Abelard feladatai és
Eloise érzelmei
– Hogy oldjuk meg levelem szétosztásának kérdését? Mi
sokszorosítsuk? – kérdezte Anaklét, és ezzel olyan témához ért, melyben teljes
mértékben rábízta magát Abelardra.
– Egy esetleges igazoltatás vagy lebukás közben az a levél,
amit most a páter ír – magyarázta Abelard –, mely ugye arról szól, hogy
testvéreink semmi szín alatt se adják fel szerzetesi voltukat és
tevékenységüket, nem kerülhet a hatóságok kezébe, mert még ránk fogják, hogy
lázítunk, és a törvények megtagadására bujtogatunk. Ha viszont sok levél van
egy helyen, azt nem könnyű hirtelen megsemmisíteni, ezért azt javaslom, csak
egy készüljön, majd minden parókia lemásolja, és továbbítja egy meghatározott
láncrekació szerint.
Konspirációs technikákban Abelard már rutinosnak számított.
Kidolgozta, hogy a leveleket a szomszédos ferences templomok hogyan
sokszorosítsák, ki kinek vigye tovább, s hogy milyen utasításokat adjanak a
kezdő „postásoknak”. Mai szóval élve az információk biztonságát kellett
garantálniuk, ami abban az időben jobban hasonlított a ferencesek számára a
középkori világra, mint a XX. századi rejtjeles rádiózására.
Miközben földalatti kommunikációs technikáikat szövögették, éves
káptalangyűlésüket, mely miatt mindenhonnan Erdélyből útra keltek, nyilvánosan vállalták
is. A ferences rend ereje teljében virágzott, volt gimnáziuma
Székelyudvarhelyen, teológiai főiskolája Vajdahunyadon és tanítóképzője
Csíksomlyón. A káptalani gyűlés miatt izgatottan készülődtek Anaklét
rendházában is. Eloise is hol itt, hol ott segített, végigjárva a szobákat
bekopogott Abelardhoz is.
– Van-e szüksége valamire? – kérdezte.
– Csak azért jött a cellámba, hogy jó utat kívánjon? – kérdezte
Abelard, és meg sem várva a választ folytatta. – Akkor jól tette, mert gyorsabb
így elmondani, mint megírni.
Régóta nem voltak már négyszemközt. Eloise állta Abelard
tekintetét, mely megpihent az arcán. Tudta, hogy csinos arca van, egyúttal
mégis volt benne egy bizonytalanság a testét illetően, mely időnként ügyetlenül
szolgálta, hol pedig kikényszeríthető volt belőle a megfelelő teljesítmény,
legyen az mosás, főzés vagy takarítás.
– Megyek a gyűlésre én is, ahol az egyik téma az oktatási
rendszerünk hatékony összehangolása lesz, s képzelje, Eloise nővér, a Collegium
Seraphicum gimnázium új prefektusát látja maga előtt. Hosszabb időre lehet, nem
jövök – ezzel aztán Abelard magához húzta Eloise-t, és átölelte.
Eloise, ha viszonozni akarta volna Abelard hangulatát, akkor
csak barátian kellett volna tűrni az átkarolást, merthogy az ölelés az ölelés,
ami még egy apácának is jár, de ő másképp viszonyult Abelard közelségéhez,
ezért aztán mintegy szorosan hozzásimult. Most, hogy Abelard mintha
beletörődött volna abba, hogy Eloise csak egy tanítvány, vagy esetleg
intellektuális társa, egy kisfiú a sok közül, Eloise azt szerette volna, ha
észreveszik, ha felfigyelnek rá, ha kényeztetni akarják. Minél többet fecsegett
Abelard, ő annál inkább bosszankodott.
– Nem mondtam el mindent, ez után Bukarestbe megyek – mondta
a páter – a ferences ügyeink szószólója leszek néhány magyar parlamenti
képviselő akar velem találkozni, aztán elfoglalom a helyem a gimnáziumban.
Az ölelés szorosabbá vált, amit Abelard csókja követett,
majd mintha mi sem történt volna, így folytatta:
– És azt tudod-e, hogy Márton püspök a ferences harmadrend
tagja? Erősebbek vagyunk, mint valaha.
Meglehetősen merész lépésre szánta el magát Eloise. Abelard
lába közé csúsztatta a kezét, de csak azért, hogy megtudja, egyáltalán férfival
van-e dolga, vagy csak egy szentfazékkal, ám azon nyomban el is kapta, mert úgy
tűnt neki, hogy erre már nagyon is férfiként reagál.
– Most mennem kell – mondta zavartan. – Sok mindent
szeretnék mondani, de majd az éjszaka megírom.
Tán meglepőnek tűnhet Eloise rámenős viselkedése, de a
helyzet az, hogy szerette már Abelardot, csak egészen másképp, mint ahogy
Abelard őt. Abelardot rabul ejtették Eloise-ról az első benyomások, a lénye
egésze, játékos kacérsága éppúgy, mint tárgyilagos figyelme és kérdései, fiús
esze. A „vegyen már észre”-tekintetétől pedig nem tudott szabadulni. Diákjaiban
is felfedezte a tudásvágyat és a feltűnni akarást, de Eloise tanulási vágyát
és, hogy észrevegyék, a nőiesség is áthatotta. A férfi csak lénye egy részét
szeretné elfogadtatni, a nő vágyik arra, hogy önmagát teljességében észrevegyék.
Abelard látott Eloise-ban hibákat, de hiába is próbált
hirtelen véleményt formáló és elhamarkodásra hajlamos ítélkező természetére,
vagy a bizonytalankodó ígéreteire – ezekben nem is kacér volt, inkább
tanácstalan – gondolni, ettől nem vált kevésbé rabjává. Bosszankodott azon,
hogy még így is vonzónak találja. Minderről Eloise „fogadjon el”-tekintete
tehet, vélte. Saját szellemi építményei nem voltak Abelardnak már olyan
fontosak, mint hogy Eloise nyitjáról tűnődjön. Eloise elfogadás iránti vágya
csak egy pillanatnyi kitárulkozás volt. Abelard valami olyasmiről tűnődött
megbabonázva, melyről neki mint szerzetesnek épp hogy nem is lett volna szabad
álmodozni. Elhessegetni azonban ezeket a gondolatokat sehogy sem tudta.
Eloise ezzel szemben felfedező volt. Először amellett
döntött, hogy kicsit megismeri Abelard filozófiáját, belenéz az egyik művébe,
aztán amellett, hogy megismeri mint tanítót, aztán megismer valamit a testéből és
így tovább. Arról nem is volt tudomása, hogy egyszer úgy pillantott Abelardra,
mint olyan tanítvány, aki szeretné, ha a férfi érdeklődne iránta.
A szerelmi folyamat e két típusa, tehát a rabul ejtett és a
felfedező – utóbbiban Eloise egyáltalán nem volt józanabb Abelardnál, mert nem
akart számára nem tetsző dolgokat felfedezni – végül aztán összeért: a
felfedező rabbá vált, a rab felfedezett.
Az udvarlás során a megismerési vágyat a másik
megszerzésének akarása motiválja. Minél inkább meg szeretnénk hódítani valakit,
annál inkább keressük a kulcsot hozzá. De igazán megismerni Eloise-t csak
azután tudta Abelard, mikor már az övé lett. A kérdés az egymásra találás után sokszor
az, hogy dolgozik-e még bennünk a megismerési vágy, vagy kihunyt a célbaérkezés
miatt. Abelardban dolgozott. S mivel Eloise csak azután nyílt meg neki
szavakban is, miután a szeretője lett, megváltozott minden. Abelard
szerelmeskedésük előtt Eloise bizonytalanságáról például azt hitte, neki szól,
az ő méricskélésének tudható be, s ebből a maga tökéletlenségére következtetett.
Egyébként nem alaptalanul. Eloise hallgatta és olvasta őt, s elment a
prédikációira, ha arra Mikházán került sor. Amit ő ilyenkor figyelt, az Abelard
ereje volt, a lendülete, az őszintesége. Méricskélte gondolatainak
kreativitását, leveleinek mívességét. Eloise képes volt arra, hogy Abelardot
megismerje még azelőtt, hogy lefeküdt volna vele, míg fordítva ez nem így volt.
Eloise sokat változott az utóbbi időben. Korábban a zárdában
a novíciák körül kialakult egy burok, melyben egymásra figyeltek, oda férfi be
nem férkőzhetett. Tudtak egyszerre örülni, vagy valakinek a baján közösen
búsulni. Figyeltek egymásra, és akkor is úgy igyekeztek viselkedni, amikor
egyedül voltak, mintha a barátnőik is ott volnának. Elképzelték jelenlétüket.
Ám mióta ide került, kiszakadt ebből a közösségi burokból, mely korábban
megközelíthetetlenné tette. Abelard gondolt is rá, hogy milyen jó lenne
Eloise-t leválasztani valahogy erről a közösségről, és most tessék, itt volt a
lány a karjában. Magához húzta Eloise-t, aztán elengedte, ahogy egy madarat
enged el az ember.
Drága Páter Benjamin
Abelardom! – kezdte a levelét Eloise, mely megszólításban különbözött a
korábbiaktól, de stílusát tekintve maradt a régi, elemző, őszinte, kitárulkozó.
Aggódással kezdte és a távolság szidásával, mely el fogja mostantól választani
őket, hiszen nem számíthatott arra, hogy minden megváltozik körülöttük, és
Abelard nagyon gyorsan visszatér.
Olyan vagy, akár egy gyerek– írta –, aki nem veszi észre a másikat, és csak a saját játéka érdekli. Kicsit hitetlenkedve is hallom, na nem a bukaresti politizálást, hanem a prefektusi feladatokat, ahol mégiscsak vásott tizenévesek nevelését bízzák rád, de ha jobban belegondolok, ez van olyan nemes feladat, ami jogosan kedvedre való, s amit lelkiismeretesen meg is oldasz majd. Megtanítod nekik a hic et non kedvenc érvelési technikádat, hogy el tudják választani mi az, ami a hit világa, és mi az, amit logikailag tisztességesen kell megvizsgálni, a mi oldalunkról is, meg az ellenvélemények oldaláról is. Amire mi felesküdtünk, az a tisztaság. Kíváncsian várom, mit tudsz erre mondani, mert ami engem illett, miközben ezt a levelet éjszaka írom, nem érzem magam tisztátalannak. De nem is feltétlen a gyerekhez való hasonlításod a legtalálóbb, mert abban van valami lenéző, valami szülői, és én semmiképp sem gondolnám magam ilyen mód feletted. Sőt, inkább ellenkezőleg, lejjebb lévőnek. Mert hámozzuk le magunkról a ruhát, és maradjunk csak úgy, mint nő meg férfi, és ne, mint pap vagy apáca. És akkor lássuk csak, milyen nagyon szerepünknél vagyunk, mikor te kalandokra készülsz, megteszed, amit tudsz a magyarokért, az egyházért. Ragyogó szemmel jelented be, hogy nekiindulsz az útnak, és észre sem veszel engem. Talán csak csöndben örülnöm kellett volna, hogy mész, és nem észrevétetni magam. Bár írod gyakran, hogy ikertestvéremhez képest engem észre kell venni. De valóban így van-e, mikor épp vár Bukarest?
Folyt. ld. itt.1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |