Hattyúlány

Lejátszás

Hattyúlány

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy herceg, akit apja átküldött, a szomszéd királyságba, menjen oda a bálba, aztán hozzon haza a királyságba egy arát, lehetőleg hercegkisasszonyt, vagy még inkább a király leányát, hogy utódlását átadhassa. Megfáradt már az öreg király és egyetlen fia volt, kit küldhetett, benne volt hát minden reménye. 

Mikor másnap megérkezett a szomszéd király várába, ott nagy megtiszteltetéssel fogadták, akár csak a többi herceget és hercegnőt. Híres apjának köszönhetően még több kényeztetésben is volt része, mint amiről maga úgy gondolta, megérdemel. A szomszéd király több napra szóló mulattságot tartott. Ki akarta házasítani lányait, fiainak pedig szintúgy hölgyeket keresett. Több napra készültek tehát borral, zenével, lakomával.

- Bezzeg az én apám zsugori volt az ilyen mulattság megszervezésére, inkább engem küldött világgá – gondolta a herceg. 

A mulattság a tetőfokára hágott és ő a borivást túlzásba vitte. Úgy érzete le kell feküdnie. A hálók a kastély túl oldalán voltak, így aztán felmászott a lova hátára, megmondta neki, hogy vigye őt a szállására, és a nyeregben elaludt. Ám amikor kinyitotta a szemét nem másutt volt megint, mint a tó partján. Először megharagudott a lovára, de aztán leheveredett pont arra a helyre, ahol előző este, és várta a hattyúlányt.

A lova megint bóbiskolása közben kezdte bökdösni, de megint a legjobbkor. A hattyú a tó szélére szállt, átváltozott egy csodálatos mezítelen lánnyá. A herceg nem győzött gyönyörködni benne, és megint megleste ahogy fürdik. A következő nap este, mikor új barátai és táncpartnerei hangulata magasra hágott, ő részegséget színlelet.

- A szállásomra kell mennem - mondta, és nem is hazudott, mert az ő szállása immár a tó partján volt, odasietett. Elhatározta, hogy megismeri a hattyúlányt, megszólítja, bármi legyen is ezután. Amikor a lány mezítelenül fürdött, előlépett.

A hattyúlány nyakig merült a vízbe, de nem haragudott meg amiért a herceg megleste, viszont azt mondta.

- Ha szeretnél velem táncolni, hozz nekem szép ruhát és vigyél a kastélyba.

A herceg másnap reggel a várban felkereste a szabót, itatta vízzel, borral, hogy az magához térjen a kábulatból, mert esténként ő is felhágott a garatra.

- Bármit kérhetsz tőlem, csak azonnal készítsd el a legszebb báli ruhát, amit tudsz, mert szükségem van rá.

- Elkészítem a ruhát, de cserébe azt kérem tőled, hogy királyságodban én legyek az első számú szabó.

A herceg könnyelműen megígérte, bár ahhoz, hogy király legyen, arát kellett találnia magának, mert e nélkül nem nevezhetett ki senkit semmilyen pozícióba. Este átadta a hattyúlánynak a ruhát, s az felöltözött. Szép volt ő úgyis, ahogy az isten teremtette, s szép volt az új ruhában is. Táncolt a herceggel, majd visszavitette magát a tóhoz.

- Leszel-e a feleségem? – kérdezte a herceg, amin a hattyúlány gyöngyözőn kacagott.

- Még hogy a feleséged? Hát minek nézel te engem, hogy azt hiszed csak egy ruhával, meg néhány tánclépéssel levehetsz a lábamról és megvásárolhatsz? Hisz azt sem tudom ki vagy. – s ahogy ezt mondta átváltozott hattyúvá és elrepült.

Másnap a herceg a bálról alig várta, hogy eltűnhessen. Nem hivatkozott se részegségre, se álmosságra, csak felpattant a lovára, otthagyta a barátait, s az ámuló hercegkisasszonyokat, akik összesúgtak a háta mögött.

- Ki volt tegnap az a szép lány, akivel táncolt? – kérdezték egymástól, de semelyikük se tudta a választ. 

A hattyúlány korábban érkezett, mint máskor. Ott ült a tó partján az új ruhájában. A herceg kicsit bánta is, hogy lemaradt az átváltozásról.

- Nem tudom ki vagy – mondta.

- Herceg vagyok a szomszéd király fia.

- Azt bárki mondhatja, és ha úgyis van, mit számít az? De ki vagy te? Tudsz-e verset költeni, énekelni?

Ezzel a hattyúlány mondott pár szót, aminek benne kellett lennie a versben és énekelt egy rövid dallamot.

- Megyek és fürdök egyet , s mire visszajövök lássuk, mire jutottál – mondta, s a herceg nem nézhette a csodaszép hattyúlányt ahogy levetkőzött és fürödni ment, mert akkor nem tudta volna a feladatot elvégezni.  Mikor aztán a produkciót bemutatta, a hattyúlány jót nevetett. ledobta a ruháját, hattyúvá változott és elrepült.

A következő nap a hattyúlányt sírva találta a herceg. Megtudta, hogy varázslás áldozata, és mindaddig nem száll le róla az átok, amíg a boszorka fejét le nem vágja.

- De vigyáznod kell, mert ha a boszorkány megtudja a szándékod, hogy meg akarod őt ölni, akkor rád is rád száll az az átok, mint énrám, s te is csak az esti órákban tudsz emberré válni.

- Mit számít az – felelte a herceg – ígéretemet ha nem tudom betartani a szabónak, a becsületem úgyis oda, más lányt a palotámba vinni rajtad kívül nem akarok, s akkor már inkább legyek én is olyan, mint te.

Ezzel a hattyúlány megcsókolta a herceget, s mindketten hattyúvá váltak, együtt repültek el a boszorkány tanyájára. Volt ott szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál, hozd fiam a rőzsét, kérsz-e kalácsot, s minden ilyen. S amikor a boszorkány már nem figyelt a hercegre és megbízott benne, a herceg előrántotta a kardját és levágta annak a fejét.

Visszarepültek a tóhoz, ott a herceg visszaváltozott emberré, ám a hattyúlány nem, ő fogta magát és elrepült. Haragudott a herceg, hogy így becsapták, de másnapra megemberelte magát, legyőzte a haragját, s a tóhoz lovagolt.

- Én veled kóborolnék madárként is, emberként is – mondta -, te meg semmibe veszel.

A hattyúlány csak nevetett.

- Hát mit képzelsz te magadról – mondta -, hogy csak úgy összekötöm veled a sorsom – azt sem tudom milyen király lennél, tetszene-e ahogy uralkodsz, vagy csak szenvednék melletted.

Ezzel megcsókolta a herceget, az hattyúvá változott, ő meg hátrapillantott és gágogott egyet, hogy kövesse. Elrepültek a kastély tavához, s ott leszálltak. Ahogy ott úszkáltak, látja ám a herceg - hattyú alakban ugye -, hogy egy barátja teszi ott a szépet az egyik udvarhölgynek, mire az udvarhölgy felpofozza.

- Ha király volnál – kérdezte a hattyúlány a saját tavuk partján, s látnád azt a jelenetet, amit mi láttunk, mit tennél?

- Hogy érted azt, hogy mit tennék? – kérdezte a herceg.

- Hát láthattad a saját szemeddel, erőszakoskodott az a fiú. Megbüntetnéd-e? Megvédenéd-e a lányt?

- Én bizony nem, míg ki nem derül a számomra miképp jutottak addig, amíg ez történt.

Megharagudott erre a hattyúlány és elrepült.

A következő alkalommal csak beszélgettek egymással, a hattyúlány arra volt kíváncsi, hogy miképp is képzeli a herceg a jövőt. Milyen a palota, ahová esetleg menni fog, hány szolgálólánya lesz és hogy közös életükben mit fog építeni neki a herceg, hogy királynéi nagysága örökké ragyogjon. Ám a herceg azt mondta, hogy ő a népnek fog építeni malmokat, meg öntözőket, meg bármit, amire nagy szükségük lesz. Megharagudott erre a hattyúlány és olyan heves szárnycsattogásokkal repült el, akkora vihart kavart, hogy a herceget is ledöntötte a lábáról. A herceg meg volt győződve róla, hogy soha többé nem jön el a hattyúlány.

Másnap mégiscsak megjelent. Amikor emberalakot öltött nem vette fel a szép ruhát, hanem azonnal és szenvedélyesen szeretkezett vele.

- Akarod-e, hogy feleséged legyek? – kérdezte.

- Akarom hát – mondta a herceg. – Azért öltem meg a boszorkányt, és te azt ígérted, akkor végképp emberalakot öltesz.

- Csak nem képzeled – mondta a hattyúlány – hogy amíg nem tudom tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek téged akarok-e csak ember lenni, mikor repülhetek is ahová kedvem tartja? Szeretkezz velem mégegyszer, hogy lássam elég erős-e benned a vágy, hogy újra kívánj.

- Nem – mondta a herceg, s a hattyúlány megharagudott és elrepült.

A következő nap volt a bál utolsó napja, és a herceg nagyon aggódott, hogy a hattyúlányt végképp elveszíti. Nem maradhatott itt tovább, haza kellett mennie és el kellett mondania az apjának, hogy talált-e párt magának vagy sem.

A hattyúlány megérkezése után felöltötte magára a ruhát, és nem szólt semmit sokáig, míg aztán a herceg vallomására, aki elmondta neki mennyire szereti csak megeredt az ő nyelve is.

- Én megölettem veled a boszorkányt, de tudod-e, hogy a boszorkány ha meg is átkozott, gondoskodott rólam? Te viszont nem teszed. Hagyod, hogy elrepüljek, olyanokat mondasz, hogy elrepüljek, olyan hideg vagy mint a jég. Nagyon dühös vagyok rád, mert nem tudsz te úgy szeretni, ahogy én.

Belovagoltak a kastélyba, de közben a herceg csak érzete, hogy a hattyúlány, ha dühös is rá, hozzásimul.

- Hagyjuk itt ezt a bált – mondta a herceg – menjünk apám házába és ne változz át többé hattyúvá.

Zsolt Péter

#mese

---

---