A zsák és a folt

Bánki Györgyöt egy interjúban megkérdezték, hogy miért olyan vonzó a borderline, sem erre, sem pedig arra a kérdésre nem adott szerintem választ, hogy miért illeszkedik egymáshoz annyira a nárcisztikus és a border. De ha mondott is valamit, elnézést, már nem tudnám felidézni. Viszont a kérdések jogosak, sokszor felmerülnek.

Előbbivel foglalkoztam a Személyiság rejtett ösvényein vodcast 8. részében, utóbbiról valahol én is csak körülményesen nyilatkoztam, mert hirtelen nem tudtam jellemzőket mondani rá. Nehéz általánosítani, minden ember más, pláne a kapcsolatok, ha csak arra gondolunk, az egyik viharos nárcisztikus-borderline kapcsolat pár hét alatt lezárul, a másikban közös gyerekek lesznek, a harmadik egy éltre szól és együtt öregszenek meg.

Az biztos, hogy nem unatkoznak egymás mellett. Ha megnéznek egy filmet vagy egy színdarabot nem szótlanul mennek haza, nem látni őket kiégve ücsörögve egymás mellett egy kávézóban. Amikor pedig egymással harcolnak, egyszerűen nincs idő az önismeret fejlesztésére. Előbb gyilkolják meg egymást, semhogy békésen közösen szemléljék a naplementét. Képesek erre a szemlélődésre, de csak egyedül, vagy más partnerrel. Mennyi általánosításba estem már, megpróbálom kicsit mélyebben. 

Ki lehet indulni abból, hogy mindenki a szükségleteivel közelít a partnerkapcsolataihoz. Azok lesznek ezek közül igazán jók, ahol a felek magukban is jól és kiegyensúlyozottan meglennének. No, már most, a borderline és a nárcisztikus sokkal jobban szenved a magánytól, a szakításba pedig, ha elhagyják őket belepusztulnak. A borderline kapaszkodni akar, a nárcisztikus pedig csodálatot vár el. Két szükséglet jár csúcsra, egyiknél a biztonsági, másiknál a fontossági.

A nárcisztikust fontossági szükségletét állandóan etetni kell – vallja a szabkirodalom, van ahol „abrakoltatni” szót használják. És amíg nem látja a borderline hibáit, addig fel is tud töltődni a másik figyelmével és érdeklődésével. Általában a borderline-ok okosak, így akár még tovább is tart a zsák a foltja állapot, mintha egy butával hozná össze a nárcisztikust a sors, aki hiába igyekszik megerősíteni az Én-jét, az nem volna kielégítő, az csak idegesítő hízelgés lenne a számára.

A borderline intelligenciája révén is fogékony a másik IQ-jára és szellemességére, kiállására és különösen hálás a céltudatosságára. A humorát, a nyomulását, az egresszivitását mind-mind erőnek tartja – bizonyos értelemben az is – és neki pont erre van szüksége.

A másik, ami az egymásra találás kulcsa, hogy a nárcisztikus nem szívesen erőlködik olyan partnerrel, aki azonnal határokat húz. A rajta ironizálóval, a cinikussal nem fog küszködni, és ebben igaza is van, senkinek nem érdemes szaladni a villamos után. A nárcisztikus ebbe a hibába sosem esik, a borderline pedig lehet könnyű préda.

Ha görcsösebb az elismerésvágyunk, ha görcsösebb a biztonságkeresésünk, az mindkét esetben arra vall, hogy itt sérüléseink vannak. És ezeken a területeken mindkettejüknek van sérülése. Jöhetnek aztán még furcsa csavarok. Például a borderline állíthatja, hogy nem szereti, ha valaki a biztonság ígéretével akarja behálózni, a kalandot szereti, a mozgalmasságot, a veszélyt, a kihívást. Tagadhatja a biztonságvágyat, akár jobban is, mint egy nem-borderline, de mindenkinek szüksége van biztonságra, neki a leginkább, szorongásai is akkor vannak, amikor ezt megborulni látja. Ilyenkor válik cselekvésképtelenné. Más a stresszes helyzetben épp cselekvővé válik, ő az erős szorongása miatt leblokkol. A nárcisztikus pedig tagadhatja, hogy gyenge, de valójában bizonytalan. Állíthatja, hogy nincs szüksége a beosztottai hízelgésére, a főnöke elismerésére és a párja szerelmére, de nagyon is van.

A kapcsolat második fázisában túl sok a frusztráció. A nárcisztikus férfi nem akkora sztár, a borderline nem tud mindig olyan csinos lenni, s egyik sem kitartó, elkötelezett, hűséges. Megcsalják egymást, de ha azt nem is, hátba támadják, de ha azt nem is célozgatnak, megjegyzéseket tesznek, kritizálnak, mélyen meg tudják bántani egymást a pszichologizálgatásaikkal. Amikor világos lesz, hogy a szükségleteiket nem tudja kielégíteni a másik, elkezdődik a háborúzás. És sem a nárcisztikusnak, sem a borderline-nak sohasem lehet kielégíteni a szükségleteiket, ettől mások ők. Mindig szomjaznak, rövid boldogság pillanatokat megélnek, de a tartós kiegyensúlyozottságot nem ismerik. Különösképp, ha egymás párjai, erre végképp nincs esélyük.  

A továbblépési szakaszban a nárcisztikus szívesen felmutatja a jobb partnert – az új kapcsolata mindig jobb, mint a régi, így mondhatni egy optimista ember -, míg a borderline-nak kell valami lelki összhang, hogy újra szerelembe essék mással, hogy megint megfeledkezhessék önmagáról, az önbizalomhiányáról és a rettegéseitől. A nárcisztikusnak új megerősítés kell, a borderline-nak új szerelem. A nárcisztikus azt hiszi szerelmes lett megint, de valójában sosem szerelmes, a borderline azt hiszi az eszével talált valaki nekivalót, de mindig elragadják az érzései, ő mindig szerelembe esik. Ha pechük van, megint egymást fogják ki.  #borderline

---

---