Bántalmazottnak lenni nehéz eset

Először beszélek a szélesebb nyilvánosságban a Négy lövés- elméletemről (12.40-től), melynek részletes kifejtése a patreon-on olvasható. (A harmadik lövés publikálásánál tartok.) A magyar társadalom nem különbözik olyan nagyon más nyugati társadalmaktól, ellenben jelentős különbség mutatkozik abban, hogy elitje bántalmazza, és ezt egyenlőre a többség nem realizálta.

Szerintem, amikor a kormány még csak nem is fogadja a pedagós szakszervezet vezetőit, az egy szándékos megalázása a pedagósus társadalomnak, vagy amikor rendeleti kormányzást folytat, az megalázása a parlamenti demokráciánknak, vagy amikor ellenségként tekint Iványi Gábor tevékenységére, az a keresztény tevékenység támogatása helyett a kereszténység bántalmazása. Ezek társadalmi abúzusok, nem egyénekkel szembeniek, noha nyilván vannak egyéni kárvallottjai is. A sajtó szereti az egyéni eseteket megvilágítani, például egy pályáját elhagyó polgári engedetlen tanárét, de a szociológia számára ezek rendszerszintű problémák.

Az illiberális gazdaságpolitika és az ilyen törvények bevezetése a magyar munkavállalók bántalmazása, az akkumulátor gyárak telepítése a civil társadalomé, a menekültek nyelvpolitikai eszközökkel migránsokká dehumanizálása a menekülteké, a Corvinus Egyetemről kirúgott tanár esete az egyetemi oktatóké, Schmitt Pál védelme a plagizálás után a tudós társadalomé, az MTA átalakítása szintén a tudományé és még lehetne sorolni a többi szektort, egészségügyet, bankrendszert, erőszakszervezeteket. Minden alrendszer Dunát tudna rekeszteni azokkal a panaszokkal, ahogy a magyar politika elit bánt és bánik vele.

A bántalmazás kultúrája a populizmussal került be ilyen látványosan a politikai kommunikációba. A bántalmazás strukturális talaja a keleti despotizmus, kommunikációs talaja a nyugati tömegmédia és a közösségi felületek. A Trump-drukkerek mind populisták. A populistákat nem érdekli a másik problémája, a gyengeséget megvetik, a sikert pénzzel mérik, a morált a gyengeség jelének tartják, távlati következmények helyett a pillanat uralására törnek. Harari nem véletlenül tekinti a háborús fészkek hátterében is a populizmust a legfőbb felelősnek.

A populizmus kedvenc tételei: olyan, hogy demokrácia nincsen, olyan, hogy függetlenség nincsen, olyan, hogy objektív újságírás nincsen, olyan, hogy szabadság nincsen és végül, olyan, hogy tisztesség nincsen. Csak normalitás van, csak szuverenitás van, csak realitás van, csak mi és ők vannak. A meccs pedig addig tart, amíg meg nem nyerjük, azaz csak önkény van.

Ami a XX században a nácizmus volt, az a XXI.-ben a populizmus. A XX. század bűnei fajelméleti alapon nyugodtak, ma senki sem beszél fajok közti biológiai különbségekről, ezt váltotta fel a kulturák összeférhetetlenségének hangoztatása. De az erőkultusz megvan. Az erő egy igen érdekes téma, amiről itt most nem írnánk. Aminek ma tanúi vagyunk, az egy újabb válságkorszak, kevésbé gyilkos, mint a XX.századi volt, és a meghaladása valószínűleg a globalitás szükségszerűségeinek elfogadása lesz.

Forrás: www.youtube.com

#társadalmiabúzus

---

---