Egy érem két oldala és az identitás

A nárcisztikusok épp úgy, mint a borderline-ok hirtelenharagúak és impulzívok, a borderline-ok pedig nem egyszer gondolják azt, hogy akik a bögyükben van, az rossz, gonosz, idióta stb. Hasonlítanak a nárcisztikusra, aki ugyan kevésbé cizellált, mert egyszerűen csak szebbnek és okosabbnak gondolja magát mindenkinél. A két személyiségzavar hasonlóságának oka, hogy mindkettő identitása bizonytalan. A másik ok természetesen a sérülés, nevezetesen mindkettő lehet nagyon korai személyiségfejlődésbeli elakadás.

Úgy próbálnak urrá lenni az érzéseiken, hogy hűvös szituációkat keresnek, a jelenbe kapaszkodnak. Ez teljesen abszurddá tud válni, mert ilyenkor nem hajlandók elővenni a korábbi megállapodásokat, veszekedést, boldogságot, történéseket, mert csak a jelen a biztonságos. Abszurdnak élhetjük meg, hogy nem hajlandó a nagyobb képet látni, mert mondjuk épp boldog akar lenni a ejelneben, miközben korábban mondjuk szakítani akart. A másik irányba is kibillenhet, és most inkább erről lesz szó.

Mindketten kerülhetnek felnőttként olyan helyzetbe, hogy olyasmitől is frusztrálódnak, amitől egy egészséges személyiség számára még nem gurulna el a gyógyszer. Ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt ők szeretnék, mindkettő indulatai az egekbe szökhetnek, és ilyenkor nem jó velük ujjat húzni. Vannak bosszúterveiket végigvivő borderline-ok és nárcisztikusok, kik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, és velük szemben adatokat kell gyűjteni, mert hazudni fognak ("én másként emlékszem" ahogy ők mondják, és ezzel szemben indokolt az elmentett mail, vagy a hangfelvétel). Mikor rágalmaznak, jogi segítséget kell kérnünk, illetve nekünk magunknak is pszichológiai segítségre lesz szükségünk, mert az agnormális reakciók minket is egy idő után a bedilizés határára sodornak. A nárcisztikus módszeres megalázásának áldozatairól ma már könyveket lehet olvasni, kicsit kisebb a szépirodalmi termés illetve a pszichológiai tényanyag a bosszúálló borderlini-októl kikészült emberekről, de ami késik, az nem múlik.  E személyiségzavarosok közös vonása, hogy kitartó üldözésbe kezdhetnek, és tényleg nem marad más lehetőségünk, mint a kikerülés, az elmenekülés, a kapcsolat felszámolása,

Visszatérve az identitásporblémára, mindkettőnek problémás az identitása. Az identitás pszichológiai értelemben az Én stabilitása, a Csecsemő, az Egyéni, a Társadalmi és a Spirituális ösvényen való egészséges haladásunk terméke. Ha ezek az ösvények kanyargósak is, az az identitást nem érinti, mert az a bizonyos EGO racionalizál, önigazol, védelmez, és ettől stabil. Szociálpszichológiai értelemben az identitásnak történetisége van és kiszámítható. Ha így és így cselekedett az illető a múltban, akkor valószínű fontos lesz számára, hogy a jövőben is úgy tegyen, mert nem akar más lenni, mint önmaga. Filozófiai értelemben az identitásunk számos megalkuvásunk és hibánk bűntudatos lenyomatává válik, és ez tesz minket szerénnyé és halkká. Ám attól még, hogy szerénnyé válunk és elhalkulunk, az nem azt jelenti, hogy az identitásunk gyenge.

A személyiségzavarosok esetében viszont nincs kiszámíthatóság, vagy pontosabban a kiszámíthatatlanság a kiszámítható, mert az identitás hol ez, hol meg amaz. A ki is vagyok Én kérdésre adott válasz bizonytalan. Nincs biztos pont, kályha, nincs origó, csak kétségek és üresség és hirtelen kapaszkodások. A folyamatos külső dolgokhoz való változékony kötődés a legbiztosabb jele, hogy a háttérben identitászavar van. Mind a nárcisztikus, mind a borderline egy sereg dologba belekezd az élete során, de nem igazán jut a dolgok végére. Ezért érezzük úgy, hogy többre volna hivatott, hogy fontos dolgok mennek veszendőbe.   

#borderline

---

---