A nárcisztikusborderline karakter a tanár példáján bemutatva

Képzeljük magunk elé a régivágású, rettegett, de nagyra becsült tanárokat. Hihetetlen félelmet tudtak maguk körül teremteni és a váratlan melegszívűségüket a környezet jóságként értelmezte, pedig ezek az emberek alapvetően kiszámíthatatlanok voltak és más szerepeikben inkább törtek, mint hajlottak.

A nárcisztikusborderline tanár megfelelt a második világháború előtti idealizált tanárképnek. Elfogadhatónak tartották, hogy bizonyos gyerekekre pikkelt, másokat sztárolt, hogy a skatulyáiból kilépni senki sem tudott. Akiket példaként kiemelt, azok a diákok voltak, akik erősek vagy okosak voltak, akiket pedig megalázott és a nevetség tárgyává tett az osztály előtt, azok a gyengék és/vagy a butábbak voltak. Életfilozófiája is közel állt a rendpártisághoz, az erőkultuszhosz, ahhoz a galtoni eugenikás szemlélethez, hogy a gyenge elpusztul, az erős megmarad. Ehhez a korabeli gyakorlathoz tartozott a körmös, a nyilvános fizikai verés különböző fajtái, a gyerekek egymásközti abúzusának elfogadása, a versenyeztetés. Mivel a tanár esetében a tudás fejekbe töltésének szerepfelfogása teljes társadalmi közmegegyezésnek örvendett, ezért ezeket az embereket jó pedagógusnak tartották, mert legalább a tudásátadást komolyan vették.

Van némi nosztalgia az irányukban, de alapvetően ezt az ideáltípust a nárcisztikusborderline tudta megtestesíteni és „legjobb” tanítványaik vagy fasiszták, vagy terroristák lettek. A többiek sérüléseik ellenére is normális emberek, ám keveseknek esett le azóta, hogy ezek mégiscsak rossz tanárok voltak. A nárcisztikusborderline-világ mikor a második világháborúban vereséget szenvedett, akkor a poroszos oktatási modellt amerikai mintára és marshallsegélyes pénzekből finanszírozva átalakították, és megjelent a demokratikus nevelési modell. Ám azok, akik személyiségükben nárcisztikusborderline-ok voltak, aligha lehettek képesek az átállásra, a demokratikus oktatási módszereket és célokat maximum csak külsőleg fogadták el, hiszen alapvető működési módjukhoz a merevség és az igazságosság általuk vallott felfogása tartozott, vagyis a rend, a hierarchia és a skatulyázás, mert hogy ők maguk is így tudtak csak működni.

A nárcisztikusborderline egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy semmi önreflexiója nincsen. Megingathatatlan és empátiahiányos. A saját szélsőségességére is úgy reagál, hogy nem kell abból nagy ügyet csinálni, lelkizni, nem kell nyavalyogni, az életet el kell fogadni a maga szenvedő voltán, örömhullámainkban pedig azokhoz kell csatlakoznunk, akiket kiválasztottunk. A nárcisztikusborderline sérthetetlen, falakat emel és hideg üzemmódban érzi magát biztonságban. Azt a néhány embert, aki a barátja, aki a rokona, aki közel áll hozzá, azt egy másik arcával ajándékozza meg, de ez nem feltétlenül a testvére, a szülője, mert lehet egy távolabbi rokon és egy olyan barát is, aki soha nem tett érte semmit. Őket idealizálja, míg aki valóban a kívánságait lesi és aki valóban barátilag segítőként viszonyult hozzá mikor bajbakerült, azokat jó eséllyel észre sem veszi, nem becsüli semmire, mert nem látja őket, illetve rékényszeríti őket a szolga szerepre. A nárcisztikusborderline-ban a hozzá közel állók kihasználása nem tudatos gonoszság eredménye, bár egy külső szemlélő számára úgy tűnhet – ha és amennyiben belelát ebbe a magánéleti világába -, hogy az illető alapvetően egy hálátlan és gonosz ember.

A nárcisztikusborderline tehát egy külön kategória, nem hasonlít se a borderline állandó önvizsgálatára és öngyűlöletére, sem pedig a nárcisztikus tetszeni akarására, pozőrségére, nem beszél önmagáról, a saját nagyszerűségéről, inkább még a nyilvános szereplésektől is elzárkózik. Persze, ha iskolaigazgató, akkor az évnyitói beszédet neki kell megtartania, melynek családja körében hihetetlen fontosságot tulajdonít.

Szerencsére nem minden nárcisztikusborderline-ból lesz zseniális terrorista, kíméletlen diktátor vagy mániákus feljelentő. Lehet csak tanárunk volt az általános vagy a középiskolában, és mindmáig azt hittük róla, hogy példakép.  

#borderline

---

---