A katolikusok bevonódnak a gondoskodás szervezésébe és a politikai ellenállásba

1946 aszály sújtotta év volt, és az egyházak pótolták a még gyengélkedő közigazgatást. Körlevelekben biztatták a szerencsésebbeket, hogy juttassanak az éhező területekre élelmiszert, vagy hogy fogadjanak be elszegényedett székely menekülteket, adjanak nekik munkát, szállást. A ferencesek elismerően szemlélték, hogyan dolgozik a világi papság. Az Egyház nemcsak kétkezi módon vált mintaadóvá, nemcsak maga adott szállást, munkát, s nemcsak indulatokat vezetett le a szószékről, hanem szolidaritási akciókra is tömegeket tudott megmozdítani. Különösen a romániai magyarság körében. Ez a vidék a vallásos sokszínűsége mellett a nyugati civilizáció legkorábbi, legmodernebb, legtoleránsabb eredményeit tudta felmutatni. Ez a kulturális hagyomány átvészelt aztán háborút, pogromokat, politikai rendszereket, és abban, hogy nem követte a magyarországi elvallástalanodást, szintén szerepet játszott világtól való elzártsága. A papok mindenütt cserébe azért, hogy vallásos üdvjavakat szolgáltattak ki, élvezték a közösség anyagi és erkölcsi támogatását.

Mindabból azonban, hogy a határokat visszaállítása miatt nem történtek még csak zavargások sem Erdélyben, és hogy Antonescutól megszabadultak, semmi jó sem származott a vallásos magyarság és intézményei számára. A jogászgondolkodású ferences, Abelard gyóntatója és rendházfőnöke, páter Anaklét nem véletlenül tanulmányozta Marx és Lenin műveit. Őt nem az ideológia érdekelte, mint Abelardot, azt akarta megtudni, hogy mi vár rájuk, és hogy miképp lehet mindezzel majd felvenni a harcot.

Magyarországgal szemben a román kommunistáknak megfontoltabbnak kellett lenniük, nehogy bárki azt foghassa rájuk, hogy nacionalisták, s pláne, hogy fajelméleti alapokon állnak, mint az előző bűnös rendszer, amellyel szemben nem győzték morális fölényüket hangoztatni. Magyarországon ezért ideológiai alapon legyalulni a „tudománytalan” és „elmaradott”, a marxizmus igazságait fel nem fogó és reakciós közösségeket valamivel könnyebben ment, mint ott, ahol kulturális és nemzeti érzelmű szálak is átszőtték a vallási és a gazdasági szervezeteket.

Anaklét, amikor azon gondolkodott, hogy miképp is néznek ki az erőviszonyok, hogy néznek ki a csapatok, kik fognak a kommunisták oldalán állni, és milyen eszközöket vethetnek be, valamint kik lesznek az ő oldalukon, akkor mindezt összegezve nem tűnt számára reménytelennek a helyzet. Az ösztönei és Magyarország tanulmányozása azt súgták neki, hogy fel kell készülni az ellenállásra, mert Erdélyt is utóléri az, amit a határ túloldalán már látni lehetett.

A kommunistáknak volt egy rögeszméjük itt is. No, nem az, ami a szovjeteknek, hogy valami felsőbbrendű embertípus fog kialakulni, mely alkalmas lesz a kommunizmusra, de az igen, hogy minden nemzetben gondolkodó és minden magántulajdonához ragaszkodó hátráltatja az új világrend létrejöttét. Ez a rögeszme kettéválasztotta számukra a világot egy elitcsapatra, mely érti ezt, és egy reakciósra. Anaklét szerint hamarosan a bizonytalankodók és a középutasok is a rögeszmés kommunisták ellenségei lehetnek, s ami különösen veszélyessé teszi a folyamatot, hogy a rögeszme támogathatja a hatalmi érdekeket pontosan úgy, ahogy a fasisztáknál is történt. Mikor a rögeszmések kerülnek hatalomra, megbolondíthatják a népet is. Anaklét hadi gondolatait papírra vetette, és Abelarddal elküldte a ferences tartományfőnöknek Kolozsvárra.

A levél felsorolta a két oldal állását, mintha legalábbis egy csata előtt egy terepasztalra állította volna fel az ólomkatonákat. Róma támogatása, a nunciatúrák, Erdély püspökei, a szerzetesrendek- vagy ha felszámolják őket, volt tagjaik, beleértve az apácákat -, a világi papság, a katolikus hívők civil szervezetei - vagy ha felszámolják őket, megbízhatóbb tagjaik -, más felekezetek tagjai, különösen a magyar és német közösségek, értelmiségiek, írók, magyar művészek, tanítók. Aztán ott vannak a román értelmiségiek közül is azok, akik a kommunistákkal szemben állnak, a szociográfusok- akik a magyar tudományos életbe erdélyi románként bekapcsolódtak -, egyetemi emberek, zsidó értelmiségiek - akiknek a hangja az üldöztetés után felerősödött, és akik elkötelezettek voltak a demokrácia mellett -, a görögkatolikus románok - akik nemzeti ünnepüket ülték Erdély újra visszaszerzéséért, de mégiscsak Róma fennhatósága alatt lévő katolikusok -, sőt még ott voltak a magyar kommunisták is - akik bizonyára nem rontanak neki magyar testvéreiknek csak azért, mert ők vallásosak, és valamiféle szövetségesként, pufferszerepet ők is betölthetnek. A másik oldalon pedig ott volt a szovjet rendszer borzalma, a gulággal és kényszertáborokkal, koncepciós perekkel és üldözéssel, a román nacionalisták, az új kommunisták - akik a kommunizmust fedezékként használták, hogy magyarellenességüket kiélhessék -, ott van a terjeszkedni akaró ortodox egyház és uszítható hívei, valamint a vallástalanok, akik csak a magyarokkal szembeni bosszúra éhesek. Lesz tehát ebben a küzdelemben mindkét oldalon muníció, vélte Anaklét. Úgy vélte nem halasztható, hogy erősítséj a ferencesek összetartását, mert testben és lélekben fel kell készíteni magukat a támadásokra.

Anaklét szobájában volt egy nagyméretű tükör. Csak ez az egy szokatlan tárgya volt, a többi mind szigorúan funkcionális és régies hatást keltő, eltekintve a csöves rádiótól, amit egy székely terítő rejtett. A régies hatás az anyagok vastagságának volt köszönhettő: a szekrény ajtaja tömör és vastag fa volt, így aligha lett volna kedve bárkinek elcipelni egyik helyről a másikra. Szobája nagyobb volt, mint ferences társaié, ezért több ember fogadására is alkalmasnak bizonyult. A hajópadlón volt egy szőnyeg, ami csak mérsékelten fokozta az eleganciát. A rendkívül vastag falak védettséget sugalltak. Egyedül csak a rádió, meg a tükör nem illett az egyszerűségbe, de ezt csak az alapos megfigyelő vehette észre, mindenki más csak annyit érzett, hogy valami nem szokványos itt, de hogy pont a tükör az oka… Mindkettő fontos volt a számára, a rádión több nyelvet is gyakorolhatott, a tükör előtt pedig, mikor magára maradt, néha megállt. Fordult egyet jobbra, fordult egyet balra. A kordán a csomó mindig ugyanakkora szárat hagyott, azaz 20 éve nem változott az alakja. Teljesen stabilan őrizte kondícióját, és ezt szemlélte meg elégedetten. Az volt a gyengesége, hogy ilyesmiben örömét tudta lelni. Egy civil embernél nincs gond egy ilyen tükör előtti mozdulattal, de egy szerzetes tudja magáról, hogy ez hiúság. A hiúság Anaklétot arra késztette, hogy ápolt legyen, mindig frissen legyen borotválva, és minden a helyén legyen rajta.

Kép: P. Gurzo Anaklétot ábrázolja.

Folyt. ld. itt.

---

---