Amelita, a provinciális főnöknő

Amikor belépett az udvarba, nem látott senkit. Az udvar kisebb volt, mint előzetesen képzelte. Gyulafehérvárról mindig azt hitte – tán a gótikus katedrális miatt –, hogy ott minden a magasba tör, amelyhez a székely ember kevéssé van hozzászokva. A püspöki épületektől a női rendház néhány utcányira volt, és beleolvadt a többi földszintes ház közé. Környezetétől annyiban különbözött, hogy ennek a háznak még a padlástere is be volt építve, a tető pedig el volt látva ablakokkal.A hat utcára néző padlástéri ablak az épületet egész elegánssá tette. Abelard a hátsó szárnyhoz ment, ahol zavartan felpattant egy lány.

– Épp felmostam, nem láttam, hogy bárki jönne – mondta. Egyszerű fekete szoknyában, és törtfehér ingben volt, rövid fekete haja kleopátraszerű kinézetet kölcsönzött neki. Zavarban volt.

– Átöltözhetnék valahol, mielőtt megkeresem Amelita nővért? – kérdezte a motoros fiatalember. – Persze csak ha egyáltalán itthon van.

Mikor Abelard pár perccel később megint szembetalálta magát a lánnyal, alig ismerte meg. De a lány is meglepődött. Ő maga papi ruhában, a lány meg apácaként. Semmi kleopátrás nem maradt benne, a haját is eltakarta a fityula. Az első találkozás kétszeresen is furcsa volt, mert a kendő nélküli viselet kihívónak számított még a nem apácák közt is, de így aztán meg duplán.

– Már olyasmit kér tőlem a páter, amit nem szívesen… – mondta a provinciális főnöknő morogva. – ezek a lányok még nincsenek kész, még ha úgy is néznek ki. A főnöknő arca sápadt fehér volt, a szája szinte beleolvadt az arcbőrébe.

– Készen lehetünk valaha is? – szólt a lány maga elé meredve, mire a ház vezető asszonya egy olyan pillantást vetett rá, amiből kiolvasható volt a „hát épp erről beszélek” bosszankodása. A ferencesjelöltnek is kissé pimasznak tűnt a kérdés, de persze nem tudhatta, hogy a kedves nővér és a lány már háborúban állnak egymással.

– El tudja most vinni magával Eloise-t? – biccentett a főnöknő a novícia felé. – Másra nem bíznám a lányaim, de Anaklét atya az más. S persze csak átmeneti időre, míg nem találnak valakit.

– Éppenséggel el – hangzott a válasz, a páter boldog lesz, hogy ilyen gyorsan teljesül a kérése. 

Kép: Gyulafehérvár, az apácák régi rendháza

Folyt. ld. itt.

---

---