4. fejezet – Operatív Törzs

4. fejezet

Robert átadta a kutyát a következő szomszédnak és belépett a lakásba. Még hallotta, ahogy a felesége elbúcsúzik valakitől.

- Kivel beszéltél? – kérdezte, de ahogy meglátta a fejfájós asszonyát, gyorsan hozzátette, nehogy lelketlennek tartsák: - Hogy érzed magad?

- Pocsékul – felelte Julia – hányingerem is van.

- Hozzak valami gyógyszert?

- Már bevettem. Az Operatív Törzstől hívott valaki.

- Micsoda? – döbbent meg a férfi. – Honnan tudták a számod?

- Ezek mindent tudnak – felelte Julia fájdalmas arccal.

- És ki volt az?

- Nem tudom, egy férfi, nem mutatkozott be. – Julia maga sem tudta miért mondja ezt, de utólag azzal indokolta, hogy a békesség érdekében nem árt a jótékony hazugság.

- Akkor honnan tudod, hogy tényleg ők hívtak? – tette fel a logikus kérdést Robert.

- A kihallgatásunk kérdéseit folytatták, amit csak Oberritter hadnagy ismerhetett meg. Ha meg egy rendőr lett volna, miért állította volna magáról, hogy a Törzs tagja?

- Mit tudom én. Lehetett akárki, akármilyen szándékkal, minden valószínűbb, mint hogy a Törzsből valaki felhívjon minket.

- Mondom, hogy tőlük hívtak, ha átverés lenne felismertem volna.

- Jó – törődött bele a férfi – és mit akartak?

- Azt kérdezték, hogy ismerek-e, illetve, hogy a Mester ismer-e egy bizonyos kutatóorvost, ha jól emlékszem Danos docenst mondott.

Robertnek is az volt a véleménye, hogy bár nem tudják ki az az ember, de ha ennyire fontos a  Meghaer-torony egy tudósa és a Vollcanik közti lehetséges kapcsolat, akkor neki is utána kell néznie. Ám a telefonjában nem talált semmi érdekeset a docensről.

- Az eddigi publikációit, tudományos kapcsolathálóját kell majd átnéznem – állapította meg. – Akkor talán többet megtudunk róla.

- Te mivel foglalkozol? – kérdezte Julia.

- Nyolc alternatívát kell kidolgoznunk a bankban. A járványok ugyan hasonlítanak, de a gazdaság hozhat váratlan fordulatot, a piaci környezetet is érheti pénzügyi támadás.

- Mégis milyen kockázatokra gondolsz? Minden vagyoni szál végső soron az Operatív Törzshöz vezet. Ha bárki valamilyen kockázatot jelenthet számukra, azok egyedül mi vagyunk, mi pedig pénzügyileg kis bolhák vagyunk egy hatalmas állat testén.

Robert elmosolyodott.

- A gazdasághoz nem értesz. Bármikor képződhet egy buborék. Maradj csak a pszichológiánál, és vállald el Jack Bolton kezelését.

Juliának ez most sok volt. Miért akarja őt irányítgatni a férje, megmondani hogy mit csináljon, és az se esett neki jól, hogy pénzügyi tájékozottságát és képességeit ennyire lenézték.

 

J.K. Toscani elolvasta az összes anyagot, amit a professzor átküldött neki az agykutatás legújabb eredményeiről. Volt abban mindenféle mikrochipes manipulálási kísérlet, sikeres gyógyítások, és interfészes bővítések. Egyet ő is használt, egy fordítóprogram volt beültetve a fejébe, melynek segítségével a világ összes nyelvét megértette. Az idegen nyelvet anyanyelvi szinten beszélők csak annyiban hagyták le, hogy gyorsabbak voltak a megértést illetően. Ezt a hátrányt nem sikerült ledolgozni egyelőre semmilyen technológiának, mert ahhoz paradigmaváltás kellett volna. De már rebesgették, hogy lehet egy olyan megoldás, ahol a gépi agyat szolgálja ki az emberi. A fejlődés itt már elég rémisztő képet festett. 

J.K. Toscani másik előnye a születésekor manipulált génjeinek volt köszönhető. Rendkívül gyorsan tanult, így gyakorlatilag néhány nap alatt be tudta hozni egy-egy specialista tudását. Jelen esetben az agykutatás egy részében merült el, különösképp a legújabb nanotechnikás manipulációs lehetőségek foglalkoztatták. Amiben J.K. és a hozzá hasonló genetikailag kiválasztott elit tagok nem tudták utolérni a mesterséges intelligenciát az az volt, hogy a mesterséges intelligenciák tudásspektruma mindig nagyobb volt. Például egy agykutató mesterséges intelligencia az emberi agyról szóló összes tudást birtokolta, míg az emberek – legyenek azok akár tudósok is – csak részterületeket. J.K. professzionálissá fejlesztette ismereteit a bal agyféltekés gátlás és az amygdala manipulációjának lehetőségeit illetően, s ezen a téren már többet tudhatott akár a professzornál is, mert a professzornak más volt a szakterülete. Igaz, a professzor rögtön tudta mit kell neki elolvasnia. Ha J.K. teljesen utol akarta volna érni a professzort, mégse lett volna olyan sok időre szüksége, csakhogy nem az volt az életcélja, hogy maga is tudós legyen.

Volt egy javaslata az Operatív Törzs délutáni ülése számára. A napirendi pontokból látta, hogy másoknak is hasonló dolgokon jár az esze, mint neki. Ő azokba az előterjesztésekbe, hogy miként szigorítsák a lakosság kijárását, a nemzetközi utazáskorlátozást, az oktatást és a hasonló többibe nem is akart beleszólni. Ezek nagy része az ötödik világjárvány óta automatikusan bevezetésre kerültek ilyenkor. Az emberek alapjövedelmet kaptak, mindenkit teszteltek, hogy beteg-e, s aki védettséget szerzett, azonnal visszaengedték dolgozni, már ha volt korábban munkája. Nagyjából-egészéből az Operatív Törzs nem csinált mást, mint megerősítette és legitimálta azokat a döntéseket, melyeket a Vírus meg a Watson nevű program ajánlott nekik.

Ami miatt viszont össze akartak ülni, vállalva még egymás megfertőzésének a  kockázatát – jól lehet tarthattak volna videókonferenciát is – az az volt, hogy a Lavelock csoport kutatási eredményeinek köszönhetően a fő kérdés most először nem a járvány mielőbbi leküzdése, hanem a túlnépesedés megállítása lett. A napirendi pontok túlnyomó többségében olyan javaslatokat tartalmaztak, melyek egyelőre nem tudományos, hanem politikai és praktikus kérdések voltak. Dr. Peter Kovacs elnökölt, aki először megemlítette, hogy két igen fontos politikussal is tárgyalt.

Beszélt a Világkormány miniszterelnökével (őt a Világparlament nevezte ki), valamint beszélt az Európai Egyesült Államok miniszterelnökével (akit pedig közvetlenül választottak Európa népei). Mindketten nagyon hálásak voltak a Törzsnek, hogy korábbi tanácsadói szerepükből a nyilvánosság elé lépve vállalják a járványkezelés összes nehézségét és felelősségét. Másodszorra megbeszélték az utazást ellenőrző applikációk kötelezővé tételét a bolygó összes lakosa számára. Járvány idején nem utazhat mindenki oda, ahová akar, minden ember nyomon követése ezúttal sem lehetett kérdés. Természetesen Kovacs „szkafander” ruhában volt és szuper maszkban. Amikor J.K. kapta meg a szót, J.K. részletesen kifejtette az emberiség létszámának csökkentési elméletét:

- Nagyon humánus megoldás lenne, ha az emberi agyat abba az irányba manipulálnánk, ami tulajdonképpen csak az evolúciós hatásnak a semlegesítése volna. Így nagyobb pontossággal tudná meghozni az Én a döntését: például, hogy akar-e egy gyerek után egy nő még egyet. Minél rosszabb ellátási körülmények közt szül egy nő, annál tovább vajúdik. Ám az amygdala érzelmek könyvtárosaként működve megváltoztatja a múltban átélt szenvedéseink emlékét. Nanotechnológiával fel tudnánk erősíteni ezeket a gátolt negatív érzelmeket, s így aki egyszer szült, és sokáig vajúdott, az még egyszer nem akarja ezt átélni. Ellenben akinél a kívánt orvosi kezelés hatására szülési fájdalom nem volt jelentős mértékű, annak emlékei helyesen fogják értékelni a gyermeke megszületésének élményét. Így tulajdonképpen nincs másra szükség, mint az egész emberi fajunk élményfeldolgozói mechanizmusának újraprogramozása.

- Két kérdést engedjen meg – szólt egy idősebb úr. Amerikai akcentusa miatt le se tagadhatta volna, hogy tengeren túli. Az Operatív Törzsben mindenféle állampolgárságú és etnikumú akadt, s mindenféle politikai beállítódású is. Az amerikai idős férfi történetesen épp konzervatív volta miatt nem igen rajongott az agyi interfészekért és a többi technikai újításért. Szintén biotechnológiában utazott, de csak az információszolgáltatásban. Az Operatív Törzsben azon kevesek egyike volt, aki tőzsdei ügyeskedések nélkül self made men módra gazdagodott meg a YourHeritage nevű cégével. Mára tulajdonosa a telephelyeire önkéntesen elküldött nyálminták alapján készült genetikai térképeknek. Jóformán a fejlett világ egészének. Meg tudta mondani nem csak a rokonsági kapcsolatokat, de azt is, hogy genetikai alapon kire milyen betegség vár. Csekély díjért cserébe a vállalat bárkinek szekventálta a DNS-ét. Ha a YourHeritage korrupt módon összeállt volna a világbiztosítóval, a közösségi kockázaton alapuló biztosítási rendszert pillanatok alatt bedönthették volna, hisz az a jövő nem-tudására épült, de a munkaerőpiacot is egymaga olyan helyzetbe hozhatta volna, hogy azzal tömegelégedetlenségeket és káoszt idézhetett volna elő. Mindig nagy felelősségérzettel szólt hozzá a vitákhoz, s most is ezt tette:

– Mr. Toscani, hogyan befolyásolná az emberi személyiség más vonásait ez a beavatkozás?

- Rengeteg olyan beavatkozással fejlesztjük magunkat, melyek a pszichénkre hatnak. A személyiség változása ez esetben nem ismert, de ez nem androidizáció, és nem tesz szenvedélybeteggé senkit. Egyszerűen a múltja feldolgozása mindenkinek olyanná válik, mint azoknak, akik 10 év pszichoterápián keresztül dolgozták meg magukat. A beavatkozás következtében az adaptív készségek fejlődése által intelligensebbekké válik az emberi faj, magasabb önismeretre tesz szert azonnal több milliárd ember, s ki ellenkezne azért, ha intelligensebbé tesszük?

Az amerikai konzervatív úr rázta a fejét, nem győzte meg az érvelés, különösképp az a része, hogy ettől válik intelligensebbé az ember. Szerinte a terápiás folyamat tehet intelligensebbé, nem a végeredmény, de nem akart vitatkozni.

- A zseniális a javaslatban az – támogatta meg Iréne Meghaer -, hogy így tudnánk tartani magunkat a liberális paternalizmushoz. Önszabályozóvá válna az emberiség szaporodása. Aki jobb helyzetben van továbbra is vállalna több gyereket – bár a baj itt az, hogy eleve egyet sem vállalnak -, aki pedig nincs ebben a helyzetben, az automatikusan kilépne az ambivalens vágyai okozta zsákutcából. A középosztálybeliekkel el lehetne fogadtatni a megoldást, illetve ha kiderülne, hogy intelligensebbé válásuk következménye a gyerekvállalási kedv csökkenése, velük tudnánk erről kommunikálni.

- Természetesen, kitűnő javaslat, finomításokat igényel, mert ott van ugye a prekariátus, de nagyon kitűnő – mondta az elnök, majd egy levegővel folytatta – mint ahogy számos kitűnő javaslat hangzott el eddig is és hallhatunk bizonyára még ezután is. A mostani járvány hagy nekünk gondolkodási időt. A népesség 14,5 milliárd, s szörnyű kimondani, de többmilliárd ember most hirtelen meg fog halni, ami egyúttal jó is ugyebár. Szörnyű ilyet mondani, de hát ez a realitás. Tessék, még valaki?

- Elnök úr, ismerve a szaporodási mértéket, mely meredek növekedést mutat, lélegzetvételnyi időnk lesz a járvány után. Most kell megtalálnunk a megoldást, mert a járvány után még meg lesz a demokratikus legitimitásunk, hogy lépjünk.

- Igaza van Bernard, mint mindig, ha statisztikáról van szó – mondta az elnök a hozzászólónak. Tizenöten ültek az asztalnál, s mindenkinek volt kedvelt témája, bár az a hatalom és tudás, amivel bírtak más megfogalmazást igényelne: az ujjuk hegyén játszva tartották egyensúlyban a bolygót. Legalábbis mostanáig. – Akkor, még valaki ehhez a témához?

- Még egy kérdés – mondta a biotechnológiai fejlesztés kémiai vonatkozásainak részvényeivel rendelkező középkorú férfi. Míg beszélt félretolta a maszkját, s az elnök figyelmeztette, hogy tegye vissza.

- Elnézést. Több milliárd ember, még ha csak a szülőképes nőkről is beszélünk együttes átoltása? Mégis hogyan képzeled Toscani? A statisztikai görbét látom magam előtt. Ha egyszerre ezt meg tudnánk lépni és működne, akkor a kamasz lányok a harmadik világban már csak egy gyereket szülnének, a 8 gyerekes anyukájuk pedig maximum még egyet, így még utoljára felszaporodna a népesség, aztán szépen ellaposodna a görbe és be tudna állni egy olyan állapot, amikor a járványok megfékezhetők. De hogy lehetne egyszerre elérni ennyi nőt, és ahogy te mondod intelligensebbé tenni az amygdalát?

- Replikálódó nanorobotokkal, épp a te területed volna – felelte Toscani, amitől megfagyott a levegő.

Az amerikai törzstag most már nem akarta tartóztatni magát és lecsapott:

- De hát replikáló nanorobotokat tilos készíteni. Ha abban történik valami mutáció a bolygó összes szén alapú vegyületét felfalják és nem telik bele másfél hónap és minden szerves vegyületet ők alkotnak.

- Ez a kockázat aligha vállalható – mondta Iréne -, de az alapötlet kitűnő, még a nanotechnológia is, csak a replikációs lehetőséget nem engedhetjük. Mit gondol? – kérdezte a biotechnológustól.

- Ez megoldható, s ha kifejleszthető, a kutatóink kifejlesztik. Viszont kezelni kell a média és a lázadó csoportok kampányait, akik azt fogják híresztelni, hogy mindezt a mi trösztünk gazdasági érdekei motiválják. Már most mosom kezeimet, hiszen nem tőlem származott a javaslat.

- Ezt csak azért mondhatják, mert nem tudjuk kezelni a politikai helyzetet - szólt egy kemény hangú nő. Szeme keskeny vágású volt, mint általában az ázsiaiké, a hangjáról ítélve viszont senki meg nem mondta volna, hogy Kínában nőtt fel. Nem illett rá az a sztereotípia, hogy a kínaiak idegen közegben csendesek. Ő talán túl harsány is volt mindig.

- Agnes, te mindig a társadalmi-politikai berendezkedésünk problémájával jössz – jegyezte meg az előbbi férfi.

- Igen - felelte Agnes Lee -, mert rágalommal illetjük és folyamatosan pereljük azokat, akik azt állítják, hogy a világgazdaság irányítása az Operatív Törzs kezében van. Pontosabban nem a mi, hanem az algoritmusaink kezében. Ha viszont nyílt kártyákkal játszanánk, akkor nem vádolhatnának minket kapitalista érdekekkel, minthogy minket valóban nem is érdekel a pénz. Nekünk köszönhetően vagyunk túl a kapitalista logikán, ahol a pénz, a tőke iránti éhség miatt, mindenki egyéni érdekeit követve ciklikusak voltak a válságok. Túl vagyunk ezen. Miért nem játszunk akkor tiszta lappal?

Maguk közt azt a társadalmi rendszert, melyet irányítottak paternalista oligarchiának nevezték, mintegy saját pozíciójukra és szerepükre utalva, de nyilvánosan ezt e kifejezést csak néhány perifériára szorított szociológus használta.

- Ne kezdjük most ezt újra – próbálta nyugtatgatni a társaságot Peter Kovacs, aki doktori címét még filozófiából szerezte, de nem használta –. Kérem tisztelettel az urakat és hölgyeket, a feladatra koncentráljunk. - De Agnes Lee nem akarta annyiban hagyni:

- Vegyük példának az oltásokat – mondta. – Azért is szőnek az emberek oltásellenes összeesküvés-elméleteket, mert sokan meg vannak győződve arról, hogy gazdasági érdekeltség van az oltóanyag megvásároltatásában. De ha tudnák, hogy kezünkben az egész gyógyszergyártás és nem érdekel minket, hogy ebből még több pénzt termeljünk magunknak, akkor elhinnék, hogy az oltásaink valóban humanisztikus célt szolgálnak.

- Nem hinnék el, Ágnes. Ezt már ezerszer átrágtuk. Bernard tesztjei azt mutatják, hogy egy ilyen kitárulkozással is túl nagy lenne az eltérés az irányítható és az irányításunk alól kilépő emberek közt. Nem számítja bele Agnes azokat a problémákat, amelyeket pluszban magunkra húznánk és amiket tesztelni sem tudunk. Például a paranoid oltásellenes szervezetek hirtelen népszerűvé válását. Igen kockázatos lépés volna a kártyákat kiteregetni. Milyen javaslat van még? – próbálta a medrében továbblendíteni a beszélgetést az elnök.

-  Ha már az előbb megszólíttattam – vette át a szót Bernard, ki megszámlálhatatlan tulajdonnal bírt a média világában, s hogy a külsejét is el tudjuk képzelni: sötétbarna bőre és fekete szakálla volt, s mindig barna vagy fekete inget viselt – Fogamzásgátló és az abortusz kampányokra rá kell erősítenünk –magyarázta -. Kézben tudjuk tartani a közvélekedést. Lesz néhány ellenálló, de csak néhány millió. A telefonján keresztül mindenkinek mérni tudjuk a kampányunk reakcióit, és beállítjuk azt a kommunikációt, mellyel meggyőzhetjük őket a fogamzásgátlásról.

Kovacsnak tetszett, hogy újra konkrét dolgokról beszélhetnek, meg is fogalmazta Bernard felé a kérést:

- A járvány lecsengése után ezt a kampányt azonnal megkezdjük. Az egyetértést látva kedves Bernard végezze el a részletek kidolgozását. És még valami. Készítsen majd olyan listákat, amelyben fogamzásgátlást ellenző nevesebb emberek vannak. Róluk majd megjelentetünk anyagokat, hogy nem végeznek rendes tudományos munkát, ingyenélők vagy hasonlók.

Volt azonban, aki szerint bármilyen hatékony lesz a kommunikáció, ez nem elegendő.

Ekkor egy igen határozott katonás férfi kért szót, Joseph Tot. Nem volt magas és így szélessége még inkább szembeötlő volt. Spártában, 2500 éve még kedvelték az ilyen alkatú katonákat, mert rendkívül sokat tudtak gyalogolni. Joseph Tot elmondta, hogy a rendőrség és a katonaság átfertőzöttsége és halálozási rátája olyan nagy, hogy a mostani világjárvány után nem lesz minden ugyanaz, mint régen.

- Játsszuk itt a demokráciát a nép előtt – mondta – S egyet értek Agnessel emiatt hazugságba kényszerülünk és megkötjük a saját kezünket. Miért ne engedhetnénk ki a katonai robotokat a saját polgáraink közé, miért kell itt csak emberekkel dolgoznunk? Ez az oka, hogy a katonáim hullanak, mint a legyek.

- Ehhez alkotmányt kéne módosítani – vetette ellen valaki.

- És? – kérdezte Tot megrántva széles vállát. – A kórházépítést, a kijárási korlátozás betartatását, a betegek szállítását, de még az időseknek való ételszállítást is mind elláthatnák a drónok és a robotok. A fejlett világokban, mint például nálunk Európában erre azonnal lehetőség volna, másutt meg szükséges lenne. Azt kéne kommunikációs technikával elhárítani, ha és egyáltalán jogos ez az aggodalom, hogy ne támadjanak neki az emberek a gépeknek. Most a világjárvány idején tudnánk a legkönnyebben elfogadtatni a néppel, hogy a katonák immár nem emberek. Csak be kéne vallani, hogy a humánkatonaságunk összeomlott.

 

- A negyedik járványnál a kezünkbe került a gazdaság – mondta helyeslően Agnes Lee -, mi azért ülünk itt, mert családjaink felismerték a gazdasági lehetőségeket. Most a hatodiknál pedig robotok segítségével kezünkbe kerülhet a világbéke biztosítása. Hát nem erről álmodott hajdan minden szépségkirálynő?

J.K. Toscani figyelte a szemeket, s arra gondolt, ha most láthatná az arcokat el tudná dönteni kinek tetszik a hatalom koncentrálása, a szabadság újbóli korlátozása. Végtére is – kérdezte magától – amennyiben az Operatív Törzs ha így halad, rá fog jönni, hogy hosszú távon semmi szüksége az emberiség 90%-ra. Először csak atyáskodunk a népesség fölött, mint valami jótékony istenek, aztán ha megunjuk, majd megsemmisítjük őket. Valamelyest elébe is ment a katona gondolatának, aki így folytatta:

- Kár szépíteni a dolgot, tömegeknek kell folyamatosan elpusztulni ahhoz, hogy ne legyen túlnépesedés. Be kell az elitet és magunkat oltani védőszérummal és azután hagyni kell, hogy időről-időre a járványok ritkítsák az embereket.

- Ezt nem gondolja komolyan, Joseph – csattant fel Iréne – Az emberek már így is azzal gyanúsítanak minket, hogy az Operatív Törzs engedi szabadjára a vírust. És tényleg hajlamos volna maga eljutni addig, hogy nem védeni kell a polgárokat, hanem pusztítani?

- Az időnkénti járványok nem ártanak nekünk, hanem használnak – felelte hűvösen Joseph Tot. - Az emberek döntő többsége ránk támaszkodik és kénytelen hinni bennünk, de mondja Bernard, ha tévedek, maga itt a tömeglélek ismerője.

Bernard csak felnézett keretes szemüvege mögül és bólogatott, Tot pedig folytatta:

- Ha nem volnának járványok, már rég nem lennénk hatalmon, leszavaztak volna minket. Ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a politikai egyensúlyt, szükségünk van az emberiséget félelemben tartó csapásokra.

J.K. látta, hogy a katonát etikai eszközökkel nem lehet meggyőzni, s hogy belerángatná az Operatív Törzset egy elfogadhatatlan világrendszer kialakításába, ezért ennek megakadályozására újabb hozzászólással próbálkozott:

- Jogos a replikálódó nanorobotok betiltása, s ezt én tudomásul is veszem, bár a kockázat itt csak elméleti. Ezzel szemben a vírusok mutálódására konkrét százalékaink vannak. Amennyiben elindítanánk egy gyilkos fertőzést és az aztán mutálódik, saját magunkat is megöljük, pláne, ha azt hisszük mi előzetesen megszereztük egy oltással a védettséget. A gazdagok rendelkeznek több társas kapcsolattal, mi utazgatunk, nyaralunk a bolygó egyik vagy másik részében, aztán kezet fogunk egymással, s csak drukkolunk, hogy ne ragasszunk egymásra semmit. Mindenkit el tudunk különíteni, csak magunkat nem, és ha még abban a hitben is lennénk, hogy van védettségünk... Ha egy általunk indított, de mutálódó vírussal találkoznánk abban a hitben, hogy mi védettek vagyunk, mi lennénk az elsők, akik elpatkolunk.  S azt kell mondanom, meg is érdemelnénk a sorsunk.

Dr. Kovacs bezárta a tárgyalást:

- Nagyon köszönöm a sok értékes felvetést, még úgy érzem, kell egy kicsit brain stormingolnunk, továbbgyűjteni a lehetséges szcenáriókat, melléjük írni előnyöket és hátrányokat. Kialakítani aztán a cselekvési sort, kiosztani a feladatokat. Hölgyeim és uraim, urrá leszünk majd nem csak ezen a járványon, de minden problémán, ami ezek után jön, mert a hatodik járvány után, ahogy valamelyikük mondta nem lesz ugyan olyan a világ, mint előtte. Az irányítás az Önök kezében van. A jegyzőkönyv elkészítéséhez felkérem Agnes Leet, Joseph Tot urat pedig arra, hogy sorsolja ki nekünk a következő ülés elnökét. Én megköszönöm a lehetőséget, hogy mint mondani szoktuk, az Önök közreműködésével megint jobbá tettük a világot.

- Bernard legyen kedves majd még egy szóra – kérte az elnök, s ahogy a többiek felálltak, egymással beszélgetésbe elegyedtek, a férfi oda is ment hozzá. Kovacs megvárta, míg Toscani hallótávolságon kívülre kerül, majd azt kérdezte tőle:

- Tudom én, hogy az elit tagjai szépek, okosak és kőgazdagok gyerekei, azt is, hogy a jövő is az övék, de tudunk ezekről valamit?

- Ezt hogy érted Peter?

- Vannak róluk adataid? Valami kutatás. Több köztük az öngyilkos? Hogyan telik egy napjuk? Vannak szervezeteik? Bármi… Megmondom neked őszintén és ha így van, hát így van, mi is érdekel. Készülnek ezek valamire? Mitől ilyen láthatatlanok?

- Azt valahogy mindig elérik – felelte Bernard - hogy ne legyenek lehallgathatók, biometrikus adataik többsége rejtve legyen, azaz én semmit sem tudok. De kutatások természetesen vannak róluk. Elektronikus kérdőívekre nem válaszolnak, de ha megkeresi őket egy újságíró, vagy egy régi módszerekkel dolgozó kérdezőbiztos, készséggel válaszolnak. És ezekről a kutatásokról tanulmányok százai vagy tán ezrei is íródtak. Minden kutató arról számol be, hogy különleges vonzerővel rendelkeznek és csak a legjobbakat írják róluk. 

- Hát, ha lesz időm, egy jobb tanulmányt, amit ajánl, elolvasnék.

- Talán azt ajánlanám, amelyiket egy elittag vállalkozásába beépülő szociálpszichológus írt. Ő majdnem végleg otthagyta a tudományos pályát, aztán maga látta be, hogy nem való abba a csapatba, amelybe beépült. Nagyon érdekesek az önreflexiói. Illetve van egy másik szöveg, ami viszont kicsit kritikus velük szemben. Az meg azt állítja, hogy ennek a genetikailag tökéletesített emberfajtának a közös tulajdonsága, hogy megszűnt a mintaadói szerepe. Ahelyett, hogy példaképpé lennének, ami egy elittől az emberiség történetében mindig elvárható és most is elvárható volna, ahelyett, hogy kultúrát teremtenének, elvonulnak és ezzel a szerző szerint bűnt követnek el. Nem értjük miért viselkednek így.  

- Mindkettő szöveget kérem, s ha esetleg van róluk valami titkosszolgálati jelentés a szervezkedéseikről, azt is – mondta Kovacs, Elkérte Tot-tól a közben kisorsolt jövő heti elnök nevét, majd kihirdette azt, és a társaság végleg feloszlott.  

J.K. észrevette, hogy Bernard és Kovacs róla beszélgethetnek. Ő maga még a gyűlés hatása alatt volt. Arra gondolt, hogy amikor ő elnököl, sose szokott szóvirágokat használni, de hát ismerte Kovacs fontoskodását és azzal nem tudott vitatkozni, hogy a világ jobbá tevése miatt van itt maga is. Visszakapcsolta a telefonját és több üzenet közt Julia Osbornén akadt meg a szeme. A telepre hívta. Lehet ez csapda is, vélte, ott áll a férj az ajtó mögött és agyon csapja egy lapáttal, vagy akár egy egész szektás különítmény várja, hogy valami szeánsz során kifolyassa a vérét egy oltáron, amit sok gyertya vesz körül. Nem ilyen halált tervezett magának. De amikor félre rakta a tréfát arra gondolt, hogy elég, ha csak meg akarják fertőzni, vagyis szólnia kéne Oberritter hadnagynak vagy bárkinek, hogy menjen vele.

Még akkor is korai halálán morfondírozott, mikor az autója már a kifelé tartott a belvárosból és elhagyta a szecessziós épületeket. Szórakozottan bámulta a kísértetiesen kiürült utcákat. A buborékautók mozdulatlanul álltak az út szélén, a mozgójárdák pedig szomorúan várták, hogy valaki rájuk lépjen és elindulhassanak. A külvárosban már más volt a hangulat, itt mozgójárdák se voltak és abban az utcában, ahol Toscani leparkolt, tojásautó is csak egy árválkodott a túloldalt. Mikor kiszállt, piszkos utcagyerekek vetté körül, és pénzt kéregetek. Töltött a telefonjukra néhány egységet, aztán becsöngetett.

- Törülje meg a fertőtlenítő szőnyegben a lábát – mondta Julia. Maszk nélkül állt előtte, így ő is levette a sajátját. Az irodát feltérképezve úgy vette észre, egyedül vannak, se lapáttal váró férj, se szektatagok. Igazából ebben is reménykedett.

- Üdítő csinos orrot és szájat látni - bókolt. Ma részt vettem egy ülésen, ahol csak szigorú szempárok meredtek rám. Mit gondol, meddig lesz ez az őrület, hogy nem láthatjuk egymás arcát?

- Ameddig Önök ki nem hirdetik a járvány végét – mondta Julia kicsit ellenségesen.

- Sok minden tőlünk függ, de ez nem. Várunk a tudósokra, hogy megtalálják a védőoltást.

- Köszönöm, hogy ide fáradt. Gondolom csak azért jött, mert kíváncsi, megtudtam-e valamit Danosról?

- Nem csak – vallotta be Toscani - Szinte minden férfi látott már olyan nőt életében, akinél azt gondolta, hogyha megkaphatná megváltozna, kihozná magából a maximumot és hasonlók, de csak kevesen szokták az ilyen vágyott lényt valóban megkapni – mondta J.K.

- Nem értem miről beszél – felelte Julia.

J.K. egy lépést közelebb lépett a nőhöz és a derekára tette a kezét, Julia kicsúszott a kezei közül, és csak az ajtónál érte őt utol. Ott háttal a falhoz lapult, és várt. J.K. pedig egyik kezét a feje mellé tette, a másikat meg a dereka mellé. Így nehezebbé vált a menekülés. Most olyan szögből látta Julia arcát, mint legutóbb, mikor videótelefonáltak. A különbség csak annyi volt, hogy Julia még kerekebb szemekkel nézett rá, alighanem az ijedtségtől. Vékony és törékeny volt, viszont J.K. alacsonyabbnak képzelte. Alig kellett lehajolnia, hogy megcsókolja.

- Nocsak, micsoda meggondolatlanság az Operatív Törzs tagjától – jegyezte meg. – Nem fél, hogy megfertőződik?

- Már az nagy meggondolatlanság volt, hogy ide mertem jönni egymagam. Milyen környék ez?

- Nagyon jó kis környék – mondta a nő, majd visszaterelte Toscanit az eredeti témához. Arra nem is kíváncsi, hogy mit tudtam meg?

- Rögtön, amint elmesélte mi van fejfájásával.

Juliának tetszett, hogy érdeklődnek a hogyléte felől, és ettől a pulzusa is kezdett megnyugodni, ami az előbbi jelenet miatt az egekben volt. De nem akart vonzónak tűnni és szeretett nyers lenni.

- Jól vagyok. Hánytam egy óriásit a napokban, és aztán megkönnyebbültem.

- Danos docens és Jones atya találkoztak a templomban – folytatta. - Ugyan törölve volt a biztonsági felvétel, de Robert kibányászta, hogy miről is volt szó közöttük.

- Robert, a férje. Csupa fül vagyok – mondta J.K.

- Amit mondani fogok nem fog tetszeni magának.

- Tegeződhetnénk?

- Nem fog tetszeni neked. A találkozót ugyanis nem a Mester kezdeményezte, ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy a tudós jöjjön hozzá. Továbbá nem is fogadta el a docens ajánlatát, hogy dolgozzanak össze. Te nyilván arra számítottál, hogy a Mester örömest vesz részt minden világkormányzati együttműködésben. A docens úgy fogalmazott – Julia összeráncolta a homlokát: - igyekszem pontosan idézni: ha már hasonlóképp látjuk a jövőt, hasonló megoldást is kell találnunk.

- S mi légyen az? – kérdezte J.K.

- Nem tudom – felelte Julia.

- Ennyi? – kérdezte csalódottan J.K.

- A megoldási javaslatot nem tudom, talán nem találtak ki közösen semmit, de Danos még győzködte Jones-t, és biztosította őt arról, hogy az Operatív Törzsből is van, aki hallgat a Lavelock csoportra.

- Hogyne – felelte J.K. – gyakorlatilag mindannyian hallgatunk rájuk. Elfogadtuk tudományos bizonyítékként, hogy a 20 milliárdos népesség elérésénél mind meghalunk. Talán egy-két embercsoport marad, s elkezdjük megint Ádámtól és Évától. Már, ha az új android istenek a maradék csoportokat ki nem irtják.  

- Szép kilátások, ámbár engem nem rémítenek meg, minden alkalommal a Mester hasonlókat jövendöl. Meg kéne nézned a felvételt.

- Az bizony jó volna, ha lehetséges.

Julia szóbeli utasítást adott a fényeknek és a vetítésnek, mely meg is jelent a falon. Egymás mellé ültek a kanapén, a csípőjüknek összeért. A férfi kicsit előredűlt, úgy koncentrált a felvételre. Valóban úgy tűnt, hogy Danos nem általában az Operatív Törzsre, hanem egy támogatóra hivatkozik, kinek segítségével a változás menedzselése majd kézbe vehető.

Átfogta a nő derekát, aki először megfeszült, majd lágyabban hozzásimult. Megcsókolta a homlokát, és azt mondta neki:

- Vigyázni fogok rád, ígérem – aztán vette a maszkját és kiment az utcára. Már sötétedett és az utcagyerekek se voltak sehol.       

5. fejezet

---

---