Sok vitatható állítás van az interjúban, de ettől még
érdekes, megragadók mondhatjuk nyugodtan, zseniális. A vitatható pontokat
sorolnám fel. 1. A német katonai fanatizmus nem Hitler miatt volt olyan erős,
az új lövészárkokból előkerült beszélgetésekből kiderül, hogy a katonák hülyeségnek
tartották az egész nemzeti szocializmust, sokkal inkább a német bajtársiasság
az, ami fontos, egymásért harcoltak. 2. Az állítás szerint Göbbels
marketingjéből nőtt ki a későbbi fogyasztói társadalmi marketingek. Nehezen
hihető állítás, a gazdasági marketingek maguktól fejlődhettek, a politikai
szintén felfedezte ugyanazt. Ha valamelyik tanul valamelyiktől, akkor ma inkább
a piacitól tanul a politikai, csak rátesz még egy rosszindulatú negatív
kampányt, amit – Ogilvy helyesen állítja – a piaci nem csinál. 3. A fake news
felfedezése Göbbelsel kezdődött, előtte nem volt ilyen, hangzik az állítás.
Médiatörténetből tudjuk, hogy hamis hírek már korábban is voltak. Már a
középkorban is büntették a hamis reklámokat. De hogy az igazi hamis propagandába
mindig kell egy csöppnyi igazság, az tényleg új lehetett, amiképp ma is szépen
fejlődik a fake news technika. Nem kételkedtek a németek a hitlerizmusban akkor
sem, amikor a vereség nyilvánvalóvá vált, szól az állítás. Volt azért merénylet
Hitlerrel szemben. 4. A negyedik állítás tök jó, az értelmiség – akik részesei
lettek a náciknak – értelmiségellenesek. 5. A szociáldarvinizmus fontosabb,
mint a nacionalizmus, ez is jó állítás, bár elég formállogikai, én inkább
pszichologizálnék, azaz azt mondanám, ha valaki azonosul a német néppel és
abban minden akarat egy, akkor, ha elbukik, akkor is mindenki haljon meg. Ez
egyszerűbb magyarázat Hitler utolsó parancsaira, mint a szociáldarvinizmus
melletti filozófiai tanúságtétel és belátás. 6 Röhm mint szocialista fordulatot
akaró SA központ azért lett kivégeztetve, mert Hitler háborút akart, kiegyezni
a tőkés elittel, hangzik az állítás. Eddig úgy tudtuk, a Hosszú Kések Éjszakája
egyszerűen csak hatalmi harc volt, de azért ez érdekes megközelítés,
kiegészítés. 7. Az antiszemitizmusról mondottak: faji megszállottság, lángoló
gyűlölet hatotta át. Mondjuk Eichmann-nak nem volt megszállottsága. 8. Göbbels
szerelmi elmenekülési-kísérlete, s ennek Puzsér általi pszichológiai
magyarázata jópofa, de én itt is inkább mást asszociálnék. A földesúr is megmondja
ki mellett kell élned, Hitlernek is meg volt már ez a hatalma Göbbels felett.
9. lelkiismeret nélküli politikai marketing, népirtási szándék, barbárság
dicsőítése. Az elején titkolták. Ehhez csak azt érdemes hozzátenni, hogy az
elején még nem látták ennyire világosan, technikailag sodródtak bele. Szeretem
a gonoszt két kérészre osztani belülről vezéreltre és kívülről jövőre. Volt itt
kívülről jövő is.
Forrás: www.youtube.com
#Göbbels, #Puzsér1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |