Dimitrie Gusti és Venczel József egyetemi tanárok

Bár egyetemista korában Abelard nem vált Venczel professzor rajongójává, bejárt az előadásaira. Venczel sokat beszélt Gustiról, a bukaresti nagy szociológusról, akivel maga is együtt dolgozott. Erősen hasonlíthattak is egymásra. Gusti volt a romániai szociológia atyja, aki szinte minden társadalomtudománnyal foglalkozott, míg aztán kikötött a falukutatásnál, annak módszeres felmérésénél.

A falu hétköznapi élete – melyet „kisvilágnak” neveztek – kevésbé érdekelte őket, ehelyett mániákusan szerették rendezgetni az adatokat, amiket pedig diákokkal szedettek össze. A Gusti-féle iskola ötlete az volt, hogy közgazdászokat, orvosokat, pszichológusokat, néprajzosokat, mérnököket, művészeket, de még papnak készülőket is foglalkoztattak. Mindenkit a maga szakterületén, de előre kiosztott kérdéskörök feladataival ellátva.

Gusti minden bizonnyal azért vált polihisztorrá, mert maga is mindent tanult, főképp Németországban, de amikor nem tudott elhelyezkedni Romániában, elment még Franciaországba is, és tanult a legnagyobb angolszászoktól is. Ez a mindenre való nyitottság ragadt át Venczelre, aki már magyar nézőpontból adta tovább a tudását. Inkább szociológia volt ez, mint szociográfia, bár a falura való koncentrálás miatt az utóbbinak nevezték. Abelard nem folyt bele a napi kutatásba, és ha akart volna, se ment volna könnyen, mert az ő idejében már egyre kevesebb terepmunkát tudtak megszervezni, inkább a régi dicsőségről beszéltek.

Abelardnak az egésszel két problémája volt. Az egyik, hogy ő inkább hitt az életszagú anyagokban, mint a statisztikai tengerekben. Venczel professzor maga is eredetileg statisztikus volt, a matematikai alapokból indult ki, és igazi Gusti-hívővé vált, de Abelard szerint nem jutott el az embereket mozgósító ideológiákig, a filozófiai kérdésekig. Márpedig a jövő az ideológiák küzdelméről fog szólni – vélte –, nem a racionális számokról. A másik problémája az volt, hogy e lelkesedés mégsem volt elegendő arra, hogy a dolgokat végigvigyék[1]. Ezért aztán úgy tűnt Abelardnak, mintha ágyúval lőttek volna verébre.

Gusti és Venczel falukutatásai nagy módszertani megalapozással kezdődtek, sokat foglalkoztak a diákok képzésével, mielőtt terepre engedték őket, részletesen elmondták nekik, mi hogy fog összeállni a végén, ám arra mégis alig maradt energiájuk, hogy valóban elkészüljenek a nagy művek, a monográfiák. Mikor Abelard egyetemre járt, már végleg csak a módszerek fontosságáról lehetett előadást hallgatni.

Visszatérve a hőskorszakra, a románok itt a magyarokat tanították, és politikailag is színesebbek voltak. A Tanácsköztársaság bukása után a határ magyar oldalán a baloldaliak kiszorultak a tudományos életből, viszont a romániai baloldali magyarok Romániában nem. Ezért vált a 30-as évek falukutatása színesebbé Romániában. Ott volt például Balogh Edgár írása kárpátaljai útjáról. Gusti világra nyitottságát pedig hosszú évtizedekkel később is  az egész régióban példaértékűnek tekinthették. Azt minden diák tudta, hogy 1932-33-ban Gusti parasztpárti politikusként oktatási miniszteri pozíciót töltött be, mert ez pletykaként terjedt, azt viszont már kevesen, hogy Gustinak nem tetszett a politikusok intoleranciája, és gyorsan lemondott. Csak Venczel magyarázta a részleteket néhány hozzá közelebb álló diákjának.

 Gusti és a róla elnevezett Bukaresti Iskola örömmel fogadta az amerikai alapítványok ösztöndíjas diákjait, a lipcsei szociológusokat, az erdélyi magyarokat, vagyis bárkit. 1939-ben nemzetközi szociológiai kongresszust szerveztek itt, s ez volt a világon a XIV. nemzetközi szociológiai összejövetel. Ekkorra már kezdett összeállni az erdélyi magyar társadalomkutatási szervezet is. A második világháború sem sodort el mindent, legalábbis a kommunista éráig, 1948-ig.

Amikor Venczel egyik előadói kurzusára bejárt Abelard, Gustit épp Amerikába hívták, hogy beszéljen az általa kitalált falukutatásról. Venczel előadásai megtöltötték a termet, mindenki kíváncsi volt arra, hogy Gusti miként vett részt a 30-as évek népszámlálásában – ennek ugyanis voltak nagyon érdekes magyar vonatkozásai, hol mennyi zsidó, német, magyar és román élt. Alapjábavéve az egyetemi hallgatók lelkesedése sodorta magával Abelardot is. Divattá vált ezekben az években statisztikát és falukutatást hallgatni. Pedig a falukutatói téma igazán a finneket, az amerikaiakat és a románokat érdekelte, mert ők akarták felzárkóztatni a vidéket, úgyhogy Gusti nem véletlen vált nemzetközi hírűvé. Igazi iskolateremető volt, Venczel Józsefet pedig barátjává fogadta. Venczel aztán közvetítőszerepet játszott a magyarországiak felé is. A népiek közül a tudományosabbak és módszeresebbek rá támaszkodtak, az irodalmárok természetesen átcsúsztak a szociográfiába, ami Abelard érdeklődésének már jobban megfelelt[2].

---

---