Koránt sem biztos, hogy az az érzelmi mennyiség, amivel mi
éljük az életünket a normális, az egyedül elfogadható, a jó funkcionálást
eredményező. Végül is mi az a normális? Egy haranggörbében az átlagos, a
gyakori? – Ugyanakkor kaphatunk visszajelzéseket a sok és a kevés érzelmet
átélőktől, s különösen érdekes, ha valaki átalakul.
Ma már nem szükséges olyan extrém példákból kiindulnunk, hogy miképp változott meg a személyisége az addig szociálisan fejlett férfinak, akinek egy baleset során rúd állt a fejébe, de túlélte. Lásd Phineas Gage történetét. Agyi stimulációs mágnesezéssel, kémiai szerekkel, neurofeedback technikával folyamatos kísérletezések alatt áll az érzelmek befolyásoláskutatása. Az egyik esetben – valamelyik ismeretterjesztő csatornán láttam – egy 60 körüli férfi arról számolt be, hogy hagyta, hogy aktívvá tegyék az agya érzelmi központját. Igen hálás ezért, mert a világ jóval érdekesebb lett. A feleségétől elvált. A feleségének nem jött be a személyiségváltozása, vagy túl sok lett köztük a feszültség, vagy más kapcsolata lett, nem tudni, ezt nem részletezte.
Ha az érzelmi telitettségünk megváltozik, minden megváltozhat.
A szociális kapcsolataink átalakulnak, új barátokra teszünk szert és a régieket
elveszítjük. Mindez nem csak etikai kérdéseket vet fel a beavatkozó részéről,
hanem azt a tudományos kérdést is, hogy mit is tesznek velünk az érzelmeink.
A fent említett férfi koránt sem biztos, hogy rossz ember
volt, mikor kevés érzelmet élt át, és saját bevallása szerint is jóval
nehezebbé vált az élete, bár nem kívánta vissza a régit.
Eleddig – és most saját tapasztalataimat említeném - két
véglettel találkoztam. Az egyik azért volt döntésképtelen, mert az érzelmei nem
mondtak semmit és racionálisan, lassú gondolkodással akarta megoldani a
helyzetet. Túlbonyolította, mert nem súgtak az érzelmei. A másikat az érzelmei
konteókba sodorták. Vagyis egy heves érzéshez igazoló gondolatot kellett
gyártania. Mégiscsak arra a következtetésre jutottam, hogy igen is van valami
egyensúlyi kívánalom. Ha oprtimális nincs is, de bizonyos határon túl vagy
elszürkül az élet, vagy túlságosan is vibrálni kezd.
Emeljünk be a felfokozott érzelmi aktivitásba egy
karaktervonást, az olyan emberét, aki szereti a „Kinek van igaza?” játékot
játszani. Amúgy melyikünk ne ismerné ezt a játékot? Rosenberg szerint igen
kártékony, mert ez a fajta kommunikáció a felelős számtalan kegyetlenségért,
bűnért és szenvedésért. Nincs teljesen igaza – hogy magam is belesétáljak a
kinek van igaza játékba -, mert az olyan rendszerek, mint az igazságszolgáltatás,
vagy a művészet épp ebben a dimenzióban mozog, ezen alapszik. Viszont a
személyiségzavarosok, ha ezt a játékot játszák, egész biztos túl fogják tolni.
A nárcisztikusoknak természetesen mindig igazuk van. Mesterei a kinek van igaza
játéknak, szeretik űzni, társaságban magánéletben mindig bedobják. A
borderline, mivel összetettebb, sokszor szembenéz azzal, hogy igaza volt-e, és
itt kétfelé ágazik el, sajnos mindkét esetben erős megvetéssel zár. Ha neki van
igaza az történik, amit Rosenberg nehezményez, hogy jogot formál a másik megszégyenítésére,
megvetésére, s ha hatalmi helyzetben van irányítására is. Tehát ha neki van
igaza nem kérni fog, hanem parancsolni. A másik, ha szembe kell néznie
azzal, hogy nem neki volt igaza, ebben az esetben megvetni és büntetni fogja
magát.
A borderline-t az érzelmei mindig túlzott ítéletekre, haragra
vagy rajongásra sarkallják. Nem tudom nem volna-e jó megoldás a számukra, ha
egyszerűen nem játszanák a kinek van igaza
játékot. Persze lehet szeretni a személyiségzavarosokban, hogy meglátják
és kifejezik a feketét és a fehéret, ám a közelükben épp ezért érezheted úgy,
hogy benne vagy valami forgatagban és nem tudod hogy kerültél bele. Például
magával ragadnak a mégis kinek van igaza játékaik, amit ha nem ellened irányul, elvarázsol.
Ám előbb-utóbb ellened fog.
A nárcisztikus és a borderline a hierarchiában kereteket kap,
igen fegyelmezetté válik, tulajdonképpen merevvé és szabálykövetővé. Ám más
vonásokban megfejlődheti a személyisége a hierarchia kereteit, amiképp addig is
eljuthatnak, hogy a kinek van igaza játék tényleg csak egy eszköz egymás
tönkretételére.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |