Az önismeret-alkoholizmus

Az önismeret oltárán néha feláldozzuk napi teendőinket, sőt a kapcsolatainkat is. Elvonulni, vagy benne lenni, ezt Buddha óta tudjuk két külön dolog. Mohamed előbb benne volt az életben, megházasodott, gyerekei lettek, és csak 40 éves kora után indult el a vallásos tevékenysége. Buddha kicsit korábban lépett ki a hercegi életéből, de neki is volt családja, Jézusnak már nem.

A fenti vallásalapítókra spirituális okokból az önismeretfejlesztés kényszerként hatott, de a spiritualitás nem lobog mindenkiben olyan nagy lángon, mint náluk. Ha a személyiségzavarokból indulunk ki, akkor is nagyok a különbségek. A nárcisztikusok felette állnak-az önismeret problémának, a skizoidok belső életük aktív, de ha elakadnak nem érzik azt, hogy tovább kell jutniuk, jól elvannak a paranoiáikkal, aki fejlődés kényszer alatt van, az a borderline. Valószínűleg azért, mert ő tényleg szenved. A nárcisztikus bár sokat beszél magáról, de az nem valódi szembenézés önmagával, épp ellenkezőleg. Valódi önbántó szembenézést a borderline produkál. Közülük kerülnek ki aztán a kínjaikat megfejlődő és önmagukat szabályozó, önismeret-alkoholisták. Ők viszik a zászlót, hogy mindennek alapja az önismeret. Szinte vallásos, karizmatikus meggyőződéssel.

Az önismereti nárcisztikus-borderline-skizoid háromszöben a nárcisztikus oldal leráz, a skizoid oldal megmagyaráz, a borderline vájkál. A nárcisztikus dícséri magát, a skizoid a külvilágot okolja, a borderline önmagát. A nárcisztikus és a skizoid nem ismeri a bűntudatot, a borderline meg nagyon is ismeri, amin eleinte nem ismer, az önszeretetet. Ha az önismeret megtanulásának útjára lép – terápiás okokból -, és ezen halad, akkor megérti miért ilyen magával – és persze mással -, s aztán pótolja azt a gondoskodást önmaga felé, amit úgy érzi nem kapott meg gyerekként. A borderline-nak a gyógyuláshoz el kell kezdenie a belső gyermekét megvígasztalni, de nincs erre mindenkinek szüksége, bár mindenki kipróbálhatja.

Ha van egy patológikusan nárcisztikus vagy skizoid ügyfeled/barátod és ráveszed az önismeret fejlesztésre, csak egyre lejjebb fog kerülni. Ő addig ugyanis elvolt, az önismereti munka viszont lebontja, kellemetlen tükröt tart elé. A borderline-nál viszont lentről felfelé lehet haladni. A borderline gyógyulásának első lépése, mint említettük az öngondoskodás, az önszeretet elsajátítása, ez neki tanulandó, nem magától értetődő. A második lépés, hogy el tudja fogadni a produktivitás nélküli jelenlétet. Hogy jó vagyok úgy is, hogy nem vagyok tökéletes. Nos, ez az, ami a másik két típusnak sose okoz gondot. A borderline nagy utat tesz meg, meditál, nyugalmat hoz létre magának, gyógyítja a belső Csecsemő Énjét stb. Sokaknak azonban egyáltalán nem probléma, ha nem perfekcionista. A borderline és a nárcisztikus, mint az érem hasonló kétoldala azonban összeérhet a perfekcionizmus vágyban, csak másként dolgozzák fel, ha nem sikerül. Számos ember teljesen rendben van önmagával, az egészséges psziché inkább pozitív énképet alakít ki, mint reálisat, de nincs kényszeres túltolása az önkiválóságnak, van önismeretünk annyi, amennyi anélkül, hogy önismeret-alkoholistákká váljunk, és egyik pszichológiai könyvet vásárolnánk a másik után, egyik terápiából rohannánk a másikba.

Az önismeret-alkoholisták tulajdonképp kapaszkodnak valmibe. A borderline önismeret-alkoholizmusa – vagy a nárcisztikusé, mert ő is léphet erre az útra és ha igen, ő aztán biztos tanító is lesz -  átcsaphat egoizmusa. Az ideális énkép és a valódi közti különbség hajszolja őket bele az önisemerti munkába. Miközben az önismeret útján egyre többet megértenek saját eltérő viselkedéseik okairől, a környezetük visszajelzéséből, a kapcsolati kudarcaikból, a gyereknevelési hibáikból, spirituálissá válna, és kilépnek a hétköznapokból. Nem azért indulnak el ezen az úton, mert ez divatos, hanem mert így tudják kicsit jobban érezni magukat. Igen ám, de kilépni a hétköznapi életből, a mai világban nem igen lehet. Jézus, Mohamed, vagy Buddha megtehette. Abban a korban az emberek még nem voltak egysíkúak, ma minden a racionalitás, a piac, a természetvédelem, a tudomány. A lelki utakat követőket nem tartja el a világ, nem tiszteli, nem tartja a megismerés legitim útjának.

A munkahely, a kollégák, a barátok, a család és különösképp az intim partner láthatja kárát, ha valakinek a befelé fordulása elsöprővé válik. Ezt a többség úgy nevezi, hogy bekattant. És valóban, egyfajta EGO-ba csúszhat a modern meditáló, amit a környezete rossz szemmel néz.

Ha egy borderline lép erre a spirituális öngyógyító önismereti útra, kapcsolatait épp olyan nagy amplitúdóval fogja kezelni, mint korábban tette. Kevés lesz a másik, aztán meg mindenkit át akar ölelni, lerázni aka, aztán meg kapcsolódni. Semmi sem változik, mert az önismeret útja önző út, ott minden figyelem az Énre irányul és nem a másikra. Ezzel szemben az egészséges psziché egyensúlyt tud tartani a kettő közt, sőt, a modern ember inkább csak kifelé él. A borderline önismereti-alkoholizmusa pont azon nem segít, ami az önismeret őtjára kényszerítette. Legalábbis az út elején. A szexuálitást szükségletként éli meg, ami mással is megesik, de ő az érzelmet is a szkségletei oldalára helyezi, ami ha kielégül a következő pillanatban már eldobható. A másik ideig-óráig érdekes, hamar unalmassá válik és idegesítővé, ami érdekes, az önmaga, a belső történések. Ez a tpusú egoizmus mindhárom karakter alap problémája, és minél patológikusabbak annál inkább.

Az önismeret-alkoholizmus függőség. A borderline-nak nincs választási lehetősége, neki végig kell menni ezen az úton, ha életben akar maradni, ha nem akar szétesni. Más emberben nem működnek úgy az indulatok, hogy magával kelljen foglalkoznia, nem rontja el úgy maga körül a dolgokat, nem szorong úgy. Vannak emberek, akiknek nem fontos önmagukkal foglalkozni ahhoz, hogy hasznos életet éljenek. Ugyanakkor – hogy kicsit wilberiek is legyünk – a valóságnak csak az egyik dimenziója a kézzelfogható, a másik épp ez a belső, és ezen a felébredésen is mindenki halad valamiképp, s jut valameddig. A borderline-ok ezen az úton, a felébredés ösvényén haladva tényleg királyok, királynők.

A borderline-ok, ha kifutják magukat nagyszerű tanítókká válnak, de nyilván azt gondolják, hogy mások is hasonlóképp hozzájuk belevetették magukat olykor szélsőséges helyzetekbe, meggondolatlanok voltak, kezelhetetlen érzelmeik voltak stb. Amiket tanítanak igaz, csak az önismeret hájpolás ettől még rendelkezik problémákkal. Ami elméleti irányzatként állítható szembe a pszichoterápiával, meg az önismeret fétisizmussal, az a logoterápiás irányzat. Ott az értelemkeresés mindig cselekvésbe torkollik, sose a meditációba. Ott a cselekedj ne nyavajogj állítás jön elő, és az EGO meghaladásának lényege a hasznossá válás. Az értelem célja nem az önmagunkkal való foglalkozás, és mást sem erre biztatnak. A logoterápiát nem a borderline-oknak találták ki.

Ha valaki tényleg borderline volt, akkor az illető úgy lesz „gyógyult”, hogy csak tudja kezelni magát, és ezt tényleg az önismereti munkának köszönheti. Tudatosítja az érzelmeit, kezeli azokat, ha kell és egyébként a partnerétől is azt várja, hogy finoman tudjon hozzá alkalmazkodni.  #borderline

---

---