A partnerek gyakran úgy tudják elfogadni a személyiségzavarost, hogy azt mondják, úgy érzékelik, a másik két különböző személy, és akihez kötődnek az a másik szerethető, ragaszkodó, gyöngéd, okos énje. Ha a személyiségzavarosoknak nem volna egy másik megjelenési formája, aligha tudnának kapcsolatban maradni. (Feltéve, ha leszámítjuk a kényszert, mert valaki anyagi, társadalmi, felelősségvállalási stb. kényszerből is maradhat.)
A partnerek igazoló mondatai szinte mindig ugyanúgy
hangzanak el. Ha a nárcisztikus aláz le, hát most biztos épp nagyon feszült
volt a napja. A velük szembeni megbocsátás egészen hasonlatos az
alkoholistákhoz. Ő nem ilyen, csak most sokat ivott.
Valójában azonban sem az alkoholisták, sem a
személyiségzavarosok, de még a skizofrének sem, nem disszociatívok, tehát nem
arról van szó ne tudna a tündéri és háborgó Énjük egymásról. Persze előfordul,
hogy egy alkoholista nem emlékszik mit csinált és fordítva, a disszociatív is
sokszor tudja, hogy az alteregója mit csinált. De míg a disszociatívoknál az
alteregókba belemenekülés történik, addig a többieknél a dühroham, az acting
out, sokkal tudatosabb. A borderline leblokkolás például nem választott
viselkedés, ez igaz, de az acting out lehet, hogy igen.
Vagyis csak felvetem, nem arról van-e szó, hogy nem két
különböző személy lakozik a személyiségzavarosokban, csak a külső szemlélőnek
tűnik így, és ha a kapcsolatban akar maradni ez jó hivatkozási alap.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |