Miért vonzók a nárcisztikusok és a borderline-ok?

A borderline nők számos pillanatban nagyon nőiesek, a nárcisztikus férfiak nagyon férfiasak. Fordítva már nem működne a vonzerő, a törtető nő nem kap társadalmi támogatást, a túl érzékeny impulzív férfira, pedig hamar rásütik, hogy „rosszabb, mint egy nő”.

Ebben a cikkben a személyiség Én-szerkezetével fogunk foglalkozni, mert ebből a nézőpontból is megragadható a skizofrén, a nárcisztikus és a borderline vonzereje. A skizofrén spiritualitása, logikai kritikai nézőpontjai, távoli elgondolkoztató asszociációi tudnak érdeklődést kiváltani, általában intellektuális igényű emberekből. De néha a skizofrén olyan cselekvővé válik, akár Jean d’Arc. A nárcisztikusok vonzereje stratégiai képességeikben, politikusi lényükben érhető tetten, míg a borderline vonzereje a szép lelke. A nárcisztikus éleslátó és tettvággyal bíró, a borderline pedig nagyon tud szeretni, ragaszkodni, imádni. És sosem a gonoszságot imádja a másik emberben, hanem annak a jóoldalát.

A szakirodalomban találkozni azzal, hogy a borderline nők, különösen a szépek gyógyulási esélye épp az, hogy könnyen találnak új párt maguknak, és megint léphetnek egyet előre önismeretben és személyiségfejlődésben. Sok-sok esélyt kapnak az élettől. A nárcisztikus férfiak hasonlóképp, a fejvadász cégek szinte lecsapnak rájuk, mert kell a kreativitásuk, a szaktudásuk, az előadókészségük, a meggyőző erejük. Hát persze, hogy vonzók, különösen, ha sikeresek, jó kiállásúak és jól keresnek.

A borderline-nak már pillantása is sokat ígérhet, vonzó, önátadó, ami megtévesztő is lehet, mert nem azt jelenti, hogy azonnal ágyba akar veled bújni. A nárcisztikusak kritikus vagányok, szókimondók,  szellemesek, élesek, mivel törekszenek arra, hogy megkülönböztessék magukat másoktól, valóban különböznek is. Nem konformak, nem akarnak birkák lenni. Néha csak azért mondanak ellent, hogy ellentmondjanak, de ez az elején sosem világos, mert proszociálisnak tüntetik föl magukat.

A nárcisztikus férfiak felismerhetők még ítélkezési hajlamukról, sokszor „mindenkiről van egy rossz szavuk”, arcuk kapcsán megfigyelték, hogy erősen hangsúlyozzák a szemöldöküket. De a borderline nő sem kevésbé kritikus. Nem csak a viccet érti, a kritikát is és neki is határozott véleménye van. Attól még, hogy akár egy kisgyerek rá tud hangolódni a másikra, még van véleménye, mert más szinten vannak az érzelmek és a kogníció. Egy nárcisztikus férfi mellett gondolhatja azt egy nő, hogy megnyerte a főnyereményt, a fiú viszi még valamire. Egy borderline nő mellett egy férfi elhiheti, hogy ő valaki és egy sereg támogató ötletet kap.

Ha csak nem csúszik nagyon félre az életük, a borderline és a nárcisztikus valóban viszi is valamire. Félrecsúszás alatt vagy a személyiségzavar felerősödését, paranoiába hajlást, disszociációt értek, vagy pedig függőségeket, bűncselekményekbe keveredést. Ha a borderline nő zűrös, attól még lehet tehetséges és elragadó. Gondoljunk csak Angelina Jolie-ra.

A pszichológia rejtélye, hogy a képességek és a tulajdonságok valamilyen korrelációt mutatni szoktak, de a borderline-oknál és a nárcisztikusoknál gyakran megesik, hogy a munkamemória és a lelkiismeretesség nincs kapcsolatban egymással. A munkamemória a pillanatnyi információfeldolgozási képességet takarja, és ez akármilyen fejlett, elszakad a személy egészétől, a magvától, az egyén identitásától, a többi énrésztől. Ezek az énrészek rejtettek, az énrészeink ösvények, amelyeken belső útjaink során járunk. Ha végigvesszük ezeket az énrészeket, arra a megállapításra fogunk jutni, hogy a nárcisztikus Társadalmi Énje bírhat vonzerővel, a borderline-nak pedig az érzelmeit tudja úgy elengedni, ahogy csak a gyerekek képesek örülni.

Különböztessük meg négy ösvényét az Én-nek:

1.       Csecsemő Én. Anyánk hasában és a csecsemőkorunkban ért impulzusok. Ez befolyásolja, hogy mit gondolunk arról, hogy fontosak vagyunk-e a világ számára, vagy fölöslegesek. A „biztonság”-szükséglet jellemzi.

2.       Egyéni Én. Az énünk felfedezésétől, születésétől az egész életünket végig kísérő önzésünk forrása. „Gyarapodás”-szükséglet jellemzi.

3.       Társadalmi Én. Ez az én a közösségi lelkiismeretünknek a tere, „társas lény”-szükségletünk bontakoztatja ki.

4.       Sprirituális Én. Ez az Én abból születik, hogy tudjuk, meghalunk. „Végső értelemkeresési”-szükséglet jellemzi.

Mindegyik Én több fokozatú fejlődésen megy keresztül, és egész életünkben fejlődnek vagy elakadnak. Egymásra is épülnek, vagy ha nem tudnak, hát akadályozzák a másik előrejutását.

Emeljük jobban ki most a spirituálist, hogy lássuk, ez az Én miként jelenhet meg illetve miként kíséri végig az életünket. A spirituális ember és foglalkozás az egyházi ember. Egy ilyen életpálya mellett fiatalon hozzuk meg a döntésünket. A Spirituális Én igen korán megszületik, a kisgyerekekben is ott van. Nem kell megvárnia a Társadalmi Én kibontakozását, hogy aztán abból nőjön ki. Polcz Alaine például a haldokló gyerekekkel foglalkozva azt is megállapította, hogy nem szabad a rákos gyerekeknek hazudni a betegségükről, mert pontosan érzékelik az elmúlás lehetséges és valódi közeledését és az útjukon kísérni kell őket, nem pedig „kímélni”. A maguk szintjén természetesen. A társadalom és a kultúra aztán receptet nyújt, intézményeket teremt azért, hogy Spirituális Énünket kielégítse, ami pedig az egyéni lehetőségeket illeti, sok-sok lépcsője van ennek, melyen mindannyian haladunk. Ennél jobban itt most nem mennék bele.

A Társadalmi Én sem csupán felnőtt korban születik. Létrejön az már azon nyomban, hogy közösségben kell lennünk, tehát egy óvodás csoportban, de felnőtt korban ennek elfojtása vagy kibontakoztatása nyilván nem elhanyagolható. Patológiás az a társadalom, ahol a Társadalmi Én elfojtásra kerül az egyénekben, pl. azzal a felkiáltással, hogy a mi családunkban a tagok ne politizáljanak.

Az Egyéni Én fejlődését a Gyerek Énnel kezdi, de aztán lehet belőle nepotizmus. Az altruizmust az Egyéni Én esetében az önző gén elmélethez köthetjük, mely altruizmusunk ezen a szinten csak a genetikai közelség függvénye.

A Csecsemő Én-t is megelőzik genetikai diszpozíciók, a patológiás nárcisztikusnak és borderline-nak a Csecsemő Én-nél történnek a sérülések. Amikor nem a klinikai dolgokról, hanem csak karaktervonásokról beszélünk, akkor az elakadás későbbi. De ahogy a genetikai hajlamaink végigkísérik az életünket, úgy a Csecsemő Énünk tapasztalatai is. Mindannyian kapunk egy útravalót, amivel dolgunk van.

A személyiségünknek ezeket a rejtett ösvényeit szép lassan felfedezhetjük. A nárcisztikusok talpraesettebb Társadalmi Én-je, ha nem csupán munkamemóriaként dolgozik, azaz összhangba kerül erkölcsi szilárdsággal, igen hasznos erőforrássá válhat. A borderline-ok érzelmei pedig lehetnek igen inspirálók.

A személyiségzavarosok tele vannak ötlettel, energiával, kíváncsisággal, nem unalmas mellettük az élet. Bár a jó tanács így szól: miért nem elégszel meg inkább egy kiegyensúlyozott partnerrel? Miért nem támogatsz olyan embereket vezetőnek, aki valóban oda tud figyelni rád, és miért nem építesz olyan társadalmat, ahol kiszűröd őket abból, hogy hatalmat kapjanak a kezükbe? 

A kép forrása A tengernél című film.

#borderline

---

---