Akinél a rossz farkas előugrik

Egyre ismertebb az az indiános történet, melyben az öreg elmondja, hogy mindannyiunkban lakik egy jó meg egy rossz farkas, és ők egymással küzdenek. A kis indián kérdésére, hogy melyik fog győzni, a válasz az, hogy az attól függ, melyiket eteted.

A történet nagy általánoságban igaz mindenkire, kivéve a pszichotikusokra és sajnos a személyiségzavarosokra. Mert mi is történik velük, ha kitartóan a jó farkast etetik? Néha előugrik a rossz farkas akkor is. Rendben, fogadjuk el, hogy ezer nárcisztikus meg borderline közül egynek sikerül a jó farkas etetésével végleg padlóra küldeni a rosszat. De mi legyen a többiekkel? Nekik nem opció az indián mese.

Szándékosan nem gonosz farkasról írtam, a gonoszság más. Adolf Eichmann-ban például nem volt rossz farkas – ha hinni lehet a cellájában őt meglátogató pszichológusának – ettől még nagyon rossz ember volt. Számos nárcisztikus meg borderline nagyon jó ember, de a rossz farkas csak előugrik náluk. Ha el lehetne zárni a társadalom elől az eichmannokat és a személyiségzavarosokat, ugyan melyiket választanánk? Nem kétséges, hogy a gonoszoktól szabadulnánk.

A rossz farkas azért nem legyőzhető a személyiségzavarosoknál pusztán azáltal, hogy a jót táplálják, mert valamilyen oknál fogva nagyon megerősödött bennük. Karakterük, korai tapasztalataik miatt ez így alakult ki. Igen csak benne lesznek a felnőtt korban, mire felfigyelnek arra, hogy túlzottan nárcisztikusak és elnyomnak másokat, vagy félreértenek helyzeteket és nem hihetnek a saját érzelmeiknek. Magyarul, a mese szintjén felfedezik magukban a rossz farkast.

Azt gondolom, a kilencszázkilenvenkilenc számára a megoldás nem a rossz farkas elnyomása, inkább valamiképp terelgetni kell megtanulni. Nem tudom miképp, de a kibillentésére hozok majd javaslatot. Ráadásul míg egy epilepsziás a görcs jövetelét megérzni, vagy egy szörnyű fejfájásnak is vannak előjelei, a rutinos beteg megelőzheti a migrént és az epilepsziát gyógyszerrel, addig a rossz farkas csak úgy előugrik a sötétből, akkor, amikor nem lehet rá számítani. (Ha mégis van aki érzi, mikor borul el és jön a dühroham, és mesterévé válik a mindfulness technikára, akkor nála ez működni fog.) 

A jó farkas táplálásával és a rossz elnyomásával náluk a rossz farkas kirobban, a feszültség bennük csak nőttön nő. Időről-időre jobb, ha kiadják a mérgüket és megjelennek. Személyiségzavarosoknál meg is figyelhető a ciklikusság. Mintha legalábbis tényleg méreganyag gyűlne fel, mintha hormonális ingadozás törvényszerű velejárója lenne, mintha Freud hasonlata illene rájuk és kazánként működne a lelkük, melyből a gőzt ki kell ereszteni.

A rossz farkas kezelését valahogy úgy képzelem, hogy az volna a jó, ha valamiképp ki tudná billenteni magát az illető az egyre negatívabb gondolataiból. A kibillentés meghökkentéssel érhető el. A borderline-ok például igen könnyen összezuhannak. Ha a másik megfélemlítően erős a számukra, addigi harcos hevületük átvált elnémulásba és szorongó tehetetlenségbe. Ám ezek szintén retrográd reakciók, régi kiszolgáltatottságuk előtörései. Nem ilyen kibillentésre kell gondolnunk. A példa csak arra jó, hogy igazoljuk vele milyen labilisak. Ők is, és a nárcisztikusok is.

Az önismeret során a rossz farkas felismerése és visszaparancsolása az odujába minden személyiségzavarosnak egyéni módszer kell legyen. Fontos, hogy ne akarjuk velük elhitetni, hogy a jófarkas etetése megold mindent. Ez a rózsaszín giccses mese az, amiről le kell mondaniuk, (kivéve azt az egy ezreléket, ugye). Második lépésben tudomásul kell venni, hogy a rossz farkas bizony elő fog jönni rendszeresen. A legváratlanabb pillanatokban. Ha ez a két dolog megvan, jöhet a kreativitás.

Nem mondom, hogy a pszichológia tehetetlen, s ne tudna tanácsot adni. Ott van pl. a DBT. A DBT megtanulható, és magával szemben is alkalmazhatja valaki, akiben a rossz farkas már túl erős. A rossz farkast meg lehet zavarni kognitív érveléssel, ki lehet billenteni a dolgok ellentétes módon való átgondolásával. A rossz farkas összezavarható.     

#borderline

---

---