Tragédián innen, tragédián túl

Legyen az gyász vagy egy borzalmas élethelyzet, az olyan, mintha nappal egy cellában volnál szűk falak közt egyedül. Ilyenkor a menekülési út az, ha el tudsz aludni, a módosult tudatállapot tud elvinni messze a problémáktól. Mikor felébredsz még jól vagy, aztán ahogy realizálod miben vagy és visszatérsz a jelenbe, ott találod magad a szorongásban, a fájdalomban, a bajban. Indul a nap.

Ha az a baj, élmény, veszteség, PTSD tényleg akkora volt, hogy szinte széttört, mert mondjuk ápoló voltál a Covidban, vagy mert meghalt valakid, vagy mert összetörték az életed, vagy mert szembesülnöd kellett a bűneiddel, ezek nem fognak békén hagyni. Nappal teszed a dolgod, jól vagy, ha kérdezik, de módosult tudatállapotban – pl. amikor alszol és felébredsz – visszakerülsz a veszteség élménybe, jön valami történet az álmodban, melyben megint átéled a cellád. Felébredsz, beindul a napi szoftver és eltávolodsz a problémától.

Két ellentétes folyamat történik attól függően, hogy benne vagy a tragédiában, vagy amikor azt hiszed, hogy a tragédián túl vagy. Valójában amikor benne vagy sem vagy teljesen benne és amikor túl vagy rajta sem vagy teljesen túl.

Ami pedig a védekezést illeti, a benne levéssel hasítással operál az Én. Igaz, csak az álomban tud hasítani az egészséges ember (a borderline személyiségzavaros nem csak az álmában hasít), a tragédián túl pedig épp a módosult tudatállapot visz vissza a traumához.

Amikor egy szorongásos tünettel rendelkezőn kell terapeutaként segítenünk, egyáltalán nem mindegy, hogy annak a pánikrohamnak mi van a hátterében. Egy olyan személyiség, aki az irányítást nem akarja átengedni, vagy ilyen szempontból egy rendben lévő ember, aki viszont valamilyen traumát cipel. Traumát mindenki cipel, vagy cipelni fog.

Annak elfogadása viszont, hogy mindig kívül is tudunk lenni és mindig belül is az Egyéni Én és a Spirituális Én oszcillálásának képessége. A nonduális állapot előszobájában vagyunk, mikor az oszcillációt már értjük, gyakoroljuk. 

#borderline

---

---