Megértettem
A weboldal "Cookie"-kat használ. Több információ
Belföld(országos) Belföld(helyi) Világ Környezet Egészség Kultúra Közlekedés Vezércikk

Egy évvel később

borito_kep

2021. 07. 29. 12:38

- | - | - | -

Nem egészen egy évvel később hasonló jelenet ismétlődött meg. A ferences rendház vezetését végző asszony Mikházán szülni ment, és az atya, amíg megoldást nem talált, az Irgalmasokkal való jó együttműködésre építve újra egy apácát kért, de megint csak egy novíciát kapott, s megint Eloise-t, akit a nővér regulázási célból küldött, hogy tanuljon több alázatot. Mire kiderült, hogy ezúttal nem cseléd kell, hanem házvezetőnő, már Eloise mellett döntött, és úgy vélte, az se válik majd hátrányára.

– Kit keres a tiszteletes úr? – kérdezte Eloise megnyomva a „tiszteletes” szót, de csak épp annyira, hogy Abelard ne tudja eldönteni, kacérság, irónia, netán a viszontlátás őszinte öröme van a hangjában. Játékossága kétségtelenül volt. Ám ezúttal Eloise a kezében nem felmosórongyot tartott, hanem egy könyvet.

– Ma portás vagyok, nem napos, így tudok tanulni – mondta mintegy magyarázatképp a könyvet néző Abelardnak, s mintha mindketten közös nevezőt találtak volna az első találkozás folytatásában. – Ógörög, ezt lapozgatva jobban megismerem magam – tette hozzá – Foglalkozik maga is ilyennel?

– Bölcs gondolat – felelte gálánsan Abelard.  – Tanítom is, de nem vagyok benne túl jó. – S valóban, a teológián is alig várta, hogy ezen túljusson. Neki már a latin is kellőképpen megkeserítette az életét a deklinációival, az olaszt pedig végleg elengedte, inkább a németre, a románra és a magyarra, volt szüksége, hiszen a hívek és a hatóság nyelvét kellett tudnia, bár német közegben sosem mozgott. Ezekben képezte is magát, még ha pillanatnyilag színtiszta magyar faluban is szolgált. Sosem lehetett tudni egy ferences szerzetesnél, mikor hová helyezi a rendfőnök.

– Olvastam ám a maga könyvét – mondta Eloise. – Használom egyes gondolatait, amikor a kicsiket tanítom. De hogy gondolja maga tulajdonképpen, hogy csak a szándékokból kell megítélni, mi a jó? A következmény-etikát miért nem veszi számításba?

Hirtelenjében Abelard csak annyit tudott felelni, hogy a következmények Istenre, a szándékok az emberre tartoznak, de Eloise jobban fel volt készülve, ezért így folytatta:

– A következmények, amennyiben sejthetők vagy elvárhatók, hogy sejtsük őket akkor sem számítanak? –Abelard ezen már elmosolyodott.

– Ez ismerős érvelés, de szerintem, ha biztosan tudnánk a következményeket, akkor az határozná meg a szándékot, ha viszont nem ismerhetők, akkor az előre kialakított értékek követése alapján vagyunk megítélhetők.

– Megint azért jött, hogy elvigyen valakit? – kérdezte Eloise, aztán hozzátette:

– Ha én leszek az a szerencsés, hajlandó-e tanítani?

– Ha netán így alakulna – utánozta Abelard Eloise-t, és meghajolt – örömmel.

– Az öltözőszoba a régi helyén – mondta Eloise – Amelita nővér ilyenkor imádkozik, 3 órakor tud hozzá menni, addig pihenjen. Küldök majd magának valakivel ételt.

Abelard nem bánta, hogy aki később bekopogott, az nem valaki volt, hanem Eloise, tálcával a kezében.

– Átvenné hamar a tálcát? Nem vagyok az ilyesmiben a legügyesebb – mondta.

Abelard már a ferences barna csuhát viselte, Eloise pedig az Irgalmasok jellegzetes lendületesen csavarodó fehér fejfedőjét, amiben az előbb a portásfülkéből is kihajolt hozzá, s aminek védelmében aztán beszélgetésbe elegyedett vele.

– Ha levenné egy pillanatra a fityulát, hogy megismerjem – szólt Abelard, miután letette a tálcát. De Eloise nem csinált semmit, csak állt, így aztán Abelard odalépett hozzá, és egy könnyed mozdulattal hátracsúsztatta a fejfedőt. Eloise a meglepetéstől meg se tudott mozdulni, csak a kéz érintését érezte az arcán, ami nem hasonlított liturgikus áldásra, sokkal inkább volt villámcsapásszerű.

– Ez így nem tisztességes – mondta Eloise, miközben fekete dús haja előbukkant. Kicsit hosszabb volt, mint legutóbb, Abelard pedig gyönyörködött benne. – Maga csuhában, én meg hajadonfőtt. Hol itt az egyensúly? – dühös volt.

Abelard egyedül ment Amelita nővér szobájába megbeszélni a részleteket, ahol a dolgok jól bevált módja szerint Eloise-t kapták megint, s a főnöknő nem tudta megállni, hogy ne mondjon pár szót a miértről is.

– Küldhetnék más lányt is, kevésbé ügyetlent, akivel jobban járnának – tegyük hozzá, Abelardnak épp ez az ügyetlenség tetszett, mert nőiesnek látta –, de Eloise nélkül nekem könnyebb az élet. A szókimondó igazságszeretetét mondhatnám provokatívnak is, de persze szerethető a lány. Úgy pimasz, hogy kérdés formájában provokál: „Biztos, Amelita nővér, hogy Ágnes büntetést érdemel, amiért engedély nélkül javította meg a sparheltet?” „Amelita nővér tényleg úgy gondolja, hogy nem szükséges számunkra az olasz nyelvet tökéletesen megtanulni?” „Amelita nővér szerint egy férfi nem mondhatja egy nőre, hogy imádja?” – utánozta a nővér Eloise-t. – Hát persze hogy biztos vagyok benne – adta meg a választ Abelardnak, noha Abelard nem kérte erre –, hát persze hogy úgy gondolom. Hát persze hogy imádni csak az Istent szabad. Hát persze hogy ezek a kérdései nem kérdések, hanem állítások. – A nővér úgy tekintett a páterre kidülledt szemmel, mintha ő volna Eloise, aki állandóan bosszantja, de persze csak társat keresett benne, akivel megoszthatja pedagógiai gondjait. Abelard csak hallgatott.

– Úgy tudom, egyre nehezebb szabadon közlekedni az egyházi személyeknek – mondta egy kis tűnődés után a nővér, felülemelkedve a novíciával való konfliktusain, hiszen az úgyis csak rá tartozott.

– Trükközni kell – szánta rá magát Abelard, hogy maga is mondjon valamit. – A jármű legyen koszos, hogy beleolvadjon a többi közé, az utas öltözzön szegényesen, és ne legyen tiszta. Én is ezért bűzlök most, amiért Anaklét atya is bocsánatot kér Öntől. Az ő ötlete volt, hogy ne mosakodjak már az indulás előtti két naptól fogva.

– Trükközni – ismételte a nővér. – Maguk fiatalok, tán még élvezik is a veszélyt. Maga páter, a Babes-Bólyain végzett, és tanárember is, s a lelki életre pedig Márton Áron szentelte pappá, ugye? Elég érettnek kell lennie. Mondja, mégis, hogy fog püspök urunk trükközni a csíksomlyói búcsún? Másnak látszani, mint ami?

– Nagy lesz a tömeg, a tömeg fogja védeni.

 Amelita nővér mindenütt megoldhatatlan problémát látott, akár utazásról, akár püspöke biztonságáról legyen szó, másfelől viszont jól tájékozott voltát sem rejtette véka alá:

– A bátorságával nincs gond, pedig már meghurcolták. Horthysta, nacionalista, fajgyűlölő volt a vád? Kedves páter, én nemcsak a lányaimról tudok mindent, de magáról is.

– Mert horthysta meg nacionalista vagyok, azért – mondta Abelard, s bár humanistának tartotta magát elég nagy magabiztossággal, mivel ekkor még így gondolkodott, ezt is hozzátette:  

- Fajgyűlölő viszont aligha, ha egyszer a zsidó városparancsnok közbenjárására engedtek el. Érdemes jó kapcsolatban lenni a zsidókkal, és szót érteni velük, meg segíteni őket emberségből is, ha kell, a hitünk okán is. Most, hogy az előző rendszerben nem voltak kompromittálva és helyzetbe kerültek, van, ki közülük rajtunk segít. Isten igazságos.

Amelita nővér épp válaszolni készült, amikor kopogtak az ajtón. Eloise állt ott, útra készen.

– Civil ruhába menjél, lányom, ne így – mondta –, a páterrel arról beszéltünk épp, hogy most már csak úgy biztonságos.

Kép forrása itt. 

Folyt. ld. itt.



Értékelés

Hogyan működik?
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:  
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:  
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:  
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:  
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:  
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:  

Hozzászólások

Jelentkezz be , hogy hozzászólhass!