Mintha két személyiség volna

A partnerek gyakran úgy tudják elfogadni a személyiségzavarost, hogy azt mondják, úgy érzékelik, a másik két különböző személy, és akihez kötődnek az a másik szerethető, ragaszkodó, gyöngéd, okos énje. Ha a személyiségzavarosoknak nem volna egy másik megjelenési formája, aligha tudnának kapcsolatban maradni. (Feltéve, ha leszámítjuk a kényszert, mert valaki anyagi, társadalmi, felelősségvállalási stb. kényszerből is maradhat.)

A partnerek igazoló mondatai szinte mindig ugyanúgy hangzanak el. Ha a nárcisztikus aláz le, hát most biztos épp nagyon feszült volt a napja. A velük szembeni megbocsátás egészen hasonlatos az alkoholistákhoz. Ő nem ilyen, csak most sokat ivott.

Valójában azonban sem az alkoholisták, sem a személyiségzavarosok, de még a skizofrének sem, nem disszociatívok, tehát nem arról van szó ne tudna a tündéri és háborgó Énjük egymásról. Persze előfordul, hogy egy alkoholista nem emlékszik mit csinált és fordítva, a disszociatív is sokszor tudja, hogy az alteregója mit csinált. De míg a disszociatívoknál az alteregókba belemenekülés történik, addig a többieknél a dühroham, az acting out, sokkal tudatosabb. A borderline leblokkolás például nem választott viselkedés, ez igaz, de az acting out lehet, hogy igen.

Vagyis csak felvetem, nem arról van-e szó, hogy nem két különböző személy lakozik a személyiségzavarosokban, csak a külső szemlélőnek tűnik így, és ha a kapcsolatban akar maradni ez jó hivatkozási alap.

Az alábbiakban olyan gondolatok jönnek, amit nem a nagyközönségnek szánok. Patreon. #borderline

---

---