Megértettem
A weboldal "Cookie"-kat használ. Több információ
#oktatás #háború Belföld(országos) Belföld(helyi) Világ Környezet Egészség Kultúra Közlekedés Vezércikk

Felvezetés

borito_kep

2020. 11. 09. 09:02

- | - | 6.3 | 6.3

Két turista - láthatóan szerelmesek - érkezett Selmecbányára. Nem először és feltehetően nem is utoljára. Ami időről-időre idecsalta őket, hogy úgy érezték, sőt, bizonyos tényekről pontos tudásuk is volt, hogy felmenőik koptatták ezeket az utcákat, melyekről Mikszáth nem átallotta azt írni - persze szeretettel -, hogy ezek az utcák olyanok, hogy az ördögök mintát vehetnének róluk. Nem csak girbe-gurbák, de hirtelen hegynek fel és völgybe lemenők, a házak egyik oldala többemeletes, a másik belesimul a talajba. A kecskék pedig – írta - a kéményhez vannak kikötve.

Kecskéket ma már nem látni, de a városka nélkülük is kezd megint magára találni, köszönhető a belső turizmusnak. A magyar pár sem hallott a turisták közt mást, csak szlovák beszédet. Azzal a szándékkal érkeztek ide immár sokadjára, hogy megint magukba szívják az itteni levegőt, hogy megint adózzanak őseik emlékének, tán még többet megtudjanak róluk. Ám úgy alakult, hogy nem saját rokonságuk után kezdtek el kutatni. A múltban való nyomozásuk egészen új irányt vett.

A látnivalókat már jól ismerték, az Európában példa nélküli Kálváriahegyet már többször megmászták, kicsinosításának és tatarozásának tanúi voltak. Tettek látogatást a bányamúzeumban, az igazi aknákban, voltak mindkét várban, rendszerint a barokkosan giccses Pestisoszlop tövében parkoltak, mely a Szentháromság tér reneszánsz házai közt állt. Nem tudtak betelni a városka látványával. Az épület, amely leginkább vonzotta őket, a Botanikus Kertben a Bányászati Akadémia volt. Tudták is, hogy miért. Őseik ide jártak vagy éppenséggel itt tanítottak. Mindenütt erős érzelmek leselkedtek rájuk, amit másutt sohasem tapasztaltak, s voltak ezek közt kevésbé kellemesek is, de azok is hívogatók voltak. Hát ezért jártak ide rendszeresen.

- Egy pszichológusnál olvastam – mondta egyikük -, hogy valakinek az ősei bányászok voltak, belőle azonban értelmiségi lett és irodai munkát vállalt, de folyamatosan depresszió gyötörte, míg aztán fel nem fejtették a családi eredetet. Az illető szobrászkodni kezdett és ettől meggyógyult. Valamiképp tovább is ütnie kellett a követ, ez volt a titok nyitja. Az ember nem szakadhat csak úgy el a gyökereitől.

A város, ahol sétáltak, bányaváros volt, hajdan rengeteg ezüsttel látta el az országot. A középkorban még külszíni fejtéssel dolgoztak, aztán egyre mélyebbre kellett menni, és amikor már a bánya túl volt élete derekán, és a város is elindult volna egy lassú lejtőn, akkor jött el az igazi felemelkedés, mert Mária Terézia Akadémiává fejlesztette az itt működő bányaiskolát. A város hirtelen a világ tudományos vérkeringésének középpontjába került.

A párt elsősorban ez a polgári és tudományos múlt érdekelte. Látták őseiket, ahogy mérnökként, vegyészként, hivatalnokként, de leginkább az ifjúság oktatójaként tevékenykedtek. Hasonlóképp mászhatták meg a meredek utcákat, mint most ők, a Fő utca reneszánsz házaiban, vagy épp az Akadémia melléképületében lakhattak, melyek most cukrászdák, múzeumok, vagy szálláshelyek.

- Gyerekkoromban – mondta a nő – jártunk ide látogatóba, ám nem így nézett ki. A házak leromlott állapotban voltak, az emlékművek pusztultak, minden elszomorítóan szürke volt. Szüleim szerint a szocializmusban Csehszlovákia szándékosan nem adott pénzt a Monarchia hajdani dicsőséges településeinek, mert az a magyar múltra emlékeztette volna őket.   

- Mára viszont semmi sincs, ami magyar volna, leszámítva ezt az étlapot, melyen több nyelven vannak feltüntetve az ételek – mutatott az étlapra a férfi, és kértek egy-egy sztrapacskát, azaz brynza haluskit. A nő innivalóként vizet és két deci fehér bort, a férfi pedig egy helyi csapolt sört rendelt.

A pár fiatalosságának titka az volt, hogy egymás számára is felfedezendőnek tűntek, mintha kapcsolatuk csak most kezdődött volna, noha elég réginek volt mondható, és látogatásuk Selmecbányán ismétlődő jelleget öltött. A nő kifejezetten szép volt, finoman metszett orra, telt ajkai és kifejező meleg tekintete tette vonzóvá. Ha a sok séta közben elfáradt, akkor a hátán érezte párja kezét, aki kiegyenesítette. A férfi ugyanis úgy vélte, ehhez a szépséghez egy magabiztos tartás jár, a tökéletesség így volt biztosítva. Ám a nő csak nyilvános szereplései és a jógázás során hozta a királynői mozdulatokat, a férfi mellett csak annyiban ügyelt vonzóságára, hogy a keze és az arca ápolt legyen, no meg az öltözete harmonikus, de tartásában ott volt a visszahúzódás, valami öntudatlan félszegség, ami a világnak szólt.

- És a bányában is lehet kérni magyar idegenvezetést – tette hozzá a nő.  Alapjában véve egyet értett azzal, hogy az új fellendülés oka, az Európai Uniós pénzeken kívül az is lehet, hogy immár semmi ok sincs a nemzetek közti rivalizációra. Legalábbis ezen a településen teljesen megszűnt a magyar jelen, ezért is lepődtek meg azon, mikor betérve a szerelemboltba az eladó zsörtölődésük után magyarul szólt hozzájuk.

A boltot már többször láthatták, de sose volt kedvük bemenni. Tipikus turistacsalogató üzletnek tűnt a szemükben, amely olyan fogyasztói értékeket sugall, aminek célközönségét az először szerelembe esett tinik adják. Lakatvásárlási lehetőséggel, melyet az üzleten kívüli rácsra rakhattak, könyvbe írással, vagy szerelmi széf vásárlásával, ahová vallomásaikat a párok betehették. Mindez kissé babonásnak és pénzkicsalogatósnak tűnt, de étkezés után voltak és még nem szánták rá magukat, hogy tele hassal megint nekivágjanak valamelyik emelkedőnek. Meg aztán új tábla is került az üzlet elé, ami egyfelől igazolta, hogy itt a magyarok már csak turisták, másfelől ki kellett egészíteniük a sort, hiszen ezek szerint nem csak a bányában lehetett nyelvükön idegenvezetést kérni, nemcsak az egyik étterem, ahol ebédeltek étlapján voltak többnyelvű feliratok, de a szerelemboltban is számítottak magyar vásárlókra.

A tábla szerint azért érdemes nekik az üzletben alaposabban körbenézni, mert itt lakott Marina Pischlová, aki tulajdonképpen semmiről sem volt híres. Akárha Musil, az osztrák Proust „Tulajdonságok nélküli ember” regényébe csöppentek volna, ahol a jelentéktelen emberekkel folyamatosan nem történt semmi említésre méltó. Azok a forró 1890-es évek, mikor a világ pezsegni kezdett, de történetesen az Osztrák-Magyar Monarchia már egy olyan birodalommá vált, ahol a közigazgatás rendkívül kiszámíthatóan és unalmasan működött, akár a hazugságra épülő tartós párkapcsolatok.

Pischlová híressége annak tudható be, hogy Andrej Sládkovičtól egy olyan hosszú szerelmes verset kapott, hogy aligha tudta azt egy ültő helyében végigolvasni. A csalogatónak szánt felirat nem a költő tájleíró és romantikus hazaszeretetének szerelmi költészetbe csomagolását méltatta, hanem a hosszúságát.

- Ha a hosszúság önmagában érték – mosolyodott el a nő -, akkor rokon lelkek vagytok Sládkovič-csal, aki amint itt írják – mutatta a nő az ominózus sorokat - vezeti a hosszúsági versenyt a Word Record Academy szerint.

- De csak azért – felelte a férfi -, mert az én hozzád írottjaimat még nem ismerik. – Sládkovič-nak hamarosan annyi.

- Több évtizede írogatod nekem a rímeid és most itt vagyunk.

- És még valami – tette hozzá a férfi -. Minden nő felmenőm  M betűs, te is az vagy, és lám itt van nekünk Marina hogy is hívták? Pischlová. Ide most már be kell mennünk.

Pischlovát elragadta a költő elől egy mézeskalács árus, miként azt az üzletben az angol nyelvű részletesebb leírásokból megtudhatták. Továbbá, hogy a vers nem a ’90-es években született, hanem jóval korábban.

A pár ironikus hangulata talán annak volt betudható, hogy az ő itt élő őseik valóban jelentős személyiségek voltak. A férfi tanár ősökkel dicsekedhetett, míg a nő családjának anyai ági felmenői nem csak mind tanultak voltak - ami a régi időkben koránt sem volt magától értetődő -, de a legelőkelőbb társasági életet élték, apai felmenői pedig olyan mérnöki találmányokat mondhattak magukénak, melyek mechanizmusait máig használják például az olajkutaknál. A szivattyúzás tudománya ugyanis a bányavizek elvezetéséből ered. Évődésük ugyanakkor áttért a közöttük meglévő nézeteltérésre.

- Te neked annyira fontos a házasság, ami ha a birtoklásról szól, engem kiráz a hideg – mondta a nő.

- Ígéretről szól és biztonságról – mondta a férfi – Biztonságban lenni pedig jobb, mint bizonytalanságban.

- A biztonság számomra a birtoklás álcázása. Gyanús.

- Marina nem kerül egy gazdag mézeskalács árus karmaiba, ha a költő hosszú verssorok helyett bármiféle biztonságot tudott volna neki ígérni.

- Nekem épp az tetszik benned, hogy hosszú verssorokat tudtál nekem írni. Ha nem így lett volna, most esetleg a feleséged volnék, de egy szeretőmmel állnék itt az üzletben.

- Bocsánat – szólalt meg az eladó lány magyarul -, mert kezdte kínosnak érezni, hogy kihallgat egy alighanem személyesnek szánt zsörtölődést, hiszen a vásárlók azt hihették, nem érti a nyelvüket.

A férfi is meglepődött, s hogy terelje a kellemetlen helyzetet, magukról kezdett el beszélni, arról, hogy a XIX. század vége felé a barátnőjének meg neki is, itt élhettek a rokonaik, meg hogy úgy érzik, mintha hazaértek volna, annyira otthonos számukra a város.

- A századvég érdekli Önöket? – kérdezte az eladó lány. – Mi itt több vagyunk, mint szerelembolt, a főnök helytörténész, és megannyi érdekességet összeszedett már. Mint talán tudják, Selmecbánya egy időben a harmadik legnagyobb város volt, rögtön Debrecen meg Pozsony után. A XVIII. században pedig a világ tudományos fejlődésének alapja a bányaipar volt, és ilyenformán kisugárzása Svédországtól Anglián keresztül Olaszországig a legnagyszerűbb elméket vonzotta ide.

- S a főnöke ezekről gyűjti az anyagokat, ez nagyon izgalmas lehet – jegyezte meg a nő és rámosolygott a lányra.

- Ó ennél ő sokkal izgalmasabb dolgokra is kíváncsi. Történetesen az 1890-es évekről, mely iránt az úr érdeklődik, én is tudom, hogy volt egy tragikus végkifejletű szerelmi történet, nem Marináé, hanem egy Mária nevű lányé, akinek az apja az Akadémia tanára volt. Az apa tanársegéde beleszeretett Mariába.  A főnököm szerint a két történet valamiképp összefügg, mert sok a hasonlóság Marina Pischlová és Andrej Sládkovič valamint Mária és a tanársegéd között. Ugyanaz a típusú vonzódás, a versben ugyanazok a fordulatok. Sloboda úr szerint, bocsánat, így hívják a főnök urat, a tanársegéd ellopta a költő verssorait és azzal udvarolt.

- Milyen nyelven íródtak ezek a dokumentumok és hol találhatók meg? – kérdezte a férfi, mert a lakatvásárlás továbbra sem érdekelte, de az új információk felkeltették az érdeklődését.

- A naplójegyzetek, a levelek itt vannak az üzletben. Mivel magyarul vannak, a Sloboda úr tőlem várja, hogy kibogozzam őket.

A nő ránézett a lányra és megérezte, hogy a lánynak teher ez a feladat, bár dicsekszik a rejtélyekkel, de a főnöke neheztel rá, amiért nem halad velük.

- Esetleg tudnánk segíteni a feldolgozásban – mondta.

- A dokumentumok nem vihetők el – felelte a lány.

- Nincs is rá szükség – mondta a férfi -, csak lefotózzuk a mobiltelefonjainkkal, aztán amint megtudunk valamit, megírjuk angolul a főnökének, vagy talán elhozzuk legközelebb, amikor itt járunk.

A lány bizonytalankodott, először ott állt a dokumentumok mögött és figyelte, ahogy a pár kattingatta a telefonját, később felengedett, és a következő vásárlók lakatvásárlását úgy szolgálta ki, hogy magukra is hagyta őket az iratokkal. Végül is veszteni valója nem volt, ha a pár betartja az ígéretét és segít neki, akkor a főnökének ingyen munkaerőt szerzett, ha meg nem tartják be, úgyis rá marad a munka, amibe úgy érezte beletörik a bicskája. Már a szavakat és a kézírást sem tudta kibetűzni, aztán ő maga is küzdött a magyar nyelvvel, különösképp a régiesebb fordulatokat nem tudta értelmezni.

A látogatók több órát kattingathattak, és amikor kiléptek az üzletből, a nap már elveszítette erejét.

- Még fölmehetnénk a Kálváriára – mondta a férfi.

- Tudod, hogy félek és tériszonyom van azokon a hegyhez illesztett lépcsőkön – vetette ellen a nő. Így aztán inkább a Horna Ruzová utcán mentek fel, egészen a kék házig, mely tetőhöz simuló kétszemélyes parkolóját nem rég fejezte be a tulajdonos. Errefelé életveszélyes módon parkoltak az autók, egyik háta szakadék fölé lógott, a másikba alighanem az ablakon kellett beszállni, olyan szűk helyen állt. Egy ilyen jól kialakított tetőhöz simuló parkoló maga volt a luxus. Nem is a ház miatt kaptattak fel, hanem a mellette lévő pad miatt, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra, és a padot sem a szakadék szélére helyezték. Már alkonyodott és minden olyan közel volt, ugyanakkor kicsike, mintha csak egy makett asztal lett volna.

- Nem ismerik erre a cserepet? Minden tető bádogból van – állapította meg a nő. A férfi gyönyörködött benne, ahogy beszélt. Az udvarlása, a nő kerülgetése tartott soká és ahhoz képes tűnt minden egyes alkalom, melyet vele töltött olyannak, mintha még csak most fedezte volna fel. Nem messze volt a szállásuk, a kellő magasságot már megmászták, és a férfi alig várta, hogy szeretkezzenek.

A ház, amit egy éjszakára kivettek, belülről sokkal igényesebb volt, mint kívülről. Tán valamikor egy bányatiszté lehetett. Két tágas szoba plusz egy legalább húsz négyzetméteres konyha és ebédlő, ahonnan a felújított modern mellékhelyiségek nyíltak. A padló sötét hajópadló, a gerendák szintén sötétbarnák, és viszonylag alacsonyan ívelték át a nagy teret. Vastag falak és kis ablakok nyújtottak biztonságot. A kilátás innen is pazar volt, bár be kellett dugniuk hozzá a fejüket az ablakrésbe. Nem az ő felmenőik polgári miliője volt ez, de mégis a házban lévő korabeli bútorok éreztették a rendezett életvitelt, a jómódot. Akik itt éltek, azoknak nem kellett száz évvel ezelőtt sem tartaniuk a nélkülözéstől.

A szerelmespárnak az egész éjszaka a rendelkezésére állt, és ki is használták, hogy aztán reggel egymásba gabalyodva ébredjenek. A nő ébredt fel előbb és nézte a férfit, ahogy szuszog. Úgy érezte, hazaérkezett és jó volna megállítani az időt. Aztán a férfi is fölébredt, megreggeliztek abból, amit a barokk oszlopnál lévő kis boltban vásároltak, majd elhagyták a házat. A kulcsot, ahogy a bérbeadó kérte, a levélszekrénybe dobták.  Visszamentek a szerelemboltba, mert nem végeztek, még egy sereg iratot le kellett fényképezniük.

 

A hétvégét beszélték meg Budapesten, hogy nekiállnak feldolgozni a zsákmányt. Az iroda, ahol ezt a műveletet viszonylag zavartalanul végezhették, egy minimalista stílusban berendezett Városliget melletti lakásban volt. Nekik csak egy jó teljesítményű nyomtatóra és egy nagy asztalra volt szükségük. A hely tökéletesen alkalmasnak bizonyult a munkára.

- Amikor először jártunk Csehszlovákiában a szocializmus végnapjain – mondta a férfi – Magyarország már szabadabb levegőjű ország volt, aztán évtizedekkel később mintha fordult volna a kocka, a szlovákok jobban integrálódtak az Európai Unióba. A történelem mindkét népnél visszaköszönt, a politikusok felhánytorgatják a múltat, és masszírozzák az identitássérelmeket.

- Amikor először találkoztunk, még mi sem tudtuk, hogy kettőnk kapcsolata olyan bonyolultan alakul – felelte a nő. Nem néztek egymásra, zavartan elkezdték rakosgatni a kinyomtatott papírjaikat, aztán a férfi mégis felnézett, leállt és azt mondta:

- Csavarogni lehetett veled, de elérhetetlen voltál. Egyszer mikor beültünk egy étterembe, megállapítottuk, hogy a szlovákoknál megállt az idő, emlékszel? Nálunk már mosolyogtak az eladók, és eltűntek a szocialista kockás terítők, de ott mindenki mogorva volt még. Te meg elérhetetlen voltál.

- Mint minden fiatal lány, aki egyfelől tudja, mennyit ér, másfelől még bizonytalan abban, mit is akar, kit is akar, akar-e egyáltalán valakit. De te is csak annyit tudtál, hogy le akarsz velem feküdni. – felelte a nő és ő is abbahagyta a szortírozást, majd megint a feladatra koncentrált, mert egyre áttekinthetetlenebbé vált számára minden.

A városi tanács különböző jegyzőkönyvei, oklevéltári iratok, pénzmozgást mutató adatok, egyházi dokumentációk – főként a lutheránus -, korabeli újságkivágások a tragédiáról, a Monarchia udvarában történt események, a selmeci irodalmi körök beszámolói, segélyező egyletek tevékenységei, a szerelmesek levelezése, a lány naplója, diákszokások, tények és találgatások hevertek előttük, és úgy tűnt csak a levelek meg a napló elolvasása heteket vesz  igénybe. A kinyomtatott levelek közt felülre tették a hosszú verset, alatta pedig megpróbálták időrendbe rakni a többit, bár dátum nem mindegyiken volt.

- Csak azért hívnám fel a figyelmet erre – mutatott a férfi a versekre – mert én sem csak a testedre voltam beindulva. 

A nő legyintett, ami elmúlt kell-e bolygatni, és az előttük álló feladatokról kezdett beszélni:

- Nem kéne előbb a hátteret megnéznünk? Annyit tudunk, hogy a papírok az 1890-es évekről szólnak. Nagyjából-egészéből száz évvel vagyunk korábban, mint mikor mi először találkoztunk. De milyen az a világ, amiben ők éltek, és abból visszaköszön-e valami mára, vagy csak mindig Trianont kell emésztgetnünk?

Félbehagyták a papírok pakolgatását, és a laptopjaik elé ültek, böngészték a századforduló utolsó évtizedeinek eseményeit. Annyival okosabbnak is érezték magukat, mint hőseik, hogy ki tudták silabizálni korábban, és később mi esett meg a kontinensen vagy akár azon túl. De hogy jó ötlet volt-e elmerülni így a történelemben, az nem biztos, hiszen emellett dolgozniuk is kellett - a vállalkozásukhoz tartozó internetes gyűjtőportált üzemeltettek -, s a feladat, hogy megírják a selmeci szerelmesek történetét, folyamatosan tolódott.

A világ nem volt sem olyan derűs és izgalmas, mint ahogyan az Amerikából Európába irányuló turizmus modernségéből vélni lehetett, hiszen még többen mentek szerencsét próbálni a tengerentúlra, és ez történetesen igaz volt Selmecbányára is. A bányák kimerülőben voltak, nem jókedvű, hanem inkább kétségbeesett volt a Nyugat felfedezése. És nem volt a történelemnek sem vége úgy, ahogy Musil sejtette, mint amikor a Monarchia birodalmi ürességét vetette papírra.

Átnézve a XIX. század történelmét zsongott a fejük Napóleontól, Bismarcktól, Garibalditól a háborúktól, és a forradalmaktól, a gyarmatosítástól és Amerika sikereitől. A selmeci diákokra hatottak a francia események, de az amerikaiak is. A kivándorolók leveleiből tudhatták, hogy a szabadságnak ára van, ott sincs kolbászból a kerítés. A Párizsi Világkiállításra, 1889-re megépült az Eiffel Torony, az arisztokraták alatt elkezdtek pöfögni a benzinhajtású automobilok, melyek külsőre még szekérhez hasonlítottak, a titkárnők pedig már írógépen keresgélték a betűket.

Mikor végre visszatérhettek kiterített lapjaikhoz, újabb problémákba ütköztek. Sok, nekik fölösleges információ lepte el őket, mint például Rudolf trónörökös és Vetsera Mária Alexandrina titokzatos kettős halála.

- Mit kezdjünk ezzel az 1889-es sztorival? És miért gyűjtött erről ennyi adatot a helytörténész, mikor ennek nincs is köze a Felvidékhez? Hogy Ferenc Józsefet és az udvart rémesen kellemetlenül érintette, azt megértem. Hogy a korabeli pletykához kiapadhatatlan forrásul szolgált, azt is, de mi közünk nekünk ehhez? – kérdezte a férfi.

- Vagy nézd meg ezt a mondatot – tette hozzá a nő -, nem csodálom, hogy a kislánynak beletörik  a bicskája. A nagyváradi püspöknek az orvosok és természettudósok gyűlésén elhangzott beszédét foglalja össze a cikk. A beszéd címe az „Evolúció és a létért való küzdelem”. A dátum 1890 augusztus, a forrás a Selmeczbányai Híradó 26. száma. A cikk azt írja, hogy az előadó szerint e vitákban az „egyensúlyozó serpenyő­jéből hiányzik egy lényeges erőalkatrész: az eszmény, az ideál ereje. Eszményiség és halhatatlanság az a két eszme, melyeket a tudomány soha sem lesz képes az emberi szívből kitörülni!”

- Költői fordulatok, ma ezt többször el kell olvasni, hogy megértsd a jelentését. Tedd a Selmeczbányai Híradók közé, aztán majd meglátjuk – mondta a férfi, majd elgondolkozva megállapította: – Nem csak a nyelvezetet kéne átírnunk, meg a szerelmi történetet megfejtenünk, hanem egy olvasható novellát kéne alkotnunk. 

A történet itt folytatódik.


Értékelés

Hogyan működik?
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:  
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:  
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:  
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:  
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:  
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:  

Hozzászólások

Jelentkezz be , hogy hozzászólhass!