A szekus jó hírt hoz Radnára

A reggeli névsorolvasásokat leszámítva – melyet már valamelyik ferences testvér végzett – a Securitate alig jelent meg a rendházban. Nem csodálkoztak már azon sem, hogy a fazekak tele vannak mindig a környékbeli parasztok által hozott élelmiszerekkel, épp ezért volt furcsa, mikor minden kíséret nélkül egyikük megjelent, magyarul beszélt, és még udvarias is volt.

– Nem akarok imádkozási időben zavarni – mondta, és Benedek Fidélt kereste. Fidél atyát gyorsan elő kellett keríteni, ami nem volt könnyű, mert a rendházban minden órában valamilyen program ment. Történetesen ekkor Fidél Abelarddal együtt épp énekkaron volt, a kórusból kellett kihívni.

– A komité autokritikájának köszönhetően megváltozott az elképzelésünk az Önök máriaradnai elhelyezését illetően. Többszöri iniciativájukat, hogy túlzsúfolttá vált a rendház, méltányolták az elvtársak. A mi dolgunk ugye a nacionalista túlkapások megfigyelése és a vallásszabadság biztosítása. Ezért aztán kérvényüknek megtörtént az approbálása.

Fidélnek igencsak koncentrálnia kellett, hogy a román szavakkal teletűzdelt securitátés blikkfanyelvből kihámozza a lényeget. S azt még nem is tudta, hogy nem csupán a hivatali nyelvre oktatták a tiszt elvtársat, de arra is, hogy most miért kell nyájasnak lennie. A tisztnek a klérust ellenőrizni és terelni kellett, úgy tudta, ezek a férfiak reakciósok, s valóban, szabotálták az állam döntését, megtagadták a feloszlatást. A taktika lényege nem volt túl bonyolult: a nyomás fokozatos növeléséről szólt, hiszen a ferences is csak ember, előbb-utóbb hajlania kell neki is.

– Ön ugye itt a főnök? – kérdezte a tiszt.

– Én a – felelte Benedek Fidél székelyesen, mert gondolta, hogy akkor mindenki beszéljen a maga nyelvén. – S vót más oka is, hogy a kérvényünk befogadták, igaz-e? – kérdezte.

– A szovjet laktanyaparancsnokot itt zavarják – mondta a szekus, majd folytatta:

– Az Ön reszortja lesz akkor, hogy három, nagyjából-egészéből egyenlő részre ossza fel az embereit. Kőrösbánya, Esztelnek és Dés lesznek a kijelölt lakhelyeik. Az igazolványukba bekerül majd a Domiciliu obligatoriu. Így ha netán mégis elhagynák a kijelölt körzetüket, és a milícia elkapja magukat a lakhelyükön kívül, akkor azért szigorú büntetés jár.

Fidél nem akart kötekedni, és helyrerakni a szekust, hogy neki nincsenek emberei, ez nem egy erőszakszervezet, hanem egy önkéntes szerzetesi közösség, helyette inkább csak azt kérdezte:

– S a három rendház hogy tud akkor egymással kapcsolatot tartani?

– A helyi hatóságtól kell külön engedélyt kérni, s akkor utazhatnak. Vagy pedig ugye levélben, táviratban, vehetnek telefont is.

– Vehetünk? – kérdezte Fidél, de aztán rájött, hogy a szekus megint a román tükörfordítást használja.

– Úgy értem telefonálhatnak, azt is a postáról.

A költözködéshez kijelölték a ferencesek számára a napot is, hagytak elég időt a felkészülésre. Jönnek majd teherautókkal, s azzal viszik őket, ígérték. Ugyan nem a kérésüket teljesítették, nem kapták vissza a rendházaikat. Az, hogy korábban kis csoportokban laktak szerte Erdélyben, lehetővé tette, hogy az adományokból megéljenek, így viszont okozott némi aggodalmat, hogy három koncentrált helyen negyven körüli létszámukkal nem halnak-e éhen, hogy az ottani környék is hasonlóan adakozó lesz-e, mint itt a vallásos svábok. Talán a szétosztásuk sem pusztán a jóindulat szülte elhatározás volt, hátha ettől megint az éhenhalásukra játszanak, de az, hogy hagyták, hogy önmaguk döntsenek a tagok elhelyezésében, nagyobb engedmény volt, mint azt a securitások képzelték. Ezt Abelard is alátámasztotta:

– Egy román kutatótól, akit úgy hívtak, hogy Moreno, származik az a felismerés, hogy ha az emberek maguk dönthetik el, ki kivel lakhat, akkor a közérzetük is összehasonlíthatatlanul jobbá válik. Ebből alakult ki aztán az Amerikába emigráló Moreno általi szociometria.

Anaklét erre valamit dörmögött, hogy Abelardot nem hiába járatták a Bólyai Egyetemre, aztán hozzátette:

– Más szempont is van, mint hogy a testvérek baráti kapcsolatai hogyan alakulnak. Szerintem folytatnunk kell a tanítást, hogy legyen Erdélyben utánpótlás. Gyulafehérváron a teológiát többen otthagyták, mióta a békepapok elfoglalták. Ha mi oszthatjuk szét magunkat, szerintem te és én Désre fogunk kerülni, mert ott a legjobbak a feltételek a tanításra. A tanárokat oda érdemes csoportosítani. A másik két helyen végül is lehetne önkéntes alapokra bízni a helyválasztást.

– Én szívesen megcsinálom a szociometriai felmérést – ajánlotta Abelard.

Anaklét meg is kérdezte Fidélt, hogy mit szól Abelard ajánlatához, de Fidél azt mondta, hogy a másik két helyen aszerint tartja praktikusnak a csoportosítást, hogy a rokonaikhoz kerüljenek közelebb a testvérek. Ezúttal ugyanis nem a pasztoráció, hanem a megmaradás a cél, és ahol az emberekkel már kialakult a korábbiakban egy kapcsolat, ahol vannak rokoni szálak, ott nagyobb a valószínűség, hogy a rendházakat ellátják.

– Az ebédnél az asztali áldás előtt kihirdetem az új helyzetet, és elmondom a döntésem szempontjait is – mondta Fidél.

– Kedves testvérek – kezdte az ebédlőben Fidél. – Úgy tűnik, attól, amitől korábban tartottunk, hogy mégsem tudunk tartósan megmaradni, és ha szükséges, feloszlunk inkább, mint hogy elfogadjuk Gyulafehérvár törvénytelen segítségét, immár nem kell tartanunk. Három helyen folytathatjuk tovább a tevékenységünket. Désre kerül a vezetőség, Esztelnekre mennek a székelyföldi papok, és Körösbányára a korábban délerdélyi zárdalakók, Bálint Szálvátor atyával. Ez kisebb győzelemmel ér fel, hiszen az állam ettől fogva félhivatalosan elismeri a létezésünket, csak mozgásszabadságunkat akarják a továbbiakban is korlátozni.

Az ováció után hozzátette, hogy Dés kivételével, akik találnak társat a helycserére,  végül is cserélhetnek, de jobban örülne annak, ha mindenki elfogadná a besorolását. Mégiscsak hatott valamit Abelard szociometriai ajánlkozása? Majd kérte, hogy mindenki álljon fel, s a százhúsz szerzetes, ahogy kilenc hónapja mindennap tették, ezúttal is együtt adott áldást az Úrnak, aki ételt és italt adott nekik.

Kép Máriaradna

Folyt. ld. itt. 

 

---

---