Megértettem
A weboldal "Cookie"-kat használ. Több információ
Belföld(országos) Belföld(helyi) Világ Környezet Egészség Kultúra Közlekedés Vezércikk

A keresztény felekezetek vezetői egy szobában

borito_kep

2021. 07. 29. 18:40

- | - | - | -

Márton Áron 30 kilométerre Csíksomlyótól, a Görbe-patak egy kis falujában bérmálta azokat a fiatalokat, akik maguk akartak felnőttként is hitet tenni vallási elkötelezettségükről. Bérmakőrútja utolsó állomásához érkezett, mert a következő nap már a csíksomlyói pünkösdi búcsún kellett lennie.

Nem mondhatjuk, hogy épp átjárta volna a Szentlélek, mely a hivatalos vallási ünnep szerint pünkösdön kellett hogy kiáradjon. A keresztényeknél galambformát szokott ölteni az a felszabadult bizonyosság, mely ezt az ünnepet kíséri. A modern pszichológia is felfedezte ezt a hatást, nem mellesleg egy Erdélyből származó kutató, az Amerikában ismertté vált, ám a tengerentúlon kimondhatatlan nevű Csíkszentmihályi Mihály jóvoltából. A Szentlélek pszichológiai elnevezése a flow-élmény, amely mint elmélet 30-40 év múlva futja be a boldogságkutatás eredményeként elismert pályáját, noha az emberiség a vallásokon keresztül ugyanezt már több ezer év óta megtapasztalta és leírta. A flow az, mikor a tevékenykedésbe feledkezve átjár minket a boldogság, egy dolog annyira és oly sikeresen leköt minket, hogy úgy érezzük, szétárad bennünk valami, megszabadulunk a jövő terhétől, a kételyektől, feloldódunk a jelenben. Ez az alkotási boldogság járta át az apostolokat is, mikor a Bibliában Jézus történeteit lejegyezték, s példabeszédeiket írták. Úgy érezték, nem is ők írnak, hanem valaki vezeti a tollukat.  

Ám ezúttal ez a galamb biztosan nem szállt volna rá Márton Áronra, mert nagyon is a jövő megannyi sötét árnyára figyelt, ráadásul elhatalmasodni kezdett rajta a gyomorfekélye, ami szintén az aggodalmak tünete volt. Bátorság ide vagy oda, az állhatatos és magabiztos kiállások ellenére, vagy hát épp ezért, a szervezete tiltakozott. Túl sok volt a stressz, szorongott. A gyomorfekély az után lobbant be, mikor 1948. október 28-án az Anton Durcovicivel közösen írott Statutumot elküldték, amelyben hangsúlyozták a Rómától való kizárólagos függést. Az állam reagálása kegyetlen volt: letartóztatták az összes görögkatolikus püspököt. Jelenleg nem volt olyan asszony, aki kímélő főzeteivel segíteni tudott volna gyomorfekélyén, pedig próbálkoztak vele derekasan.

– Kérnek a püspök urak valami harapnivalót a víz meg a bor mellé? – kérdezte egy ferences harmadrendi civil, de Márton Áron nem mert enni a gyomorfájása miatt, a bort pedig pláne kerülte, még a miseborba is csak úgy tett úrfelmutatásokkor, mintha beleivott volna. A többiek is udvariasságból nemet intettek, és megelégedtek a kirakott innivalóval.

– Neveztek már engem vatikáni kémnek is – jegyezte meg Márton Áron a szobában lévő magas rangú társaságnak, amely felért egy ökumenikus találkozóval. – A Scânteia kommunista lapban pedig a napokban azzal vádoltak, hogy rágalmazom a dicső Szovjetuniót, meg hogy a román belügyekbe beavatkozó Vatikánt én instruálom.

A szobában ott volt Scheffler János, akivel Eloise Szatmárban találkozott, de a két katolikus egyházvezetőn kívül még egy lutheránus, egy unitárius és egy református püspök is.

– Holnap szeretném a búcsú kezdete előtt O’Hara nunciusnak megmondani, hogy mi is a helyzet a többi romániai egyházzal, de ez nem instruálás lesz, csak tájékoztatás – folytatta. – Természetesen titeket is szívesen látnak a ferencesek, de arra gondoltam, itt most sokkal nyugodtabban beszélhetünk, mint a holnapi forgatagban.

A nyugodtságról mindannyiuknak más elképzelése volt, bár a lankás tájon a falu csndesen simult a Görbe-patakhoz. A falut fenyőfákkal ékesített dombok ölelték körül, s úgy tűnt, nincs ennél távolibb és biztonságosabb hely a világon. A helyiek is csak a patak kiáradásaival küzdöttek olykor, de hatósági embert nem szoktak látni sosem. Ide nem jártak rendőrök vagy hivatalnokok.

– Engem Szatmárnémetiben rendszeresen megkeresnek az egyházügyi hivatal munkatársai és tesznek ajánlásokat, meg javaslatokat, hogy mely papot hová nevezzem ki, vagy kit kéne figyelmeztetnem, és nagyon ékesszólóan beszélnek az állammal való együttműködés lehetőségeiről – mondta Scheffler inkább Márton Áronnak, mint a többieknek, ám a többiek is méltatlankodva bólogattak.

– A püspök úr az állami nyomás ellenére sem ment nyugdíjba – mondta Márton Áron Schefflerre utalva, majd kérdőn hallgatott a többi felekezet felé fordulva, mert többet szerette volna megtudni arról, hogy mit jelent a bólogatásuk. Az állammal való együttműködés kérdése izgatta, és ezt a többi püspök is értette. Azonban senkinek sem volt kedve szólni, majd végre a református püspök magyarázatba kezdett:

– Volt ugye tavaly márciusban a felekezetek működését szabályozó 62-es számú törvény, meg aztán az alkotmány rá egy hónapra. Igen, ha jól emlékszem, pont egy hónapra rá. S az új alkotmány biztosítja a vallásszabadságot. Hozzá kell azonban tenni – folytatta alapos körülményességgel –, hogy a tanügyi törvény mégsem teljes mértékben az alkotmány szellemiségét követte.

– Vatikáni kémkedésről ugye a mi esetünkben szó sem lehet…– vetette közbe a lutheránus zavart mosollyal. Zavara annak volt betudható, hogy ezt viccnek szánta, tekintve, hogy a protestánsoknak nem vezetője a pápa, de ő is érezte, hogy ez nem a megfelelő pillanat.

– A tanügyi törvényekből látjuk, hogy formálissá vált az alkotmány – folytatta a református, mintha meg se hallotta volna a közbevetést. – Nincs már lehetőségünk az oktatásra, s ennek problémáiról már hallottunk téged is, Márton püspök, szívünkből szólni. Itt ugye sajnos már nincs mit tenni. De nagyon fontosak a külföldi kapcsolataink. Már be is adtam az útlevélkérelmet, hogy kiutazhassak, mert a Református Világszövetség tavaly úgy döntött, hogy a 16. összejövetel már nem Nagy-Britanniában, hanem Genfben lesz. Igen komoly fejlemény ez, mert a Világtanács helyszíne szimbolikus értékű.

– Vásárhelyi püspök úr – mondta az unitárius, aki most először szólalt meg – te fontos nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezel, de én nem hiszem, hogy Nyugatra útlevelet adnának neked. A legegyszerűbb technika, ha elszigetelnek minket.

– Az igazat megvallva én is ettől félek – vette vissza a szót Vásárhelyi. – 46-ban invitálták utoljára a Romániai Református Egyházunkat a reformátusok nemzetközi rendezvényére, azóta mintha kezdenének lemondani rólunk. Hiába az európai súlypontáthelyezés, ha a keleti blokk kimarad. Nekünk magunknak kéne kijutni, de azt meg az állam akadályozza.

– Három szót mondanék – szólt a lutheránus –: szeretet, megbecsülés, kompromisszumkészség – majd maga elé nézve kissé ábrándos tekintettel értelmezni kezdte a három szó összefüggését, de Márton Áron ennél konkrétabb dolgokat szeretett volna hallani. Az unitárius püspök rövidebb volt, és érthetőbb:

– Mi keményfejű magyarok vagyunk, nem hőzöngünk, visszahúzódunk a magunk világába, téríteni sem szoktunk, ha minket nem bántanak, mi sem avatkozunk más dolgába. Minden pap a maga helyén, a maga lelkiismerete szerint áll helyt.

– És azt még elfelejtettem elmondani – vette vissza a szót a lutheránus –, hogy a megbecsülés lényege a kölcsönösség, a kölcsönösség pedig a szeretet által bontakozik ki.

Márton Áront már bosszantotta ez a beszéd, leszűrte, hogy nincs igazán meg az összefogás ereje, a szervezettség készsége, és így az egymást segítés képessége sem. Mintha a többi keresztény egyház problémái is rá hárulnának. Vásárhelyit régóta ismerte, harcostársak voltak a háború végén, mikor azon dolgoztak a magyarság nem vallási vezetőivel karöltve, hogy hol húzódjon az új román–magyar határ.

A határ igazságos meghúzása kapcsán nagyon reménykedtek egy általuk készített memorandum hatásában. Venczel József készítette el a népesedési megoszlás térképét, és erre alapozták az érveiket is. Vásárhelyi és Márton Áron közösen fogalmazták a szöveget, majd szervezték meg azt a társaságot, akik aláírták. A memorandum el is jutott a nagyhatalmi tárgyalóasztalhoz, bár Rákosi Magyarországa nem támogatta, hiszen a szovjetek is ellenezték volna. A memorandum menedzselését Teleki Gézára bízták volna. Ő nem az erdélyi Telekiek leszármazottja, hanem Teleki Pál miniszterelnök fia volt, ami csak azért fontos, mert a későbbi koncepciós per során a hatóságok ezt összekeverték. A határokat a memorandum érveit figyelmen kívül hagyva állították vissza. A népességi arányokat és a lakosságcsere javaslatokat elutasították. Maradt tehát megint Trianon.

A trianoni határok visszaállítása ellen Márton Áron fel akart szólalni, ám az óvatosabb Vásárhelyi lebeszélte erről, mondván, hogy memorandumot írhattak akkor, amikor a határkérdést épp vitatták a nagyhatalmak, de utóbb már román állampolgárként jobb, ha nem mondanak ilyesmit, mert hazaárulással lennének vádolhatók. Márton Áron igazat adott Vásárhelyinek, és letett a szándékáról. Mindez azonban már régi történet volt, de érdemes tudnunk, a közöttük lévő kapcsolat miatt.

A többi felekezeti vezetővel nem volt ilyen szoros kapcsolata a katolikusos vezetőnek, bár az unitárius püspökkel is találkozott néha Székelyudvarhelyen, rendszerint a csíksomlyói pünkösdi események után. Most itt volt a lutheránusok vezetője is, akinek jelenléte egy ilyen társaságban példa nélkülinek számított. Talán úgy vélte, a német nemzetiségűek sorsát kell képviselnie, de mint kiderült, ehhez nem volt elég bátorsága.

– A német kitelepítettek visszatérésének sajnos vannak feltételei – magyarázta a többieknek –, például hogy a családjuk nagy része továbbra is itt éljen Romániában.

Márton Áron annyit tudott, hogy a hadifogolytáborból hazaérkezők nem találják a kitelepített családjaikat, más németeket pedig eleve Németországba küldenek, miközben a családjuk itthon tudott maradni. De hogy az állam kekeckedik a román állampolgárság visszaadásával, és szándékosan tesz németeket földönfutóvá, ez megdöbbentette. Már épp javasolt volna valamit, mikor a lutheránus püpök közbevágott:

– Ó az állampolgárság visszakapása már formális. – Úgy érezte, korábban túllőtt a célon, és panaszkodását lázításra való buzdításnak fogják venni, ezért korrigálni próbált, mely szerint nincs baj a német nemzetiségűek állampolgárságával. Márton Áron tudta, hogy épp itt érhető tetten a hatóságok piszkos játszmája.

Általánosságban is az volt az asztal körüli tanácskozás résztvevőinek véleménye, hogy Márton Áron bármi igazságtalanságot észlel, rögtön valamiféle kiállást kívánt eszközölni, míg a többi felekezet vezetői jóval óvatosabbak lévén ettől igyekeztek visszafogni. Végül valami sötét, borús légkör vette őket körül, bár azt túlzás volna állítani, hogy megfagyott a levegő. A felekezetek azonban megbánták, hogy eljöttek. Végképp nem vágytak a katolikus tömegre a búcsún, hiszen lehetett sejteni, hogy forrongani fog, ők meg itt voltak Márton Áronnal, aki bármikor képesnek látszott egy meggondolatlan prédikációra. Alig várták, hogy az autóikba szállhassanak és elhagyhassák a falut.

– A fő probléma ott van a mi esetünkben – szólalt meg most Scheffler –, hogy ha O’Hara valakit kinevez katolikus püspöknek, legyen az római vagy görög, azt félő, hogy letartóztatják. Így tulajdonképp a vatikáni nuncius az akarata ellenére küld börtönbe embereket.

Scheffler öregnek és fáradtnak tűnt, míg Márton Áron energikusnak:

– Ez kezelhető a számunkra – mondta inkább Schefflernek, mert a többieket nem érdekelte a probléma, hiszen náluk nincsenek püspök-letartóztatások, és nem is szeretnék, hogy legyenek. Nem írnak olyan egyházjogi Statutumokat, amelyben ráncigálják az oroszlán bajszát, és nem parancsol nekik senki a Vatikánból, mint Durkovicinak meg Mártonnak. Nem is tudják megoldani a kérdést, nem is rájuk tartozik, nem is érdekli őket. Jobb, ha nem is hallják, miként akarják ezt a katolikusok „megoldani”, mert még őket is kémeknek vagy kémek által befolyásolt reakciósoknak fogják tartani.

Márton Áron intett Schefflernek, hogy e tárgyat most hagyják, majd négyszemközt elmondja neki a terveit. Arra gondolt kissé gonoszkodóan, hogy ha már nem sikerül közös platformra kerülniük, akkor legalább tovább rémisztgeti a jelenlévőket. Schefflert persze sajnálta volna rémisztgetni, de ő már amúgy is ismerte a történetet.

– A kémkedés vádját nagyon egyszerű ráaggatni bárkire. Annak számára, aki mindenkiben ügynököt lát, ha te nem az ő ügynöke vagy, akkor csak idegenek ügynöke lehetsz. Egy Czikó Sándor nevű ember azt írta a Statutum-javaslatunk elküldése után, hogy a Statutum maga is ügynökösködés. Pedig az autonómia és a függetlenség fontosságáról készítettük Durkovicival. Nemzetközi szerződésekre hivatkoztunk, és a kormány kérésére készítettük. Aki ügynök, az nem így viselkedik, ahogy mi. Az az ember pedig, aki ilyesmivel vádolt meg, a Magyar Népi Szövetség egyik titkára volt. Azt hitte, hogy ő képviseli az erdélyi magyarságot, pedig nyilván nem, hiszen itt vannak maguk, püspök urak, akik sokkal inkább. Ahogy én látom most a dolgokat, a letartóztatások végig fognak söpörni a görögkatolikus egyházon, aztán elérhetnek minket is.

Ezt az utolsó mondatot nem kellett volna mondania, mert ettől összerezzent mindenki a szobában, még Scheffler is.

– Az a hír járja a nép körében – mondta az unitárius püspök őszintén –, hogy téged, Áron, most akarnak letartóztatni.

– Nem zörög a haraszt… – mondta a lutheránus Vásárhelyi János tekintetét keresve, aki amint ránézett, az övé továbbreppent. A lutheránusnak nem volt kedve senki szemébe se nézni. Kényelmetlenül érezte magát, de általában is úgy szólt mindenkihez, hogy egyvalakihez beszélt, aztán ha az tévedésből azt hitte, hozzá szól, akkor valaki más felé fordulva folytatta.

A félelem végképp rátelepedett a szobára, s noha a letartóztatás Márton Áront fenyegette, ettől neki mégis mintha enyhült volna a fekélye.


Kép forrása itt. 

Folyt. Ld. itt.

#Regény

Értékelés

Hogyan működik?
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:  
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:  
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:  
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:  
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:  
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:  

Hozzászólások

Jelentkezz be , hogy hozzászólhass!