A kamasz Ion Aluas ismerkedése a szociológiával

Eloise számára bár sokat jelentett a testi boldogság felfedezése, de ő már ismerte Abelard lelkét, legalábbis úgy érezte, nem tudott meg együttlétük után mást, mint amit várt. Boldog volt, kinyilt, felszabadult, többet kezdett beszélni. Úgy működtek ők is, ahogy az énekesmadarak, melyeknél párosodás előtt a hím fütyül, a nőstény csak hallgatja, elég tehetséges-e az udvarló. Ha nagyon eltér az éneke a fajtársaiétól, akkor valami nem stimmel vele, ha semennyire sem tér el, hiányzik belőle a kreativitás. A nőstény pontosan megismeri a hímet, és ha elég okos volt, később már kevés meglepetés érheti. Abelardnak viszont Eloise csak most kezdett megismerhetővé válni. Sok férfi, miután célba ért, már nem kiváncsi a nőre, és így meg se ismeri, de Abelard továbbra is kutatta Eloise-t. Kirajzolódtak előtte Eloise démonai, hitének gyengesége, önbizalomhiánya. Nem ugyanazt a nőt szerette azelőtt, mint a szeretkezésük után.

Eloise egy rokona a kolozsvári Gheorghe Baritiu katolikus líceumban tanult, és ha már itt voltak, elhatározták, hogy a délutáni kollégiumi időszakban, mikor a diákoknak kimenője van, meglátogatják. Eloise kérlelte Abelardot, hogy menjen vele, nem fogja zavarni a rokonlátogatásban. Eloise a rokonával, Abelard pedig egy román fiúval bonyolódott beszélgetésbe, akit Eloise rokona hozott magával. Négyen ültek be egy cukrászdába. Abelard társalkodópartnere Ion Aluasként mutatkozott be. Rendkívül izgatta a kérdés, hogy mi várhat rá az egyetemen, ahová felvették, s amit Abelard már elvégzett, így mesélni is tud róla.

A fiú kiejtésén érezni lehetett, hogy nem anyanyelve a magyar, vallását tekintve pedig görögkatolikus volt, mely felekezet szenvedte el ez idő tájt a legnagyobb csapást. Románnak és görögkatolikusnak lenni egyaránt valamiféle elithez tartozást jelentett, kihívást, hogy összekötő kapocs legyen valaki két náció közt. De más idők jártak, most az elitet üldözték.  Abelard megértette, hogy ez az élethelyzet Iont arra fogja predesztinálni, hogy előbb-utóbb ateista legyen, hiszen így megszabadulhat néhány egzisztenciális kihívástól.

Aluason érezni lehetett, hogy fiatal kora ellenére, még ha a vallási kérdéseket modern módon le is rázza magáról, a két nép közti összekötő kapocs szerepét felvállalja. Abelard úgy gondolta, hogy személyében egy nagyon fontos típussal van dolga, s ezért többet is rakott bele a beszélgetésbe, mint egyébként tette volna. Részletesen beszélt a Gusti-féle iskola világhírű voltáról, és erősen tanácsolta, hogy ebbe az irányba haladjon a fiatalember.

– Itt ezen a tanszéken, ha sikerül bejutnod– mondta Abelard – éppolyan normális román-magyar együttéléssel fogsz találkozni, mint amilyet most is látsz a líceumban.

Ahogy élénkült a beszélgetésük, Eloise és rokona is rájuk, kettejükre kezdett figyelni.

– Miért olyan nagy szám a parasztokkal foglalkozni? – kérdezte a fiú. – Én egy szegény román faluból származom, amiben semmi, de semmi romantikus nincsen, és minden lényegeset el tudok mondani róla anélkül, hogy kutatnám. A falu nyomasztó. Nem a körbevevő természet az, hanem az emberek durvasága.

– Úgy érted, hogy a műveltségük hiánya és a gondolkodásuk egyszerűsége nyomasztó a számodra? Én is egy kis faluból származom – vetette ellen Abelard.

– Nem – magyarázta Aluas. – Úgy értem, hogy a durvaság apa és fia közt, férj és feleség közt. Ha a szomszéd tyúkja átjön a kertbe, ebből akkora perpatvar kerekedhet, hogy aggódni kell, nehogy agyoncsapják egymást a szomszédok. Nem hiszem, hogy ilyennek születünk, de a falu ilyenné tesz.

Abelard faluja nem ilyen volt, de nem akarta ezzel szembesíteni a fiút, mert a vitának volt egy másik, sokkal érdekesebb szála, ami a tudományos megismerésre vonatkozott.

– Amikor én voltam egyetemista – mesélte Abelard – a szociológia oktatásába nemcsak a viselkedés került bele, nemcsak ennek okai, a szegénység megszüntethetőségének lehetőségei, hanem a falvak közti különbségek statisztikai felmérései is. Ez a világ sem homogén. Venczel József ezt matematikailag tudta bizonyítani.

– Ez már érdekel – mondta a fiú –, őt szívesen hallgatnám.

– Hát azt hiszem, az most nem fog menni – magyarázta Abelard –, mert ugyan a pitesti internálótáborból kiengedték, de a katedrát nem kapta vissza. A szociológia makacs tudomány, ellenáll az ideológiáknak. Volt egy ötlet például, hogy ahol nem eladható a krumpli, ott létesüljön keményítőgyár. A szociológus az ilyen ötleteket igyekszik terjeszteni, ha valahol már bevált. Márpedig van jó példa erre Székelyföldön. Ott összeálltak a gazdák, és engedtek a piac szorításának. Ezeket a gyárakat persze most elveszik, mintha imperialista nagytőkések alapították volna, pedig a parasztok hozták létre azokat.

– Kéne csinálni egy olyan kísérletet – vetette fel a diák –, ahol a kollektivizált világban hagyunk egyet így működni, és aztán megnézzük, melyik nyújt jobb teljesítményt. Nem azt állítanánk, hogy a kollektivizálás tévút, vagy hogy fel kell számolni ezt a törekvést, hanem csak rákérdeznénk a két modellre. Ennyit csak hagyna a politika, hiszen mindenki hasznát látná, ha tudnánk, melyik a jobb megoldás.

– Ez kétségtelen – hagyta helyben Abelard –, de ehhez neked tekintélyes kutatóvá, egyetemi emberré kell válnod. A tudomány oldaláról talán kikényszeríthető egy ilyen vállalkozás, de ha én papként ezt javasolnám, akkor a kapitalista rendszer támogatójaként, reakciósként elítélnének.

– Akkor jobb út a tudomány, mint a vallás – állapította meg Ion –, hasznosabb lehet.

– Mások a lehetőségek – tette hozzá Abelard –, viszont látod, már találtunk egy olyan pontot, ahol a falu változatlanul érdekes terep. 

Kép forrása itt.

Folyt. ld. itt.

#Regény

---

---