A motor

első rész

A motor

Két motor állt a mikházai rendház hátsó udvarán. Az egyik egy Zündapp BMW oldalkocsival, ami még a háborúból maradt itt, de imádkozni érte felesleges lett volna, mert már nagyon rég nem használták. Viszont a bordó-fekete Pannonia 125-ös, ha kopottas is volt, jól ment, és a krómkormánya és -lámpája szépen csillogott. A 125-ös két embernek kényelmetlen lett volna. Olyan üléseket készítettek ekkoriban, mint a biciklinyergek. Abelard azon gondolkodott, miképp lehetne a két motort összeeszkábálni, az oldalkocsit áttenni a másikra, és akkor Anaklét atya is utazhatna mellette, meg mást is szállíthatna.

A páter azzal bízta meg, hogy vigyen egy levelet a gyulafehérvári Irgalmas Nővérekhez. Asszonykéz kellett volna a parókiához. – Abelard nem igen kérdezte, mi van a levélben, nem rá tartozott, ami még nem lett volna ok, hogy visszafogja kíváncsi természetét, de ezúttal igencsak le volt terhelve. Arra készült, hogy felvegye őt a rend, és papból ferences legyen maga is, ehhez pedig még tanulnia kellett. Tulajdonképpen az Egyházmegye már úgy tekintett rá, mint ferencesre, ezért a székhelyét a ferences provinciális jelölte ki, ami másfél órai motorozásra volt lelkivezetőjétől, Páter Anakléttól. Még teológiából is kellett nála vizsgáznia.

A szerzetesek nem olyanok, mint a legtöbb ember. Lelki keresgélők. Ahogy nagyon sok pszichológus azért lesz pszichológus, mert saját magát kívánja orvosolni, úgy sok szerzetes azért, mert a létezés értelmét keresi. Sima kispapból pedig ferencessé válni nehezebb, mint gondolnánk. Abelard szívesen filozofált a szeretetről, talán ezért is választotta épp ezt a rendet, ám a ferencessé válás nem egyszerűen civil filozofálgatást jelentett. Meg kellett élniük azt az erőt, ami átjárja a teremtést a szereteten keresztül, és miközben Abelard üldözte ezt az erőt, az minduntalan kicsúszott a kezei közül. Lelki értelemben tehát maga küzdött önmagával: kívánja-e a felszentelését? Át kellett alakulnia. S ebben a nagy lelki átalakulásban és megtapasztalásvágyban szívesen fordított volna kevesebb időt a motor karbantartására.

A páter viszont azt szerette, ha a ruházata is, a motor is rendben van, néha olyan precízen nézte át a motor tisztaságát, mintha világkiállításra vinné, pedig csak a szomszéd faluba küldte, s a poros utak úgyis összekoszolták. Arra próbálta ránevelni a jelöltet, hogy ebben a munkájában is lássa meg ugyanazt a meditációs lehetőséget, mint bármi másban, és ehhez a végletekig kellett volna törekednie a tökéletességre. De az is igaz, hogy a rendházfőnöknek Abelard lelki nevelésén kívül voltak olyan hátsó szándékai is, hogy lássa az egyházközség, jól bánnak az ajándékkal. Így aztán Abelardnak sok időt kellett töltenie a jármű tisztogatásával, különösen rossz idő és porosabb utak után. A rendházfőnök nagyon aktív volt, mindig szervezett valamit. „Készülni kell a rossz időkre” – mondta, mintha legalábbis a fasiszták meg a vasgárdisták után jöhetne rosszabb is, méltatlankodott magában Abelard. Azok ugyanis azt állították magukról, hogy keresztények, de igazából, ha hittek is valami felsőbbrendűben, az nem a keresztények Istene volt. Ezt a ferencesjelölt már gyerekként is világosan látta. Nagyon korán kapcsolatba került az egyházzal, és a falujában a papi élet volt számára a legizgalmasabb. Főként azért, mert a földi s nem csupán a túlvilág megismerését ígérte.

Anaklét szemében Abelard rendes ruházata még a motor tisztaságánál is fontosabb volt, és a levelek átadásánál elvárta tőle, hogy – akkori pestiesen szólva – fess legyen. Az már rá volt bízva, hogy eleve papi ruhában motorozik, és majd amikor hazaér, moshatja – mert a kedves nővérek annyit morgolódtak miatta, hogy inkább maga mosta –, vagy pedig amikor célhoz ér, váltja át, de az meg kényelmetlen egy procedúra.

Elismerést váltott ki az emberekből, ha papi ruhában ült a motorra. Akik ismerték, már messziről bólintottak, ha pedig ismeretlen motoros jött, az is fél kezét üdvözlésre emelte. Abelard otthon volt itt, még ha román vidéken is vitt át az útja. Ha olyan magyar helyre jutott, ahol nem ismerték, a papi ruhának szóló hódolat csak még nagyobb volt. Ha felszentelik ferencesnek, és reverendát kap, alighanem le kell mondania erről a dicsőségről, mert reverendában motorozni veszélyes. Majd cipelheti magával az útra a sok gyapotot meg kócot – merthogy valami ilyesmiből készült a reverenda –, gondolta. Afelől nem volt kétsége, hogy futárszolgálataira továbbra is igényt tartanak majd. Igazából örült ennek. Ott lehetett a páter közelében, hallgathatta, ahogy irányít, fontos embereket fogad, döntéseket hoz. Figyelte pedagógiai technikáját, mert zseniálisan terelgetett mindenkit, igazodva partnere színvonalához, s valóban mindenkit partnerként kezelt. Mikor Abelard megkérdezte tőle, miért olyan alázatos az öntudatos és hozzá képest rendkívül tanulatlan emberekkel, azt mondta: „Az üres búzakalász fenn tartja a fejét, a tele lehajtja.”

Abelardnak úton lenni sem volt terhére. Motorral járni a vidéket igazi kikapcsolódás. Ilyenkor valóban sikerült átbillennie a rezignált szemlélődés és gondolkodás állapotába, amibe a tisztogatás során nem. A motoron támadtak mindig a legnagyszerűbb filozófiai gondolatai is, mert Abelard alapvetően filozófusnak késült, s nem ő tehetett arról, hogy Erdélyben a politikai helyzet magával sodorta. Egy ízben Márton Áron püspökhöz kellett mennie ferencrendi ügyekben, s ha már olyan messze elment, Anaklét megbízta őt, hogy látogassa meg Gyulafehérvárt és az egyik női apácarendet is.

Folyt. ld. itt.

---

---