Lilla és János házasodik

Eloise bejelentette, hogy ikertestvére férjhez megy, és haza készül Péterfalvára. Erre Abelard felajánlotta neki, hogy vele megy, de Eloise nem akarta, hogy falujában nevetség tárgyává váljon egy őt kísérgető páter miatt, ezért tiltakozott, kifogásokat keresett.

– Lilla nem is tetszene neked – mondta.

– Tudom – felelte Abelard – már találkoztam vele.

– A vőlegénye is egy egyszerű fiú, nem holmi filozófus, akikkel te társalogni szeretsz – Abelard rájött, hogy Eloise kifogásokat keres. Ügyetlenül, botladozótt mellette, s Abelardnak, aki sportban mindig az ügyesebbek közé tartozott, el kellett néznie, hogy szerelmét a Teremtő a másik oldalra helyezte.

Eloise és Lilla eddigi párválasztása mindent el is árult a különbségeikről. Eloise-nak mindebből kicsit több kellett. Több kellett a szórakoztató férfiból, de több a szilárd és biztonságot sugallóból. Az ikreknek a szemük volt a közös, a tűz, ami azt sejtette, hogy sok érzelem van bennük. Aggódásból, féltésből és kíváncsiságból is több a kelleténél. De valahogy Lillában a biztonságkeresés elnyomott minden mást, és korábbi esetlensége, tanácstalansága megszűnt János mellett. Magára talált. Ezzel szemben Eloise mintha elbizonytalanodott volna, s ilyenformán megfordult a két lány korábbi szerepe, mely ikrek esetében mindig valamiképp egymásba illik, mert az ikrek lidérce mindenki másénál stabilabb szokott lenni. Lilla már nem panaszkodott apjának Eloise-ra, régebben viszont gyakran mondta neki németül és panaszkodóan megnyomva modatai végét:

- Apa, Liz haragszik rám, és szinte gyilkoni tud a tekintetével, olyan félelmetes.  

Már nem egymás elől szívták el az energiát, mégis Eloise gyengült, testvére pedig kivirágzott. S bármennyire is volt biztos pontja János Lilla életének, Abelard pedig bizonytalan Eloise-nak, mégis egyformán aggódtak azért, hogy választottjuk majd valaki vagy valami mást tart hamarosan fontosabbnak náluk. A szeretett férfi elvesztéséért való aggódás mindkettejükben megvolt, s ezt később se igen értették. Mármint azt, hogy a másiknak mi aggódnivalója van. Egy páter csak nem kezd ki egy másik nővel, gondolta Lilla, János ideális férj, gondolta Eloise.

Az esküvőnek csak annyi szépséghibája volt, hogy kicsit korábban jött a baba, mint szerették volna. Az ilyen baleset nem volt rendkívüli, mert a házasság előtti nemi életet tiltotta ugyan az Egyház, de a szokások nem. Azoknak, akik eljegyezték egymást, a környezetük már hagyta, hogy összefeküdjenek, mert a népi bölcsesség azt tartotta, hogy ha kiderül, hogy mégse jó nekik együtt, az még mindig a kisebbik rossz. Megesik, hogy két test nem illik össze, s ezt még az Egyház is akceptálja, s elválaszt, de mennyivel bölcsebb – gondolták a népek –, ha mindez még házasság előtt kiderül. Akik vallásosabbak voltak, azok persze az oltárig megtartották a szüzességüket, de inkább ők estek ritkaságszámba, noha a közvélekedés fordítva hitte. János és Lilla szerencsére jól összeillettek, olyannyira, hogy meg is kellett sürgetni a lagzit.

S bár Eloise-nak már nem volt láza, és az orvos szerint meggyógyult, azért nem volt vele rendben minden. Ha korán kelt elkapta a gyengeség, leesett a vérnyomása, és hányingere volt.

– Nem vagy te is terhes? – kérdezte Lilla.

– A vérnyomásommal lehet baj – vetette ellen Eloise –, megfigyeltem, ha nem kelek fel 8 előtt, akkor semmi bajom. Ez csak a betegségem utóhatása. – De bogarat ültetett a fülébe Lilla, és ahogy aggódva figyelni kezdte magát, egyre több kétsége támadt.

– Kéne szerezni egy békát – mondta Eloise –, régen csináltak békateszteket, tudod, hogy kell?

Nem tudták, hogy ment ez régen, de Lillának más ötlete támadt, menjen be Eloise a kórházba, és adja ki magát Lillának a vizsgálat során, de ebbe meg Eloise nem ment bele, mert attól tartott, így összekeverednek Lilla adatai, amiből szegény testvérének lehet baja. Így aztán saját személyazonosságával vizsgáltatta meg magát, és Lilla feltevése beigazolódott. Egy hónap eltérés volt kettejük terhessége közt. Lilla esett előbb teherbe, de Eloise ott volt szorosan a nyomában.

A „ki az a rohadék”, „ki az apa” családi kérdésre Eloise nem válaszolt, egyedül ikertestvérének árulta el, hogy Abelard az, mire Lilla azt felelte:

– Ettől tartottam a leginkább. – Később persze mindenki tudta a családban, még az unakatestvérek is, meg János szülei is, de valahogy ennél a körnél tovább mégsem jutott a hír. Eloise esete titokban maradt, mert az bizony már szégyennek számított, és ami szégyen, arról jobb nem beszélni.

Gömbölyödni egyszerre kezdtek, és csak arra vigyáztak, hogy ne menjenek ki együtt az utcára, hogy ne lássák őket együtt. Ha valaki kérdezte, hogy mi van Eloise-zal, csak azt felelték, távol van, éli világát. Csupán a közeli Szászsebes nőgyógyászatán tudták, hogy az ikrek egyszerre terhesek, s egyiküknek van férje, a másikuknak pedig nincs.

Mikor a helyzet egyértelművé vált, Abelard táviratban kapta meg az értesítést. Eloise apja dühöngött, anyja kétségbe esett. Az aggodalmakatnémileg csökkentette Lilla életének egyenesbe kerülése.

– Csak ikrei ne legyenek az embernek – morogta az apa –, mert hol az egyikkel, hol a másikkal, de valamelyikkel biztos baj van. Aztán ahogy telt az idő, mégis az apa tudta jobban kezelni a helyzetet, s Eloise anyjának kétségbeesése változott elutasítássá.

Kép a szerző saját fényképe Esztelneken. A legtávolabbi ferences kolostor Erdélyben. Leégett és csak ez a rendházi rész maradt a régi

Folyt. ld. itt. 

---

---