Szerelmes beszélgetések

Abelard mikházai szobájában biztonságban érezhették magukat. Az lett volna csak gyanús, ha Abelard kulcsra zárja, mert még akkor is nyitva hagyták celláik ajtaját, mikor távol voltak. Kulcs ugyan minden zárban volt, de feleslegesen. Az ajtóna csak akkor nyitott be valaki, ha hosszú ideig nem érkezett válasz a kopogásra. Ilyenkor is csak a személyzet jött be, hogy takarítson. A rendi életnek volt egy másik előnye is, a kiszámíthatóság. A páterek csak meghatározott időszakokban kereshették egymást, a feljebbvaló sem tehette meg, hogy bármikor megjelenjen. Nem lehettek olyan rendkívüli ügyek, melyek ezen szabályok és szokások áthágását megengedték volna. Így aztán megvoltak azok a biztonságos órák, mikor Eloise és Abelard együtt lehetett, pusztán a ki- és bemenetelre kellett odafigyelni, amit úgy oldottak meg, hogy előbb mindig Abelard nézett ki a folyosóra.

Az ember azt gondolná, hogy a rendházon belül a legkockázatosabb az együttlét – a szerelmesek is így vélték először, és ezért is találkoztak eleinte odakinn –, de valójában az épületen belül voltak a legbiztonságosabb körülmények közt. Abelard Eloise megnyugtatása érdekében azonban még odatolt egy széket az ajtóhoz, ha netán valaki mégis be akarna rontani, de ilyesmi sosem fordult elő.

– Feltettem magamnak a kérdést – mondta Abelard –, hogy mi az értelme a szexuális önmegtartóztatásnak. – Eloise a válla közül felnézett rá, ami miatt nagyra kellett nyitnia a szemeit. A szemöldökét is kérdőn felhúzta. Abelard folytatta:

– Nem a szexuálison van a hangsúly, hanem az önmegtartóztatáson. Bármiféle önmegtartóztatás acélozza is a jellemet. Akinek például nem probléma a szexuális önmegtartóztatás, mint például szerintem Anaklét atyának, annak ez semmit nem acéloz. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a páter ne állna a lelkiség magas szintjén, de azt nem ezzel, hanem a folyamatos tanulásával érhette el.

– Én meg az étkezés tekintetében vagyok önmegtartóztató – tette hozzá Eloise – böjt idején jóformán semmit sem szoktam enni, rendesen éhezem is olyankor.

– Nincs is mit fogni rajtad, olyan sovány vagy – jegyezte meg Abelard szerzeteshez éppenséggel nem illő nyersességgel, és némileg igazságtalanul is, mert Eloise testén pont ott volt a zsírszövet, ahol lenni kellett.

Ezúttal is visszaértek Onán történetéhez.

– Nagyon sok szabály úgy születik, hogy eredetileg van egy mély oka. Például az adott közösség nem maradt volna fönn, ha nem születik elég gyerek. A későbbiekben viszont csak a cselekvést vagy a tiltását adják át a következő generációknak, de már nem tudják, miért született maga a szabály. Így aztán kifacsarodik az erkölcs, és értelmetlen dogma lesz belőle. Ami pedig az önkielégítést illeti, hát megpróbáltam ebből a szempontból végignézni a Bibliát, és nem találtam benne ezzel kapcsolatos tiltást. Ha pedig nem tiltja a Biblia, hogy tilthatná a coitus interruptust?

- Te most a Vatikánnal vitatkozol – jegyezte meg Eloise.

- Melyik a rosszabb – tette fel a kérdést Abelard - A természetes fogamzásgátlás időszakaihoz alkalmazkodni, vagy sűrűbben ölelkezni és a coitus interruptust használni?

– Talán a ritkább szeretkezés a házasoknál, s mint minden önuralom, acélozza a lelket – vetette ellen Eloise.

Az ilyen téma párnához kötött, másutt nem lett volna ildomos előhozakodni vele. Bár megestek filozófikusabb eszmefuttatások is ugyanitt:

– Bizonyos viselkedések, modorok, ahogy például alulról felfelé rám sandítasz, vagy ahogy mélyen belém fúrod a tekinteted, vagy ahogy más férfiaknál és nőknél kapcsolatkeresési kísérleteket nézünk, szóval ezekről azt gondoljuk, hogy az ő személyiségük jellemzői.

– Miért, nem az? – kérdezte Eloise.

– Nem. Ezek más korban, másutt, más pároknál pontosan ugyanígy megtörténtek már. Mi vagyunk ezen tevékenységeknek a fenntartói, továbbadói, ha úgy tetszik, eszközei. Mi szolgáljuk mindezt, ami a világban létezik. Mi csak megjelenítjük, átfolyik rajtunk.

De a párnák nemcsak a szexet tették legitim témává és nemcsak filozofálgató szárnypróbálgatásoknak adtak helyt, hanem kapcsolatuk tervezésének is. Eloise nem csinált gondot a titkos együttlétekből, mindazonáltal fejlődtek a vágyai. Míg Abelard azt tervezte, hogy e viszonyt Anakléttal osztja meg – tehát egy hierarchikus világban egy felette állóval –, addig Eloise mindezt már el is árulta egy volt apáca társának, akiben megbízott, és aki a rend feloszlatása után nem sokkal kérvényezte felmentését a szűzességi fogadalom alól, mivel rá is rátalált a szerelem.

Ez a lány egészen más volt, mint Eloise. Világító kék szemei voltak, és vad természete. Semmi megfontoltság nem volt benne, és mégsem lázadt soha, tisztelettudónak született. Furcsa kettőssége mintha két különböző személyt takart volna. Eloise bizalmát azzal vívta ki, hogy soha semmiben sem látott lehetetlent. Ő viszont Eloiset megfontoltnak és okosnak tartotta. Együtt lehetett vele nevetni Amelita nővéren. A lány javaslatára szánta el magát Eloise, hogy rákérdez Abelardnál viszonyuk törvényesítésére. Mert ennek a lánynak minden olyan egyszerű volt az életben, és hátha – gondolta Eloise – neki van igaza. Noha kettejük helyzete különbözött, hiszen a lány sokkal szerencsésebben, nem egy szerzetesbe szeretett bele.

Beszélgettek arról is – ezt Eloise vetette fel –, hogy sohasem lehet tudni, mikor fogja engedélyezni a pápa a papok házasodását, bár XII. Pius nem az a típus volt, aki ezen meditált. A kérdés a katolikusoknál azonban mindig napirenden van, mivel egyáltalán nem következik a jézusi tanításból a papok szüzességi fogadalma. 

Kép forrása itt.

Folyt. ld. itt.

---

---