Fejlődő Én-jeink dilemmái

Tegyük fel, hogy sikeresen megfejlődöd az Egyéni Én-ed, azaz nem leszel személyiségzavaros, karaktergyengeségeidet és erősségeidet ismered, adott helyzetekben a hiányosságaidat tudod korrigálni. Nem sérültél nagyon fiatalon, szexualitásod is kibontakozik, egészséges vagy testileg és lelkileg. Munkát vállalsz, ezáltal legkésőbb ekkor aktivizálódik a Társadalmi Éned. Nyilván készültél rá már kamasz- és ifjúkorodban is, de most beélesedik. Szükségszerűen új válságok elé nézel. Ha kicsit rosszabbul alakultak a dolgaid, akár magad miatt, akár a környezeted miatt, akkor cipelsz egy-két dolgot a karaktereddel, ám ez esetben is a Társadalmi Éned kerül fókuszba. Ha más púpot is cipelsz, hát annyival nehezebb lesz neked, de tegyük fel, hogy ezeket elbírod.

Amennyiben társadalmi struktúrák körülötted nem tökéletesek – és persze, hogy nem tökéletesek -, te ennek mindenképp a részesévé válsz. Mondjuk környezetszennyező iparágban dolgozol. Vagy elmész a médiába, ahol a hírérték maximalizálása miatt kénytelen vagy hatásvadász címeket adni és belemászni mások magánéletébe, felderíteni disznóságokat, de aztán a problémákat megoldatlanul ott kell hagynod. Fotóriporter leszel, de nem segítesz, csak tudósítasz. Segítő szervezeteknél helyezkedsz el, de látod mennyi pénz megy rossz helyre. Közigazgatásban dolgozol, de ezzel támogatsz valamilyen rossz döntést, sőt, egy rossz politikai rendszer fenntartásában vállalsz szerepet. Pusztán azáltal, mert egy csavar vagy a gépezetben. Rendőr leszel, és nem tudod miért lakoltatsz ki olyanokat, akik utólag rendezték az elmaradásaikat. Katona leszel, de nem tudod miért harcolsz idegen földön, tudós leszel, de az atombombán dolgozol, oktató leszel, de egy rossz iskolába kerülsz, ahol jelenléteddel támogatod az iskolát, vagy amiképp egy barátom, aki otthagyta az iskoláját, s elment kamionsofőrnek, hát ki tudja mit és hova szállít. Nyilván lelkiismeretfurdalást okozhat a Társadalmi Én-jének, ha tudja, ezekre a termékekre nem is volna szükség, vagy ha igen, helyben kéne megtermelni.  

Mivel a társadalom szervezetekből és intézményekből épül fel és te társadalmi emberként mindenképp valamilyen intézmény részévé válsz – már ha átlagos dolgozó ember vagy, de még rosszabb, ha tőkével bírsz és te dolgoztatsz másokat -, a Társadalmi Én-ed mindenképp válságba kerül, hiszen olyan működésmódokat tartasz fenn, amelyek a te szinteden sem elég hasznosak, de ha így is érzed és makroszintre tekintesz, valószínűleg súlyos morális problámákat fogsz látni. (Ha mégse, akkor ne olvasd tovább e szöveget!)

Egyszer írtam a reklám makroszintű problémáiról egy szaklapba, úgy emlékszem ilyen például a zaklatás. A reklám nem tud nem zaklató lenni. De ezeket még valahogy tudomásul vennénk, mert szükségszerűnek tűnnek, ám ahogy fejlődik a társadalom, egyre több mindenről látjuk, hogy lehetne másként is, sőt, hogy zsákutcába visz. Ilyen most a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom, a klímakatasztrófa, a túlnépesedés. Mindannyiunk Társadalmi Én-jében, ha csak nem vagyunk értelmi fogyatékosok már ég a piros lámpa. Még érdekesebb, hogy tisztán ezekről vagy a tudósok, vagy az autista kicsit sérült emberek beszélnek, míg az állítólagosan normális többség rájuk haragszik. A populista politikusok pedig ezeknek az elfojtásos haragoknak, szorongásoknak a talaján érvényesülnek, tulajdonképpen tagadják a problémák létét is, ezért üldözik a "normalitás" nevében a tudományt.

Minél rosszabb a társadalom strukturális felépítése, annál látványosabb a makroszint kártékonysága. A makroszintű kártékonyság, a te Társadalmi Én-ed válságát fogja eredményezni. Az énvédő mechanizmusok ugyan azok, mint az Egyéni Én esetében voltak, ugyanúgy beszélhetünk társadalmi patológiáról, és ha súlyos helyzetben van egy társadalom, akkor a benne lévők Társadalmi Én-je is patológiás veszélynek lesz kitéve. Önigazolások (racionalizáció), elfojtások, hasítások, átértelmezések, mentőkörülmények, vádaskodások védenek meg a neurózistól, ám a fejlődés útja a neurózis. Egyfajta tisztán látás, érzékenység arra, hogy hol tevékenykedünk és mit építünk, mit legitimálunk.

Ha mondjuk ellenzéki parlamenti párt képviselőjeként valaki felismeri, hogy amit csinál nem csak értelmetlen, de rendszert fenntartó „őfelsége ellenzékévé” is teszi őt egyúttal, megteheti, hogy nem megy be, nem teszi le az esküt. Aztán kiderül, hogy így még kevesebbet tud tenni. A fejlődés első lépése mégiscsak az azzal való szembenézés, hogy nincs rendben az se, ha bemegy és az se, ha nem. Ez az egzisztencialista válság, melyet Kierkegaard általánosságban és humorosan így ír le:

Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni... Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni... Bízzál egy lányban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni... Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni... Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata.

Rendben van, jobb ember leszel, ha a fentieket tudod és mégse akasztod fel magad, és mégse leszel cinikus és cselekvésképtelen. De hogyan tovább? - Ha autoriter rendszerben tevékenykedsz nem is említem mennyi kárt okozol, ha az uralkodó párt szolgálatába állsz, de ha az ellenzék tagja vagy, akkor is legitimálod azt a parlamentet, melyet a kormánypárt kiüresített. Ha életben akarsz maradni, márpedig ehhez jogod van és talán kötelességednek is érzed valamiért, akkor  hagyod sodortatni magad, de mint a közlekedőedényeknél, a feladatod az, hogy oda vonulj, ahol kevesebb kárt okozol.

Valódi megváltás csak akkor jön el, amikor a Társadalmi Én feladatait leveheted a válladról. Ez mindenkinél máskor jöhet el, de ha elég soká élsz egész biztos eljön. Ekkor egy új helyzetbe kerülsz, ami a Spirituális-Metafizikai Én-ed helyzete. Készültél már erre, építgetted kisgyerek korod óta, de csak a Társadalmi Én-t meghaladó időszakban lesz fókuszban. Ha a Társadalmi Én-ed időszakát sérülések nélkül – akár magad miatt, akár a környzeted okán – megúsztad, nem kell sok terhet tovább vinned ebből, ám jön egy új válság.

Erről még nem tudok írni, mert nem ismerem. Szociológiát oktató tanárként viszont nem is olyan rég megtapasztaltam, hogy vannak foglalkozások, ahol azért nem akarnak szociológiát tanulni a diákok, mert épp azért választják azt a foglalkozást, hogy ne kelljen a társadalmi énjüket fejleszteni. A fentiekből azonban tudhatjuk, hogy ez egész egyszerűen nem elkerülhető. 

---

---