Két turista - láthatóan szerelmesek - érkezett
Selmecbányára. Nem először és feltehetően nem is utoljára. Ami időről-időre
idecsalta őket, hogy úgy érezték, sőt, bizonyos tényekről pontos tudásuk is
volt, hogy felmenőik koptatták ezeket az utcákat, melyekről Mikszáth nem
átallotta azt írni - persze szeretettel -, hogy ezek az utcák olyanok, hogy az
ördögök mintát vehetnének róluk. Nem csak girbe-gurbák, de hirtelen hegynek fel
és völgybe lemenők, a házak egyik oldala többemeletes, a másik belesimul a talajba.
A kecskék pedig – írta - a kéményhez vannak kikötve.
Kecskéket ma már nem látni, de a városka nélkülük is kezd
megint magára találni, köszönhető a belső turizmusnak. A magyar pár sem hallott
a turisták közt mást, csak szlovák beszédet. Azzal a szándékkal érkeztek ide
immár sokadjára, hogy megint magukba szívják az itteni levegőt, hogy megint
adózzanak őseik emlékének, tán még többet megtudjanak róluk. Ám úgy alakult,
hogy nem saját rokonságuk után kezdtek el kutatni. A múltban való nyomozásuk
egészen új irányt vett.
A látnivalókat már jól ismerték, az Európában példa nélküli
Kálváriahegyet már többször megmászták, kicsinosításának és tatarozásának tanúi
voltak. Tettek látogatást a bányamúzeumban, az igazi aknákban, voltak mindkét
várban, rendszerint a barokkosan giccses Pestisoszlop tövében parkoltak, mely a
Szentháromság tér reneszánsz házai közt állt. Nem tudtak betelni a városka
látványával. Az épület, amely leginkább vonzotta őket, a Botanikus Kertben a
Bányászati Akadémia volt. Tudták is, hogy miért. Őseik ide jártak vagy
éppenséggel itt tanítottak. Mindenütt erős érzelmek leselkedtek rájuk, amit
másutt sohasem tapasztaltak, s voltak ezek közt kevésbé kellemesek is, de azok
is hívogatók voltak. Hát ezért jártak ide rendszeresen.
- Egy pszichológusnál olvastam – mondta egyikük -, hogy
valakinek az ősei bányászok voltak, belőle azonban értelmiségi lett és irodai
munkát vállalt, de folyamatosan depresszió gyötörte, míg aztán fel nem
fejtették a családi eredetet. Az illető szobrászkodni kezdett és ettől meggyógyult.
Valamiképp tovább is ütnie kellett a követ, ez volt a titok nyitja. Az ember
nem szakadhat csak úgy el a gyökereitől.
A város, ahol sétáltak, bányaváros volt, hajdan rengeteg
ezüsttel látta el az országot. A középkorban még külszíni fejtéssel dolgoztak,
aztán egyre mélyebbre kellett menni, és amikor már a bánya túl volt élete
derekán, és a város is elindult volna egy lassú lejtőn, akkor jött el az igazi
felemelkedés, mert Mária Terézia Akadémiává fejlesztette az itt működő
bányaiskolát. A város hirtelen a világ tudományos vérkeringésének középpontjába
került.
A párt elsősorban ez a polgári és tudományos múlt érdekelte.
Látták őseiket, ahogy mérnökként, vegyészként, hivatalnokként, de leginkább az
ifjúság oktatójaként tevékenykedtek. Hasonlóképp mászhatták meg a meredek
utcákat, mint most ők, a Fő utca reneszánsz házaiban, vagy épp az Akadémia
melléképületében lakhattak, melyek most cukrászdák, múzeumok, vagy
szálláshelyek.
- Gyerekkoromban – mondta a nő – jártunk ide látogatóba, ám
nem így nézett ki. A házak leromlott állapotban voltak, az emlékművek
pusztultak, minden elszomorítóan szürke volt. Szüleim szerint a szocializmusban
Csehszlovákia szándékosan nem adott pénzt a Monarchia hajdani dicsőséges
településeinek, mert az a magyar múltra emlékeztette volna őket.
- Mára viszont semmi sincs, ami magyar volna, leszámítva ezt
az étlapot, melyen több nyelven vannak feltüntetve az ételek – mutatott az
étlapra a férfi, és kértek egy-egy sztrapacskát, azaz brynza haluskit. A nő
innivalóként vizet és két deci fehér bort, a férfi pedig egy helyi csapolt sört
rendelt.
A pár fiatalosságának titka az volt, hogy egymás számára is
felfedezendőnek tűntek, mintha kapcsolatuk csak most kezdődött volna, noha elég
réginek volt mondható, és látogatásuk Selmecbányán ismétlődő jelleget öltött. A
nő kifejezetten szép volt, finoman metszett orra, telt ajkai és kifejező meleg
tekintete tette vonzóvá. Ha a sok séta közben elfáradt, akkor a hátán érezte
párja kezét, aki kiegyenesítette. A férfi ugyanis úgy vélte, ehhez a szépséghez
egy magabiztos tartás jár, a tökéletesség így volt biztosítva. Ám a nő csak
nyilvános szereplései és a jógázás során hozta a királynői mozdulatokat, a
férfi mellett csak annyiban ügyelt vonzóságára, hogy a keze és az arca ápolt
legyen, no meg az öltözete harmonikus, de tartásában ott volt a visszahúzódás,
valami öntudatlan félszegség, ami a világnak szólt.
- És a bányában is lehet kérni magyar idegenvezetést – tette
hozzá a nő. Alapjában véve egyet értett
azzal, hogy az új fellendülés oka, az Európai Uniós pénzeken kívül az is lehet,
hogy immár semmi ok sincs a nemzetek közti rivalizációra. Legalábbis ezen a
településen teljesen megszűnt a magyar jelen, ezért is lepődtek meg azon, mikor
betérve a szerelemboltba az eladó zsörtölődésük után magyarul szólt hozzájuk.
A boltot már többször láthatták, de sose volt kedvük bemenni.
Tipikus turistacsalogató üzletnek tűnt a szemükben, amely olyan fogyasztói
értékeket sugall, aminek célközönségét az először szerelembe esett tinik adják.
Lakatvásárlási lehetőséggel, melyet az üzleten kívüli rácsra rakhattak, könyvbe
írással, vagy szerelmi széf vásárlásával, ahová vallomásaikat a párok
betehették. Mindez kissé babonásnak és pénzkicsalogatósnak tűnt, de étkezés
után voltak és még nem szánták rá magukat, hogy tele hassal megint nekivágjanak
valamelyik emelkedőnek. Meg aztán új tábla is került az üzlet elé, ami egyfelől
igazolta, hogy itt a magyarok már csak turisták, másfelől ki kellett
egészíteniük a sort, hiszen ezek szerint nem csak a bányában lehetett nyelvükön
idegenvezetést kérni, nemcsak az egyik étterem, ahol ebédeltek étlapján voltak
többnyelvű feliratok, de a szerelemboltban is számítottak magyar vásárlókra.
A tábla szerint azért érdemes nekik az üzletben alaposabban
körbenézni, mert itt lakott Marina Pischlová, aki tulajdonképpen semmiről sem
volt híres. Akárha Musil, az osztrák Proust „Tulajdonságok nélküli ember”
regényébe csöppentek volna, ahol a jelentéktelen emberekkel folyamatosan nem
történt semmi említésre méltó. Azok a forró 1890-es évek, mikor a világ
pezsegni kezdett, de történetesen az Osztrák-Magyar Monarchia már egy olyan
birodalommá vált, ahol a közigazgatás rendkívül kiszámíthatóan és unalmasan
működött, akár a hazugságra épülő tartós párkapcsolatok.
Pischlová híressége annak tudható be, hogy Andrej
Sládkovičtól egy olyan hosszú szerelmes verset kapott, hogy aligha tudta azt
egy ültő helyében végigolvasni. A csalogatónak szánt felirat nem a költő
tájleíró és romantikus hazaszeretetének szerelmi költészetbe csomagolását
méltatta, hanem a hosszúságát.
- Ha a hosszúság önmagában érték – mosolyodott el a nő -,
akkor rokon lelkek vagytok Sládkovič-csal, aki amint itt írják – mutatta a nő
az ominózus sorokat - vezeti a hosszúsági versenyt a Word Record Academy
szerint.
- De csak azért – felelte a férfi -, mert az én hozzád
írottjaimat még nem ismerik. – Sládkovič-nak hamarosan annyi.
- Több évtizede írogatod nekem a rímeid és most itt vagyunk.
- És még valami – tette hozzá a férfi -. Minden nő
felmenőm M betűs, te is az vagy, és lám
itt van nekünk Marina hogy is hívták? Pischlová. Ide most már be kell mennünk.
Pischlovát elragadta a költő elől egy mézeskalács árus,
miként azt az üzletben az angol nyelvű részletesebb leírásokból megtudhatták.
Továbbá, hogy a vers nem a ’90-es években született, hanem jóval korábban.
A pár ironikus hangulata talán annak volt betudható, hogy az
ő itt élő őseik valóban jelentős személyiségek voltak. A férfi tanár ősökkel
dicsekedhetett, míg a nő családjának anyai ági felmenői nem csak mind tanultak
voltak - ami a régi időkben koránt sem volt magától értetődő -, de a
legelőkelőbb társasági életet élték, apai felmenői pedig olyan mérnöki
találmányokat mondhattak magukénak, melyek mechanizmusait máig használják
például az olajkutaknál. A szivattyúzás tudománya ugyanis a bányavizek
elvezetéséből ered. Évődésük ugyanakkor áttért a közöttük meglévő
nézeteltérésre.
- Te neked annyira fontos a házasság, ami ha a birtoklásról
szól, engem kiráz a hideg – mondta a nő.
- Ígéretről szól és biztonságról – mondta a férfi – Biztonságban
lenni pedig jobb, mint bizonytalanságban.
- A biztonság számomra a birtoklás álcázása. Gyanús.
- Marina nem kerül egy gazdag mézeskalács árus karmaiba, ha
a költő hosszú verssorok helyett bármiféle biztonságot tudott volna neki
ígérni.
- Nekem épp az tetszik benned, hogy hosszú verssorokat
tudtál nekem írni. Ha nem így lett volna, most esetleg a feleséged volnék, de
egy szeretőmmel állnék itt az üzletben.
- Bocsánat – szólalt meg az eladó lány magyarul -, mert
kezdte kínosnak érezni, hogy kihallgat egy alighanem személyesnek szánt
zsörtölődést, hiszen a vásárlók azt hihették, nem érti a nyelvüket.
A férfi is meglepődött, s hogy terelje a kellemetlen
helyzetet, magukról kezdett el beszélni, arról, hogy a XIX. század vége felé a
barátnőjének meg neki is, itt élhettek a rokonaik, meg hogy úgy érzik, mintha
hazaértek volna, annyira otthonos számukra a város.
- A századvég érdekli Önöket? – kérdezte az eladó lány. – Mi
itt több vagyunk, mint szerelembolt, a főnök helytörténész, és megannyi
érdekességet összeszedett már. Mint talán tudják, Selmecbánya egy időben a
harmadik legnagyobb város volt, rögtön Debrecen meg Pozsony után. A XVIII.
században pedig a világ tudományos fejlődésének alapja a bányaipar volt, és
ilyenformán kisugárzása Svédországtól Anglián keresztül Olaszországig a
legnagyszerűbb elméket vonzotta ide.
- S a főnöke ezekről gyűjti az anyagokat, ez nagyon izgalmas
lehet – jegyezte meg a nő és rámosolygott a lányra.
- Ó ennél ő sokkal izgalmasabb dolgokra is kíváncsi.
Történetesen az 1890-es évekről, mely iránt az úr érdeklődik, én is tudom, hogy
volt egy tragikus végkifejletű szerelmi történet, nem Marináé, hanem egy Mária
nevű lányé, akinek az apja az Akadémia tanára volt. Az apa tanársegéde
beleszeretett Mariába. A főnököm szerint
a két történet valamiképp összefügg, mert sok a hasonlóság Marina Pischlová és
Andrej Sládkovič valamint Mária és a tanársegéd között. Ugyanaz a típusú
vonzódás, a versben ugyanazok a fordulatok. Sloboda úr szerint, bocsánat, így
hívják a főnök urat, a tanársegéd ellopta a költő verssorait és azzal udvarolt.
- Milyen nyelven íródtak ezek a dokumentumok és hol
találhatók meg? – kérdezte a férfi, mert a lakatvásárlás továbbra sem
érdekelte, de az új információk felkeltették az érdeklődését.
- A naplójegyzetek, a levelek itt vannak az üzletben. Mivel
magyarul vannak, a Sloboda úr tőlem várja, hogy kibogozzam őket.
A nő ránézett a lányra és megérezte, hogy a lánynak teher ez
a feladat, bár dicsekszik a rejtélyekkel, de a főnöke neheztel rá, amiért nem
halad velük.
- Esetleg tudnánk segíteni a feldolgozásban – mondta.
- A dokumentumok nem vihetők el – felelte a lány.
- Nincs is rá szükség – mondta a férfi -, csak lefotózzuk a
mobiltelefonjainkkal, aztán amint megtudunk valamit, megírjuk angolul a
főnökének, vagy talán elhozzuk legközelebb, amikor itt járunk.
A lány bizonytalankodott, először ott állt a dokumentumok
mögött és figyelte, ahogy a pár kattingatta a telefonját, később felengedett,
és a következő vásárlók lakatvásárlását úgy szolgálta ki, hogy magukra is
hagyta őket az iratokkal. Végül is veszteni valója nem volt, ha a pár betartja
az ígéretét és segít neki, akkor a főnökének ingyen munkaerőt szerzett, ha meg
nem tartják be, úgyis rá marad a munka, amibe úgy érezte beletörik a bicskája.
Már a szavakat és a kézírást sem tudta kibetűzni, aztán ő maga is küzdött a
magyar nyelvvel, különösképp a régiesebb fordulatokat nem tudta értelmezni.
A látogatók több órát kattingathattak, és amikor kiléptek az
üzletből, a nap már elveszítette erejét.
- Még fölmehetnénk a Kálváriára – mondta a férfi.
- Tudod, hogy félek és tériszonyom van azokon a hegyhez
illesztett lépcsőkön – vetette ellen a nő. Így aztán inkább a Horna Ruzová
utcán mentek fel, egészen a kék házig, mely tetőhöz simuló kétszemélyes
parkolóját nem rég fejezte be a tulajdonos. Errefelé életveszélyes módon
parkoltak az autók, egyik háta szakadék fölé lógott, a másikba alighanem az
ablakon kellett beszállni, olyan szűk helyen állt. Egy ilyen jól kialakított
tetőhöz simuló parkoló maga volt a luxus. Nem is a ház miatt kaptattak fel,
hanem a mellette lévő pad miatt, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra, és a
padot sem a szakadék szélére helyezték. Már alkonyodott és minden olyan közel
volt, ugyanakkor kicsike, mintha csak egy makett asztal lett volna.
- Nem ismerik erre a cserepet? Minden tető bádogból van –
állapította meg a nő. A férfi gyönyörködött benne, ahogy beszélt. Az udvarlása,
a nő kerülgetése tartott soká és ahhoz képes tűnt minden egyes alkalom, melyet vele
töltött olyannak, mintha még csak most fedezte volna fel. Nem messze volt a
szállásuk, a kellő magasságot már megmászták, és a férfi alig várta, hogy
szeretkezzenek.
A ház, amit egy éjszakára kivettek, belülről sokkal
igényesebb volt, mint kívülről. Tán valamikor egy bányatiszté lehetett. Két
tágas szoba plusz egy legalább húsz négyzetméteres konyha és ebédlő, ahonnan a
felújított modern mellékhelyiségek nyíltak. A padló sötét hajópadló, a gerendák
szintén sötétbarnák, és viszonylag alacsonyan ívelték át a nagy teret. Vastag
falak és kis ablakok nyújtottak biztonságot. A kilátás innen is pazar volt, bár
be kellett dugniuk hozzá a fejüket az ablakrésbe. Nem az ő felmenőik polgári
miliője volt ez, de mégis a házban lévő korabeli bútorok éreztették a rendezett
életvitelt, a jómódot. Akik itt éltek, azoknak nem kellett száz évvel ezelőtt
sem tartaniuk a nélkülözéstől.
A szerelmespárnak az egész éjszaka a rendelkezésére állt, és
ki is használták, hogy aztán reggel egymásba gabalyodva ébredjenek. A nő ébredt
fel előbb és nézte a férfit, ahogy szuszog. Úgy érezte, hazaérkezett és jó
volna megállítani az időt. Aztán a férfi is fölébredt, megreggeliztek abból,
amit a barokk oszlopnál lévő kis boltban vásároltak, majd elhagyták a házat. A
kulcsot, ahogy a bérbeadó kérte, a levélszekrénybe dobták. Visszamentek a szerelemboltba, mert nem
végeztek, még egy sereg iratot le kellett fényképezniük.
A hétvégét beszélték meg Budapesten, hogy nekiállnak
feldolgozni a zsákmányt. Az iroda, ahol ezt a műveletet viszonylag zavartalanul
végezhették, egy minimalista stílusban berendezett Városliget melletti lakásban
volt. Nekik csak egy jó teljesítményű nyomtatóra és egy nagy asztalra volt
szükségük. A hely tökéletesen alkalmasnak bizonyult a munkára.
- Amikor először jártunk Csehszlovákiában a szocializmus
végnapjain – mondta a férfi – Magyarország már szabadabb levegőjű ország volt,
aztán évtizedekkel később mintha fordult volna a kocka, a szlovákok jobban
integrálódtak az Európai Unióba. A történelem mindkét népnél visszaköszönt, a
politikusok felhánytorgatják a múltat, és masszírozzák az identitássérelmeket.
- Amikor először találkoztunk, még mi sem tudtuk, hogy
kettőnk kapcsolata olyan bonyolultan alakul – felelte a nő. Nem néztek
egymásra, zavartan elkezdték rakosgatni a kinyomtatott papírjaikat, aztán a
férfi mégis felnézett, leállt és azt mondta:
- Csavarogni lehetett veled, de elérhetetlen voltál. Egyszer
mikor beültünk egy étterembe, megállapítottuk, hogy a szlovákoknál megállt az
idő, emlékszel? Nálunk már mosolyogtak az eladók, és eltűntek a szocialista
kockás terítők, de ott mindenki mogorva volt még. Te meg elérhetetlen voltál.
- Mint minden fiatal lány, aki egyfelől tudja, mennyit ér,
másfelől még bizonytalan abban, mit is akar, kit is akar, akar-e egyáltalán
valakit. De te is csak annyit tudtál, hogy le akarsz velem feküdni. – felelte a
nő és ő is abbahagyta a szortírozást, majd megint a feladatra koncentrált, mert
egyre áttekinthetetlenebbé vált számára minden.
A városi tanács különböző jegyzőkönyvei, oklevéltári iratok,
pénzmozgást mutató adatok, egyházi dokumentációk – főként a lutheránus -,
korabeli újságkivágások a tragédiáról, a Monarchia udvarában történt események,
a selmeci irodalmi körök beszámolói, segélyező egyletek tevékenységei, a
szerelmesek levelezése, a lány naplója, diákszokások, tények és találgatások
hevertek előttük, és úgy tűnt csak a levelek meg a napló elolvasása heteket vesz igénybe. A kinyomtatott levelek közt felülre
tették a hosszú verset, alatta pedig megpróbálták időrendbe rakni a többit, bár
dátum nem mindegyiken volt.
- Csak azért hívnám fel a figyelmet erre – mutatott a férfi
a versekre – mert én sem csak a testedre voltam beindulva.
A nő legyintett, ami elmúlt kell-e bolygatni, és az előttük
álló feladatokról kezdett beszélni:
- Nem kéne előbb a hátteret megnéznünk? Annyit tudunk, hogy
a papírok az 1890-es évekről szólnak. Nagyjából-egészéből száz évvel vagyunk
korábban, mint mikor mi először találkoztunk. De milyen az a világ, amiben ők
éltek, és abból visszaköszön-e valami mára, vagy csak mindig Trianont kell
emésztgetnünk?
Félbehagyták a papírok pakolgatását, és a laptopjaik elé
ültek, böngészték a századforduló utolsó évtizedeinek eseményeit. Annyival
okosabbnak is érezték magukat, mint hőseik, hogy ki tudták silabizálni
korábban, és később mi esett meg a kontinensen vagy akár azon túl. De hogy jó
ötlet volt-e elmerülni így a történelemben, az nem biztos, hiszen emellett
dolgozniuk is kellett - a vállalkozásukhoz tartozó internetes gyűjtőportált
üzemeltettek -, s a feladat, hogy megírják a selmeci szerelmesek történetét,
folyamatosan tolódott.
A világ nem volt sem olyan derűs és izgalmas, mint ahogyan
az Amerikából Európába irányuló turizmus modernségéből vélni lehetett, hiszen
még többen mentek szerencsét próbálni a tengerentúlra, és ez történetesen igaz
volt Selmecbányára is. A bányák kimerülőben voltak, nem jókedvű, hanem inkább
kétségbeesett volt a Nyugat felfedezése. És nem volt a történelemnek sem vége
úgy, ahogy Musil sejtette, mint amikor a Monarchia birodalmi ürességét vetette
papírra.
Átnézve a XIX. század történelmét zsongott a fejük Napóleontól,
Bismarcktól, Garibalditól a háborúktól, és a forradalmaktól, a gyarmatosítástól
és Amerika sikereitől. A selmeci diákokra hatottak a francia események, de az
amerikaiak is. A kivándorolók leveleiből tudhatták, hogy a szabadságnak ára
van, ott sincs kolbászból a kerítés. A Párizsi Világkiállításra, 1889-re
megépült az Eiffel Torony, az arisztokraták alatt elkezdtek pöfögni a
benzinhajtású automobilok, melyek külsőre még szekérhez hasonlítottak, a
titkárnők pedig már írógépen keresgélték a betűket.
Mikor végre visszatérhettek kiterített lapjaikhoz, újabb
problémákba ütköztek. Sok, nekik fölösleges információ lepte el őket, mint
például Rudolf trónörökös és Vetsera
Mária Alexandrina titokzatos kettős halála.
- Mit kezdjünk ezzel
az 1889-es sztorival? És miért gyűjtött erről ennyi adatot a helytörténész,
mikor ennek nincs is köze a Felvidékhez? Hogy Ferenc Józsefet és az udvart
rémesen kellemetlenül érintette, azt megértem. Hogy a korabeli pletykához
kiapadhatatlan forrásul szolgált, azt is, de mi közünk nekünk ehhez? – kérdezte
a férfi.
- Vagy nézd meg ezt
a mondatot – tette hozzá a nő -, nem csodálom, hogy a kislánynak beletörik a bicskája. A nagyváradi püspöknek az orvosok
és természettudósok gyűlésén elhangzott beszédét foglalja össze a cikk. A beszéd címe az „Evolúció és a létért való küzdelem”. A dátum
1890 augusztus, a forrás a Selmeczbányai Híradó 26. száma. A cikk azt írja,
hogy az előadó szerint e vitákban az „egyensúlyozó serpenyőjéből hiányzik
egy lényeges erőalkatrész: az eszmény, az ideál ereje. Eszményiség és
halhatatlanság az a két eszme, melyeket a tudomány soha sem lesz képes az
emberi szívből kitörülni!”
A történet itt folytatódik.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |