A sorsolás hiánya a Tisza jelöltállításában

A Tisza jelöltállítása módszertanilag az egyik legérdekesebb lesz a rendszerváltás óta. A szükség teremti. Magyar Péter 106x3 jelöltet ajánl, melyből a helyi Tisza-szigetek egyet kiejtenek, a maradék kettőből népszavazással döntik el ki induljon a Tisza színeiben. Ennyi a terv. Innovatív, ám egy valami mégis hiányzik belőle: a sorsolás.

Vegyünk egy elég sikeres rendszert példaként, ahol a sorsolás eleme volt a kiválasztásnak. Ez a Velencei Köztársaság, ahol 1797-ig, több mint 500 éven keresztül működött a dózsék kiválasztásának 10 lépéses mechanizmusa. (A Tisza innováció 3 lépéses.) A velencei modellben minden második lépésben sorsolást alkalmaztak. Az utolsó hasonlított az ismert pápaválasztásra. Most tekintsünk el attól, hogy a velencei rendszerben arisztokratákból indult ki a folyamat és egy valakit, a dózsét kellett megtalálni, nem pedig egy helyi jelöltet, aki majd képviseli a párt színeit. Képzeljük azt, hogy helyi kis dózsékat keresünk.

A módszer akkor közelítene a velencei rendszerhez, ha a Tisza-szigetek tagjaik közül sorsolással is jelölnének egy harmadikat, és e három ember közül kellene népszavazással kiválasztani a jelöltet. Aki visszahozta a tudományos gondolkodásba a sorsolás fontosságát (David van Reybrouck), ebből a javaslatomból mindössze csak a választás nem tetszene. A választáson ugyanis mindig elcsúszhat a dolog a populizmus irányába. És persze egy sorsolás sem elég, hogy valóban sikeres és stabil legyen a végeredmény.

Ugyanakkor nem tudunk visszatérni az arisztokratikus feudális rendszerhez, ezért magát a nép általi választást nem dobhatjuk ki az ablakon. A választás során mi bízunk a többség bölcsességében, a felülről történő kiválasztás a minőséget hozza, a sorsolás pedig a tisztességességet és az igazságosságot garantálja. A három láb már létre tudna hozni egy új stabi, hosszú távon is sikeres modellt.

A veszély az egymenetes sorsolásban még az volna, hogy a véletlen behozhat idiótát, vagy beépített embert is (Ld. a 96-os médiatörvényben a civilek közüli kuratóriumi tagság sorsolást.). Ezért volt a velencei modell több menetes. Mert mindig felduzzasztották sorsolással a jelöltek számát, abból azonban mindig kiválasztottak egymás közül valamennyit. A választási szűkítés zárta ki az idiótákat, a veszélyeseket, azokat, akiket konszenzusra alkalmatlannak tartottak.  

A visszautasítás veszélye is fennáll a sorsolásos technikáknál. Velencében, ha valaki visszautasította a jelölését viszont pénzbüntetést kellett fizetnie, ezzel próbálták csökkenteni a kilépőket. (A görögöknél vissza sem lehetett utasítani, ha sorsolás kapcsán valamilyen közhivatalt kellett betölteni egy meghatározott időre.) A politikai tevékenység így válik szolgálattá.

A mi demokráciánkban mára a politika inkább a nárcisztikusok és a nyerészkedők terepe, mert már a tömegmédia értelmiségi módon nem tudja szűrni, mint a XX. században. Tudom, hogy elképesztően furcsa a véletlen beemelése a mi kultúránkban, még nyugatról is kikopott. De valójában nem a sorsolásos kiegészítés a naivitás – ld. 500 évig stabilan működött, és nem belső okok miatt szűnt meg, hanem Napoleon megjelenése miatt. Valójában sorsolásos technikák alkalmazása nélkül ma a politika csak a naiv angyalok és a romlott ördögök világává tud válni. 

#sorsolás

---

---