A kamasz-nárcisztikus elakadás

Ne mindig a patológiás nárcisztikusokról beszéljünk, hiszen többen vannak a nem patológiások. Tudjuk, hogy a súlyos eseteket gyerekkorukban vagy elkényeztették, vagy abuzálták. Ők beleragadt a csecsemőkori grandiozicitásba. Tudjuk továbbá, hogy ők a partnereikkel – a kapcsolat első szakaszát leszámítva – nagyon elégedetlenek és szisztematikusan leépítik partnereik önbecsülését. Beszéljünk inkább a kamaszkorban elakadtakról, olyanokról, akiknek a gyerekkoruk rendben volt, akikkel a szüleik törődtek, akiket szerettek, s ha kellett korlátoztak. És beszéljünk kicsit a nárcisztikus nőkről is.

A szerető és törődő szülői háttérrel rendelkező egészséges és szép lányok kamaszkorban könnyen nárcisztikusok lesznek. Felfedezik, hogy minden fiú vágyik rájuk, hogy ők vannak az érdeklődés középpontjában, és van egy olyan sejtésük, hogy barátnőik is inkább csak érdekből keresik fel őket, hogy kapcsolódhassanak az ő menő tevékenységeikhez, de valójában féltékenyek rájuk. Ezt a kamaszkori nárcisztikusságát a legtőbb lány kinövi, de nem mindegyik.

Hasonlóképp a fiúk többsége is kinövi versengő természetét. Lány vagy fiú, mindegy, mindkettő beleragadhat ebbe az időszakba. Ha a partnerük elhiszi, hogy nagy emberek és ez a partner hajlamos önmagát feláldozva érte élni – vannak ilyen mázlisták nácisztikusok -, kívülálló számára ideálisnak tűnő életet élhetnek, noha van itt valami játszma és egyensúlytalanság, még ha egy életre szól is. Egy fokkal fejlettebb a dolog, ha a partner balanszként van jelen, ő lesz a kamasz-nárcisztikus jobbik énje. Jó hatást gyakorol a nárcisztikusra, akinek igazából nem fontos, hogy nem dicsőíti szüntelen, mert van más, aki ezt megtegye helyette. Valakiknek azonban meg kell ezt tenni. Munkatársnak, barátnak, saját közösségének, horribile dictu a szeretőjének.

Ha alanyunk nő, valószínűleg csak férfi barátai lesznek. Ha férfi, valószínűleg mindig megtalálja más férfiakkal a hangnemet, mert azonnal vissza tudja rántani őket a haveri helyzetbe. Vagyis szerintem a női nárcisztikus – ebben a nem patológiás, csak enyhe verzióban – nem tükörképe a férfinak. (A patológiásoknál nincs jelentősége a nemnek.)

Amiben azonban közösek, és amiért ez a cikk is született, az az önmenedzselés ezerrel. Egyszerűen nem unják meg, hogy magukat szerepeltessék, ha csinálnak valamit akkor azt mutogatják, ha rendezvényt szerveznek, akkor a legfontosabb az, hogy a logók jól láthatók legyenek, mely szervezetet ők fémjeleznek.

Szemben a patológiás nárcisztikussal olybá tűnik, mintha kevesebb önkontroljuk volna, mert amikor saját történeteiket, győzelmeiket, nagy emberekkel való fontos kapcsolataikat mesélik, az mindig átcsap dicsekvésbe. Ezzel szemben az igazi patológiás nárcisztikus sokkal rafináltabb, szocializáltabb, el tudja játszani a szerényt, ha erre van szükség, mert manipulatívabb. A kamaszos nárcisztikus épp a nyíltsága miatt tud szerethetővé válni. Nem játssza meg magát, tényleg sármos, legalábbis, ha férfi. Nők, még ha csak kamaszos-nárcisztikusak is lehetnek rafináltabbak. Sokféle karakterűek lehetnek, hideg szépségek, büszke elérhetetlenek, vagy épp kacérak, törtetők vagy passzív agresszívok, férficipőben járó feministák stb.

A kamaszkorban ragadt férfiak inkább produktumaikat, a nők, inkább magukat akarják eladni. A vége mindig az, hogy rájuk ununk, mert nincs az a tehetség, ami a kamaszos nárcisztikusságot ki tudná a végtelenségig tölteni.

---

---