Egy vendég érkezik a kolostorba, Godó Mihály jezsuita

A ferences időgazdálkodáshoz tartoztak a biztos események, a megfontolt és jó előre történő programkialakítások. Ennek megfelelően kezdtek volna el készülni a búcsúra is, mely odébb volt még, viszont most felgyorsultak az események. Vendég érkezett kora este, akit miután elszállásolták és megetették, fogadott Anaklét. Godó atya volt ő, a keményfejű jezsuita. Tényleg nagyon erősnek látszott, magas volt, erős csontozatú. Maga akarta irányítani a sorsát, ezért kereste a veszélyt, de csak ennyiben volt határozott, mert, hogy konkrétan mit tegyen, arra jó katonaként várta a parancsot. Az a típusú ember volt, aki tudta, hogy neki rendszer kell az életében, kell, hogy más megmondja, mit tegyen, mert máskülönben elszabadulhat. Aszkétikus életvezetésre azért volt szüksége, mert természete másként programozta volna. Nem a szabadságszeretet volt rá veszélyes, hanem kegyetlenségre való hajlama. Időben felfedezve mindezt, tudta, hogy neki a jezsuita rend fogja egyenesben tartani az életét. A jezsuiták viszont átmenetileg megzavarodtak. A passzív rezisztencia, amely a ferencesek sajátja volt, és ami révén úgy siklottak át az új törvényeken, mint kishalak a nagy hálón, nekik nem ment. Ők a hálót akarták átszakítani, vagy azonnal hagyni, hogy kifogják őket. Godó átmenetileg, míg nem tisztázódnak saját rendjében a stratégiák, új parancsnokait a ferencesekben vélte felfedezni. Nem volt ez kívánatos helyzet a számára, inkább jobb híján történt. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy Anaklét eleinte tartózkodóan kezelte a helyzetet.

Godó úgy vélte, a jezsuiták küldetése a pápa érdekeinek mindenekfeletti szolgálata. A jezsuiták történetéből nem következnék feltétlen a pápa iránti hűség ilyen lobogó lángja, hisz épp egy pápa parancsára kellett feloszlatni a rendet, melyet aztán állami segédlettel végre is hajtottak mindenütt. Legkésőbb Mária Terézia, akinek támaszai voltak a jezsuiták, és a rekatolizáció igencsak fontos volt a Habsburg-birodalom kényes egyensúlyának fenntartásában. A vallásilag sokszínű Erdély a katolikusok közül épp a jezsuitákat szerette a legkevésbé: Habsburg-kötődésük miatt.

A jezsuiták eredményorientáltsága századokon keresztül a legszembetűnőbb vonásuk volt. Erőszakosak, ha hatalmon vannak, de bármennyit hajlandók engedni az Egyház elveiből, ha a térítés feltétele az, hogy a vallásokat kombinálniuk kell. A történelem során volt, amikor a ferencesek rossz szemmel nézték a jezsuiták teológiai hajlékonyságát, úgyhogy nem a köztudatban lévő teológiai merevség és kegyetlenségre való hajlam a jezsuiták ismérve, hanem a pragmatikus hittérítés. Ha nemi kategóriákat akarnánk rájuk tenni, akkor a ferencesek nőiesen gyengédek, szeretetorientáltak, a jezsuiták pedig férfiasak, kemények, nem dilemmázók. Mindkét közösség múltjában van teológiai teljesítmény, s mindkettő tanítórend, magas minőséggel és tudással. A jezsuiták sikerességéhez – s ahhoz is, hogy ezt a sikerességet túlzottnak tartsák egyesek – a tudás és a katonás rend párosítása a magyarázat. Ez a férfias-nőies különbség, ami a két rend között húzható, azonban nem összehozta, mint inkább a történelem során külön utakra terelte őket.

Másképp fogalmazva a katolikus szerzetesrendekben egy-egy karakteres emberi vonás jelet meg. Meghatározta „jellemüket” az alapító és a történetük. A jezsuita Godó egy katona volt. Kiképzése is inkább a katonákéra emlékeztethet minket, csak számítsuk még hozzá a rengeteg tanulást, a lelkigyakorlatokat, az önnevelési tortúrákat, az engedelmességi próbákat. A hatalmas lexikai tudás begyűjtését és a vitakultúra elsajátítását leszámítva katonai hierarchia alapján működtek. Ezzel szemben a ferencesek  nem felülről nevezté ki a saját vezetőket, hanem a rendi közösség választotta meg.

Páter Godó látogatása a ferences rendházban, ha nem is keltett riadalmat, de olyan aggódó kérdéseket szült, hogy vajon mit akarhat, vajon mi keresnivalója lehet náluk egy jezsuitának? Godó nem egyszerűen csak bejelentkezett, mint egy harcos, aki a háborúban elveszítette parancsnokait, hanem hírt is hozott.

– Amelita nővér küldött – mondta. – Állítólag él itt nálatok egy bizonyos Eloise.

– Nem titok – felelte Anaklét – épp az előbb beszéltem meg vele a csíksomlyói feladatainkat, hívjam akkor vissza?

Godó Amelita nővér azon kérését közvetítette, hogy a pápai nunciust szeretné megkeresni, és alighanem jó benyomást tudna rá tenni, ha vele lenne az olaszul kiválóan tudó Eloise is. Eloise-nak először nem tetszett különösebben a dolog, de aztán nem is Amelita nővér miatt, hanem magával a nunciussal való találkozási lehetőség miatt kötélnek állt. Godó azonban sajnálatát fejezte ki, amiért ő nem tudja elkísérni, legfeljebb csak egy darabon, mert átlépve a világi egyházba Arad mellé egy kis faluba helyezték, és sürgősen be kell vackolnia magát az új helyén. De jelezte Anaklétnak, hogy ezek után szeretne a ferences rend szolgálataiba állni, mert mint mondta, egy jezsuita mindig azoknak akar segíteni, akik az élvonalban küzdenek.

– O’Hara nuncius úr Kolozsváron lesz a búcsú előtt – magyarázta Godó erős hangján Amelita nővér szempontjait –, és ezt az időpontot szeretné megragadni a nővér, mert ha el is jön a nuncius úr Csíksomlyóra, ott egész biztos sokan lesznek Márton Áron körül, és Amelita nővérnek se lehetősége, se arca nincs arra, hogy akkor zavarja a nuncius urat.

Anaklét arra gondolt, hogy a nunciussal való kapcsolatfelvétel számára is fontos lehet, de ezt a dolgot már inkább Abelardra bízná. A leány menjen segíteni Amelita nővérnek, bármit is szeretne a nővér, Abelard pedig tárgyaljon a nunciussal arról, hogy miképp lehetne megakadályozni, hogy a görögkatolikusokhoz hasonlóan a kormány a római katolikus vezetést is lefejezze. Scheffler püspök története után el tudta képzelni, hogy lesz más is, aki megijed, például a bukaresti román származású püspök. Ha az állam sikeresen nyugdíjaz néhány vezetőt, már az elég lehet, hogy a hirtelen üresen maradt pozíciók miatt meginogjon a katolikus egyház. Mi van, ha valamelyik egyházmegyében majd sikerül félreállítani a vezetőt, és nem lesz utód? Anaklét egyházjogászként tudta, hogy O’Harának felhatalmazása van a pápától arra, hogy püspököket szenteljen fel, ezért elhatározta, hogy ír egy levelet a nunciusnak, melyben felveti, hogy arra az esetre, ha valamelyik püspök megijedne és lemondana, legyen azonnal olyan valaki, aki a helyére lép. A lényeg, hogy ne késlekedve reagáljanak az állam lépéseire. Ne kelljen O’Harának akkor keresgélnie az utódot, odautazni et cetera, amikor valahol beomlott egy bástya. Legyen ez automatikus. Az majd talán elveszi a kedvét az államnak attól, hogy kísérletezzen, hiszen úgysem ér el eredményt. Még jobb lenne persze, ha Románia összes egyházmegyéjében tudnák tartani magukat a püspökök.

Így okoskodva magában, hirtelen nagyon szívélyes lett Godóhoz.

– A gondviselés küldött hozzánk – mondta Anaklét, amit Godó úgy értelmezett, hogy kitűnő együttműködésre számíthat a ferencesekkel, lesz új erő, amelynek szolgálatába állhat.

Néhány dologban nagyon hasonlított a ferences és a jezsuita. Hatást akartak gyakorolni a világra, befolyásolni akarták a döntéshozatali mechanizmusokat, egyetemes – természetjogi – értékeket képviseltek, javítani akartak dolgokon, s ha kell, titkossá váltak a világ szeme előtt, mint a szabadkőművesek. Furcsa is, hogy például a jezsuiták esküdt ellenségeivé váltak a szabadkőműveseknek, miközben Godó el tudta fogadni, hogy egy fokozatosan föld alá kerülő irányító szervezet szolgálatába álljon. A ferencesek regulája a megtartás, a jezsuitáké a megváltoztatás. Egy kommunista világban pedig megtartani a kereszténységet vagy megváltoztatni az állami rendszert végül is egy és ugyanaz.

– Kezdjél el, testvérem, Marxot és Lenint olvasni – mondta Anaklét Godónak –, én is azt teszem.

– Már Krakkóban olvastam – felelte Godó –, sőt ebből írtam a disszertációm, noha lengyel anyagot alig kaptam. A lengyelek nem kapcsoltak. Pedig nekünk ezt az ördögi rendszert jobban kéne értenünk, mint azoknak, akik csak egyszerűen a bűvkörébe kerülnek, vagy félelmeik és érdekeik okán behódolnak neki.

– Hasonlóképp gondolkodunk – állapította meg Anaklét. – A kérdés az, hogy miért vonzó ez az ideológia oly sokak számára, mi az a társadalmi igazságtalanság, melyet pótolni tud, és mi nem adunk rá jó választ.

Godó lelkiekben is megerősödve távozott. Egy jezsuitának kell a sátán, és kell az intellektuális feladat. Manapság kezdünk megfeledkezni a sátánról. Ha hívőket kérdezünk meg egy szociológiai felmérésben, az derül ki, hogy a mennyországot sokan el tudják képzelni, de a poklot már nem. 

Kép Godó Mihály, forrás itt.

Folyt. ld. itt.

#Regény

---

---