Kié legyen az év integritás díjja?

Az integritás 2023-as blogsorozat befejzése legyen egy pozitív példa. Ahogy mondani szokás perszonalizált legyen, s ne csak egy eset. Vagyis tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy az integritás év emberét keressük, s ki más lehetne az, mint Alekszej Navalnij.

Az utóbbi időben semmit sem lehetett tudni a hollétéről, ami elég furcsa és ijesztő volt, hiszen akit börtönbe zárnak, és akinek sorsára a fél világ odafigyel, arról az államnak meg kell tudnia mondani, hol tartják fogva. Az államnak létezik egy adminisztratív felelőssége minden civilizált országban, az államot a bírák, az ügyészek, a börtönigazgatók, azaz a büntetésvégrehajtásban szerepet játszók képviselik, olyan nincs, hogy nem tudják hová szállítottak valakit, akinek ők vették el a szabadságát. Meg kell tudni a nyilvánosságnak, hogy ez miért történt, és meg kell tudni mondani mennyi ideig kell a börtönben lennie, s hol tartják fogva. Ezeknek a játékszabályoknak a betartására a mai Oraszország is törekszik.

Navalnijról végül ki is derült hova szállították: méghidegebb, mégzordabb vidékre került, mert rendkívül veszélyesnek tartják. jobban őrzik és szigorúbb elbírálásban van része, mint egy sorozatgyilkosnak. Az utolsó szervezetét, mely behálózta az országot is szélsőségesnek nyilvánították. Kb. öt évet bírtak ki a zord börtönkörülmények közt az 50-es 60-as években, és a bebörtönzés lassított kivégzés funkcióját látta le. Ma is lehet ez a cél, s Navalnij esélye is inkább az, hogy öt éven belül változik a politika és kiszabadítják, mint Táncsics Mihályt.

Persze a likvidálásnak vannak gyorsabb módjai is Oroszországban. Ha a politika meg akar szabadulni egy nemkívánatos személytől, elkövethet vele szemben fedett bűncselekményt, ez esetben viszont, ha az állam rendeli meg a gyilkosságot, az állam válik bűnözővé. Tudjuk, hogy Oroszországban az ablakon való kiesések titkosszolgálati akciók, az orosz állam nyilvánvalóan latorállam, de még egy ilyen állam is ad a látszatra. Putyin minden defenesztráció-történetben állítja, hogy neki semmi köze sincs a dologhoz. Legkevésbé épp Navalnijjal szemben mondhatná, hogy ártatlan, mert Navalnij novicsokkal való megmérgezési próbálkozásának története felgöngyölítésre került, és abban tudvalevő, hogy az orosz titkosszolgálat a ludas, az meg nem végez más munkát, csak amit a hajdani KGB-s, azaz maga Putyin megrendel.

Az orosz államnak fontos a látszat, sok esetben pedig cinikusan érvel (ha meg akartuk volna ölni Navalnijt megültük volna – mondta Putyin), a média pedig sokszor nem tagad, hanem alternatív forgatókönyveket gyárt. Ez az új orosz fake-news technika. Vagyis nem mindig cáfol, hanem összeesküvéselméleteket gyárt, így a hírek elbizonyatanodnak, nem lehet tudni, akkor mi is a valóság, és mindenki aki szeretné hinni, hogy az állam jó, talál magának alternatívát. Tulajdonképpen nem annyira új ez a technika mégse, mert a kommunista koncepciós perek is teljesen hasonló társadalomlélketani hatást értek el. A koncepciós pereket is valakik íróasztal mögött megírták, kombinálták a valóságot egy kitalált történettel, mely alapján aztán elítélhették akit a politikai hatalom magára nézve veszélyesnek tartott.

Még abszurdabb az, amiért Navalnij aztán letartóztatásra került. Korábbi bírói ítélet alapján feltételesen volt szabadlábon, és hogy ezt a státusát megőrizhesse, időnként jelentkeznie kellett a moszkvai rendőrségen. Ezt meg is tette, s mindössze egyszer nem sikerült, akkor, amikor Berlinben az orvosok az életéért küzdöttek, mert Putyin mérgezése nem sikerült. Csodával határos módon felépült és ezután visszautazott Oroszországba. Letartóztatták, mert nem tartotta be az orosz törvényeket és nem jelentkezett időben.

Navalnij pályáját azzal kezdte, hogy a 90-es években részvényeket vásárolt és mint részvényes aztán szóvá tette, hogy miért gazdagodnak olyan látványos módon az oligarchák, miközben a részvényeseknek azt mondják, nem növekedett a vállalkozás. Jogvégzett emberként itt korrupciót gyanított és elkezdett küzdeni a korrupció ellen. Később megértette, hogy a szálak a politika világába vezetnek és így sodródott bele maga is a politikába. Egészen addig, hogy egy hárommilliós megtekintést elérő filmet készítsen Putyin korrupciós életéről, cárok gazdagságát megszégyenítő magánvagyonáról.

Ám ha szabad a sejtéseimet megfogalmazni, az orosz politikai korrupció és a magyar közt lényeges különbségek figyelhetők meg. Az orosz állam egyáltalán nem bánja, ha nem csak felül, de alul is szétterjedt gyakorlattá válik a korrupció. Magyarországon ugyanis alul ott vannak a pénztárgépek, hatékonyan ellenőriz a NAV és csak a politikai hatalom csúcsa körül vannak jogilag megtámogatott  pénzosztások. Putyin ezzel szemben egy olyan országot irányít, ahol az oligarchák elintézése és sakkban tartása jogi eszközökkel történt és történik. Ebbe a résbe Navalnij is be tudott hatolni. Vagyis, ha feltárt korrupciós ügyeket, azokat bíróság elé vitte, a bíróság elítélte az orosz jogrendszer alapján az illetőket. Lehetett tehát sikereket elérni és egyre nagyobb népszerűségre szert tenni civilként is. Így nőtt fel lassan Putyin legnagyobb politikai ellenfelévé.

Próbált indulni helyi önkormányzati választáson is. Ha jól tudom épp Moszkvában, de valamilyen oknál fogva nem engedélyezték neki az indulást. Politikuskorszaka egyáltalán nem igazolja, hogy egy szent emberről volna szó. Erősen rasszista húrokat pengetett, ami alatt ne azt képzeljük, hogy az a nyugati szélsőjobbos pártokhoz lett volna hasonlatos. Az ő migrációellenessége a belső migrációt kifogásolta, mert mindenféle – így Navalnij – népek Ázsiából igyekeznek a jobb élet reményében fejlettebb oroszlakta belső területekre költözni, amit meg kell akadályozni. Aztán felhagyott ezzel az iránnyal, de ha történetesen Olaszországban tevékenykedett volna, az életrajza úgy alakul, mint Alexandra Mussolininek. A politikus hölgyből helyi képviselő lett, aztán meg Eu-s. A fasiszta és nacionalista eszmék egy demokráciában sikerre vihetnek valakit, Oroszországban viszont a rendet egy bűnözői állam tartja a markában, ahol látszólag minden intézmény létezik és működik. Semmi sem veszélyezteti a meglévő hatalmi struktúrát.

Van a Duma, ahol politikai pártok vitatkoznak egymással, van média, ahol eszméletlen szabadossággal mondanak sokmindent, köztük azt is hetente, hogy Oroszországnak be kéne vetnie atombombát, és tűrhetetlen az ukránok viselkedése, a banderista nácik oroszgyilkolása, náci maga Zelenszkij is és nácitlanítani kell, a Nyugat meg hanyatlik és a NÁTÓ-nak vissza kéne térnie a 90 előtti határaihoz, mert ez biztosíthatná az orosz élettér biztonságát. (Értsd Magyarországnak is ki kéne lépnie a NÁTÓ-ból.) De van ügyészség és bíróság is, s van választás, tehát egy igazi patyomkin falu az egész orosz állam, látszólag minden van, mint egy demokráciában.

Navalnij ebben a környezetben igyekezett a törvényeknek megfelelően támadni a rendszert. Amikor bezárult egy kapu, például, látta, hogy nem indulhat a választásokon, keresett egy másik lehetőséget. Próbálkozott pártszövetségek létrehozásával, de abban is épp oly bonyodalmak voltak, mint amiket mi magyarok is ismerünk az ellenzék vergődésében. Arra is rendkívüli módon vigyáznia kellett, hogy rajta ne találjanak fogást, tehát ami az egész orosz világ sajátossága, és amit a hatalom támogat, az az ő esetében ne működjön. Mint említettük, ennek a lényege az, hogy minden szinten támogatják a korrupciót, ami rövidtávú hasznot eredményez az egyéneknek, s ezután a hatalom felhasználva megfigyelői képességeit zsarolni tud. Oroszországban sem kell mindenkit kilökni az ablakon. Navalnij viszont egy korrumpálhatatlan ember.   

Tartása teljesen megdöbbentő azok számára, akik szerint mindig van az a pénz, amivel el lehet érni a céljainkat. Akik azt gondolják, hogy mindig van az a fenyegetettség, amivel meg lehet törni valakit. Navalnij korrumpálhatatlan és megtörhetetlen. Nem szent ember, erről fentebb írtunk, de olyan erő lakozik benne, ami inkább mutat valamit az orosz intelligenciából és önpusztításra képes hajlamokból, melyek egyébként valamikor Putyint is jellemezhették. Ezt én úgy fogalmaznám meg, hogy az oroszok meg tudnak halni. Ateista módon. Nem kell hozzá a paradicsom ígérete, mint az iszlám terroristáknak. Aki elolvassa Tolsztoj Ivan Iljics halála művét, az talán sejti, hogy mire gondolok. A műben épp Ivan Iljics a meghalni nem tudó, de az író ellenpontozza ezt a háborúban tömegesen meghaló katonákkal.

Navalnij zsarolhatatlan, a fizikai fájdalmaktól nem fél, meghalni bármikor kész a saját igazsága és integritása védelmében. Egy elképesztő hős milliók szemében.

Forrás: rtl.hu

#integritás,  #Navalníj

---

---