Abelard feladatai és Eloise érzelmei

Abelard feladatai és Eloise érzelmei

– Hogy oldjuk meg levelem szétosztásának kérdését? Mi sokszorosítsuk? – kérdezte Anaklét, és ezzel olyan témához ért, melyben teljes mértékben rábízta magát Abelardra.

– Egy esetleges igazoltatás vagy lebukás közben az a levél, amit most a páter ír – magyarázta Abelard –, mely ugye arról szól, hogy testvéreink semmi szín alatt se adják fel szerzetesi voltukat és tevékenységüket, nem kerülhet a hatóságok kezébe, mert még ránk fogják, hogy lázítunk, és a törvények megtagadására bujtogatunk. Ha viszont sok levél van egy helyen, azt nem könnyű hirtelen megsemmisíteni, ezért azt javaslom, csak egy készüljön, majd minden parókia lemásolja, és továbbítja egy meghatározott láncrekació szerint.

Konspirációs technikákban Abelard már rutinosnak számított. Kidolgozta, hogy a leveleket a szomszédos ferences templomok hogyan sokszorosítsák, ki kinek vigye tovább, s hogy milyen utasításokat adjanak a kezdő „postásoknak”. Mai szóval élve az információk biztonságát kellett garantálniuk, ami abban az időben jobban hasonlított a ferencesek számára a középkori világra, mint a XX. századi rejtjeles rádiózására.

Miközben földalatti kommunikációs technikáikat szövögették, éves káptalangyűlésüket, mely miatt mindenhonnan Erdélyből útra keltek, nyilvánosan vállalták is. A ferences rend ereje teljében virágzott, volt gimnáziuma Székelyudvarhelyen, teológiai főiskolája Vajdahunyadon és tanítóképzője Csíksomlyón. A káptalani gyűlés miatt izgatottan készülődtek Anaklét rendházában is. Eloise is hol itt, hol ott segített, végigjárva a szobákat bekopogott Abelardhoz is.

– Van-e szüksége valamire? – kérdezte.

– Csak azért jött a cellámba, hogy jó utat kívánjon? – kérdezte Abelard, és meg sem várva a választ folytatta. – Akkor jól tette, mert gyorsabb így elmondani, mint megírni.

Régóta nem voltak már négyszemközt. Eloise állta Abelard tekintetét, mely megpihent az arcán. Tudta, hogy csinos arca van, egyúttal mégis volt benne egy bizonytalanság a testét illetően, mely időnként ügyetlenül szolgálta, hol pedig kikényszeríthető volt belőle a megfelelő teljesítmény, legyen az mosás, főzés vagy takarítás.

– Megyek a gyűlésre én is, ahol az egyik téma az oktatási rendszerünk hatékony összehangolása lesz, s képzelje, Eloise nővér, a Collegium Seraphicum gimnázium új prefektusát látja maga előtt. Hosszabb időre lehet, nem jövök – ezzel aztán Abelard magához húzta Eloise-t, és átölelte.

Eloise, ha viszonozni akarta volna Abelard hangulatát, akkor csak barátian kellett volna tűrni az átkarolást, merthogy az ölelés az ölelés, ami még egy apácának is jár, de ő másképp viszonyult Abelard közelségéhez, ezért aztán mintegy szorosan hozzásimult. Most, hogy Abelard mintha beletörődött volna abba, hogy Eloise csak egy tanítvány, vagy esetleg intellektuális társa, egy kisfiú a sok közül, Eloise azt szerette volna, ha észreveszik, ha felfigyelnek rá, ha kényeztetni akarják. Minél többet fecsegett Abelard, ő annál inkább bosszankodott.

– Nem mondtam el mindent, ez után Bukarestbe megyek – mondta a páter – a ferences ügyeink szószólója leszek néhány magyar parlamenti képviselő akar velem találkozni, aztán elfoglalom a helyem a gimnáziumban.

Az ölelés szorosabbá vált, amit Abelard csókja követett, majd mintha mi sem történt volna, így folytatta:

– És azt tudod-e, hogy Márton püspök a ferences harmadrend tagja? Erősebbek vagyunk, mint valaha.

Meglehetősen merész lépésre szánta el magát Eloise. Abelard lába közé csúsztatta a kezét, de csak azért, hogy megtudja, egyáltalán férfival van-e dolga, vagy csak egy szentfazékkal, ám azon nyomban el is kapta, mert úgy tűnt neki, hogy erre már nagyon is férfiként reagál.

– Most mennem kell – mondta zavartan. – Sok mindent szeretnék mondani, de majd az éjszaka megírom.

Tán meglepőnek tűnhet Eloise rámenős viselkedése, de a helyzet az, hogy szerette már Abelardot, csak egészen másképp, mint ahogy Abelard őt. Abelardot rabul ejtették Eloise-ról az első benyomások, a lénye egésze, játékos kacérsága éppúgy, mint tárgyilagos figyelme és kérdései, fiús esze. A „vegyen már észre”-tekintetétől pedig nem tudott szabadulni. Diákjaiban is felfedezte a tudásvágyat és a feltűnni akarást, de Eloise tanulási vágyát és, hogy észrevegyék, a nőiesség is áthatotta. A férfi csak lénye egy részét szeretné elfogadtatni, a nő vágyik arra, hogy önmagát teljességében észrevegyék.

Abelard látott Eloise-ban hibákat, de hiába is próbált hirtelen véleményt formáló és elhamarkodásra hajlamos ítélkező természetére, vagy a bizonytalankodó ígéreteire – ezekben nem is kacér volt, inkább tanácstalan – gondolni, ettől nem vált kevésbé rabjává. Bosszankodott azon, hogy még így is vonzónak találja. Minderről Eloise „fogadjon el”-tekintete tehet, vélte. Saját szellemi építményei nem voltak Abelardnak már olyan fontosak, mint hogy Eloise nyitjáról tűnődjön. Eloise elfogadás iránti vágya csak egy pillanatnyi kitárulkozás volt. Abelard valami olyasmiről tűnődött megbabonázva, melyről neki mint szerzetesnek épp hogy nem is lett volna szabad álmodozni. Elhessegetni azonban ezeket a gondolatokat sehogy sem tudta.

Eloise ezzel szemben felfedező volt. Először amellett döntött, hogy kicsit megismeri Abelard filozófiáját, belenéz az egyik művébe, aztán amellett, hogy megismeri mint tanítót, aztán megismer valamit a testéből és így tovább. Arról nem is volt tudomása, hogy egyszer úgy pillantott Abelardra, mint olyan tanítvány, aki szeretné, ha a férfi érdeklődne iránta.

A szerelmi folyamat e két típusa, tehát a rabul ejtett és a felfedező – utóbbiban Eloise egyáltalán nem volt józanabb Abelardnál, mert nem akart számára nem tetsző dolgokat felfedezni – végül aztán összeért: a felfedező rabbá vált, a rab felfedezett.

Az udvarlás során a megismerési vágyat a másik megszerzésének akarása motiválja. Minél inkább meg szeretnénk hódítani valakit, annál inkább keressük a kulcsot hozzá. De igazán megismerni Eloise-t csak azután tudta Abelard, mikor már az övé lett. A kérdés az egymásra találás után sokszor az, hogy dolgozik-e még bennünk a megismerési vágy, vagy kihunyt a célbaérkezés miatt. Abelardban dolgozott. S mivel Eloise csak azután nyílt meg neki szavakban is, miután a szeretője lett, megváltozott minden. Abelard szerelmeskedésük előtt Eloise bizonytalanságáról például azt hitte, neki szól, az ő méricskélésének tudható be, s ebből a maga tökéletlenségére következtetett. Egyébként nem alaptalanul. Eloise hallgatta és olvasta őt, s elment a prédikációira, ha arra Mikházán került sor. Amit ő ilyenkor figyelt, az Abelard ereje volt, a lendülete, az őszintesége. Méricskélte gondolatainak kreativitását, leveleinek mívességét. Eloise képes volt arra, hogy Abelardot megismerje még azelőtt, hogy lefeküdt volna vele, míg fordítva ez nem így volt.

Eloise sokat változott az utóbbi időben. Korábban a zárdában a novíciák körül kialakult egy burok, melyben egymásra figyeltek, oda férfi be nem férkőzhetett. Tudtak egyszerre örülni, vagy valakinek a baján közösen búsulni. Figyeltek egymásra, és akkor is úgy igyekeztek viselkedni, amikor egyedül voltak, mintha a barátnőik is ott volnának. Elképzelték jelenlétüket. Ám mióta ide került, kiszakadt ebből a közösségi burokból, mely korábban megközelíthetetlenné tette. Abelard gondolt is rá, hogy milyen jó lenne Eloise-t leválasztani valahogy erről a közösségről, és most tessék, itt volt a lány a karjában. Magához húzta Eloise-t, aztán elengedte, ahogy egy madarat enged el az ember.

Drága Páter Benjamin Abelardom! – kezdte a levelét Eloise, mely megszólításban különbözött a korábbiaktól, de stílusát tekintve maradt a régi, elemző, őszinte, kitárulkozó. Aggódással kezdte és a távolság szidásával, mely el fogja mostantól választani őket, hiszen nem számíthatott arra, hogy minden megváltozik körülöttük, és Abelard nagyon gyorsan visszatér.

Olyan vagy, akár egy gyerek– írta –, aki nem veszi észre a másikat, és csak a saját játéka érdekli. Kicsit hitetlenkedve is hallom, na nem a bukaresti politizálást, hanem a prefektusi feladatokat, ahol mégiscsak vásott tizenévesek nevelését bízzák rád, de ha jobban belegondolok, ez van olyan nemes feladat, ami jogosan kedvedre való, s amit lelkiismeretesen meg is oldasz majd. Megtanítod nekik a hic et non kedvenc érvelési technikádat, hogy el tudják választani mi az, ami a hit világa, és mi az, amit logikailag tisztességesen kell megvizsgálni, a mi oldalunkról is, meg az ellenvélemények oldaláról is. Amire mi felesküdtünk, az a tisztaság. Kíváncsian várom, mit tudsz erre mondani, mert ami engem illett, miközben ezt a levelet éjszaka írom, nem érzem magam tisztátalannak. De nem is feltétlen a gyerekhez való hasonlításod a legtalálóbb, mert abban van valami lenéző, valami szülői, és én semmiképp sem gondolnám magam ilyen mód feletted. Sőt, inkább ellenkezőleg, lejjebb lévőnek. Mert hámozzuk le magunkról a ruhát, és maradjunk csak úgy, mint nő meg férfi, és ne, mint pap vagy apáca. És akkor lássuk csak, milyen nagyon szerepünknél vagyunk, mikor te kalandokra készülsz, megteszed, amit tudsz a magyarokért, az egyházért. Ragyogó szemmel jelented be, hogy nekiindulsz az útnak, és észre sem veszel engem. Talán csak csöndben örülnöm kellett volna, hogy mész, és nem észrevétetni magam. Bár írod gyakran, hogy ikertestvéremhez képest engem észre kell venni. De valóban így van-e, mikor épp vár Bukarest?

Folyt. ld. itt. 

---

---