Emberi természet

Az emberi természet viselkedését illetően paradigmaváltás figyelhető meg. (Igaz, ezek az írások még az orosz-ukrán háború előtt születtek.) Hobbes Leviatánja kerül tűz alá, aki – így e szerzők – csak saját korának és saját sorsának nyomorúságát projíciálta az emberiség hajnalára.

A vadászó-gyűjtögető népek „befeketítésében” élenjárnak az evolucionisták (pl. S. Pinker vagy R. Dawkins) Ezzel szemben az új és feltörekvő szerzők arról beszélnek, hogy talán nem is vagyunk olyan rosszak és kegyetlenek, mint gondolnánk. Módszertani hibákat találnak még Jane Goodall csimpánzkutatásában is.

Jane Goodall erőszakos csimpánzviselkedést figyelt meg, ám a kritikai észrevétel (252.o.) szerint a csimpánzok az őserdőben elszórtan és kisebb társaságban mentek élelem után mindaddig, amíg megfigyelhetőségük érdekében ki nem raktak csábító gyümölcsöket. A ládákat nem tartották mindig nyitva, s ez utóbbi frusztrálhatta az egyre nagyobb csapatokban érkezőket.

Az agresszió növelését a forrásokhoz való koncentráltabb jutás ill. az időleges frusztráció okozta. Ha ezt általános törvényként kezeljük, akkor jaj annak a társadalomnak, amely könnyen jut hatalmas mennyiségű forráshoz. Ez azonnal igen komoly hierarchizált struktúrát és fosztogató, ellenséges attitűdöket szíthat más hierarchikus strukturálódásokkal szemben. Már ha a kultúra nem fékez meg minket, vagy ha intelligenciáknál fogva nem ismerjük fel a helyzet hatalmát.   

Dawkins híres önző génelméletét veszik célba a csoportlélektan és a közösség önszabályozásának oldaláról. Majmok együttműködését tárja fel Frans De Waal, és felfedezzük, hogy a bonobók közelebb állnak hozzánk, mint a csimpánzok, de még a csimpánzok sem ölik egymást, ha nem nulla összegű játszmákba kerülnek. És Christopher Ryen-nél és Ramani Durvasulánál is belefutottam Sapolsky tapasztalatába, melyben egy páviánközösség-kultúra tartósan átalakult (20 év után is támogató békés csoport maradtak), miután az erőszakos csoportvezetők véletlen elpusztultak.  

#majmok

---

---