Eloise és Abelard elkerülik egymást

Fordítva is mondhatnánk, Abelard sem találta őt. Szerencsétlenül jött ki ezúttal egymás keresése. Eloise egyből Désre utazott át az erdélyi tájon, s nem a magyar határ felé Aradnak, Máriaradnára, mert úgy tudta, Abelard is Désen van. Hogy nem találta, hát nagyon megharagudott, mintha legalábbis e véletlenről Abelard tehetett volna. Arról viszont egész biztosan ő tehet, gondolta magában, hogy távolságot tart. S Eloise felidézte magában azokat a pillanatokat, amikor Abelard a távolságot igényelte, és ez megtámogatta elméletét.

A szüntelen szerelemre, udvarlásra, rajongásra vágyó asszony, és a csak fellángolásokat produkálni tudó, de igazából másutt járó férfi konfliktusát élte át a maga teljességében. Abelard megint nincs ott, ahol lennie kéne, gondolta, pedig ő még utána is jött. Csalódottságát és keserűségét úgy csillapította, hogy belevetette magát a munkába.

A híreket vitte a ferencesekhez, és kialakult módszerét is meg akarta osztani. Mielőtt ugyanis a palackposta-üzenetet átadta volna, előbb alaposan érdeklődött a helyiek közt egy pap felől, majd maga is meghallgatta a prédikációját. Míg korábban nem járt misékre, hát most „hivatalból” állandóan a templomokban ült, s csak azután adta át az üzenetet, hogy meggyőződött egy-egy pap jelleméről. Hamar rájött azonban, hogy nem mindegyikük fekete vagy fehér, hogy gyakorlatilag érdemes volna a Vatikánhoz való megbízhatósági skálán elhelyezni őket. Erre aztán nem került sor, de akikről lerítt a békepapság, azok nevét feljegyezte. A módszert átvették később másutt is a megfigyelő futárok, többek közt Abelard is. Eloise lelkiismereti kérdést csinált a papok besorolásából, és már-már veszekedtek Abelarddal ezen, mert Abelard az „aki nincs velünk, az ellenünk”-elvet vallotta.

Később Eloise-nak még nehezebb feladata lett, arra kellett rávennie a papokat, hogy felolvassák a körleveleket, melyek éppenséggel nem voltak kockázatmentesek. Sokszor érezte azt, hogy ha valakit nem úgy jelent le, mint békepap, de az illető mégse olvassa fel a tisztázó körlevelet, akkor nem végzi jól a dolgát. Becsapja a ferenceseket. A pusztán gyávákat a kiközösítés veszélyébe sodorni még sem volt szíve. Ezzel szemben Abelard szerint az igazi bűnök forrása a gyávaság. Ezen a kérdésen is vitatkoztak egyszer, aztán bánták, hogy miatta egymásra nem maradt idejük. Találkozásaik megszervezése egyre nagyobb kihívást jelentett.

Eloise Désre érve megtudta, hogy Abelard Máriaradnán maradt, s hazafelé arra ment, de Abelard  régi motorjának felkutatása végett volt úton. Amint megtudta, hogy ott járt Eloise, folytatta is az útját Szebenbe, immár két keréken bukdácsolva a rossz utakon, de mire Szebenbe ért a házhoz, a család széttárta a kezét. Csak annyit tudtak, hogy mikor fog megérkezni. Abelard játszott egy órát a fiával, mégse jött hiába, s közben arra gondolt, Eloise nyilván folytatja a környéken az üzenetek átadását és a békepapok listájának gyűjtését, az agitációs munkát. Abelard is az utóbbi időben megszállott lett. Úgy érezte, a békepapok számának növekedését mindenképp meg kell akadályozni. Eddig a békepapok számát csak a félelem gyarapította, de most már nekik pénzük is volt, hatalmuk is. Gyulafehérvárról utalgattak a „rendesen viselkedőknek”. Volt egy olyan lista, amit a békepapok maguk írtak alá, s Abelard ezt a listát szerette volna megszerezni. Ha valahogy Adorjántól ezt ki lehetne csalni, tűnődött, aztán megint észrevette a fiát, akinek nagyon tetszett, hogy végre egy bácsi foglalkozik vele.

János korábban ért haza, s amikor belépett a szobába, a gyerek lemászott Abelard öléből, és apa-apa kiáltásokkal botladozott felé.

– Mostanában kezd néhány szót mondani – magyarázta János - Alighanem én leszek Balázska apja.

– Meg is akartam köszönni – felelte Abelard zavartan.

S ekkor gondolta azt János, hogy megmondja, szerinte milyen a helyzet, noha ritkán beszélt ilyen hosszan:

– Te nem akarod elvenni a sógornőmet. A ferences rendet szereted, Lizus iránt maximum felelősséget érzel, azt se sokat. – Kicsit megállt, nem nézett fel, látszott, hogy keresi a szavakat, s hogy nem örül, hogy ilyen kemény szavakat kell használnia. Abelard sem akart vele vitába szállni. Túlságosan ki volt szolgáltatva ahhoz, hogy bármit is mondani merjen:

– Nem csak a gyereknevelésről van szó – folytatta János. – Én megmutatom majd neki, hogy lehet felfedezni a világot, ami neked kimarad. De ez nem olyan nagy dolog a részemről, neked meg, ha nem fáj, hát nekem miért fájna? Az én apám is könnyedén nevelt minket. A nehezebb ügy az asszonyok. Aligha lehet fogalmad arról, Abelard, mit jelent a békességet elérni a nőkkel. Hogy ne legyen mogorvaság és morgás, mikor hazaérsz. Talán nem is ismered igazán Lizát. Lilla sokkal türelmesebb, viszont Líz olykor szikrázik, aztán megfogadja, hogy többet nem kapja fel a vizet, de persze megint valami miatt szemrehányóvá válik. Lehet, ez miattad van, de az is lehet, hogy ilyen, nem tudom. Aztán meg Lilla is engem hibáztat, de nem folytatom. Úgysem értenéd.

- Ó hogyne érteném – felelte Abelard halkan. – Lizával az ember hol fönn jár a mennyekben, hol pedig lenn a pokolban. Hol meg akar halni értem s az aggódásban, hol pedig, ha nem azt mondom amit hallani szeretne, ellök, és sohasem tudhatom láthatom-e még.

- Tán ezért ilyen tartós a kapcsolatotok, mert te bírod mindkét végletet. A feleségem azt meséli róla, hogy a fiúkat úgy hajigálta ki lánykorában, hogy visszaszólni se mertek. Még valakit öngyilkosságba kerget, árulta el egyszer nekem az anyósom, mikor azt kérdeztem ugyan miért örült annak, mikor apácának ment.

Aztán János a bölcs férfi szerepéből kilépve válaszolt Abelard azon udvarias kérdéseire, hogy mi a helyzet a gyárban. Ám itt is azt éreztette vele, hogy nem igazán tudhatja azt Abelard, míg saját maga nem próbálta a munkás életet.

– Romlanak az emberek. Darabbérért dolgozunk, s már nem érdekel, mit adunk ki a kezünkből, csak fogadják el, menjen át a szűrőn. S amikor az adminisztrátornők ugráltatnak, csak az az egy vigaszunk van, hogy mi többet keresünk. Udvarolni kell nekik, ha valamit akarunk, de nem túl finoman, mert mégse úrinők, de nem lehetünk őszinték se, ha elegünk van belőlük, mert ha az ellenséged lesz a némber, akkor aztán bosszút áll, bemószerol a főnöknél. Az adminisztráció meg a vezetőség az valami elit dolog. Van melós, aki csak azért akar belépni a pártba, hogy aztán ezeknek beinthessen.

Úgy látszik, gondolta Abelard, de csak magában mosolyogva, a szocializmus a férfivilág végét jelenti, s Jánosnak túl sok a nőkből:

– De te azért nem akarsz belépni a pártba, remélem – mondta.

– Persze, de az se túl szerencsés, hogy mi olyan erősen katolikusok vagyunk. Húsvétkor vagy karácsonykor szabadságot kivenni én nem tudok, túl sokat mószerolnának miatta. Még szerencse, hogy nem Liza, hanem Lilla a feleségem, mert a nőd mostanában megint nagyon buzgó vallásos lett, és az elvtársaknak az se igen tetszik, ha a feleséged rabja a miszticizmusnak.

Abelard elnézést kért a gyors távozásért.

- Már Kolozsváron kéne lennem – szabadkozott. – Lizának mond meg, hogy itt voltam!

Eloise és Abelard is járt Désen, szerettek itt találkozni, noha összebújni itt nem volt módjuk. Bár a rendház a város közepén volt, vastag falai mégis elhatárolták a külvilágtól. Eloise itt találkozhatott az egyik barátnőjével, kit hozzá hasonló módon szintén felszentelték azon a bizonyos éjszakán apácának, s Abelard is tanár társai körében lehetett. Arra vigyázniuk kellett, hogy még gyengéd pillantást se vessenek egymásra, mert túl sokan voltak, és valaki észrevette volna. Tudták, hogy egy hosszabb szöveg előkészítésén munkálkodnak a jezsuita és a ferences jogászok, és hogy majd azt is szét kell vinniük. Eloise-nak ezzel csak az volt a baja, hogy egy hosszabb szöveget nem tud majd memorizálni, sőt, hogy majd sokszorosítani is kell, bár ez utóbbi már nem volt veszélyesebb az előbbinél, s Abelard igyekezett megnyugtatni, hogy arra megvan a megfelelő módszer.

 A szöveg majd elmagyarázza – így Anaklét – egyházjogilag is a helyzetet, hogy mitől törvénytelen Gyulafehérvár, miért nem szabad elfogadni onnan nemhogy pénzt, de bármilyen utasítást sem. Godó pedig tovább szőtte az apácahálót, a Szociális Testvérekből, a Jézus Szíve Népleányaiból, a Szatmári Irgalmasokból, csupa megszüntetett apácarend bosszúállóiból. A harcos amazonokra (barisnyákra) úgy tekintett, mint egy katonai alakulatra. Röpiratok másolását adta nekik feladatul, meg a tehetségesebbeknek a plébánosokat kellett rábírnia arra, hogy templomukban jelentsék ki, hogy a gyulafehérvári vezetés egy szakadár társaság, nekik engedelmeskedni nem szabad. Eloise is ennek az amazon szabadcsapatnak a tagjává vált, de a részt vevő társait nem ismerte. A cél az volt, hogy az ellenállás kiterjesztésével megakadályozzák, hogy az egyházmegyéket az állam által kinevezett békepapok irányítsák. Ha félve is, de a papok elkezdték felolvasni a nővérek által kivitt leveleket a templomokban.

Abelard egy másik feladatot kapott. Nem Jánossal kellett volna beszélgetnie, hanem már régen Kolozsváron kellett volna lennie. Szereznie kellett két ügyvédet annak a papnak a védelmére, akit Lippáról vittek el puskákkal a hátán.

A világi Egyház papjai egyrészt tudták, hogy ahonnan kapják az üzeneteket, az egy szervezett földalatti mozgolódás, melyet magasan képzett emberek irányítanak, s minden bizonnyal vatikáni jóváhagyással. Azt nem tudták, hogy valójában a ferencesek és a jezsuiták alkotják az egyházjog védelmét. A ferences testvérek többsége m volt tisztában saját rendjük szerepével. A jezsuita páter Godót ugyan ismerték az amazonok, de ők nem ismerték egymást. A ferenceseknél Benedek Fidél több mindenből szándékosan kivonta magát, mert a gyanú rá esett volna. Anaklét szerepét sem sikerült kiderítenie a hatóságoknak. Sokáig inkább gyanakodtak a Máriaradnán maradt három szerzetesre, pontosabban kettőre, mert Abelard csak ritkán volt otthon, s ez azért feltűnt a titkosszolgálatnak, mind a dési Anaklétra vagy az esztelneki Szálvátorra.

A templomi felolvasások hatására a békepapi mozgalomhoz tartozni a nép által megvetetté vált. A teológiát a gyulafehérvári vezetésnek csak döcögve sikerült újraindítani, a korábbi hallgatók közül a felsőbb évesek többsége a szünidő után nem tért vissza, új kispapokat kellett toborozni. A legfiatalabbakat mindig könnyebb bevonni egy rendszerbe, mint a már öntudattal bírókat. A békepapok abban bíztak, hogy az idő igazolja majd őket. Ezzel szemben a professzionalitás jeleit mutatta az is, hogy Anaklét ráébredt, a letartóztatottakat sem hagyhatják magukra. A bátorság fenntartásához szükség van arra is, amit a katonáknál lehet megfigyelni, nevezetesen, hogy a sérült bajtársért visszamennek, és igyekeznek kimenteni. Ez igaz volt Márton Áron esetében, akinek szabadon engedéséért rendszeresen mentek Grozához a levelek, de a többi meghurcolt papot is valamiképp védeni kellene. Egy ilyen eset miatt kellett Abelardnak Kolozsvárra mennie.

Kép forrása itt.

Folyt. ld. itt. 
  

---

---