A nyilvánosság háromszöge és a sajtó lehetősége

A nyilvánosság terében a civilek innovációval járnak az élen. Felfedeznek egy számukra problémás hiányosságot, vagy csak valamiért tiltakoznak és megoldási javaslatokkal állnak elő. A civilek megoldás-fókuszúak és ha teret kapnak a nyilvánosságban, saját ügyüket végig is szeretnék vinni. Ez mindig közösséget is épít és fordítva, ha valaki közösséget akar építeni, kell találnia egy ügyet és kell javasolnia utat a megoldáshoz.

A nyilvánosságnak van két másmilyen pólusa is. Az egyiket a sajtó képviseli, mely hagyományos értelemben független, tényszerű, kritikus, vitákat közvetítő és tájékoztató. Igen jellegzetes attitűd az újságíróknál a konfliktusokra való érzékenység. Sokszor nem is lépnek tovább a konfliktus felmutatásánál. A konfliktusnak ugyanis hírértéke van. Minél nagyobb a konfliktus, annál inkább érdeklődik a közösség a téma iránt. A hagyományos média tehát konfliktus-fókuszú. Legyen akár bulvár vagy serious (nagypresztizsű tömegkommunikáció).

A nyilvánosság terében jelentős szerepet játszik a propaganda. Termékgyártók akarnak rábeszélni valamire és politikusok. (Ld. még Habermas "reprezentatív nyilvánosság" fogalmát.) Az érdekekvezérelt kommunikáció hol átlátható, hol kevésbé. A porpaganda tehát rá akar venni valami olyasmire, amit a propagandista képvisel.

A nyilvánosság terében a típusok nem tiszták. A tömegmédia szimbiózisban is van a propagandával. Az újságokat vagy az finanszírozta, aki kiadta (honorácior értelmiségiek, vagy Amerikában később a nyomdászok), vagy annyi pénzt kellett adni érte adni a vásárlóknak, amennyibe került az előállítás, később azonban a megjelenő reklámok miatt jóval kevesebbet (filléres lapok). A reklám és a propaganda elkülönítve jelent meg ezekben a termékekben. De jöjjünk vissza a jelenbe. Nem tiszta típus a sajtó azért sem, mert a hírválogatásba beleszólhat az érdek és értékvezéreltség. Már az sem mindegy, hogy milyen típusú konfliktusokat sorol előrébb, ezt sem csak a konfliktus nagysága befolyásolja.

Az sem vegytiszta, hogy a sajtó ne tartalmazhatna megoldási ajánlásokat. Vagyis nem a háromszög csúcsán helyezkedik el, hanem egyes médiatermékek, egyes cikkek valahol e síkon belül, közel a probléma-fókuszhoz, de beemelve mást is. A klasszikus tömegkommunikáció közvetíthet megoldásjavaslatokat, miért ne tehetné, sőt, az újságíró mint véleményvezér maga foglamzahat meg javaslatokat. A problémán keresztül sugallhatja mi volna az igazságos megoldás. A kérdés néha épp úgy születik, hogy X és Y miért nem a jót, a helyest teszi, noha tehetné. Milyen érdekek, kiszolgáltatottság vagy torzult értékrendszer miatt cselekszik helytelenül? A véleménycikkek tehát lehetnek megoldás-fókuszúak, bár általában nem ilyenek. Lehetnek ilyenek az olvasói levelek, a fórumhozzászólások. Lehet ilyen egy szerkesztőségi vélemény, vagy egy szakértői vélemény, mely szakértőt a saját hangján szólaltatják meg. Ugyanakkor a klasszikus tömegkommunikáció sokszor átláthatóvá is teszi a fókusz-különbségeket, eltérő rovatokban eltérő súllyal jeleníti meg.  Ezen a síkon, melyet a három pont jelöl ki mozog a sajtó, mert ez a nyilvánosság síkja, és ha megszámolnánk a tartamalkat, a legtöbb a konfliktus felé húzna. Még a sok időt igénybevevő tényfeltáró anyagok sem jutnak tovább a konfliktusok feltérképezésénél, a probléma bemutatásánál.

Van erre a síkra egy merőlegesen állítható etikai tengely is. A nyilvánosság tere még ennél is bonyolultabb, de ha csak ezt a modellt használjuk, leírhatók elakadási problémák és változási lehetőségek. (A nagyobb bonyolultásg oka, hogy az etikai rendszerek professziófüggők, nem beszélve az általános társadalmi morál befolyásáról, de itt ezzel nem foglalkoznék.) A médiaetikai kérdéseknél maradva, a propaganda lehet helyes és helytelen, lehet jó és rossz, angyali és ördögi. Egy reklám reklámként elkülönítve a közzétettek tartalmáért általában jogilag nem felel, de etikailag igen. A propaganda tud etikus lenni abban az értelemben is, hogy valami fontos ügyet karol fel, pl. egy egészségügyi kampányt.

Az etikai merőleges tengely a három pont síkjára azért is fontos, mert nem csak maga a propaganda lehet etikus vagy etikátlan, de a probléma-fókuszú média is pusztán azért mert problémaorientált, ez még nem garantálja az etikusságát. És most itt mégis kicsit kitérnék a szakmai etika és az általános morál közti konfliktusra. Említek két konzervatív médiakritikát:

A The New York Times nem készít olyan fényképet egy börtönökről szóló riportban, ahol feketéket látnánk. Azért nem, mert nem akarja az előítéletességet szítani (politikai liberális etika),  miközben esetleg a börtönlakók ¾-e fekete. A másik, nem akar mondjuk pszichés problémával küzdő hajléktalant mutatni, hanem a társadalmi igazságtalanságot keresi a hajléktalan problémában. Amikor akár liberális értékek mentén, akár konzervatívoknál a média tendenciózusan mutatja be a problémát, a befogadók valóságészlelése eltér ettől. Ők joggal úgy érezhetik, hogy manipulálni akarták őket. Médiaetikailag pedig nem helyes a befogadó manipulálása.

Manapság sokan nem értik Magyarországon, hogy a független média miért bántja Magyar Pétert, miközben szerintük volna társadalmi felelősségük abban, hogy megtörténjen a rendszerváltás. Megint másoknak meg épp az a baja, hogy más médiumok miért nem tartanak ki olyan demokratikus értékek mellett, amelyeknek Magyar Péter nem felel meg, tehát miért nem tudnak szigorúbbak lenni, ha egyébként magánemberként ezek az újságírók szigorúbbak. 

A megoldás-fókuszú kommunikáció is lehet jó és rossz. Ezt általában a civilek gyakorolják, de a civilek sosem totális felelősséggel kezelik a kérdéseket, a komplexitást mindig redukálják a saját területükre. Ilyen értelemben maguk is lobbisták és propagandisták, de nem ezzel van a baj. Sosem önmagában a propaganda a probléma, még az ellenséges negatív kommunikációs propaganda is lehet etikus. Egy mérgező gyárral szembeni civil ellenállás ellenséges propagandát fog folytatni, de ettől még a pozíciója nem etikátlan. Eszközeit tekintve sem lesz kiegyensúlyozott, lehet a veszélyeket fogja kihangosítani, míg társadalmilag lehet több a haszna egy ilyen üzemnek, mint amennyi kockázatot rejt. (Mondjuk az akugyárak esetében a gazdasági hasznosság sem jött be.)

Kedvenc példám a civil fajfejűségre a következő. Egy öbölbe felúsztak a fókák, és ott a helyi horgászok stégjeire telepedtek. A napozó fókák látványa azonban vonzotta a bámészkodó lakosokat, sőt, később a a turistákat. Ám a horgászok nyilván haragudtak a fókákra, mert a halakat elüldözték, megették. Nekik a probléma adva volt, és a megoldás is. Hálóval zárják le az öböl bejáratát. Szerencsére nem ez történt, mára a kisváros jelképe lett a fóka.

A konfliktusok megoldódhatnak kompromisszumosan (legyen a fókáknak is egy helye, meg a horgászoknak is), de kreatívan is, és átformálhatják teljes mértékben egy közösség életét. Egy civil közösség partikuláris érdeke sokszor nem hoz jó megoldást. Például, ha a betörések szaporodására egy civil csoport javasolja az önvédelmi fegyverek engedélyezését, máris magára húzná Európa azokat az erőszakos cselekményeket, melyektől igen messze van Amerikához képest.

A nyilvánosság tere nem csak komplex, de mára új kihívásokat is rejt. A hagyományos médiumoknak el kell gondolkodniuk azon hogyan nyissanak a megoldás-fókusz felé, a civileknek, hogy miként fogadják el, hogy más civilek is lehetnek a térben (pl. a fókák szerelmesei). Továbbá bárki ebben a térben túlhatalomra törekszik, azt a többieknek helyre kell tennie. Hogy a politikusok miként őrülhetnek meg és rántják magukkal az egész társadalmat, azt manapság láthatjuk. És számos ügy van, ami jóval fontosabb, semhogy politikusokra bízzuk őket. mindehhez olyan nyilvánosságra van szükség, amelyik nagyobb hangsúlyt fektet a megoldás-fókuszra. A hagyományos sajtó is elmozdulhat ebbe az irányba. Ellesheti, hogy a civilek hogy csinálják ezt anélkül, hogy átvenné a civilek negatív dolgait, azok egyoldalúságát.

Az etikus keretek megteremtése pedig az értelmiség és a politikusok dolga.

 

#sajtó

---

---