A szexualitás varázsa az egységélményben rejlik.
Egységélménye lehet a jóginak is hosszú meditáció közben, csak az nem egy másik
emberrel lesz, hanem egy spirituális élmény lesz. A szexualitás másik varázsa a
birtoklás és alávetettség, ez is egy olyan dolog, amihez kellenek a szerelmi
hormonok. A szexualitás mámorának titk nem boncolgatom tovább, mert ennél
kevesebbről lesz szó: a személyiségzavarosok varázsáról, arról, hogy ők honnan
tudhatják, hogy tényleg az igazit találták meg, illetve arról, hogy tartós
kapcsolatban miként is kell kommunikáljon velük a nem-személyiségzavaros.
A személyiségzavarosok onnan tudhatják, hogy nem az történik
velük, ami szokott, hogy az aktus befejezése után nem idegesíti őket a
partnerük. Nem akarnak angolosan távozni, vagy a másikat távozásra kérni. De
még inkább biztosak lehetnek abban, hogy valami átlagtól eltérő helyzetbe kerültek,
hogy másnap se, harmadnap se, sőt, egy évvel később se kerülnek abba az érzelmi
állapotba, mikor a szexet leszámítva nem bírják elviselni a másik jelenlétét. Ha
ez így történik, lehet megtalálták az igazit, a foltot azon a bizonyos zsákon.
Ám ha el is nyúlik az egységélményes időszak, azokat mindig tarkítják nagyon
mély hullámvölgyek. Igen ügyes partnerre van szükségük, hogy az érzelmi
hullámverés közepette az „igazi” kezelni tudja őket. (Dr. Ramani-t összefoglalva itt írtunk már erről.) Mindjárt felelvenítem Ramani tanácsának lényegét, de annyit már elöljáróban, hogy a nem-személyiségzavaros is pszichológushoz
fog járni, és nem párterápia kell neki, hanem egyéni.
A személyiségzavarosok a legjobb szexuális partnerek a világon. A visszaemlékezéseket, beszámolókat olvasva ez oly sokszor elhangzik. Az új viszonyban élők lehetnek elégedettek a kiegyensúlyozott párjukkal, de mindig szuperlatívuszokban beszélnek a régiről, a személyiségzavarosról, annak önfeladásáról, pillanatnyi birtoklásképességeiről, azaz voltaképp arról az egységélményről, amit partnerük átélt és ami átragadt rájuk.
Mindkettő, a borderline és a nárcisztikus is könnyen
szerelembe esik. Ehhez hozzátartozik az is, hogy könnyen megcsalják a
párjaikat, hiszen másokkal is egy-egy pillanatban szerelembe esnek. Állandó
szorongás él bennük, hogy elveszítik a partnerüket, de azért, mert magukból
indulnak ki, ők maguk olyanok, mint a kábítószerélvező szenvedélybetegek, akik,
ha előttük a szer, nem tudnak ellenállni. A szexualitásban őket az
egységélmény vonzza, ez az, amit ők ilyenkor átélnek. Azt mondják nem is tudják
elképzelni a szexet szerelem nélkül. Aztán a szex végén sokszor az van, hogy
OK, de ez az ember számomra mégiscsak idegen, és nem is vagyok rá jobban
kíváncsi.
A nárcisztikusok és a borderline-ok - tisztelet a kivételnek
-, gyakran beszámolnak promiszkuitásukról. Ám remélem érthető a fentiekből,
hogy ez nem olyan, mint egy romlott ember promiszkuitása, aki swinger partikra
jár, párcserés kapcsolatokat visz és kiélt. A személyiségzavarosok nem kiéltek,
épp ellenkezőleg, tombol bennük az érzelem.
Néhány pszichológus amellett érvel, hogy a nárcisztikusok
egyáltalán nem szerelmesek, csak azt hiszik magukról, hogy azok. Valóban
különbség van a két személyiségzavar közt, előbbi inkább a birtokló, a
borderline inkább a feloldódni tudó. A szerelem és a szex egy aspektusában
kiemelkedők, a kettő egyensúlyba hozása viszont nem az ő műfajuk. A feloldódó
egységélmény után ott a rémület, hogy elveszítette az Én-jét, ez aggodalmat és
ellenségeskedést válthat ki a borderline-ból, vagy épp azt a szorongást, hogyha
a partnere elmegy otthonról, ha nincs jelen, akkor el is veszítette. A
nárcisztikus pedig azért bizonytalanodik el, mert ha épp nem uralkodhat a
másikon, akkor veszíti el önmagát, ugyanakkor azonnal is ráunhat a másikra vagy
csak azután, ha már kicsavarta.
A borderline, ahogy azt Friderikusz Sándor egyik interjúalanya, Izabella
elmondta neki az egyszerű dolgokat szereti, csak azokban stabil. Végezzük el a
feladatot, amiért kapcsolódtunk – mondja Izabella a munkákra -, senki ne terhelje
a másikat saját magával, és aztán mindenki menjen a dolgára. Nekünk – mondja Izabella
– nagyon nehéz az élet.
Ehhez a karakterhez kell alkalmazkodnia a
nem-személyiségzavarosnak, ha nem akar szakítani és kilépni a viszonyból, mely igen csak mókuskerekessé válik az egyszer fenn, egyszer lenn hullámzások miatt. Mindenekelőtt
az a kommunikációs tanács, hogy ne oszd meg vele azt, ami számodra fontos. Ne
beszélj a sikereidről – lesz mikor lekicsinyli a partnered -, a fájdalmaidról –
lesz mikor visszaél vele és ellened fordítja -, maradnak hát a felszínes dolgok.
Egy hasonlattal élve, képzeld el, hogy egy dühös emberrel
vagy egy szobában, aki tombol és kés van a kezében. Nyilván nem fogod
provokálni, de nem mutathatod magad megrettentnek sem. Azaz, ha nő vagy, és
nárcisztikus a férfipartnered, amiket mond, arra úgy kell reagálnod, mint egy
túsztárgyalónak, aztán kimehetsz a fürdőszobába, és ott sírhatsz, de a másik
előtt ezt nem teheted. Ha borderline a partnered és te mondjuk férfi vagy, nem
árulhatod el, hogy a borderline hamis vádjai, mennyire rosszul estek neked. Ha a borderline meglátja a gyegeséged ugyan kibe kapaszkodhat majd később? Viszont, mivel ilyen szituációk jönnek elő, ezért rá kell jönnöd, hogy
semmilyen számodra fontos dolgot nem bízhatsz a partneredre. Nem tud nem
visszaélni vele.
A nem-személyiségzavaros kénytelen megtanulni, hogy csak az
időjárásról szabad beszélgetnie, csak felszínes dolgokról, csak olyasmit és úgy
szabad megosztania a másikkal, hogy az ne sejtse mi az ami számodra igazán
fontos.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |