Márton Áront letartóztatják

Abelard nincs rajta a fehér lovas bevonulási képen, és ha jobb vagy más fotó készül, se került volna fel rá, mert nem a püspök hirtelenjében alakult védelmi testőrségéhez csatlakozott, bár Anaklét ezt javasolta neki. Rengeteg hívő áldozott, és ebben segédkezett. Eloise egy alkalmas pillanatban beszámolt neki a fehér lovas bevonulásról és arról, hogy a legkülönbözőbb helyekről érdeklődik a hatóság Márton püspök további programjáról.

– A püspök két autóval jött – magyarázta Eloise. – Az egyik azonban lerobbant, és Székelyudvarhelyen javítják.

– Ennyi ember közt nem merik bántani – vetette ellen Abelard –, ne aggódj.

– És ha mégis? – kérdezte Eloise. – Haza kéne vinned Gyulafehérvárra, ott talán már biztonságban volna. Nem is amiatt aggódom, hogy itt bántják, de egy üres országút végkép nem biztonságos.

– Csak nem arra célzol, hogy a motor hátsó ülésén én vigyem haza? Még ha az oldalkocsi itt lenne, se vállalnám. Arra nem gondolsz, milyen híre volna annak, hogy a püspök egy kivénhedt motor hátsó ülésén menekült haza? Ez eléggé rosszul ellenpontozná a fehér lovas bevonulást. Nekünk a jövő hősiességére is gondolnunk kell.

– Mit számít az, hogy minek milyen híre volna, meg hogy téged milyen mítoszteremtési vágy hajt? – vetette ellen Eloise dühösen.

– És gondolod, hogy a püspök belemenne, mikor itt vannak a sofőrjei, és a másik autója is rá vár? Annak nincs baja.

Ettől fogva azonban Abelardot sem hagyta békén a dolog, átragadt rá Eloise izgatottsága. Annak sem örült volna, ha Eloise gyávának tartja, miközben tényleg csak a helyzet abszurditása miatt tiltakozott. Motorra pattant, és berobogott Székelyudvarhelyre. Elég gyorsan megtalálta a műhelyt a másik autóval. Ebben az időben postán voltak a telefonközpontok, és a postai alkalmazottak szállították a hírt, hogy mindenfelől Márton Áront keresik, és miután ezt Abelard is a saját fülével hallotta, ötlete támadt. A szerelőműhelyben találkozott a püspök első számú sofőrjével.

– A jó autónkat lefoglalták, de erről nem tudnak – mondta. – Ezt sikerült megcsinálni.

Abelard megkérdezte a sofőrt, hogy ilyen körülmények közt egyáltalán akarja-e szállítani a püspököt.

– Kegyelmes atyám is pont ugyanezt kérdezte, neki is azt mondtam: ha én hoztam ide, én is viszem vissza.

– Megyek majd az autó előtt, jól ismerem az utakat – javasolta Abelard, és mint kiderült a motoros kíséret hasznos volt, mert még ki se értek a városból, megint lerobbant az autó. A szerpentin végén az út szélére álltak, emberek gyűltek köréjük, Abelard visszament motorral a szerelőkért. Mire visszaértek, már egész sokan álltak az autó körül. Ez a gyűrű megint szolgált némi védelemmel, de voltak itt is rossz arcok, akik nem bánták volna, ha a püspök letartóztatásának élményét begyűjthették volna.

Ahogy sikerült továbbmenniük, egy sorompót gyanúsan zárva találtak. Vonatnak híre-hamva sem volt, és ők meg voltak győződve arról, hogy ez már nem véletlen. Már mindenütt összeesküvést és cselt vélelmeztek. Abelard sokszor motorozott erre, és egy kerülőutat javasolt. Mentek a földúton, porzott az autó után az út, s végül megérkeztek Gyulafehérvárra. Abelard nem állt meg, nem akarta, hogy kiléte az itteni besúgók és megfigyelők számára kitudódjon. Ő csak egy motoros volt a sok közül, aki a püspöki palota bejárata előtt hajtott el.

A sikeres hazafuvarozás átmenetileg oldotta csak meg a problémát. Márton Áron letartóztatásának körülményei mára jól ismertek. Abelard nem volt a közelben, mikor ez történt, s csak később tudta meg, hogy a püspököt Bukarestbe hívták, hogy a Statutumról, a román nemzeti katolikus egyház kialakításáról tárgyaljanak vele. Egy autót küldtek érte, ami elfuvarozta volna a püspökségtől 18 kilométerre lévő vasútállomásra, ám az autó sofőrje úgy tett, mintha lerobbanna. Egy másik „nagyon segítőkész” arra járó autó két utasa pedig már a hatóság embere volt, akik az autójukba átszálló Márton Áronnak és titkárának menet közben mutatták fel az igazolványukat.

Hogy miért volt annyira fontos, és miért éreztek elégedettséget az állam emberei, hogy mindezt ilyen „diszkréten” tudják megoldani, alighanem félelmeket és legitimációs problémákat takar. Van, mikor az állam a bűnöző. Márton Áron püspök volt, egy hatalom törvényes képviselője és a magyarság kiemelt vezetője. Az állam viszont erőszakos volt, csúszott a diktatúrába, és sorban alkalmazta a tisztességtelen koncepciós eljárásokat, hogy likvidálja a korábbi hatalom képviselőit.

Márton Áront 1949. június 20-án tartóztatták le. A gyulafehérvárin kívül még egy államilag elismert püspökség működött, ahol meg a moldvaiak román származású vezetőjét, akit Bukarestben, miután bérmálás után kijött a templomból, tartóztatták le hat nappal később. Ő volt Durcovici, akivel Márton Áron együtt írta meg a Statutum tervezetét, melyben nem beszéltek nemzeti katolikus egyházról. Az Egyháznak a szövegtervezet szerint nemzetek fölöttinek kell maradnia, ami pedig nem egyezett a kommunista nemzeti egyház felfogásával. Durcovici 1951-ben halt éhen a máramarosszigeti börtönben. 2013-ban Iasiban avatta Ferenc pápa áldásával az Egyház őt boldoggá.

Márton Áron többek között Venczel Józseffel, a szociológussal került egy cellába. Venczel már harmadik alkalommal ült börtönben, s bármekkora szakmai tekintélynek is örvendett, később se kapta vissza a katedrát. Őt tizenkét évre ítélték, s mindet le is kellett ülnie. A társadalomtudósokat, azok közül is a statisztikusokat, mindig is ellenségnek fogják tekinteni a romlott demokráciák.

Kép forrása itt.

Folyt. ld. itt.

#Regény

---

---