeresen felhívja a férfit, ott sem hagyományos információcsere történik, hanem tulajdonképpen csak annyi, hogy megvagy?, hogy vagy?, összetartozunk még?, fontos kapcsolatban vagyunk változatlanul?, noha lehet pont ezek a témák nem is kerülnek említésre, csak az időjárásról van szó, vagy, hogy mi van a gyerekkel, az autóval, beraktad-e a hűtőbe a kaját. A férfi azt hiheti információcsere történt, pedig dehogy.

Ha a párkapcsolat egyik tagja borderline, akkor ez a visszajelzési szükséglet még erősebb. A borderline bizonytalansága miatt sokkalta jobban igényli a fatikus rész fenntartását, és rendszeresen telefonálni fog. A borderline-nak kapcsoalttartási problémái úgy is kibontakozik, hogy egy idő után feltűnik neki, hogy mindig csak ő keresi a másikat, tehát a viszony nem szimmetrikus. Először talán a saját jelentéktelenségére tévesen nem következtet ebből, de arra igen, hogy „miért mindig csak én hívlak?” – És ezzel a kérdéssel támadást intéz, mire a másik kénytelen védekezni, mentegetőzni. Márpedig a borderline-os kapcsolatokban a legrosszabb, amit tehet a másik, a mentegetőzés, persze a visszatámadás még rosszabb volna.  

Aki a kapcsolatát biztosnak érzi és abban is biztos, hogy ő maga szerethető, az nem kényszerül az állandó megerősítésre, és bele is kényelmesedik a másik igyekvésébe. Ha nem borderline egyikük, akkor ez válhat szokássá, a férfi mondjuk mindig hálásan reagál az utána való érdeklődésre, a nő mindig megnyugszik a fatikus igényeiben. De ha az egyik fél borderline, akkor a lejtőn elindul a pár.  Az asszimetrikusság számonkérésbe csap át, majd szorongásba, hogy a másik biztosan nem szereti már. Lényeges, hogy a borderline nem játszmázik, nem azért csinálja ezt, mert alig várja, hogy aztán a másikba belerúghasson. A külső szemlélő tévesen gondolhatja ezt így, de valójában egy belső bizonytalanságról, kapaszkodásról, majd elrúgásról van szó. A vegyél fel-ölelj át tegyél le hármas indulatokkal telített.

A személyiség rejtett ösvényei vodcast sorozatban kiváló riportertársam mindig megkérdezte tőlem, hogy oké, de van-e valami javaslatom, mit lehet tenni. Igen, van. Ha borderline párod van és szereted, és meg akarod tartani, a konfliktust úgy kerülheted el, ha megállapodtok abban mi az az időpont, amikor felhívjátok egymást. Ez lehet ritkább is, mint egy nap – bár ő annak örülne a legjobban, ha 5-6 óránként ez megtörténne. Meg lehet állapodni a felváltott hívásban is. Mégiscsak az az igazságosabb. Az időpontot be kell tartani, vagy ha közbejön valami, arról sms-t küldeni. Bizonytalanságba hagyni egy borderline-t sose szabad, akkor se, ha már mindenki azt gondolja, gyógyult.  #borderline

---

---