Abelard ügyvédek közt

Abelard Kolozsváron két ügyvédet talált, de hamar rá kellett jönnie, hogy az ügyvédek teljesen tájékozatlanok a tekintetben, hogy mit kell tenniük a papokkal szemben folytatott kémperekben. Órákon keresztül magyarázta nekik az érvelési metódust, meg aztán azt is, hogy mit kell kérdezniük a vádlottaktól. Tulajdonképpen egyházjogot kellett tanítani az ügyvédeknek. Anaklét szerint, aki egyházjogász volt, ezen keresztül lehet elérni a felmentést. A vádak mindig arról szóltak – még a lippai papnál is –, hogy az a pap, aki nem akart békepap lenni, bizonyára vatikáni kém is. Ezzel szemben viszont egy katolikus papnak be kell tartania bizonyos szabályokat, ha pap akar maradni. Ezek közé tartozik az is, hogy ő maga nem vehet részt olyan mozgalmakban, melyekre bátorítást a vezetőitől engedélyt nem kap, vezetőinek legitimitása pedig a pápától származik. Vagyis, az ügyvéd uraknak nem azzal kellene foglalkozniuk – magyarázta Abelard, persze csak udvariasan -, hogy a védendő pap nem ügynök, hanem hogy amiként viselkedik, az az ő legitimitásának egyenes következménye. A puskák kérdésében már az ügyvédek jártasabbak voltak, ott amellett érveltek, hogy a plébános nem tudott a rejtekhelyről, s ebben Abelard nem is kívánt instruálni.

A lippai papnak történetesen ugyanaz volt a vezetékneve, mint Abelardnak. Mivel csak családtagok vehettek részt a tárgyaláson, ezért a védőügyvéd azt mondta, hogy Abelard testvére a vádlottnak. Kicsit csaltak, de így Abelard fültanúja lehetett a tárgyalás menetének, és szeretett volna a későbbiekben is hasznára lenni az ügyvédeknek. Ám mégsem ment simán a tárgyalásba való aktív bekapcsolódás, mert egyszer csak Abelardhoz odament egy securitátés:

– Mije is maga a vádlottnak? – kérdezte. Volt már a szekus magasabb beosztásban, ami pechje volt Abelardnak, mert az átlagnál jobban képzett emberrel találta magát szembe. Nemrégen a szekus a főpapok levelezését ellenőrizte, csak valami nézeteltérés miatt lefokozták. Tudta, hogy Magyarországon és Romániában gúnyosan bajszos püspököknek hívják őket, és épp elég bizonyítási vágy volt benne ahhoz, hogy Abelardra rászálljon.

– A testvére vagyok – mondta Abelard.

A szekus nem hagyta annyiban. Kijárta főnökeinél a bírói engedélyt, hogy ne csak a folyosón vonja kérdőre Abelardot, hanem a tárgyalóteremben kaphasson szót.

– Kije maga ennek az embernek? – kérdezte a lippai paptól, és Abelardra mutatott. A vádlott pedig erre azt felelte, ami az igazság, hisz nem is ismerte Abelardot.

– Szóval nem a testvére.

– Nem.

Kipenderítették hát Abelardot a tárgyalásról, de a szekus még utána menve számon kérte rajta a hazugságot:

– Milyen testvére maga? Mi?

– Paptestvérem – felelte Abelard, mire a szekus úgy elkezdett ordítani, hogy a tárgyalóterembe is behallatszott:

– Ha ne adj’ Isten a Szabad Európa Rádióban bemondják, hogy Romániában papokat zaklatnak, és alaptalanul bíróság elé citálják őket, akkor magának vége, akkor tudni fogjuk, hogy maga egy áruló. Az életével fog lakolni. Megértette?

Abelard vagányságból mondta a „paptestvérem”-et, és Godóval egy húron pendült az ilyesmiben. Ideológiával szemben ideológiát kell állítani, nemde? – kérdezgették egymástól, mikor a történeteiket mesélték egymásnak. Hányféleképpen lehetett ezt a tételt gyakorolni? – ezt mondta tűnődve Anaklét, de nem nevetett közben, és ezt udvarias módon fogadta Márton Áron, aki, szemben Abelarddal, sohasem húzta ki a gyufát vádlóinál. A hatalom mindhármuk stílusába ütközve elveszítette felsőbbrendűségét.

Abelard, noha egész elégedett volt magával, amiért eredeti módon tudott visszaválaszolni a szekusnak, azért halálra rémült odahaza, mikor bekacsolva a rádiót, és a Szabad Európára tekerve azt hallotta, hogy Romániában egyházüldözés folyik. Nem pontosan arról a perről volt szó, melyen ott volt, de lehetett akár úgy is értelmezni. Aztán a műsor azzal foglalkozott, hogy Luka Lászlót először a kormányból, egy hónapja pedig a pártból is kizárták, s ezzel Gheorghe Gheorghiu-Dej aligha fogja beérni. Minden bizonnyal Lukát perbe fogják majd, és ahogy az a vasfüggönyön túli sztálini világban lenni szokott, akármi lehet az ítélet. A bukott kommunistát likvidálni szokták, magyarázták a rádióban a hírt, de erre Abelard már nem tudott odafigyelni. Jobban aggódott magáért, mint a kommunistákért. Felmerült benne megint, hogy el kell bujdosnia, de aztán szerencsére nem lett következménye az incidensnek. Ami pedig a lippai pap kimentését illette, nem koncepciós per volt, így csak 5 évet kapott, amit sikernek könyvelhettek el az ekkoriban durván hosszú börtönítéletek közt.

Kép forrása Kolozsvár itt. 

Folyt. ld. itt. 

 

---

---