– Képzeld el – mondta Abelad Eloise-nak, s Eloise maga előtt
látta, amit Abelard mondott. Mióta Krúdyt olvasott fel neki, azóta folyton
szomjazta, hogy újra meséljen neki, ezért aztán mikor Abelard ebbe a történetbe
belekezdett, ő azonnyomban gyermekké vált. – Képzeld el – kezdte történetét
Abelard –, hogy van egy bolygó, ahol lidércek élnek. Ott lebegnek felhőszerűen
az emberek közt. Egyik halványabb, a másik körvonalai élesek, az egyik kicsike,
olyan, mint egy csecsemő, a másik nagy. Ezek a lidércek akkor születnek, amikor
az emberek egymásra találnak. Ott billegnek, mint valami gázzal teli lufi a
párok mögött, de ott vannak a baráti társaságok fölött, sőt, ha egy tömeg egyet
akar, a tömeg fölött is, mint egy óriási felhő. Mindenki láthatja, hogy a
többiek milyen lidércet birtokolnak, és ez azonnali tiszteletet ébreszt, eldönt
esetleg csoportok közti konfliktusokat. Ha kinéz az erkélyéről a tüntető
tömegre egy diktátor, és azt látja, hogy a tömeg fölött nem az őáltala
teremtődött lidérc imbolyog, azonnal lemond. Nincs szükség öldöklésre.
– Akkor ez egy olyan világ – állapította meg Eloise –, amely
sokkal boldogabb, mint a miénk. Kevesebb benne a fájdalom. És mi a helyzet a
szerelmesekkel?
– Várj még egy kicsit, azt is el fogom mondani, de ahhoz,
hogy megértsd ezt a világot, előbb még mesélnem kell egyéb dolgokról is: hogyan
és miért is születnek ezek a lidércek, mitől fényesek vagy halványak, mitől
kicsik vagy nagyok.
Eloise-nak a gyerekkorában elmaradt mesék izgalma pótlódott.
Az ikreknek nem sokat meséltek, egymást kellett szórakoztatniuk. Néha
összebújtak, és történeteket találtak ki egymásnak. Kellemesen ismerős volt
tehát Eloise-nak az ilyen szituáció, s szerette Abelard hangját is, mely nem
volt olyan árnyalt, mint egy színészé, de együtt változott a szöveggel.
– Biztos te is észrevetted már – folytatta Abelard –, hogy
amikor az ikertestvéreddel vagy, akkor kettőtök számára létrejön valami, ami
csak a tiétek, ami nem lenne neked csak egyedül. Vagy amikor a novíciák közt
hárman összedugjátok a fejetek. Nos, ezen a fantasztikus bolygón ilyen
esetekben azonnal megjelenik ez a lélekszerű, látható dolog, mintegy tudatva a
külvilággal, hogy elindult valami. Ahogy a barátságok mélyülnek, úgy növekszik
a lidércük is. Lehet, hogy vitatkoznak egymással a tagok, lehet, hogy
veszekednek is, de ameddig van bennük elfogadás egymás iránt, összetartozás,
addig a lidérc nem halványodik. Vannak nagyra nőtt lidércek, vannak
halványabbak, mert már megkopott a kapcsolat, a frissen született kicsik
viszont mindig nagyon élénkek és jól láthatók.
– Nagyobb csoportnak rögtön nagyobb lidérce van – tette
hozzá Eloise. Abelard bólintott, aztán azt kérdezte:
– S tudod-e, miért olyan élénkek az újszülöttek? – Eloise-nak
lettek volna tippjei, de inkább Abelardra hagyta a megoldást:
– Azért – magyarázta –, mert a fiatal kapcsolatokban az
emberek nagyon egymásra vannak hangolva. Sokkal jobban tudják, hogy a másik
mire gondol, mit szeretne, s épp milyen állapotban van. A régi kapcsolatokban
az agyhullámok már nem rezonálnak annyira egymásra. Csak azt hiszik, hogy
ismerik egymás gondolatait, és így is van, ha véletlen odafigyelnek egymásra,
de hát épp ez az, hogy nem figyelnek. Ezen a bolygón nem lehet félrebeszélni,
azonnal látják a szembejövők és maguk az érintettek is, hogy jó-jó, nagy lidérc
lebeg a fejük fölött, de hát nem valami fényes, tán szét is fog foszlani
hamarosan. A lidércek is meg tudnak halni, s többnyire szépen csendesen teszik,
máskor meg ugye, egyik pillanatról a másikra durrannak szét. S van, amikor nem
az emberek a ludasak abban, hogy egy lidérc elpusztul. Ha mondjuk egy társaság
egyik tagja meghal, akkor sokáig nagyon hiányzik a többieknek, mert emlékeznek
még, miként reagált volna egyikük vagy másikuk véleményére, de az élők mégis
megváltoznak, mert a másik hiánya miatt már nem tudnak úgyanúgy beszélgetni. A
barátok együtt teremtenek valami újat, valami mást, a hiányt nem lehet pótolni.
Ilyenkor a lidérc kisebbé válik vagy meghal és új születik.
– Ez nagyon szomorú – állapította meg Eloise. – Biztos nem
lehet megtartani a régit, odaképzelni a régi barátot?
– Ezen a bolygón éppúgy van elmúlás, mint a miénken. Nem
szomorúbb hát, mint a miénk, épp ellenkezőleg, a sokfelé lebegő lidérc miatt
egyszerűen nem tudnak az emberek hazudni másoknak és maguknak. Végül is nem
szégyenlik azt, hogy halványodik a lidércük, hiszen tömegével lehet látni
ilyet. Hozzászoktak. Nem dicsekszik azzal egy szerelmespár, hogy nézd csak,
milyen kis élénk lidérc követ minket, mert mindenki azt mondja, jó-jó, de
lássuk csak, mi lesz belőle holnap. Viszont ismerik a hála érzését, mert egy
nagy és eleven lidérc, mely, mondjuk, egy közösség feje felett lebeg, ritka és
értékes. Az emberek tudják, hogy milyen sokat ér, hiszen mindig látják.
Abelard kis szünetet tartott:
– Bár van, aki kételkedik benne, de létezik a csoportok
fölött a lélek, ez a csoportlélek, ami valami más, mint ami az egyéneknek van.
Tanultam is róla az egyetemen, egy Kurt Lewin nevű szociálpszichológus fedezte
fel. És létezik tömeglélek is, azt több tudós már jóval korábban meglátta. Valami
ilyesmit adott nekünk a Jóisten, és amikor ez megszületett, úgy felgyorsult az
evolúciónk, mintha rakétából lőttek volna ki minket. Amíg ez nem volt, éppolyan
szenvedés volt az életünk, mint az állatoké.
– Szóval azt mondod, hogy amiről beszélsz, az nem is egy
másik bolygó, hanem a miénk – állapította meg Eloise. – Csak mi nem látjuk a
Szentléleknek ezeket a lidércteremtő lényeit, de itt vannak körülöttünk.
– Hát, igen, pontosan ezt állítom – felelte Abelard.
– És mi van, ha, mi van, ha – jött izgalomba Eloise –, ha
nekünk volna egy olyan permetező készülékünk, vagy egy olyan látószemüvegünk, amit
ha felveszünk, vagy ráfújunk egy párra, akkor számunkra láthatóvá válna a
fölöttük lebegő lidérc?
– Lehet, hogy vannak is olyan emberek – szólt Abelard –,
akiknek még ilyen segédeszközökre sincs szükségük.
– Én látom a mi Lidércünket – állította Eloise. – Már eddig
is akartam mondani neked, hogy valami furcsa izé lebeg fölöttünk, de féltem,
hogy kinevetsz.
– Én is látom – mondta Abelard.
Kép forrása itt.
Folyt. ld. itt.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |