Egy emberi pillanat

Trump Zelenszkij Ferenc pápa halála után találkozójával kapcsolatban meg kell változtatnom a véleményemet. Egyáltalán nem arra figyeltem, ami a lényeg. Valahol azt írtam, hogy rossz tárgyalástechnika egyedül leülni egy nagy fehér törzsfőnökkel, és ha nagyok az erőkülönbségek mindenképp kísérletet kell tenni azért, hogy ne legyen négyszemközti. Mondtam pár érvet, tárgyalástechnikai szakirodalomra is hivatkoztam és jobboldali barátaim lelkesedése se tetszett, akik leginkább Macron elzavarását élvezték. Mármint Trump zavarta el Macront, noha eredetileg talán ő is hozta össze ezt az alkalmat és három széket raktak ki.

Miben tévedtem? Abban, hogy megint valami normális állapotot feltételeztem. Két felnőtt ember találkozása esetén tényleg igaz lehet a fenti ajánlatom. És persze utólag könnyű okosnak lenni, mert a találkozó sikerességét mostanra ismerjük, Zelenszkij ezt nem érte volna el, ha hárman ülnek le beszélni.

Ami ugyanis történt, és ez a képeken is jól látszik, hogy Trump látta Zelenszkijt. Ezt így lehet megfogalmazni, és alighanem mindenki érti, elég csak a párkapcsolatainkra gondolni. Amikor lát minket a másik, akkor létezünk, amikor átnéznek rajtunk, levegőnek néznek, akkor nem látnak minket, akkor tárgyiasítanak.

Hogy ez a helyzet miért történhetett meg Trump részéről, aki többnyire senkit sem lát önmagán kívül, az ügyben csak találgathatunk. A helyszín, az alkalom, az, hogy rendkívüli módon szeretne valamit felmutatni, mind arra késztethette, hogy empatikussá váljon. Vannak olyan elemzők is, akik Trumpra azt mondják, hogy azzal ért egyet, akivel legutoljára beszélt, mert annyira befolyásolható kisgyerek tudással és személyiséggel bír. Ezeket mind nem tudjuk, egyszerűen csak, ha megnézzük a képet, a non-verbális viselkedést, nem kétséges, hogy egy bensőséges pillanatról, tárgyalásról van szó, Trump nem játszik szerepet, odafigyel Zelenszkijre, belehelyezkedik anézőpontjába és természetesen fordítva, Zelenszkij sem játszik erős vezetőt, a népéért harcoló katonát, hanem odafigyel arra, mit hozhat ki a helyzetből. Nem játszanak kifelé, egymásra koncentrálnak.

A fenti beszélgetés után olyan megállapodás született, melyre Zelenszkij azt nyilatkozta, hogy ez jóval méltányosabb a korábbiaknál, és elfogadhatók a tűzszünet érdekében. Rosszabbra számított. Zelenszkij alighanem mindent elfogadna, vagy majdnem mindent, de talán ezúttal hihetünk az őszinteségének, hogy az új ajánlat tényleg jó az ukrán népnek is.

A konklúzió annyi, hogy amennyiben tárgyalófeled erősen nárcisztikus keress négyszemközti helyzetet vele, mert empátiát csak így tudsz kiváltani.

S lám, Trump is tud empatikus lenni. A probléma csak az, hogy erre nem képes tartósan, és így az ígéretekre, a megállapodásokra nála sem lehet mérget venni.

Ám ez a kiszámíthatatlanság egészen más, mint az oroszok esetében. Ott a dolog nem impulzív, hanem stratégiai.

Végezetül ha valaki úgy gondolja, hogy ez nem egy rendkívüli pillanat volt, hogy a szakirodalmat nem kell átgondolni, azt javaslom, hogy próbálja elképzelni Trumpot és Putyint, amint közel tolják egymáshoz a székeiket és bizalmasan sugdolózni kezdenek. Ugye ez elképzelhetetlen? Trump nem tud leereszkedni Putyinhoz, merthogy inkább felkapaszkodni szeretne mellé. Putyin nem enged magához közel senkit, mert hogy fél az emberektől. A Zelenszkij-Trump beszélgetés ezzel szemben egy emberi pillanat volt.  #Trump,  #Putyin

---

---