A borderline és a csoport

A csoporthoz tartozás szükséglete legerősebb a kamaszkorban. Ez evolúciós okokból alakult így. Az lesz produktívabb, az adja át jobban a génjeit, aki ebben a korban megtanulja az együttműködést. A kamasz hímdelfinek például együtt kergetik a nősténylányokat, és jobban is imponálnak, mint a magányosak, vagy az anyjuktól el nem szakadók. A nőstény csimpánzok pedig korán begyakorolják egymás érzelmi kurkászását. Sikeresebbek lesznek a kölyöknevelésben, ha az egész nőstényközösség valójában a barátnőjük lesz.

Aztán ahogy öregszünk, úgy halványulnak a csoporthoz tartozási szükségletek. Pláne, hogy több csoporthoz tartozhatunk, és így nem életbevágó, hogy az az egy befogadjon és elfogadjon. Csökken a külsőségek fontossága is, ezért lesznek divatirányítók a fiatalok, mert nekik ez még fontos, míg régen az osztályhovatartozás számított és a felső osztályok voltak a minták.

A borderline felnőtt megtévesztő viselkedése abban nyilvánul meg, hogy épp olyan érdeklődő és valahová tartozni szerető módon akar kötődni egy csoporthoz, mintha kamasz volna. Ám a kamasszal szemben ugyan ilyen erős benne a különbözni akarás, az autonómiavágy és a leválás a csoportról. Leginkább önsegítő csoportokban érzi otthon magát, ahol a keretek határt is szabnak, nem kell baráttá válni, nem kell a magánéletben kapcsolatot tartani, elég a csoportdinamikákat átélni.

A kamasz fiúk együtt bandáznak, közös programokat eszelnek ki, a kamasz lányok pedig érzelmi életük teljessségét osztják meg egymással. A lányok teljesen kitárulkoznak egymásnak, a lelküket belerakják a barátnőikbe. Később, akik borderline személyiségzavarosok, csak felemás módon maradnak kamaszok: a vágyaikat tekintve igen, de a konkrétumokat tekintve sehol sem tudnak tartósan kötődni. A lelki kitárulkozásuk alanya inkább a pszichológus lesz.

A félig kamaszos borderline-t azért követi nehezen a vele romantikus kapcsolatban lévő, mert a borderline érzelmi kötődéseit sűrűn változtatja a különböző csoportokkal. Könnyen elutasítja azt a csoportot, amelyikért nem sokkal korábban még lelkesedett. Nem hogy nehéz követni ezt, de nem is lehet, mert a borderline nagy mélységeket és magasságokat él meg, miközben partnere már megfejlődte ezt az időszakot, már nem kamasz, már nem pörögnek körülötte az események, csoportkapcsolatai is tartósabbak és kisebb érzelmi dinamikával bírnak. Nyilván más-más csoportokba fognak járni, meg hát a borderline amúgy is tovaszáguld.

Mindez azonban nem jelenit azt, hogy nem lehet értékelni sajátságaikat és különbözőségeiket. Ferenc pápa bocsánatkérése jut eszembe, amit történetesen a cigányságnak mondott, tőlük kérve bocsánatot a holocaust miatt. De annyira általános ez a mondat, hogy mindenre rá lehet húzni.

Általában nem tartjuk elfogadhatónak a sajátságokat. Mindenkit megszólunk, ha nem úgy teljesít és nem azokat tudja, amiket a képzelt tökéletességhez tudni illik. Ezzel persze saját magunkat is szivatjuk, mert mindannyiunknak vannak gyengeségei. Pedig a csoportban a gyengeségek befogadása nem hátrány, ha és amennyiben a befogadottnak más erőssége van, mint nekünk.

A mondat egyébként így hangzik: „Nem tudtunk kellőképpen értékelni benneteket különlegességeitekben.”  (Budapest, Szépművészeti Múzeum 2023. szept. 29.)

A borderline-ok repkedése egyik csoporttól a másikig, egy ilyen különlegesség.  

---

---