Megértettem
A weboldal "Cookie"-kat használ. Több információ
Belföld(országos) Belföld(helyi) Világ Környezet Egészség Kultúra Közlekedés Vezércikk

Abelard akarja Eloise-t

borito_kep

2021. 07. 29. 18:27

- | - | - | -

A búcsú nagyszerű lehetőséget biztosított volna, hogy egy gyónással és bűnbánattal a szerelmesek bűnét az Egyház feloldozza. Ám bármekkora vonzerővel is bír egy ilyen esemény egy katolikus számára, ha az a katolikus nem akar lemondani a bűnéről, mit sem ér az egész. Márpedig Abelard és Eloise megtalálta a módját, hogy a legkülönbözőbb helyeken szeretkezzenek, és ez alól Csíksomlyó sem volt kivétel, sőt. Az esemény inkább alkalmat teremtett Abelard számára, mert a ferences rend ilyenkor lazábban felügyelte tagjait. A pátereknek rengeteg dolguk akadt, a hívek folyamatosan jöttek gyónni hozzájuk, meg szervezniük, eligazítaniuk is kellett. A csíksomlyói búcsút hagyományosan a ferencesek szervezék, és az esemény mindig szépszámú tömeget vonzott. A székelyek vallásos összejövetelének helyszíne volt ez pünkösdkor, s maradt a mai napig azzal a különbséggel, hogy mára még népszerűbb, még több embert vonz, még távolibb helyekről, mondhatni divattá vált.

Abelard oldalkocsi nélküli motorral érkezett a helyszínre. Fantasztikus útja volt, mert a természet élénkzölddé vált. A lankás domboldalak közt motorozva már érezni lehetett a kaszált fű illatát, s az eltérő hőmérsékletű, de langyos légáramlatokban eggyé olvadt a természettel. Az oldalkocsit azért is szerelte le, hogy ne tudjanak neki folyamatos feladatot adni bárminek vagy bárkinek a szállítására, s legyen neki is annyi ideje magára, mint bárki másnak. Meg persze így több ideje maradt Eloise-ra is. Oldalkocsi nélkül motorozni – és ezt most meg kellett állapítania magában – nagyobb élmény volt.

Amint megérkezett, testvérei azonnal feladatokkal látták el, rögtön megkapta misézési és gyóntatatási beosztását. Abelard abban az egyben biztos volt, hogy amikor gyóntatni fog, a szerelmi bűnökkel szemben nagyon megértő lesz, feltéve, ha azok tényleg tiszta érzelmekből fakadnak. Ami őt magát illeti, úgy gondolta, bevállalja a tisztítótűzbe kerülést. Azt fontolgatta, hogy lelkivezetőjével egy gyónás keretében azért valamikor közli Eloise-zal való kapcsolatát, s azt is olyan soká, amilyen soká csak lehet. Ha jezsuita lett volna, nehezebb lett volna a helyzete, mert bár a jezsuiták is közölhették bűneiket gyónás keretében, és ilyenkor a gyóntatójuknak a titoktartás miatt meg lett volna kötve a keze, ők mégis azt a gyakorlatot folytatták, hogy gyónáson kívül is be kellett számolniuk a dolgaikról, amit a feljebbvalója így közzétehett, ami alapján bármilyen utasítást is adhatott. A Vatikán ezt a jezsuita gyakorlatot nem nézte jó szemmel, mert a titkoknak is kell egy biztonságos rekesz, de a jezsuiták minden privátszféráról le kívántak mondani, és választott vezetőik előtt mindenben átláthatók kívántak lenni. Ezzel szemben a ferenceseknek lehetett magánéletük, na persze olyasmi, mint ami Abelardé, itt sem volt elfogadható. Akadtak persze páterek s világi papok, akik rendre meggyónták szexuális kapcsolataikat, és aztán újra „vétkeztek”, végül is így el lehetett húzni egy szerelmi kapcsolatot, csakhogy Abelardnak nem tetszett ez a fajta alakoskodás. Ő pontosan tudta, hogy Eloise-ról nem mond le. Miért is tett volna olyan vallomást gyóntatójának, hogy megbánta, amit eddig tett, és hogy változni fog, ha egyszer nem bánta meg, és tudta, hogy nem fog változni. Eloise Abelard számára éppolyan elkötelezettség volt, mint a ferences rendhez tartozás és a papi tevékenység.

Ám, hogy mitől vált Eloise Abelard számára ilyen megkerülhetetlenné, azt csak akkor érthetjük meg, ha továbblépünk kezdeti vonzalmaik bemutatásánál. Bár már első pillanatban azt gondolta magában Abelard, hogy ez a lány minden tisztítótüzet megér – már ha létezik egyáltalán ilyen a halál után a mennybemenetel kapuja előtt, hisz jószerivel csak a katolikusok vallják az ilyesmit. Hogy aztán Abelard hitt-e benne, vagy sem, arra azt mondhatjuk, hogy inkább nem, inkább teológiai képződménynek tartotta, de tudta, hogy sokan hisznek benne, mert hát ki is mehetne azonnal a mennyországba tökéletlen élete után? Sőt, Abelardnak az édesanyja gyerekkorában azt magyarázta, hogy voltaképp a földi élet sem más, mint tisztítótűz. Hogy aztán ezt édesanyja maga találta ki, vagy a lélekvándorlás tanainak valamiféle ősi nomád származékaként öröklődött a székelyeknél, azt Abelard nem tudta megmondani. Egy másik ilyen misztikus dolog a telepátia volt. Ebben Abelard anyja és Eloise is hitt. Anyjának története volt arról, hogy megérezte Abelard egyik testvérének a halálát, aki a háborúban nem tudott Budán kitörni az oroszok gyűrűjéből. Abelard ezt a történetet mindig anélkül hallgatta, hogy megjegyzést fűzött volna hozzá.

Ferencesként a szeretetet a legapróbb részletekben kereste, hogy ezeken keresztül jusson el a teremtés nagyszerűségéhez, és Eloise-t átölelve pontosan ezt találta meg. Biztos volt benne, hogy közelebb került így Istenhez, mint bármelyik példabeszédet olvasva. Isten közelségéhez képest a telepátia csak egy áltudományos kérdés volt a számára. A tisztítótűz már inkább számított teológiai felvetésnek, ám szerinte ez is eltakarta a lényeget.

Ha pontosak akarunk lenni a szexualitás és a példabeszédek versenyeztetésében, akkor nem nyilatkozhatunk sommásan. Abelard számára attól függött, melyik iratról volt szó, illetve melyik szeretkezésükről. Mert volt olyan szeretkezésük, melyet a szexualitás hajtott, és abban nem volt semmi rendkívüli, míg vannak olyan példabeszédek, mint az irgalmas szamaritánus, ami Abelard számára rendkívüli jelentőséggel bírt. Ezzel szemben viszont ott voltak a breviárium egyes zsoltárai, melyek arról szóltak, hogy Júdea törzsei mennyire gyűlölik a filiszteusokat, és hogy Isten remélhetőleg kiszárítja majd a filiszteusok belét. Ha a napi kötelező breviáriumolvasást feltöltötte volna Abelard aktualitással, akkor úgy fordíthatta volna le, hogy az ő népe, aki mellett ott van Isten, büntesse meg a románokat, akik még mindig zömében az ortodoxokhoz tartoznak. Imádságába pedig a legvadabb szenvedéseket sorolhatta volna fel behelyettesítve a filiszteusokat a románokkal. Ezzel szemben viszont voltak olyan szeretkezéseik Eloise-zal – ahogy a szó is mutatja –, mely valóban szeretkezések voltak. Egymásba mélyedő tekintetük nem a gonoszságról, a bosszúról és a sovinizmusról, hanem az egyetemes szeretetről szólt. Világos, hogy Eloise és nem a gyűlölködő breviárium volt a kereszténység megjelenítője.

Boncolgatva múltjukat, nem szerelmi csalódás vagy önbizalomhiány hajtotta őket szerzetesi pályára. Abelardnál egy egyenes vonalú ív, Eloise-nál pedig egy döntés, élete egy szakaszának tudatos lezárása volt. S most nem arra szeretnénk utalni, hogy mindketten fogadalmat tettek a magányra, hanem, hogy mindketten úgy vélték, nem hiányzik nekik a szerelmi tapasztalat, teljes lesz az életük párkapcsolat nélkül is. Tizenhat-tizennyolc évesen egy ilyen döntés talán korainak tűnik, de akkoriban ez nem számított ritkaságnak. Az érdekes nem is ez, hanem, hogy mikor egymás karjaiban voltak, mindketten úgy érezték, korábban még nem szerettek senkit. Abelard meg is fogalmazta ezt:

– Olyan vagy nekem, mintha te volnál az első. Mintha előtted nem szerettem volna.

Eloise egyetértett, ő is így érezte, s mint minden szerelmes, ők is kifaggatták egymást korábbi kapcsolataikról, tapasztalataikról.

Eloise tekintete vágyat keltett Abelardban, hogy minél többet birtokolhasson belőle. Férfierőt adott neki. Eloise nem tett mást, csak mélyen Abelard szemébe nézett, és várta, hogy ez áthassa őt magát is boldogsággal. Ettől kicsit elkeskenyedtek nagy szemei, és fokozatosan megszépült, kisimult az arca. Már amennyit ilyenkor az arc magából láttatni engedett, mert ilyen közelről csak a szemét, a finoman metszett orrát, vagy a száját lehetett látni, külön-külön. De hogy nagy változáson ment keresztül Eloise, abban Abelard egészen biztos volt, és mindig hagyta is, hogy ez a szuggesztió rá is hasson. Amit Eloise elért nála, azt ő saját magával csak nagy ritkán és hosszú imádkozás árán érte el. Mivel az érzés, a lelkiállapot ugyanolyan áttetsző és tiszta volt, nem voltak kételyei afelől, hogy Eloise ölelésének köszönhetően Istenhez is közelebb került.

Míg Eloise tekintete rászegeződött Abelard úgy érezte, ha ilyenkor egy középkori vesztőhelyen volnának, ahol egymásra találásuk bűnéért lakolniuk kellene, akkor bármilyen kínzást el tudna viselni. Ez persze valószínűleg nem igaz, legalábbis kételkedhetünk benne, viszont nagyon plasztikusan megragadja, milyen is a szerelmesek egymásba feledkező tekintete. Egymásba feledkező, tehát minden egyebet kizáró. Fellobbanó vágyaik ilyenkor nem is szexuálisak voltak, noha szeretkezéseik végén bevallották egymásnak azt is, hogy szeretik egymás testét. A szerelemről annyi éneket hallani, annyi könyv szól róla – gondolta Abelard –, de milyen kevesen vannak, akik valóban megélik. Kiválasztottnak érezte magát.

A szex kommunikáció – filozófált Abelard –, éppúgy megjelenhet benne a jó, mint a gonosz, vagy a tökéletlenség. E felfedezése alapján nem akart eretnek szektát létrehozni, mint már oly sokan a történelemben, kik a szexualitáson keresztül akarták eljuttatnil követőikett a transzcendens élményekig, de azt se fogadta el, hogy a szexualitás ne volna képes közelebb juttatni a tökéletességhez, vagy hogy a ferences küldetését ne segítené. A szépség és a szeretet egysége ókori tapasztalata az emberiségnek, neki viszont mai élmény volt. Ha beszélt is róla – mert beszélt –, óvatosan ókori tudásként, kutúrtörténeti keretben említette a szeretet, a szépség és az Isteni közelség összefüggéseit.

Kapcsolatukat összeegyeztetni a szerzetesrendi fogadalmakkal Eloise szemében a kilépéssel és feloldozási kéréssel lett volna megvalósítható, viszont Abelard számára mindez másképp festett. Saját lelkiismeretét kevésbé zavarta, mint ahogy maga is várta volna, de azt is elfogadta, hogy a katolikus játékszabályok jók, és nem szükséges azokat megváltoztatni, ezért aztán  előbb-utóbb ki kell kérnie vezetője, Anaklét atya áldását. Csak persze nem egy ebéd utáni baráti beszélgetés keretében – nehogy védtelenné váljon –, hanem majd gyónás közben. Hogy mit fog szólni ehhez Anaklét, nem tudta, ugyanis nem sima gyónásra készült, hanem egy vitára. Vitatkozni akart arról, hogy a szerelem megítélésében téved az Egyház, téved, amiért gyanúsnak tartja e szenvedélyt. A Biblia sehol sem beszél róla elítélőleg.

Mikor utoljára találkozott Eloise-zal, arról beszélgettek, hogy együtt szeretnének megöregedni.

– Megfigyelted, hogy az öreg székelyek arca milyen kiegyensúlyozott, milyen boldogságot sugárzó, míg a fiatalabbak önpusztítók és boldogtalanok? – kérdezte.

– Talán épp fordítva kellene okoskodnunk. Csak az öregszik meg mifelénk, aki tud boldog lenni – vetette ellen Eloise.

– Lehet – mondta Abelard –, de olyan, nem idős kiegyensúlyozott ember mifelénk csak egy van: Anaklét. A többiek eszerint mind korán meghalnak.

Ez feketehumor akart lenni, de Eloise nem nevetett.

Kép forrása itt. 

Folyt. ld. itt.

#Regény

Értékelés

Hogyan működik?
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:  
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:  
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:  
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:  
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:  
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:  

Hozzászólások

Jelentkezz be , hogy hozzászólhass!