A csoporthoz tartozás szükséglete legerősebb a kamaszkorban.
Ez evolúciós okokból alakult így. Az lesz produktívabb, az adja át jobban a
génjeit, aki ebben a korban megtanulja az együttműködést. A kamasz hímdelfinek például
együtt kergetik a nősténylányokat, és jobban is imponálnak, mint a magányosak,
vagy az anyjuktól el nem szakadók. A nőstény csimpánzok pedig korán
begyakorolják egymás érzelmi kurkászását. Sikeresebbek lesznek a
kölyöknevelésben, ha az egész nőstényközösség valójában a barátnőjük lesz.
Aztán ahogy öregszünk, úgy halványulnak a csoporthoz
tartozási szükségletek. Pláne, hogy több csoporthoz tartozhatunk, és így nem
életbevágó, hogy az az egy befogadjon és elfogadjon. Csökken a külsőségek
fontossága is, ezért lesznek divatirányítók a fiatalok, mert nekik ez még
fontos, míg régen az osztályhovatartozás számított és a felső osztályok voltak
a minták.
A borderline felnőtt megtévesztő viselkedése abban nyilvánul
meg, hogy épp olyan érdeklődő és valahová tartozni szerető módon akar kötődni
egy csoporthoz, mintha kamasz volna. Ám a kamasszal szemben ugyan ilyen erős
benne a különbözni akarás, az autonómiavágy és a leválás a csoportról.
Leginkább önsegítő csoportokban érzi otthon magát, ahol a keretek határt is
szabnak, nem kell baráttá válni, nem kell a magánéletben kapcsolatot tartani,
elég a csoportdinamikákat átélni.
A kamasz fiúk együtt bandáznak, közös programokat eszelnek
ki, a kamasz lányok pedig érzelmi életük teljessségét osztják meg egymással. A
lányok teljesen kitárulkoznak egymásnak, a lelküket belerakják a barátnőikbe. Később,
akik borderline személyiségzavarosok, csak felemás módon maradnak kamaszok: a
vágyaikat tekintve igen, de a konkrétumokat tekintve sehol sem tudnak tartósan
kötődni. A lelki kitárulkozásuk alanya inkább a pszichológus lesz.
A félig kamaszos borderline-t azért követi nehezen a vele
romantikus kapcsolatban lévő, mert a borderline érzelmi kötődéseit sűrűn
változtatja a különböző csoportokkal. Könnyen elutasítja azt a csoportot,
amelyikért nem sokkal korábban még lelkesedett. Nem hogy nehéz követni ezt, de nem
is lehet, mert a borderline nagy mélységeket és magasságokat él meg, miközben
partnere már megfejlődte ezt az időszakot, már nem kamasz, már nem pörögnek
körülötte az események, csoportkapcsolatai is tartósabbak és kisebb érzelmi
dinamikával bírnak. Nyilván más-más csoportokba fognak járni, meg hát a
borderline amúgy is tovaszáguld.
Mindez azonban nem jelenit azt, hogy nem lehet értékelni
sajátságaikat és különbözőségeiket. Ferenc pápa bocsánatkérése jut eszembe, amit
történetesen a cigányságnak mondott, tőlük kérve bocsánatot a holocaust miatt.
De annyira általános ez a mondat, hogy mindenre rá lehet húzni.
Általában nem tartjuk elfogadhatónak a sajátságokat.
Mindenkit megszólunk, ha nem úgy teljesít és nem azokat tudja, amiket a képzelt
tökéletességhez tudni illik. Ezzel persze saját magunkat is szivatjuk, mert
mindannyiunknak vannak gyengeségei. Pedig a csoportban a gyengeségek befogadása
nem hátrány, ha és amennyiben a befogadottnak más erőssége van, mint nekünk.
A mondat egyébként így hangzik: „Nem tudtunk kellőképpen
értékelni benneteket különlegességeitekben.” (Budapest, Szépművészeti Múzeum 2023. szept.
29.)
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |