Az integritás ellentéte a gonoszság

Az integritás ellentéte nem a szétesettség, hanem a gonoszság. A gonoszság nagyon is összetarthat egyént, csoportot, nemzetet, nemzet fölötti szervezetet. De a történet dinamikája mindig ugyanaz, az elkövető a végén térdre rogy áldozata előtt, és bocsánatot kér. A bűn és az összeomlás közt mindig van egy szakasz – lehet csak egy rövid kegyelmi pillanat, lehet egy élethossz, vagy egy intézmény életében évszázadok is akár -, ameddig van lehetőség kilépni a bűnből, mert nem benne lenni bűn, hanem benne maradni.

Három példán fogom bemutatni a fenti gondolatokat. Ferenc pápa példáján (Katolikus Egyház), Putyin (Oroszország), Orbán Viktor (Fidesz). Nyilván érvekkel kell majd alátámasztanom, hogy a példáimban többről van szó, mint bűnről, eljutnak a gonoszságig.

Szent Ágoston szerint hajlunk a bűnre – az eredendő bűn miatt – és az üdvösség feltétele, hogy felismerjük ezen cselekedeteinket és kilépjünk belőle. Spinoza pedig az Etikában arról értekezik, hogy az érzelmeink sodornak a bűnbe és az értelmünk tud ebből kiragadni. Mindkettő jó gondolat, előbbi inkább az emberi természetről szól, utóbbi inkább egy személyiségzavaros viselkedésről. De Rousseau-t se feledjük, aki meg azt mondaná, hogy az ember jó, csak beleszületik a rossz rendszerekbe.

Akár emberi természet, akár személyiségzavar, akár a rossz rendszerek szociálpszichológiája, a személyiségfejlődésről szóló pszichológiai megközelítések (Piaget, Erikson, Kohlberg) mind arról szólnak, hogy van lehetőség a kilépésre. A vallás nyelvén ez a szabadagarat. A fejlődés útja mindig a kilépés, ám ez a kilépés nem egyszerűen szakítás, van benne visszacsatolás, beépítés, az előző szinten lévőkkel törődés, megértés. (Saulból lehetett volna úgy Szent Pál, ha csak megtagadja korábbi önmagát?)

Ferenc pápa nagyon jó példa arra is, ahogy ez a kilépés, szembenézés, visszacsatolás intézményi szinten olykor megtörténik. A roma holocaustról megemlékezve bocsánatot kért a cigányságtól, ezekkel a szavakkal: „Nem tudtunk kellőképpen értékelni benneteket különlegességeitekben.”  (Budapest, Szépművészeti Múzeum 2023. szept. 29.)

De érdemes utalnunk a Katolikus Egyházban gyerekekkel szemben elkövetett szexuális abúzusokra is. Itt is zéró toleranciát hirdetett meg Ferenc pápa, azaz semmilyen körülmények közt nem tűri a szexuális visszaéléseket, és minden eset kivizsgálását kéri. Az utóbbi időben Magyarországon szinte havonta derült ki egy-egy ilyen eset, és a magyar katolikus egyház vezetői közül is volt, aki végre lépett. Egyikük az Egyház nevében kért minden áldozattól bocsánatot. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az illető gimnáziumi osztálytársam volt, és a kiállását a messenger csoportunkban több lájkolás követte J.) Nem kétséges, hogy nem egy püspök, vagy akár a római pápa a felelős azért, hogy egyes szerzetesek, meg plébánosok mit csinálnak, és mégis, a pápa bocsánatot kért a korábbi korok mulasztásaiért, meg azokért a jelen bűnökért, melyekhez neki személyesen nincs köze.

Nem kétséges az sem, hogy ezekben a szexuális abúzusokban a papok részéről nem csak a biológiai természetből származó bűn (eredendő bűn ebben az esetben a szexuális ösztönkésztetés), hanem a gonoszság is megragadható, hiszen a ”felnőtt férfi ministráns fiú” esetekben manipulatív módon hatalommal való visszaélés is történik. Nem két ember közös megegyezéséről van szó, gyerekek esetében ilyesmi fel sem merülhet.

Putyin esetében sem egyszerűen nemzetvédelemről van szó. Sok bűn alapját képezi a csoportszolidaritás, a növekedés-szükséglet (élettérféltés), a biztonságvágy. Ám az már mindenképp a gonoszság számlájára írható, ha valaki gyerekkorházat lövet, ha gyerekeket rabol el, ha katonáinak a kegyetlenkedését (Bucsa) nem vizsgálja ki, és ha az emberélet számára nem érték. Putyin a halálba küldi a katonáit és megöleti politikai ellenfeleit (pl. Navalnij-t „sajnos ilyen az élet”- mondta halála esetén álságosan). Hogy sem honfitársai, sem pedig ellenségei élete nem érték számára, ez azt hiszem nem vitatható.

Orbán Viktor kormányzatának morális megroppanása is a gyerekekhez kapcsolódik. A kegyelmi ügy kapcsán kiderült, hogy valójában nem védelmezi a rendszer a gyerekeket. Felmerült a kérdés, hogy vajon milyen értelemben van hitele a gyerekbarát-kormányzásnak?

Orbán Viktor valójában a középosztálybeli családok támogatására alakította ki a rendszerét, de ebből nem következett az élet védelmének elfogadása. Lemondás a hátrányos térségben lévő gyerekekről, az árvaotthonokban nevelkedőkről a rendszer természetének bűne. Pedig jól kezdődtek a dolgok, a családi nevelőszülős modell kialakítása volt a cél. Történeti visszatekintésként Ratkó Anna bűnét (gonoszságát?) említhetjük, ott épp fordított volt a probléma. Ratkó Anna szerint úri középosztálybeli szülők ne neveljék a jövő ifjúságát, mert akkor nem lesz belőlük kommunista. Ezért a nevelőszülőktől elkoboztatta a gyerekeket, és rossz állami intézményekbe kényszerítette őket. A szocializmusban azonban évtizedek hosszú során ezek az intézmények javultak. A kezdeti csecsemőhalandóság megszűnt. Az intézmények leromlásának bűne már a rendszerváltás utáni időszaké.  

A Fidesz még az egyszülős családmodelleket is elkezdte büntetni, ami az amúgy is nehéz helyzetben lévők hátára még egy púpot tett. Nem tudom, ez már nevezhető-e több mint bűnnek. Kegyetlenségnek érzékenységhiánynak mindenképp. (A rendszerek terelgetik az egyéneket, nálunk nyilván a cél, hogy párkapcsolatok jöjjenek létre, ezen belül is férfi-nő szereposztásban. Nyugaton viszont az egyedül nevelők erősebb támogatása pedig épp abba az irányba nyomják a párokat, hogy külön éljenek, külön adózzanak, mert akkor járnak anyagilag jobban. Természetesen ez sem jó, a példák a rendszerek eredendő bűnét mutatják.)

Ami már biztosan a gonoszság kategóriája, az Iványi Gábor üldözése. ez ugyanis arról szól, azt bizonyítja, hogy nem csak az abuzálók elítélésében nem jeleskedik a rendszer, de a rászoruló gyerekek sem érdekesek, ha politikai ellenfélen kell bosszút állni.    

Ha a bűn gonoszsággá fejlődik, akkor áldozatok iránt nem mutatkozik már semmilyen empátia, csak igazolás, közöny, tagadás, vagy mégrosszabb esetben káröröm. Megesik, hogy valamikor az elkövető is áldozat volt, mondjuk gyerekként szexuális abúzus áldozata, felnőttként pedig elkövetővé válik. Orosz emberek szenvedtek az ukrán nacionalistáktól, majd ugyan ezek az emberek elkövetőkké váltak, amikor az orosz hadsereg behatolt az ukrán területekre. A magyar konzervatív értékrendszert vallók (keresztény középosztály) áldozatok voltak a kommunisták évei alatt, majd elkövetőkké váltak, amikor hatalomra kerültek. A bosszúnak ezt az állandó körforgását jól ismerjük, meg is értjük, de ettől még ezeket el kell ítéljük, és amikor a dolog a gonoszságig fejlődik, el is várjuk, hogy a gonosz térdre rogyjon.

Jómagam nem vettem részt családállításon, és valószínűleg nem is fogok, de valamelyest mégis ismerem ezek dinamikáját. Olvasmányaimból, elbeszélésekből. A családállítások során a kiválasztott személy traumáját dolgozzák fel, méghozzá úgy, hogy a csoportban a történet részeseit alkalmasint az ott megjelent személyek testesítik meg. A traumák során mindig van elkövető, az áldozat meg általában a főszerepló. A spontán mozgásokban a bűnt, a gonoszságot képviselő szereplő aféle Jézus Krisztussá kell váljon, mert magára veszi azt a bűnt, amit egyébként nem ő követett el, de akinek a szerepébe bújt. Erős lelki folyamatok játszódnak le, és a dramaturgia gyakran az, hogy a gonosz szerepet kapó – de valójába Jézus - térdre rogy.

A családállításokban a szereposztás elején még nem lehet pontosan tudni ki lesz a bűnös, de az energiák áramlása során, a nonverbális megnyilvánulások során, melyeket akaratlanul a főszereplő irányít, ezek kiderülnek. Ha mondjuk az apa volt a gonosz, vagy mondjuk az anya, mert elhagyta a főszereplőnket, akkor nem csak az történhet meg, hogy ezek a szereplők térdre rogynak, hanem az is, hogy a főszereplő pedig elfogadja a bocsánatkérést. Valódi bűnbánat egyik oldalt, valódi megbocsátás a másikon, így lehet kilépni a bűn körforgásából, így lehet nem benne maradni, így lehet az áldozatnak is kilépni az áldozatszerepből, így tud ő is jobb emberré válni.

A családállítás nem csak családi kötelékek terén működik. Háborús helyzeteket is modellezni lehet vele, egyik oldalt a háborús bűnt elkövető katona, a másik oldalt az áldozat. A szabály nagyon világos. Az integritása visszaszerzését keresi mindenki, és az integritás ellentéte nem a szétesettség, hanem a gonosz legyőzése és a bosszútól való szabadulás.  

 

Első publikálás NKE integritás blog

---

---