Az evolúciós pszichológia terápia

Szokás szerint a személyiségzavarok lesznek a fókuszban, de előbb nézzük mit tanulhatunk Nessétől. Nesse a depressziósokkal foglalkozik, és nem állítja, hogy attól még, hogy tud az állapotukra megnyugtató evolúciós magyarázatot mondani, még nem kéne rajtuk segíteni. De önmagában, hogy valaki depressziós nem egy élhetetlen deffektusnak a jele, valami elcseszettség, hanem egyrészt evolúciósan bizonyos százalékban nem véletlen fordul elő, másrészt sok esetben szerinte utána kell járni, hogy valaki miért került ilyen állapotba. Például mert hitt valakinek, kitárta a lelkét neki, aki aztán átverte. Egy páciense például arról mesélt, hogy a bevásárlóközpontban összefutott azzal, aki korábban még együttélést ígért neki, s az illető elfordította fejét. No, ettől zuhant depresszióba.

Sok pszichiáter nem kérdez rá az okokra, csak nyomja a betegbe a gyógyszert. A pszichológusok már szeretik feltárni a személyes okokat, de sokszor mély dolgok után kutakodnak jogos csalódások helyett. Vajmi keveset tudnak az evolúciós alapokról. A depresszió például adaptív viselkedés lehet abban a szituációban, amikor a környezeti erőforrások elapadtak. A test és a szellem nagyon kis energiafelhasználású állapotba kerül depressziókor, s mikorra jobbá válnak a körülmények, a depressziós újraéledhet, miközben a többiek már végletekig kimerültek. A partra vetett halak közül néhány dobálja magát, más alig mozdul és várja a következő hullámot, ami visszaviheti a vízbe. Evolúciósan persze, hogy sikeres lehet ez a karakter, és kellenek néhányan, hogy ilyenek legyenek ahhoz, hogy legyenek túlélők.

Ennyit Nesséről, és még annyit, hogy önmagában az ilyen gondolatok átadása gyógyító, de azért – és ez az etikai megállapítása – a bajban lévő embereken segíteni kell, nem elegendő ilyen bölcsességeket mondani. Aki bajban van, az valóban bajban van, attól még, hogy valami evolúciósan megmagyarázható, s hogy jó okkal történik, még nem jelenti, hogy az az állapot jó is.

Az evolúciós pszichológiát még Bereczkei Tamástól, vagy Sapolskytól lehetne tanulni (utóbbi könyvét sajnos nem sikerült megszerezni.) Sapolskytól linkelt előadásából csak egy gondolat: nagyon sok ember kényszeres. Ennek evolúciós oka a biztonságkeresés. Ugyanakkor a notórikus kézmosók például olyan idegi struktúrával bírnak, akik számára minden repetitív tevékenység megnyugtató. Kiváló forgó derbisek, buddhista mantrázók vagy keresztény rózsafűzér mormolók lesznek. Az EPT terápia náluk épp ezen spirituális képességek fejlesztése lehet.

A nárcisztikusok egy EPT-s terápia során megtanulhatják, hogy bár egyáltalán nem jó, hogy olyanok, amilyenek, s elsősorban nekik nem jó, illetve a szoros környezetükhöz tartozók számára nem az, de például nagyszerű előadókká válhatnak, hiszen veszik a fáradságot, hogy érthetőek, meggyőzők és tartalmasak legyenek. Kiváló tanárok, tudósok, sőt, alkalmasint véleményem szerint történelmet megfordító készségekkel is bírnak. Erre még visszatérek. Az EPT logikája alapján találunk olyan szituációt, amikor bizony egy nárcisztikus nélkül a közösség beleragadt volna a tanult tehetetlenségbe, hagyta volna, hogy a gonosz birodalma kiteljesedjen. Egy nárcisztikus kockázatvállaló képessége és igazságszeretete ugyanis igen fontos lehet.

Karinthy szerint az íróktól azt kéne kérdezni, hogy „ki kérdezett?” – mert honnan veszik azt az önbizalmat – mondja -, ha nem a túlzott egójukból, hogy írjanak és kifejtsék a gondolataikat, amit aztán másra rá akarnak tukmálni. Persze, ha valaki megrendelést kap az írásra, az más, de egyik író sem így kezdi. És azt is tudjuk, sokat halljuk, hogy nárcisztikus korban élünk. Influenszerek, celebek, és populista politikusok hatalmát nyögi a világ. A nárcisztikus vezető pozícióba kerül, mert őt válogatja ki a rendszer. Vezetni akarnak, márpedig vezetőt demokratikus közösségben két szempont alapján választanak, egyfelől, a közösség azt gondolja, hogy megvannak a képességek, másfelől a közösség azt látja, hogy az illető akarja a pozíciót. Ezért aztán a demokráciákban és a fogyasztói társadalom vállalatvezetéseiben, a politikusok és a menedzserek rendelkeznek nárcisztikus vonásokkal.

(Nem törvényszerű egyébként, hogy mindig minden kultúrában a vezető nárcisztikus legyen. A katolikus egyházban például erény a szolgálat, az alázat és visszahúzódó karakter. Ha valakinél felettesei azt látják, hogy törtető, nem jelölik ki vezető pozícióba. A katolikus rendeknél még fokozottabb ez az értékrendszer. De pápák esetében sem gyakoriak a nárcisztikusok. Akad azért ilyen, mint pl. XII. Pius.)

Jó néhány szakma van még a felsoroltakon kívül, amiben a nárcisztikusok kiemelkedők lehetnek, mert remek kapcsolatépítők, közösségi emberek, szervezők. Közülük azok az értékesebbek, akik felismerik a nárcisztikusság hátrányait, elindulnak egy introvertált úton, befelé fordulnak, kontemplálnak. Igazi államférfi, bölcs boszorkány, és valódi közösséget aktivitásra késztető megváltó ugyanis nem lesz közülük az, aki nem fejlődik tovább, és valamiképp empatikus deffektjeiket nem dolgozzák meg. Az EPT terápiának tehát az kell legyen a célja, hogy ne csak megnyugtassa a nárcisztikust, hogy evolúciós előfordulásuk nélkül még mindig a fán csüccsülnénk, nem szerveződtünk volna bonyolult struktúrákba, ami aztán képessé tett minket, hogy államokat és birodalmakat alkossunk. (A nárcisztikus meggyőződése ugyanis, hogy neki uralkodni, másnak meg őt követni, szolgálnia kell.) Nem csak fontosságuk dicsérete az EPT feladata, hanem az is, hogy továbbfejlődési utat is ajánljon.

Malcolm Gladwell Fordulópont című könyvében történeti példákkal is azt bizonyítja, hogy ahhoz, hogy jó irányba nagy változások történjenek három karakterre van szükség: az egyiket Összekötőknek nevezi. Ha megnézzük, hogy az Összekötők szerinte milyen személyiségek, azt találjuk, hogy olyan nárcisztikusak, akik ugyanakkor empatikusak. Vagyis akkor ez egy továbbfejlődött nárcisztikus. Ki a fene akarja, hogy sokan csodálják, ha nem az, aki ennek érdekében rengeteg kapcsolatot ápol, tart fenn? Az Összekötők nem sajnálják erre az energiáikat. Felszínes laza szálakat szőnek, így aztán nélkülük egy forradalom se működne, hiszen a társadalmi változáshoz kell a hálózat. Gladwell még a következő tulajdonságait említi az Összekötőknek: kedvelik az embereket, élvezik, ha olyanokat is összehoznak, akik más karakterek, jó a memóriájuk, nem terhes nekik a kapcsolatokból származó kötelességvállalás, olyasmit látnak meg bennünk, amit addig mi sem vettünk észre magunkban.

               Vagyis az Összekötők nem egyszerűen nárcisztikusok, Gladwell nem is használja ezt a kifejezést, jóval többek annál, komplex személyiségek, s kétségkívül ritkák és értékesek, tehát az EPT kapcsán fejlődési útként a nárcisztikusoknak akár ajánlható ez is.   

A borderline nem akar vezető lenni, mindig át is passzolja valakinek a vezetői feladatot, mert bizonytalan magában. Ezzel szemben viszont felfedezi rögtön a hibákat, az igazságtalanságot, a szabályok következtében kialakuló károkat. Ő az ördög ügyvédje. Így az a rendszer, amelyik hallgat rájuk jobb döntésekhez jut el, mint az, amelyik negligálja őket. A borderline társadalmi szerepe innen lesz hasznos, a csoport az, ami evolúciósan sikeresebbé válik, ha felismerik a hasznosságát. Ha a hasításnak mint patológiás reakciónak a hasznát keressük, elsősorban csoportérdekeket találhatunk. A borderline egyik pillanatban lelkesedik, a másikban roppant érzékeny módon meglátja a problémákat. Nem áll a dolgok élére, szívesen húzódik a nárcisztikus mögé, ám a nárcisztikusra nagy hatással van okos észrevételeivel. Nincs önbizalma a cselekvéshez, de van kritikai érzéke. Míg a nárcisztikusok túlzott önbizalommal nyomulnak előre, a borderline-ok önbizalom hiánnyal húzódnak hátra. Alternatívákban bolyonganak, aztán váratlan szélsőséges döntésekre szánják magukat, de amíg tanácsadói szerepben vannak, addig mindenki jól jár. Amikor vezetői helyzetbe kerülnek komoly veszélye van annak, hogy kegyetlenek legyenek, mert kiterjesztik maximalizmusukat és mivel nem tudnak hajlani csak törni, törik a beosztottjaikat is.

Lehet a kisebb munkahelyi környezet, a politikai állapot, vagy akár a kultúra is olyan, ahol a borderline-ok tűrhetően érzik magukat, mert az ördög ügyvédje (advocatus diaboli) szerepét megbecsülik. Amikor mondjuk a politikus azt mondja:

„Örülök, hogy mindenkinek tetszik a javaslatom, de akkor most hallgassuk meg a Borderline-t is, aki eddig nem szólt.”

A borderline ugyanis nem fog rivalizálni azért, hogy a főnök helyére kerüljön, a főnök, ha intelligens, látja, hogy ettől nem kell tartania, viszont ha nem hallgatja meg, könnyen rossz csoportdöntés születik, mert az átlagemberek igyekeznek megerősíteni a döntését, csak mert ettől érzik magukat nagyobb biztonságban. A borderline nem közösségi ember, mint a nárcisztikus, mindig kilóg a közösségből, noha a kifutási lehetősége épp a fentebb említett közösségben van és ezért vágyik is erre. Önmagának nem elégséges, nem tud egyedül lenni.

A nárcisztikus és a borderline ugyan annak az éremnek a két oldala. Egyik sem képes a magányra, egyiknek sincs elég ereje ahhoz, hogy magából táplálkozzon. Egy EPT szerint a borderline-ok lehetséges kifutása, fejlődése, a Sokattudók szerep lehetne.

Gladwell második fontos embertípusa, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a dolgok jobbra forduljanak a Sokattudók. A Sokattudó karakteréhez tartozik, hogy szakértők, véleményvezérek, a ténybeli tévedéseket találnak nem restek kifejteni, eljuttatni ahová kell, nem okoskodók, de segítőkészek, önzetlenek, egyszerűen örülnek annak, ha megoszthatják amilyen tudásra szert tettek. Mániákus problémamegoldók, imádják az információkat megosztani. Ha mi felszínesek vagyunk, ezért manipulálhatók és a többségünk ilyen, ők figyelmeztetnek minket. A borderline-ok akár a cserkészek, mindig résen vannak.

Van egy EPT-s lehetőség, hogy a borderline-ok személyisége a Sokattudók irányba fejlődjön, de azt nem állíthatjuk, hogy minden Sokattudó karakter eleve a borderline volna.

S ha már Gladwell-t hívtuk segítségül az EPT-hez, le kell írnunk, hogy ahhoz, hogy a változást előidézzen egy kis csoport, hogy legyen fordulópont, ahhoz szükség van a harmadik karakterre az Ügynökre. Ők a meggyőzőkészségükben kiemelkedők. Optimisták, a legkisebb esély is érdekli őket, nonverbális kommunikációjuk is bizalmat szül. Ez is taníthatatlan, mert ki a fene élvezi azt, hogy eladhatja mások gondolatát, áruját, ha és amennyiben neki is van ilyen, mint a nárcisztikusoknak és a borderline-oknak. #borderline,  #EPT

---

---