A görögkatolikusok és a római katolikusok

A második bécsi döntés után, mikor ketté lett vágva Észak- és Dél-Erdély, sok családot is kettészakítottak. Abelard sem tudott hazalátogatni, ő délre, a román oldalra, a szülei pedig északra, a magyar oldalra kerültek. A trianoni határok visszaállítása után viszont enyhülés következett be, sőt rövid ideig még a vasfüggöny sem ereszkedett le a kapitalista és szabad Nyugat-Európa és a szocialista Kelet-Európa közé. A politikusok csakúgy, mint a diplomaták, nem tudták, mi fog következni. Aztán lassan mégiscsak kiépült a sztálini rendszer. Az első felekezet, melyet támadás ért Romániában, a görögkatolikusok voltak.

A görögkatolikus hívek egy része valóban visszakerült az ortodoxokhoz. Sokszor az egyszerű románok nem is vették észre, hogy valami megváltozott. Jártak ugyanabba a templomba, mint korábban, de az ortodoxoknak más az éves időszámításuk, máskor vannak az ünnepeik, és volt olyan templom, ahol emiatt hívek nélkül maradt az ortodox pap. De voltak más megoldások is. Márton Áron felszólította a római katolikusokat Erdélyben, hogy amennyiben egy görögkatolikus pap misézni akar, engedjék be vendégként őt és híveit a római katolikus templomokba.

Korábban ez elképzelhetetlen lett volna, a görögkatolikus románok és a római katolikus magyarok közötti ellenségeskedés miatt. A román nacionalizmust, a dákóromán kontinuitást, maguk a görögkatolikusok találták ki, s ezzel felsőbbrendűnek titulálták népüket a magyarokkal szemben. De ők vallották azt is, hogy Mátyás nem magyar, hanem román király volt. Később ezek a tézisek a szocializmusban is megmaradtak, sőt azután is. Nem mondható tehát, hogy a görögkatolikusok és a római katolikusok közt minden rendben lett volna. Persze a Vatikánból nézve ezek a különbségek fel sem tűntek, a görögkatolikusok beengedése a római katolikus templomokba keresztényi és magától értetődő cselekedetnek számított. Csak a görögkatolikusok tudták, hogy mennyire nem az, és a római katolikus templomok plébánosai sem tették volna meg ezt, ha a püspökük fel nem szólítja őket.

 – No, és Anaklét atya szerint mit kell tennünk, hogy megmaradjunk? – kérdezte O’Hara.

– Titkos püspökök felszentelésére van szükség, ha netán elvisznek valakit közülünk, ne maradjon vezető nélkül a közösség.

– Ne maradjon legitim pásztor nélkül a nyáj – ismételte O’Hara, s mivel ez azt jelentette, hogy vértanúságba kell küldenie embereket, egyáltalán nem érezte magát jobban. 

Kép forrása itt.

Folyt. ld. itt.

#Regény

---

---