Mennyit ad magából?

A nárcisztikus csak annyit, hogy mellette lehetsz, a skizoid az életét, a borderline mindent, amit csak tud. Jogosan érzi, hogy annyit adott, amennyit csak tudott, de ez nem tartós, a pillanatnak szól. Pillanatoknak, amelyeket voltaképp nem ő ad, hanem benne valami, ami erősebb nála, amiképp eljön az a helyzet, amikor úgy érzi elég belőled, vagy mert elfogadhatatlan számára valami belőled, vagy mert túl sok, amit ad, elvész benned, felszámolnád, ha radikálisan nem menekülne.

Komoly félelme lehet, hogy te hagyod el, amit nem élne túl, annyira csak tőled függ, és ezt a megsemmisülést meg lehet előzni, ha ő lép. Ha nem romantikus kapcsolatról van szó, hanem családiról, talán a dolog még érdekesebb. Főként, ha összevetjük a másik kettővel. A nárcisztikus egyszerűen csak saját szükségletei és vágyai alá rendeli a családot, a skizoid túlságosan bezárkózik a családi buborékba és küzd vele, végálláthatatlanul pörög benne, a borderline viszont tud jó szülő, gyerek és házastárs lenni. El is határozhatja, hogy az lesz, és hosszabb-rövidebb ideig megy, aztán egyszer csak eltűnik.

Adott magából amennyit tudott, aztán egyszer csak nem tud többet adni és szüksége van a magányra, vagy hogy egy másik kapcsolódása legyen. Van egy madzag, ami visszarántja a családhoz és az eltűnés nem végleges, de periodikus.

Megtévesztőek az önállósodási lépései, mert nem azt jelenti, hogy valóban önálló. Tud vonzó lenni valaki, aki a maga útját járja, aki felvilágosult, aki emancipált, férfi esetében kockázatvállaló, mintha tesztoszteron túltengése volna. De valójában a borderline-ok nem így önállóak. Valójában sehogy sem önállóak. Nem annyit adnak vagy vesznek el a kapcsolatból, amennyit tudnak, hanem amennyit az érzelmeik diktálnak nekik.

Ezzel együtt a nem-borderline tényleg többet kap tőle, mint bárki mástól, mert abban a periódusban, amíg megvan olyan, mintha az énje egyrészévé vált volna, mintha összeolvadna vele, mintha megtalálta volna a másik részét.

Platón Lakoma (Szümposzion) című dialógusában szerepel, és Arisztophanész beszámolójaként ismert az a szerelem leírás, mely szerint férfi és nő valamikor egy testben androgünként élt és szétvágásuk után keresik egymást. A borderline azt az illúziót nyújtja családjának, de főként szerelmének, hogy a mítosz valóságos. Ezért fog fájni úgy a nem-borderline-nak, amikor szakít. Újra éli a szétvágást. Sokan ebbe átmenetileg bele is betegednek.

Akiknek nem-borderline-ként kapcsolata volt borderline-nal, arról számoltak be nekem, hogy a szakításuk után gyógyszereket kellett szedniük. Se utána, se előtte nem volt szükségük ilyesmire. Nem tudták mi történik velük. Nos, a fenti leírás nem a teljes magyarázat, de talán segít. Mert nekik is segítségre van szükségük, ha nem is olyan tartósan, mint magának a borderline-nak. #borderline

---

---