Az anti-máté-effektus példája

Míg korábban az volt a szokás, hogy gazdag szülők buta gyerekei vagy okos, de elfoglalt politikusok pénzért mással írattak meg tudományos munkáikat (szakdolgozatot, PhD-t), addig ma az innováció a társszerző. A tudomány-szociológiában régóta ismert a Máté-effektus (Robert K. Merton). Eszerint egy már befutott és/vagy magas beosztású kutató, egyetemi ember, csoportban írja meg a tanulmányát, úgyis mindenki az ő nevére fog rákeresni. Így aztán ő egyre kevesebbet dolgozik, miközben egyre magasabbra emelkedik, elnyomva a fiatalabbakat.  

„Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővölködik; akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Máté evangélium 25:29)

Valóban általános dologról van szó. Pl. a híres reneszánsz mesterek festményeit sem a mesterek készítették.

A mai magyar valóság és minden autoriter rezsim sajátsága azonban az, hogy a politika mindenre rátelepszik (society capture), így a tudományra is. Ebből következően a politikusok találnak maguk mellé társszerzőket. Nekem is van Q1-es folyóiratban társszerzőkkel publikációm, s hogy miképp vagyok érintve az anti-máté-effektusban, arról röviden beszámolok itt.

A politika rátelepedése és próbálkozása a tudomány világában a modern Németországot sem kímélte. Karl-Theodor zu Guttenberg (igen, annak a Guttenbergnek a leszármazottja) védelmi miniszter volt, és nem csak lemondott, de Amerikában kezdett új életet, ahol kevésbé ismerték a sztoriját. Németországban viszont neve összefonódott a plágiummal, és az ország elhagyására alighanem azért volt szüksége, mert az egész német társadalom számára tette nem volt megbocsátható.

A plágium ügyek viszonylag egyértelműek, a tudomány-szociológia azonban sokkal ingoványosabb terület, itt a Mate-effektus példáját említettem. Mint rangidős én is előre kerültem egy publikációmban, és a felsorolásban az első szerző a legfontosabb. Nagyon érdekes generációs különbségekre is példa az én sztorim. Tipikus X generációs fickó vagyok, aki nem szeret csapatban dolgozni, és inkább maga csinál meg mindent. Így történt itt is. Míg a klasszikus kihasználós tudományos munkáknál a rabszolgarészt – kérdőívezés, adatösszegyűjtés, szakirodalomra vadászat – a kevésbé neves kutatók készítik, az én esetemben a kérdőív összeállítása, a kiküldés és az első jelentések megírása mind egyszemélyes magányos farkas munkák.

Ám az új generáció egyes tagjai tudnak valamit, amit én nem, és ez az, hogy miképp kell úgy fazonírozni egy szöveget, hogy az a legmagasabb rangú folyóiratokba esetleg befogadást kapjon. Kiváló kollégáim tehát tudományos értelemben semmit nem raktak hozzá, mert a hipotézistől az adatok beszerzésén keresztül a tudományos konklúziók megfogalmazásáig mind az én munkám. Ráadásul semmilyen anyagi támogatásban nem részesült a kutatásom. S mégis, nem maradt volna több, mint egy online-os cikk két év gyüjtőmunkája után, ha nem jön a következő generáció segítsége, akik közül autodidakta módon már tudják (tehát az internetet használva kitanították magukat), hogy kell a legmagasabb tudományos szférába bekerülni. Csapatban dolgoznak és nem mellesleg üzemszerűen, tehát egyik anyagot készítik a másik után.  

A példám fiatal kollégáimmal, kik közül volt, akivel pár szónál többet nem is váltottam két generáció találkozásának szerencsés példája. Nem tudom mennyire tipikus ez, mármint, hogy a meló és a kreativitás az idősebbtől jön, a fiataltól pedig az üzemszerű gyártás. Kétség kívül elérhettük vele a legmagasabb szintet, kétség kívül egyikünknek sincs oka szégyenkezni, kétség kívül ez nem Maté-effektus, talán inkább annak a fordítottja. Nem tudom, hogy most ettől Merton forog-e a sírjában, de így változik a világ.

Kép forrása Marosán György cikke, érdemes elolvasni: https://ujhet.com/marosan-gyorgy-a-mate-effektus-olvasatai/ 

Zsolt Péter

#tudomány

---

---