Abelard korai elmélete

Abelard nem félt attól, hogy baja eshet. Abban a hamis illúzióban ringatta magát, hogy ha le is leplezik, megint segíteni fognak rajta. A háború utáni zűrzavarban egy hónapot töltött börtönben, de erről rossz emlékei nem is voltak. Sok értelmiségi közé került, s annyi volt a fogoly, hogy a hatóságnak válogatni kellett köztük, kinek az ügyével foglalkozzanak, s kit eresszenek szélnek. A zsidó rendőrnek könnyű volt így kimenekítenie őt. Mivel tehát egyszer már kimenekült, azzal a gondolattal élt, hogy ő mindig számíthat a gondviselésre. Sokadik gyerek volt, és minden fiútestvére meghalt. Ki gyerekként betegségben, ki a fronton. Lánytestvérei sem jártak szerencsésebben, s hogy egyedül maradt, az az érzése támadt, hogy testvérei minden élniakarását, szerencséjét, tudását valamiképp benne összpontosította a Jóisten. Van, akinél az olyan tapasztalat, hogy megússza a börtönt, úgy csapódik le, hogy legközelebb óvatosabb lesz, nehogy bekerüljön, van, akinél pedig úgy, hogy azt hiszi, máskor sem történhet vele baj. Abelard úgy gondolta, felsőbb védelem alatt áll.

Horthysta volt, ami a románok közt mindig szitokszóval ért fel, és ahogy teltek az évek, egyre inkább Magyarországon is. Erdélyben viszont a vallásosok számára ez mást jelentett. Annyit, hogy Magyarországot Horthynak nem sikerült megmenteni, noha a kormányzó próbálkozott. Egyre több mentőkörülményt is fel tudtak emlegetni: például, hogy a románok ki tudtak ugrani a háborúból, mert titokban tárgyalhattak az oroszokkal, mindent jó előre eltervezhettek, mire a szovjet katonaság megjelent az országban. Németbarát se volt köztük sok, hiszen a németeknek csak Erdély Magyarországhoz csatolását „köszönhették”. Horthy viszont képtelen lett volna az oroszokkal tárgyalni, a németek is nagyobb számban állomásoztak Budapesten, mint Bukarestben, és sok volt a magyarok közt is a németbarát. Nem beszélve az egyéb zsarolásokról és fenyegetésekről, melyekkel a németek éltek, és amiknek a románok nem voltak kitéve. Abelard maga is vallotta ezeket a nézeteket, s csak abban nem követte a többséget, hogy akkor a magyarok állhatatosak, a románok meg gerinctelenek volnának. Szerinte épp a fenti érvek bizonyítják, hogy kényszerekről és nem jellemekről volt szó.

Az erdélyi egyházak, a kommunistáktól nem várhattak semmi jót, a sátán művének tartották az ateizmus terjedését, pontosan úgy, ahogy a pápa mindig is beszélt a kommunistákról. Hogy miképp fognak kitartani hitük, rendjük és magyarságuk mellett, még nem tudhatták. Napi dolgokat kellett megoldani, például olyasmit, hogyan működjön a rendbe belépők tanulása, tanítása. Abelard már tanított, és élvezte a filozófiai gondolatmeneteket, melyeket könnyen rakott össze. Egészen fiatalon már a maga elméleteit ismertette.

A diákok közt gyorsan terjedt híres elmélete a boldogság optimalizációjáról. Arra a megfigyelésre adott választ, hogy miért tudnak boldogabbak lenni az idősebb emberek, mint a fiatalok, miközben energiáik, lehetőségeik a fiataloknak vannak, ellenben egy öreg embernek már az is probléma, hogy feladjon egy levelet a postán. Voltaképp nem is a boldogságot optimalizálja ilyenkor az ember, hanem a maga elé kitűzött feladatot, vagyis – mondta -, ha nekünk megfelelő célokat tűzünk ki, hamarabb elérjük a boldogságot, és az idősebb emberek ebben rutinosabbak.

– Igenis – felelte Eloise a civilbe öltözés javaslatára engedelmesen –, de a páter motorjára nem ülök, még ha felvágni is van kedve az új oldalkocsijával. – Abelard a főnöknőre nézett, és kicsit széttárta a karját, hogy bizony ő ártatlan, soha nem dicsekedne az oldalkocsis motorkerékpárjával. – És – tette hozzá Eloise – Amelita nővér, engedje meg, hogy előbb néhány dolgot elhozzak otthonról is, mielőtt a ferences atyákhoz mennék, hadd utazzak haza!

Meghányták-vetették a kérést, és úgy döntöttek, hogy az után menjen haza Eloise, ha majd rendeződnek a dolgok Anaklétnál.  Most siessen nekik segíteni, ami dologra meg szüksége van, azokért elmegy Abelard maga, és elhozza azokat.

– Ha már ennyire félsz a motorra üléstől, mehetsz akkor busszal – mondta a kedves nővér. De Eloise már több mindentől félt, nemcsak a motortól. Félt Abelard közelségétől, mely hatással volt rá, tartott a tekintetétől és az érintésétől. Amint levette a fityulát, kendőt kötött a fejére. Hogy Abelard eltaláljon a családjához, lerajzolta neki az utat, meg listát készített arról, miket pakoljanak össze a számára. Míg közel hajolva hozzá nézte a rajzát, érezte a férfi szagát, de valahogy ez mégse keltett benne elutasítást.

– Írok még egy levelet is a szüleimnek – mondta.

– Nálam jobb postást nem talál, én az üzenetek továbbításában a legjobb vagyok a világon.

– Fürödjön meg, mert ha így állít be édesapámékhoz, s megtudják, hogy maguknál raboskodom, azonnal kivesznek a nővérektől.

A fiatal apáca másnap reggel indult a vonathoz, Abelard pedig Eloise szüleihez.

– Még valami – mondta Eloise, mikor elváltak. – Ha tetszem magának, otthon van az ikertestvérem. Lépjen ki a rendből, és hódítsa meg őt.

– Egypetéjűek? – kérdezte Abelard, mert úgy érezte, a visszautasítás élét el tudja venni némi szellemes nagyképűséggel.

Horthyról kép forrása itt.

Folyt. ld. itt.

---

---