Marosvásárhelyi értekezlet (1950. április 27.)

A motor nehezen indult be, de azért tolva és ráugorva csak sikerült, miközben szerzeteshez nem illő módon szitkozódott magában Abelard. Tele volt a feje, és képtelen volt az Anaklét által ajánlott türelemmel és alázattal szeretgetni járgányát. Továbbra sem fűzött hozzá semmilyen érzelmi viszonyt. Marosvásárhelyen szerelőhöz vitte, itt is öltözött át papi ruhába, s aztán el is késett. Az ajtóban kéksapkások álltak, akik nem igazoltatták, csak hessegették, hogy siessen. A teremben is akadtak olyanok, akik nem viselték ugyan a Securitate megkülönböztetett jelzéseit, de mégis lehetett tudni róluk, hogy titkosrendőrök. Mintha az is lett volna kiadva nekik parancsba, hogy ezt ne titkolják. Feltűnően viselkedtek, járkáltak, egymással sugdolóztak, mintha érettségin felügyelő tanárok lettek volna. Ráadásul hol magyarul, hol románul. Viselkedésük sikeres volt, ha a megfélemlítés  volt a céljuk. Leplezetlen magabiztosságuktól összeszorult a papok gyomra.

Mikorra Abelard helyet foglalt, az asztalfőn ülőknél már semmi szorongást vagy zavart nem lehetett tapasztalni. Őket mindenki ismerte, mert fontos vezetőpapok voltak, és Abelard megértette, hogy beléjük kapaszkodni biztonságérzetet adhatott volna akár neki is, ha nem épp azért lett volna itt, hogy kiderüljön számára, kik ezek az emberek, és mit akarnak. Úgy hetvenen lehettek, a Székelyföldről toborzottak, kiknek felét név szerint ismerte. Az asztalfőn Ágotha Endre elnökölt, aki a Katolikus Státusnak, ennek a kétharmad részben papokból, egyharmad részben civilekből álló nagy múltú szervezetnek volt a vezetője. A Státus leginkább az Egyház vagyonkezelését végezte, de a hitéletbe nem szólhatott volna bele, sőt tudvalevő volt, hogy Márton Áron még ’48-ban felfüggesztette a tevékenységét. Valószínűleg épp azt megelőzendő, ami most történt. Abelard ismerte az Ágotha mellett ülőket is, Nagy Jenőt, Faragó Ferencet és a minorita Kulcsár Ferencet. Viszont sose látta még a közönség soraiból felszólaló Újlaki Jánost, aki csak annyit árult el magáról, hogy ő egy egyszerű plébános, és a másik hasonló plébánost se, aki kiskapusi Köpecziként mutatkozott be, jót kuncogva saját szellemességén, mely humor nem illeszkedett sehogysem a szituációhoz.

Ágotha Endre úgy beszélt az asztalfőn, mint aki most fogja megmenteni az Egyházat attól, hogy a szakadékba zuhanjon. Nem tudta eldönteni Abelard, hogy a közönség két lelkes felszólalója beépített ember-e, vagy spontán módon csatlakozó. Köpecziről úgy tűnt, mintha élvezné a kialakult helyzetet. A közönség soraiból senki sem említette, hogy voltaképp nem volna szabad itt lenniük, mert az új püspök ezt megtiltotta nekik, a fejüket lehajtva ültek. Köpeczi éltette a békét, amiért az itt megjelenteknek is tenniük kell. Ágotha leintette, mert a hangulat nem olyan volt, hogy túlzásokba lehetett volna esni. Senki nem merte szóvá tenni azt sem, hogy a Katolikus Státusnak jelenleg nincs semmilyen joghatósága, mert ezzel felkeltették volna a szekus ügynökök figyelmet. Ha már nem tudták megtagadni az eljövetelt, akkor honnan lett volna bátorságuk itt ellenállni?

Abelard a csíkiek közül egy gyerekkori ismerősét pillantotta meg. Mellé ült, s elkérte tőle a tollat és a papírt. Írásban kérdezte meg, ahogy iskolás korukban is leveleztek egymással az órán, hogy miért is van itt.

– A Sigorantia[1] megfenyegetett, ha nem jövök el, körbeveszik a falut. – Visszakérte a lapot, és ráírta azt is: – eleinte, mikor kerestek, elbújtam, de a fenyegetés hatására magam jelentkeztem.

– S mit mondtak, miért kell idejönni? – kérdezte írva Abelard.

– Az Egyház és az állam közt béke lesz. Márton Áron ezt nem akarta. Két egyházmegye lesz csak.

– Utóbbihoz sincs közük – írta Abelard, majd visszakérve a lapocskát még egy kérdést is odabiggyesztett:

– S aláírattak-e véled valamit? – A csíki pap bólintott majd ezt írta a lapra:

– Támogatom a stockholmi békekiáltványt.

– Hülye vagy – válaszolta Abelard. Hitler meg Sztálin kérdezte tőled, hogy akarsz-e háborút? A béke sem rajtunk múlik.

– Tudom. Na, és?

– Térj észre, az Egyház szétszakítása zajlik. Olvasd el a pápa „Szeretet és igazságosság” körlevelét.

 Ezzel aztán széttépték a papírt, s tovább figyelték a műsort. A „van-e kérdés”-részben valaki a kezét nyújtotta.

– Ő Kósza József – súgta oda Abelardnak a levelezőpartnere.

– Csak azt szeretném kérdezni, hogy ki hívta össze ezt a gyűlést?

A kérdés ártatlannak látszhatott a securitátésoknak, de nem így a papok számára, hiszen akik összehívták, azok szembehelyezkedtek a Vatikán és Márton Áron tiltásával. Ha itt nevek hangzanak el, azzal az árulók megnevezik magukat. Csak Boga Alajos, aki a Státus egyházi vezetője volt, s nem mellesleg Márton Áron által kinevezett utód, hívhatta volna össze az értekezletet.

– Szükség esetén a Státusnak kell átvennie a romániai Egyház irányítását – tért ki a konkrét válasz elől Ágotha. Később a titkosrendőrök kikérdezték a szervezőket, hogy ki is volt a kérdező, s ettől kezdve Kósza Józsefről külön gyűjtötték az adatokat.

 A végén Ágotha megválasztatta magát elnöknek, hangoztatta még a demokratikusság fontosságát, hogy az alsópapságnak kell megválasztania a saját vezetőit, és mindezt egy állásfoglalásban is megszövegezték. A jelenlévők nem tapsoltak, de mindent megszavaztak. A hangulat egy-két cinikus paptól eltekintve végig gyászos volt. Csak a sokat beszélők váltak egyre magabiztosabbá. Egyre inkább csak egymásra reflektáltak, helyeseltek. Mikor szavazásra került sor, és mindenki felemelte a kezét, már nem érzékelték, hogy a kezeket a félelem mozgatja. A békepapok vezetői, mivel maguk is képzett prédikátorok voltak, jól érveltek, minek kapcsán Abelard egészen elcsodálkozott azon, hogy a beszéd ennyire ártalmas lehet magára a beszélőre. Úgy fogalmazott, és ezt mondja majd Anaklétnak is, hogy a sátán belopakodik a szavak mögé, és azok veszik észre ezt utoljára, akik a médiumává válnak.

Az állam által szervezkedő békepapok több gyűlést is tartottak, ami meglehetősen aggasztotta a nunciust. A vatikáni levélváltásról a titkosrendőrség pontosan tudta, hogy a pápa egy körlevél felolvasására biztatja az erdélyi magyarokat. Ágotha kiközösítése, a békepapság elítélése, ezt kellett volna Boga Alajosnak sokszorosíttatni és felolvastatni. Félt meghozni a döntést, s mikorra meghozta, lefoglalták a levelek első postára adott példányait, melyek a nagyvárosokba mentek volna. A másodpéldányok, melyek a kisebb településekre mentek, viszont átcsúsztak a rendszeren.

Zetelakán Abelard a 11 órai misén olvasta fel a vatikáni körlevelet. Délben már megjelent két securitatés, és számon kérte Abelardon, hogy miért folytat egyházellenes tevékenységet, miért uszít.

– Csak azt tettem, amire a levélben Boga püspök úr felszólított – felelte Abelard.

– Majd lesz gondunk a püspök úrra, aztán meg magára is – felelték.

---

---